Nem tudják, hová tartanak és nem tudják a kitelepítésük okát sem. A többi "utastárssal" próbálnak rájönni, hogy merre tartanak és miért. Az embertelen körülmények között van, aki megbolondul, van, aki megbetegszik, vagy éppen meghal. S vannak, akiket a szeretet és az emberség még a legnehezebb körülmények között sem hagy el és igyekeznek túlélni és másokkal összefogva egymáson segíteni.
A család végül egy altáji kolhozba kerül, ahol egy fabódéban laknak, s répaföldön dolgoznak. Még hírt is kapnak az apáról, akit egy távoli börtönben tartanak fogva. A túlélésre és a reményre rendezkednek be, alig kapnak ételt, viszonyt kemény földmunkát kell végezniük. Lina közben nagylánnyá cseperedik, s még egy "udvarlót" is talál.
Viszont a kialakult állapot megszűnik, amikor többüket tovább költöztetik, az északi sarkkör vidékére, ahol fél évig a hó és a jég az úr. A család próbál összetartani, de nehezen veszik fel a harcot a betegségek, a fagy, a nélkülözéssel szemben. A két testvér anya nélkül marad, s mint a történet végén kiderül, több mint 1o évig raboskodnak a civilizációtól távol.
Az írónő regényével erre az eltitkolt és még ma is tagadott történelmi korszakra hívja fel a figyelmet. A sztálini kitelepítések az összes balti államot érintették, s a lakosság csaknem harmada pusztult el ezalatt. Akik visszatértek, nem beszélhettek a megpróbáltatásaikról.
A könyv nem romantikus regény, ám mégis sok szépség és költőiség rejlik benne. A szeretet és az emberi intelligencia győz benne a gyűlölet és a halál felett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése