Hímzés párnába

Két büszkeségemmel dicsekednék: két hímzett párnát is készítettem! A mintákat az interneten találtam, s nagyon megtetszettek. Mutatósak, egyszerűek.

Az első párna kifejezi a kézimunkázás ars poeticáját: "Nyugodj meg és hímezz". Én ezt megfordítanám: hímezz és nyugodj meg! Ez a párna a szemem előtt van minden nap, hogy eszembe jusson: ha már nagyon kiakadok, csináljak valami mást. Pl. kézimunkázzak.

A másik párna ajándék lesz. nekem az amerikai teleket juttatja eszembe, amikor a fák lomb nélkül, hóval betakarva sorakoztak, s néha feltűnt egy-egy tűzpiros cardinal nevű madár. Ennél a hímzésnél a párna bekeretezése is külön feladat volt. A másik munkánál már jól bevált csipkét és anyagmaradékot használtam.

Munka közben, a keret még tervezés alatt

A fehér tigris

Újra Indiában jártam. Egy ott vásárolt regény segítségével. Aravind Adiga: The White Tiger című könyve 2oo8-ban Man Booker díjat kapott. Ez az első regénye az indiai születésű, de Amerikában diplomázott írónak, és máris hatalmas sikert aratott.

A könyvről épp az indiai utam előtt olvastam egy ajánlóban. Aztán Új-Delhiben a hotelünk melletti bevásárlóutca egyetlen könyvárusánát kérdeztem meg, hogy ajánlja-e elolvasásra. Ajánlotta. Az ottani "könyvesbolt" nagyon másképp néz ki: egy mobil szekér polcain vannak a könyvek az utca forgatagában, ráadásul a hatalmas por miatt minden könyv külön be van celofánnal csomagolva. Így kaptam meg én is a regényt, hogy aztán 2 év múlva újra Indiába repítsen a történet.

A fehér tigris a mi fehér hollónknak felel meg. A főhőst becézik ennek, mivel ritka tehetséges, s családja, tanárai szerint még sokra viszi az életben. Viszont mivel anyját és apját is korán elveszíti, nem tanulhat többet, dolgoznia kell. Leleményességével és kölcsönpénzből vezetni tanul, majd sofőrnek szegődik egy gazdag üzletember családjához. Egyszerűen és tisztességesen él, a keresetét hazaküldi a nagyanyjának és unokatestvéreinek.

De mit keres a címlapon a tigris mellett egy kakas? A regényben újra meg újra előkerül egy baromfiketrec képe. A főhős egy ilyen ketrechez hasonlítja az Indiában élő szegény tömegeket. Ezek a nélkülöző emberek nem tudják, hogy egy szűk ketrecbe vannak zárva. Megelégszenek a szűk hellyel, a tömeggel, a kevés ennivalóval, s hogy mások rájuk piszkítanak. A ketrecet szinte senki nem hagyja el, fel sem merül ez bennük. A főhős is sokáig így él, míg egy nap úgy dönt, kiszáll a ketrecből. Hogy hogyan, azt a regényből lehet megtudni. Indiai módra személyiséget és munkát vált.

Nagyon élvezetes olvasmány a könyv, ami kicsit az indiai sztereotípiák mögé megy.

A versenyló halála

Most Kirgizisztánba utaztam egy regény segítségével. Az ihletet az adta, hogy már többször találkoztam egy kirgiz misszionáriussal, akit a legutóbbi konferenciáról én szállítottam a reptérre. Vele beszélgetve rájöttem, hogy semmit se tudok erről az országról. Így rögtön rákerestem a térképen, a wikipedián, no meg az ajánlott irodalmakban.

Csingiz Ajtamatov: A versenyló halála című regénye amolyan szovjet kisregény. A kirgiz szerző népszerű volt a szovjet időkben, ám regénye népszerű lehet ma is. A történet 195o-ben játszódik, már túl vagyunk a második világháborún, a kolhoz-rendszer kialakításán, a kommunizmus fénykorát éljük épp. Kirgizisztán a nagy Szovjetunió része, ahol oroszul beszélnek és építik a szocializmust.

