Izek, imák, szerelmek

Két könyvet olvastam gyorsan egymás után. Az Izek, imák, szerelmek cimű művet már ismertem, hiszen megfilmesitették és láttam a filmet. Irtam is róla, hogy nem tetszett. (A bejegyzésemet itt olvashatjátok.)

Aztán eltelt egy-két év, s most vált időszerűvé, hogy kezembe vegyem a könyvet. S ahogy kezembe vettem, nem is tudtam letenni, a filmmel ellentétben nagyon jó élmény volt. Az irónő (Elisabeth Gilbert) stilusa magával ragadó és lendületes. Nagyon őszintén fogalmaz, nem fél leirni a legbelsőbb érzéseit, vivódásait, kételyeit.

A könyvben saját életének egy évét dokumentálja. Azt az évet, amikor rájön, nem boldog a házasságában, elválik a férjétől, elvesziti az anyagi és érzelmi biztonságát, s elbizonytalanodik saját magában. Először egy fiatalabb férfiban vigasztalódik, de rájön, hogy saját magának kell talpra állnia. Ezért egy évre elutazik, hogy újra magára találjon, rátaláljon a boldog pillanatokra, hogy esélyt adjon az életnek.

Ez amolyan habos-babos történet is lehetne, ám nem az. A főhős elég mély depresszióban szenvedett, mikor a nagy útra elszánta magát. Fejest ugrott az ismeretlenbe, hogy aztán megerősödve térjen vissza. Voltunk, vagyunk igy páran, s csak megerősiteni tudom: ha valami nem működik és nagyon szenvedsz tőle, muszáj kiszállni, muszáj eldobni és ugrani a semmibe. Mert a semmiből lassan összeállnak az épitőkockák, felépül a létünk, melyen átsejlik Isten jósága és szeretete.

A könyv főhőse, Liz először Olaszországba ment a jó izekért és a jó izű nyelv csengéséért. Pár hónap alatt bebizonyitotta, hogy képes egy teljesen új nyelvet megtanulni és újra élvezni az ételek izét. Aztán Indiába ment, ahol meditációval, elvonulással próbált rendet rakni az elméjében és a szivében. Kőkeményen küzdött magával, Istennel, a sorssal, mire belátta, hogy csak hagynia kell az életet, hogy megtörténjenek a dolgok. S végül Balira ment, ahol már majdnem teljes harmóniában egy ottani gyógyitótól tanult, s közben a szerelem is betoppant az életébe.

Ahol az Izek, imák, szerelmek befejeződik, ott kezdődik annak folytatása, a Hűség. Liz életét felforgatja a nála jóval idősebb brazil Felipe. Nem készültek szerelembe esni, ám mégis jól megvannak és közös életre készülnek. Mindketten elváltak, hatalmasat csalódtak és emiatt nem terveznek házasodni. Viszont az amerikai bevándorlási törvények nem teszik lehetővé, hogy papirok nélkül együtt éljenek, igy kénytelenek a közös élet miatt összeházasodni. Elég faramuci helyzet, de nekik ez adódott.

A házasság meglépése előtt több hónapig várnak a papirokra, s addig Ázsiában állomásoznak. Liz gondos kutatómunkát végez: feltérképezi a házasság történetét, hagyományait a különböző népeknél és kultúráknál. Rájön, hogy vannak népek, ahol a túlélés feltétele volt a házasság. De azt is látja, hogy mindig voltak, akik nem házasodtak meg és nem szültek gyereket.

Neki a gyerek téma a házasság mellett a másik érzékeny pont. Családjában, barátai között a legtöbben már rég gyerekeznek, hiszen ő is elmúlt harminc, s inkább a negyvenhez közelit. Szerencséjére Felipének már vannak nagyobb gyerekei, igy ő sem tervez gyermekáldást, s igy nincs Lizen a nyomás.

Érdekes kérdések ezek. Hogy miközben a világ nőinek 90%-a fényes esküvőről, szerető társról és mosolygós kisbabákról álmodik, addig vannak néhányan, akik beérik esküvő és gyermek nélküli egyedülálló vagy társas léttel.

Az egyik kedvenc idézetem a könyvből: inkább éljük tökéletlenül a saját életünket, mint tökéletesen valaki másnak az életét.

A könyv eredetijét mindenképpen érdemes elolvasni. A folytatást inkább kitartóbbaknak ajánlom. A filmet pedig az ismert sztárok (Julia Roberts és Javier Barden) és csodás képek miatt érdemes megnézni.