New York ellentmondásai

New York-kal kapcsolatban nagyon ellentmondásosak az érzéseim. Kicsit olyan nekem, mint Budapest. Élvezem és szeretem a kulturális sokszinűségét, a sok programot, az utcán járó embereket, a kirakatokat. Viszont ugyanakkor nagyon nem tudnék itt élni, szűk lakások, tömeg a metrón és nagyon-nagyon drága minden. Ezért csak turista üzemmódban tudok itt boldog lenni.

Seaport Historical District

Volt néhány New York-kal kapcsolatos előitéletem, ami viszont köddé vált. Például a tizmilliós lakosság ellenére nincs szemét és kosz, s a szmog sem kritikus. Mindent takaritanak, a szemetet rendezett módon gyűjtik. A nagytöbbség tömegközlekedik, autót tartani itt luxus, egekben van a benzinár és a parkolás dija is. Igy az utakon főként taxik járnak.

A másik előitéletem, hogy itt csak beton van sem igaz. Igen sok parkot találtunk, s kicsi utcákat fasorokkal, virágágyásokkal, házakat virágzó tulipánokkal. A kedvencem a Washington Square nevű tér, ahol sok zöld közepén egy hatalmas szökőkút van és egy diadaliv. Amikor ott jártunk épp egy utcazenész zongorakoncertet adott. Egy ideiglenesen oda tolt zongorán!

WTC épülő felhőkarcolói



Persze vannak negativumok is. Például az emberek itt nem feltétlenül mosolyognak rád, s kérdezik meg hogy vagy, s az eladók sem annyira kedvesek. Kicsit olyan, mintha az itt élők fent hordanák az orrukat, mert ugye New Yorkban élni kiváltság. A közbiztonság sem mindenütt tökéletes, de javulóban van. Persze vannak városrészek, ahol nem érdemes sétálgatni.

Kilátás a Roosevelt Island-ről Manhattanre

Nekünk azonban volt szerencsénk a város legbiztonságosabb részén lakni. Egyik korábbi CTP-s diáktársunk évek óta itt él és dolgozik, ő fogadott be minket pár éjszakára. Gyönyörű kislakást bérel egy néhány éve épitett apartmanházban a Roosevelt Island-on. Ez a keskeny szigeten Manhattan közepének magasságában van az East River közepén. Egyetlen utca húzódik rajta észak déli irányban, azon jár az egyetlen buszjárat. A szigetet megközeliteni metrón lehet, autóval egyetlen hid vezet ide. Van viszont egy érdekes felvonó, ami egyedülálló módon csak itt közlekedik a városban. A "tram"-nek nevezett libegő Manhattanből egy kötélpályán jön át a szigetre.

Roosevelt Island, tram és a kétszintes Quennsboro Bridge

Nehéz lenne felsorolni az összes helyet, ahol jártunk. Sétáltunk a Wall Street rendőrökkel elbarikádozott utcáján. A World Trade Center terén még mindig folynak az épitkezések. A Seaport a régi hajókikötő néhány vitorlással, sétálóutcával, turistabuszokkal és éttermekkel.  A Tribeca városrészen éppen utcafesztivál volt a gyalogosok számára lezárt utcákkal és gyerekprogramokkal. A Little Italy nagyon hangulatos kis utcáin egymást érték a galériák, éttermek és designerüzletek.

Szó szerint lejártuk a lábunk, de csak igy, gyalogosan tudtunk igazán testközeli élményt szerezni a városról. Egyébként meg Clevelanben s az USA más részein úgyis autóval közlekedünk, csak itt New Yorkban van módunk sétálgatni.

Legközelebb bevásárlókörútra jönnék vissza, persze egy megfelelő hitelkártya kiséretében. Most kimaradt a múzeum, azt is pótoljuk majd. 

New York, kultúrsokk

Majd másfél év után újra New Yorkba keveredtem. Legutóbb nem terveztem a látogatást, de mivel törölték a gépem, kénytelen voltam három napot várni, hogy Európába jussak. Akkor a téli várost láttam, a főbb turisztikai látnivalókat.

Most egy konferenciára érkeztem, a AHEA (American Hungarian Educators Association) éves gyűlésére, amit idén Brooklyn egyik egyetemén tartottak. Nem volt sok időm készülni az útra, sem az előadásomra.

Kilátás Brooklynból Manhattan-re

Csütörtökön hajnalban indultunk egy kisbusszal Clevelandből több itteni tanárral, előadóval. 9 órás utunk után délután érkeztünk meg a felhőkarcolók közé. Brooklyn New York egyik városrésze, a Manhattan szigettől keletre a Long Island-en (ami egy különálló sziget) van. A szigetet jónéhány hid köti össze a városmaggal, az East River túlsó oldalán már a manhattani felhőkarcolók magasodnak. A hidak közül a  fémvázas Manhattan Bridge és a vöröstéglából épült Brooklyn Bridge visz át a városközpontba.

Brooklyn

Brooklyn-nak sajátos hangulata van. Kevés itt toronyház, annál több 4-5 szintes lakóépület van. Ezeket apró téglából épitik, az oldalukon a filmekből jól ismert tűzlétrákkal, a bejáratok előtt apró angolos előkert és lépcső. Ennek a városrésznek is van központja városházával, birósági épülettel, parkkal, bevásárlóutcával, s kirakodópiaccal! A sok szines arcot leszámitva szinte Európában érezném itt magam.

Brooklyn, Borough Hall - városháza

Mivel a főbb turisztikai látnivalókat már korábban láttam New Yorkban, most inkább kulturális élményekre vágytam. Szinházra, múzeumra, esetleg koncertre. Volt is minden, szép sorjában. Persze a fő program a konferencia volt (erről talán majd egy külön bejegyzést irok), de azért eljutottunk másfelé is.
Péntek este halmoztuk az élvezeteket. Először a Magyar Konzulátus fogadására mentünk. A Konzulátus promonens helyen van, az 52. utcán. Itt sajnos nem tudtunk végig maradni, ugyanis a Julliard (ami New York és az egész USA legjobb művészeti iskolája) diákjainak operaelőadására kaptam meghivást.
Az egyik clevelandi tanárbarátom lánya itt tanul, s ő szerzett jegyeket az előadásukra. Ő maga hegedűszólót játszott a szinpadon az egyik jelenetben. Don Giovanni-t játszották, hihetetlen jól. Szokatlan élmény 2o-25 éves fiatalokat látni a szinpadon. Még szokatlanabb, hogy Mozart operáját eredeti olasz nyelven adták elő (persze angol feliratozással). S a leghihetetlenebb, hogy a 8 főszereplő közül csak ketten voltak fehérek: egy fekete és a számtalan ázsiai művész-diák simán leénekelte a többieket.

Brooklyn is zöld!

Szombatra szinházat terveztünk, a Broadway-en akartunk egy musicalt megnézni. Az esti előadásokra délutántól lehet féláru jegyeket kapni, de a mi általunk preferált programra nem volt épp jegy. Viszont nem maradtunk program nélkül: aznap este a new yorki magyar fiatalok havi találkozójára (Hungarian Social Event) mentünk az egyik bárba. Igen, itt is szép számban élnek magyarok, a várost járva nem egyszer hallottunk magyar szót.
Az esti program két helyi designer bemutatójával kezdődött, az egyikőjüket ismerem korábbról, főként miatta mentünk az egészre. Egyikőjük egy sportos férfimárkát mutatott be, a modellek itt élő magyar fiúk voltak. A másik designer női ruhákra nyomott magyaros motivumokat. Az ő modelljeinek a frizuráját és sminkjét egy helyi magyar szalon készitette.
A bemutató után iddogálás és beszélgetés vette kezdetét, majd aki birta, egy táncos helyen folytatta a mulatozást. Mi nem birtuk, igy hazaindultunk.


Pince Műhely

AHEA

Apai példa

Az egyetemen fotópályázatot hirdettek. Diákok pályázhattak, a téma az apai példa volt.

Hogyan lehet egy képben megmutatni az apák örökségét a fiaknak? Ez inkább megfoghatatlan, képre nehezen vihető téma. Hogyan lehet mégis képesiteni, fotón megmutatni?

Aztán ahogyan a kiirás jött, beugrott az ötlet. Saját apai példámról nem tudok fotót késziteni, viszont vannak a környezetemben igencsak példás apák, nagyapák és fiak, akiket szivesen megmutatnék a világnak. S kapóra jött egy cserkészrendezvény, ahol lencsevégre is kaptam a kiszemelteket.

Az én képem technikailag nem nagy mutatvány. Viszont a megörökitett téma igenis sokat üzen a témáról. Egy család három generációját örökitettem meg, a családét, akik befogadtak, segitenek és példával szolgálnak nekem.

A nagyapa 56-ban távozott Magyarországról, gyermekei és unokái már itt születtek. Mit tudott ő magával hozni a menekülés során a kézitáskájában? Nem sok dolgot, de annál több megfoghatatlan kincset, amiknek meg öt évtized múltán is erejük van. Magyarnak nevelte gyermekeit egy angolul beszélő világban. Az iránymutatás annyira hatékony volt, hogy gyermekeinek gyermekei is magyarul beszélnek otthon, magyar énekeket dúdolnak, s magyart táncokat járnak. Az én képemen ez látható.