A regény főhőse a Gülszári nevű "poroszka" ló és gazdája, Tanabaj. Az életük több ponton is találkozik. Tanabaj az, aki betöri a vadlovat, háziasítja, neveli, táplálja. Majd átadja a párt és a téesz éppen aktuális vezetőjének, hogy ő parádézzon a kivételes felépítésű lovon. Évek telnek el, Tanabaj közben küzd az elemekkel. Hol ménest terelget, majd egy juhnyáj juhásza lesz. A kegyetlen időjárási körülmények és a hiányzó anyagi és fizikai feltételek mellett próbál helyt állni és tisztességes párttagként és termelőként, gazdaként gyarapodni. Mellette van felesége és gyermekai, akikkel a munkákhoz mérten költözik.

Hátrahagyja a falusi házat, felköltözik a hegyre, jurtában lakik, átvészel kemény teleket. S aztán öregségére visszakapja Gülszárit, aki megismeri első gazdáját és hűségesen szolgálja öreg korában is. Most már nem lovagolnak, nem parádéznak rajta, hanem szekér elé fogják. Aztán kimúlik a ló, s csaknem vele végzi Tanabaj is. Ő megéri néhány feljebbvalója "bukását", a saját pártkönyvét is bevonják, megszégyenítik. De ő megy tovább.

Engem ez a történet Hemingway: Az öreg halász és a tenger című művére emlékeztetett. Csak éppen itt az öreg halász egy öreg gazda, aki nem csónakban ül, hanem egy szekéren és nem a nagy hallal csatázik, hanem a saját lovával.

Az élet és az elmúlás regénye ez. Amit még akkor is érdemes elolvasni, ha már nem kötelező irodalma a nagy Szovjetunióból.

Egy kis úti ajánló Kigizisztánba

Sorozatok bűvöletében

Az idei őszi-téli szezonban alig kapcsoltam be a tévét. Viszont mégis több sorozatot láttam. A filmeket sűrítve töltöttem le és pár hét alatt néztem végig. Íme a saját toplistám.

Az amerikaiak a klasszikus sorozatgyártók. Az elmúlt évek legje pedig a Trónok harca. 8 éved 8o része sok-sok estére kínált nekem kikapcsolódást. A film egy képzeletbeli világ hatalmi harcait hozza közel, háború dúl királyok, testvérek, apák és fiaik között. A harcban semmi sem szent, árulás, csalás, gyilkosság, erőszak. Sokan durvának mondják a filmet, pedig csak tükröt tart elénk. Amit leforgattak már vagy megtörtént, vagy épp történik. A helyszínek, a kosztümök varázslatosak voltak, egy valódi fantasztikus esti mesévé vált a sorozat.

A másik felkavaró sorozat A szolgálólány meséje. Margaret Atwood regényéből készült a filmsorozat, aminek az első évada készült el, s hamarosan vetítik a másodikat. Szereplőit sok díjjal tüntették ki. A történet a jövőbeni falanszter-világba visz, ahol az USA helyén egy gazdagok által uralt társadalom alakult ki. A nők itt alárendelt lények, a szolgálólányok dolga, hogy egy-egy terméketlen családban éljenek, szolgáljanak és gyermeket szüljenek. Modern kori rabszolgaság ez, semmiképp sem mese.

A Big little lies vagy Hatalmas kis hazugságok című sorozatról sokat olvastam. Mivel több díjat is besöpört és olyan sztárok játszanak benne, mint Reese Whiterspoon vagy Nicole Kidman, alig vártam, hogy megnézhessem, eredetiben. A zenéje is fantasztikus, meg is szereztem.
A kaliforniai tengerpart jómódú városkájában játszódó részek látszólag kiegyensúlyozott, jómódú családokat mutatnak be. Ám a háttérben hatalmas kis hazugságok bújnak meg, ki nem mondott családon belüli erőszak, múlt árnyai, feldolgozatlan válás, lemondás.  A főhősök a nők, akik anyák és feleségek, akik képviselik gyerekeik és családjuk érdekeit, akik vívódnak kapcsolataikban. Legjobb barátnők, ám vívódásaikat még egymással sem osztják meg. Várjuk a második évadot.

A harmadik sorozat nem amerikai, hanem német. A címe Babylon Berlin. A nem angol nyelvű filmek között a legnagyobb költségvetésű produkció lett. Tavaly jelent meg, eddig két évad készült el és a történet még folytatódik. A 2o. század 2o-as, 3o-as évekibe visz  a történet, Berlinbe, ahol egymás mellett van jelen a nagy világválság nyomora és a szórakozás és luxus fellegvára. A főhős egy rendőrnyomozó, aki gyilkosságokat derít fel, de közben politikai cselszövésre, maffiaügyekre is fényt derít. A film amolyan Nagy Gatsby hangulatú, csodás kosztümökkel, zenével, varietével, tánccal. Persze ez is egy durva, sötét történet, de van benne szerelmi szál is azért.

Jó szórakozást. Legközelebb a magyar sorozatokról számolok be.

Ruandai holocaust

Egy megdöbbentő életről olvastam. Immaculée Ilibagiza Ruandában született és nőtt fel. És túlélte az 1994-es népírtást.

A Left to Tell című beszámolójában (magyarul Túléltem, hogy elmondjam...) a ruandai népírtás fájó emlékeit eleveníti fel. Családjával és három fivérével kiegyensúlyozott életet életek egy vidéki hegyi városkában, ő éppen egyetemre járt, amikor a vérengzések elkezdődtek. Apja a közelben lakó tiszteletes házába küldte a lányt,  aki ott rejtőzve élte túl a borzalmakat.

Egy apró mosdóban 6 másik nővel összezárva három hónapot rejtőzött. Nem tudtak normálisan ülni, aludni, enni, sem tisztálkodni. Még beszélni sem. Némán, mimikával kommunikáltak, s ha jöttek a gyilkosok, a lélegzetüket is visszatartották. Isteni csodának köszönhető a  túlélésük. Nekik sikerült megmenekülni. Kb. 1 millió honfitársuk veszett oda az öldöklésben.

Sokan kutatják, mi vezetett ehhez az embertelenséghez, s miért nem tett semmit a nyugati világ. Két törzs csapott itt össze, melyhez az ürügyet a miniszterelnök meggyilkolása adta. A többségi hutu törzs tagjai kezdték el parancsra irtani a tuszi lakosokat. Immaculée tuszi volt, de nem igazán tudta, hogy ez mit jelent. Őt a szülei ilyen megkülönböztető címkék nélkül nevelték fel. Azonban a belharcokban szomszédok öltek szomszédot, osztálytársak fordultak egymás ellen. A lány egyetlen bátyja élte túl a vérengzést, köszönhetően annak, hogy ő külföldön tanult...

Immaculée sajátos utat választott a megbékéléshez. Az ENSZ-nek kezdett el dolgozni, megtanult angolul és férjhez ment egy amerikai kollégájához. Hirdeti, hogy a borzalmakat csak a megbocsájtással lehet túlélni. Ő az Istenbe vetett hitével élte túl a nyomorúságos napokat, hitben tudott továbbmenni és elengedni a gyászt, a bosszút. Személyesen is találkozott a családját kiirtó csapat vezetőjével, s ő "csak" ennyit tudott mondani: "A megbocsájtás mindaz, amit adni tudok."

Lehet, hogy ez nem egy könnyed, szórakoztató olvasmány, viszont mégis sokat tanít hitről, emberségről, történelemről.

Immaculée-vel több riportfilm is készült. Egy itt van magyarul .

A saját doktorim

Korábban már írtam, hogy körül vagyok véve doktoris barátokkal. Több jóismerősöm is sok-sok évet szánt az életéből arra, hogy doktori tanyulmányokat folytasson, saját kutatást vezessen, majd az eredményeket publikálja. Van közöttük közgazdász, fizikus, mérnök, orvos doktor.

