Kilátás a Nagyhideghegyről, szemben a Visegrádi-hegység, a völgyben a Duna
A Börzsönyben töltöttem a hétvégét, két nagyon kedves és bölcs barátommal, róluk majd talán később mesélek többet. A szombati napot Kismaroson egy paradicsomi kertben található hegyi meseházikóban töltöttem. A házikó gazdája a holland Anne-Marie, aki csaknem 2o éve szépítgeti és építgeti vidéki "birtokát" a Dunakanyarban.
Jártam már nála tavasszal és nyáron, de télen most először. Érdekes volt megélni, ahogy a kis házikó egyetlen kályha-kandallója felfűtötte és varázslatos-hangulatossá tette a benti hőmérsékletet. Ráadásul odakint napközben ragyogott a nap, így elég bátran, a kerti székeken ülve, a teraszon ebédeltünk kabát nélkül!!!
A szombati kismarosi elvonulást vasárnap egy mozgalmas kiruccanás követte: autóval Szokolyán át Királyrétig mentünk, ez a Börzsöny csúcsára vezető autóút utolsó faluja. A Börzsöny az Északi-középhegységünk első tagja, sokszor jártam már itt korábban.
Anne-Marie-val a Nagyhideghegyen
Lelkes túratársaimmal bicikliztünk már a Börzsöny nyugati határvonalán, a Duna partján Budapesttől Vácon át Szobig. Aztán volt, mikor a Börzsönyt megkerülve a Duna és az Ipoly folyók mentén mentünk egy nagy kört, persze nem egy nap alatt, hanem egy egész hétvégén. A bicikli mellett túrabakanccsal is bejártuk a hegyet, aminek a legmagasabb csúcsán, a Csóványos 938 méteres tetején sátorban aludtunk, hogy másnap reggel a napfelkeltét a csúcson a kilátóból köszöntsük.
Szóval két kerék és a túrabakancs után, most sítalpakon (!) közelítettem meg a hegyet, ahová már annyi minden kötött. A Nagyhideghegy a Csóványos alatti 864 méteres csúcs, ami elég szerénynek mondható a Tátra és az Alpok magaslataihoz viszonyítva, viszont ha azt nézzük, hogy Budapesttől alig egy órányira van, s februárban 5o cm-es havas sípályákkal várt, akkor már nem reklamálok az 1ooo méter alatti magasságért.
Korábban még soha nem síeltem hazai sípályán. Síelni egyébként is elég későn, 17 évesen tanultam meg egy szörnyű szlovák pályán, ahol alig működött felvonó, a hó jégpáncéllá volt fagyva, s szó szerint életünket kockáztattuk a tanulás közbeni esésekkel. Aztán évekkel később huszonévesen az osztrák pályákat teszteltük barátaimmal. Ott jöttem rá, hogy mégiscsak tudok síelni: a szépen karbantartott, állandóan 1 méternél vastagabb, széles és kellően hosszú sípályákon, ahová profi síliftek visznek fel igencsak jó volt száguldozni.
Nagyhideghegy, 864 méter. A jobb oldali csúcs a Csóványos, látszik a kilátó teteje is!
Ezen magyar sípályára, a Hegyre egyébként maga a Magyar Síszövetség elnöke, a hazai pályák lelkes támogatója, J.Géza hívott. Vasárnap reggel vele szálltuk be Királyréten a "síbuszba", ami egy kiszuperált UAZ katona teherautó volt, négykerék meghajtással és a platóján a síelők számára kialakított ülőhelyekkel!!! A transzfer 1o-15 perc alatt vitt fel minket a hegytetőre, kanyargós erdei utakon, kidőlt fák és hatalmas hóakadályok között. Hát, biztonsági öv nem nagyon volt a szerelvényen, aminek a működési engedélyéről sem vagyok teljesen meggyőződve...
Aztán a tetőn Géza bátyánk, a Tanár Úr maga vezetett körbe, s mutatta meg a két felvonót és a három pályát, melyek között van fekete-buckás-túlélős, piros-meredek-de-sima és kék-gyerekek-által-kikoptatott lejtő is. A Tanár Úr türelmesen bevárt a próbakör alatt engem, a kezdőt, aki néha a szűk erdei síútról becsúsztam a fák közé, vagy éppen a szűz hóban elmerülve kellett felsegíteni.
De ez talán nem olyan nagy szégyen, ha azt vesszük, hogy először próbáltam ki magam ilyen "kalandos" magyar sípályán. Ráadásul több mint 5 éve nem volt a lábamon a síbakancsom, aminek a felküzdése, becsatolása igencsak komoly kezdeti feladatnak bizonyult...
A síelés fáradalmait a pálya mellett, a tetőn álló síházban, menedékházban pihentük ki. Itt finom itókákat (meleg tea, kávé és hideg sör, bor), no meg laktató ételeket lehetett kapni. A ház egyébként menedék is a hegyi túrázóknak, akik most igen nagy számban napoztak, túráztak a hóban. A lejtőkön viszont nem síeltek olyan sokan, így nem kellett sorban állni a felvonónál. Viszont annyira kicsi a világ, hogy a kevés síelő közt is ismerősökbe botlottam: volt CTP-s diáktársam és egyik fia szelték a a lejtőkent nálam kicsit profibb módon.
A Nagyhideghegyi Turistaház 4o főnek szolgál szállással és még több embernek meleg étellel és itallal
Akinek sikerült felkeltenem az érdeklődését eme csodás börzsönyi csúcs iránt, itt talál bővebb infót a síelésről, pályákról, síházról:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése