A kerítésen túl

Egy ideje egy kerítésről szólnak leginkább a hírek. Magyarország újra a nemzetközi, főként az európai hírek áramlatába került. A hírek témája egy kerítés, a 21. század vasfüggönye, amit a déli határunknál kezdtek el építeni.

Nem szeretnék politizálni, ezért nem is a kerítés körüli véleményeket és ellenvéleményeket osztom itt meg. Nem terveztem erről a témáról írni, viszont mostanában három könyvet is olvastam, s valahogyan mindegyik kapcsolódik a kerítés-témához.

Khaled Hosseini Afganisztánban született, jelenleg Amerikában él. "Származásának" és jelenlegi lakhelyének köszönheti, hogy ismert író lett belőle. Ugyanis regényeiben a gyermekkorának afgán emlékeire építve sző fájdalmasan igaz történeteket. A Papírsárkányok volt az első regénye, már meg is filmesítették. Ebben két fiú barátsága az alaptörténet, hogy aztán az országon belül zajló harcok kereszttüzében kettejük útja elváljon, majd kalandos módon újra egyesüljön.

A másik könyve, amit olvastam az Ezeregy tündöklő nap. Ez egy "női" regény, az afgán női sorsot mutatja be a 7o-es évektől napjainkig, az orosz megszállás, az iszlám szélsőségesek belharcai adják a történelmi keretét. Itt is a barátság az alap, két nő egymást segítő kapcsolata, miközben társadalmi szabályok, szétszakított családok, nélkülözés, erőszak jellemzi az országukat.

A mandulafa Michelle Cohen Corasanti regénye. Ő is amerikai, de zsidó származású. Könyvében egy Izraelben élő palesztin fiú útját követhetjük végig, itt is van barátság, mégpedig a palesztin fiú és zsidó tanára között. Barátság a társadalmi belharcok, a vallási különbségek és a gyűlölködés ellenére.

De hogyan jön ez a három regény a kerítéshez? Hát úgy, hogy mindhárom regény főhősének el kellett hagynia az otthonát, a szülőhazáját. Idegen országba kellett menekülnie, hogy életben maradhasson. Mert odahaza szegénység, éhség, s háború pusztított, ember embert ölt. Viszont egy másik országba menekülve tanulhattak, dolgozhattak, túlélhettek. Ők Palesztinából és Afganisztánból mentek el, országokból, ahonnan hozzánk is oly sok menekült érkezik. De befogadta őket Amerika vagy éppen Pakisztán. Ők nem mások munkáját vagy kenyerét akarták elvenni, hanem a saját gyereküket akarták megmenteni, táplálni, taníttatmi, hogy felnőve egy jobb világban élhessen, egy jobb életet teremthessen magának. Nekik sikerült, a kérdés csak az, hogy mi esélyt adunk-e a hozzájuk hasonló túlélésért küzdő menekülteknek.