Egy fél éve belefogtam a saját doktori tanulmányaimba. Egy amerikai központú, de globális képzést nyújtó iskolában a Bakke Graduate University-n kezdtem el az óráimat. Ismertem őket korábbról, de most a személyes ismeretség és az égiek akarata kellett ahhoz, hogy valóban el is kezdhessem a tanulmányokat.

Mivel magánegyetem, ezért borsos összegbe kerülnek a kreditek, amiket én most ingyen kapok meg. Ugyanis egy "barterszerződés" keretében ledolgozom a tandíjat. Az iskolának marketingesre volt szüksége, nekem meg munkára, így most én lettem az online marketingesük. Augusztus óta már a negyedik hírlevelet szerkesztettem meg nekik, ezzel útjára indult egy rendszeres kommunikáció. A tartalmak az egyetem honlapján és Facebook oldalán is olvashatóak.

A saját tanulmányaimat illetően ősszel volt az első órám, ami Organizational Assessment, amolyan szervezetfejlesztési óra. Nagyon durva hónapokon vagyok túl, hetente 4-5oo oldal irodalmat kellett feldolgoznom, értekezéseket, könyvelemzést írni, órán aktívan részt venni, online disszkussziót folytatni a diáktársakkal. Egy teljesen új közösségbe csöppentem, ahol Ázsia, Afrika, Dél-Amerika mellett néhány amerikai, s jómagam mint egyetlen európai veszek részt.

A kemény megpróbáltatások januárban a zárómunkával értek véget, egy kisebb szakdolgozattal 6o-7o oldal terjedelemben. Ezzel a végső osztályzatom is meglett, ami 97%-os teljesítményt jelent!

Már el is kezdtem készülni a tavaszi órára, mivel a 4ooo oldalas szakirodalmat most szeretném időben feldolgozni... Ráadásul a tavaszi órarend tartalmaz egy ázsiai tanulmányutat is, szóval vigyázat, jövök!

Ez a csoportkép a Personal Learning Community (PLC) tagokat mutatja. Ők azok, akik támogatják a tanulmányaimat, a példák, akik előttem járnak. Van köztük teológus professzor, lelkész, gyakorló üzletember. S ja mind rendelkeznek már doktorival. 

Pár cikk a legutóbbi hírlevélből:

President's note

Singapore banker interview

Kuala Lumpur immersion

Az elengedés művészete

Van az úgy, hogy el kell engednünk dolgokat, helyeket, embereket, lehetőségeket.
Épp az emberek elengedését tanulom.

Életünk során kapunk magunk mellé társakat, az iskolában, munkahelyen, barátságokat, amik rövidebb vagy hosszabb ideig velünk vannak. Kapunk szülőket, testvért, unokatestvért, nagyszülőt.

Aztán szépen sorban tűnnek el ezek a fontos személyek az életünkből.
Először csak a régi iskolatársakkal szakad meg a kapcsolat. Majd a volt kollégákkal rájövünk, hogy már nincs közös témánk. Van, hogy éppen a testvér, unokatestvér távolodik el fizikailag és lelki értelemben is. Aztán meg van, hogy az élet szakít el tőlünk fontos személyeket, nagyszülőket.

Fokról-fokra megtanulunk önállóan, mások nélkül élni. Vagy a mások hiányával. Mert bennünk ők tovább élnek. A jó emlékek, a közös "jó" az megmarad, mégha a rossz, a fájó igyekszik felülírni és eltörölni a múltat.

Megtanulom én is elengedni az embereket. Megengedem nekik, hogy kimaradjanak az életemből. Régebben jobban ragaszkodtam, szerveztem, igyekeztem megtartani a másikat, most már nem teszem. A kétoldalúság helyett marad az egyik oldal, a sajátom. S tőlem függ, ezt hogyan alakítom, a jóra, vagy éppen a rosszra emlékezem csak.