Az amerikai és clevelandi magyarság megtartó ereje az ifjakban rejlik. Az ifjak pedig a cserkészeten keresztül szivják magukba a magyar nyelvet, történelmet, zenét és kultúrát. Teszik ezt immár 6o éve. Köszönet érte az elszánt nagyszülőknek és következetes szülőknek. No meg a legifjabbaknak, akik néha szájhúzogatva, de azért csak elmennek a magyar órákra és programokra.


A fotóm nem nyert dijat, de én mégis büszke vagyok rá. Még inkább a rajta szereplőkre. Keve éppen cserkészvezetői elismerésben részesült, ennek az oklevelét tartja. Endre piros-zöld bokrétája mutatja, hogy gyermekét kitüntetették, Ödön bácsi pedig a maga alázatos méltóságával szemléli az ifjabb nemzedékeket.

Emergency room

Nem véletlen, hogy nem jelentkeztem mostanában. Az elmúlt két-három hetem mottója lehetne a fenti cim: emergency room, vagyis sűrgősségi ellátás.

Amerikában ha mentőt hivsz, fehér rohamkocsi helyett a tűzoltók tűzpiros ambulance autója jön ki. Nekem most közvetlenül is és közvetve is volt közöm a tűzoltókhoz. Mintha folyamatosan tüzet oltanék és életet mentenék. Csak miközben a mások házát, üzletét és életét mentem, a sajátom majdnem porig ég...

Erre épp az emergency roomban ülve jöttem rá.
Mária nénivel két héten belül kétszer "sikerült" a 911-t (az itteni mentők-tűzoltók-rendőrség száma) tárcsázni. Az első alkalommal a szive akadozott, s mivel meggondolatlanul idejekorán hazaküldték, most újra vészhelyzet volt, csak éppen a tüdeje miatt. Ő a 9o. évében jár, s nincs családtagja, akit riaszthatna. Igy maradok én, aki bárhol és bármikor elérhető. Legalábbis elméletileg. Annyira nem felemelő a város túlsó végében kapni egy SOS-hivást, hagyni munkát, programot, s majd egy órát autózni reménytelenül, hogy mire odaérek mit találok.

Persze a kedves rohamkocsis tűzoltók hamarabb érnek mint én, stabilizálják a helyzetet, igy nekem már "csak" annyi a dolgom, hogy 4-5 órát üljek a nénivel a kivizsgálás eredményére várva, lelket tartva benne, az orvosokkal és házigondozó nővérrel elsimitani a pánik okozta súrlódásokat, s legfőképpen megoldást találni egy halaszthatalan problémára.

A néni azóta jobban van, majd egy hetet töltött kórházban. Naponta látogattam, intéztem a dolgait. Most került egy gondozóotthonba rehabilitációra. Ezidő alatt talán én is regenerálódom. Bár a vele kapcsolatos terhek nem tűnnek el. Sőt, a következő feladat (elég keményen fog hangzani) a halálra való felkészülés és felkészités lesz.

A közvetlen életmentés mellett közvetve is mentem mások életét. Van aki nem az életétől, hanem az élete során felhalmozott tárgyaktól búcsúzik. Január óta segitek egy kedves ismerősnek felszámolni a házát, ami eladásra vár.

Mindig is szerettem pakolni, rendet rakni, rendszerezni. Izgalommal tölt el, ha a pincében vagy a padláson kincsekre bukkanok. Hát most van alkalmam ebbéli mániámat kiélni: hetente kétszer egy öt fős háztartás 23 évi termését pakolhatom. Amellett hogy kincsekre bukkanok, gazdát kell találnom a felesleges holminak, meggyőzni a tulajt, hogy a kevesebb is bőven elég, s persze csillogósan szépre varázsolni a házat, amely új gazdára vár. Jól haladunk, sőt a ház tulajdonosa lehet, hogy el sem költözik, mert kezdi otthonosan érezni magát a kevesebb cuccal és több élettel teli házban.

S miközben mások életének és házának romjait és terméseit rendszerezem, mások halaszthatatlan problémáit oldom meg sűrgősségi határidővel, nincs aki a saját dolgaimat elvégezze.
Már ott tartottam, hogy megkérek valakit: vigye el helyettem az autót szervizbe, s tankoljon meg, miközben én nyomom a pedálokat. Vagy esetleg menjen el helyettem fodrászhoz, sétáltasson meg a jó levegőn, úgy hogy közben dolgozok, irok, vagy vizsgázom. Vagy csak legyen beteg helyettem, dőljön ki pár napra, mert én nem érek rá. Lehetséges?

Vészhelyzet van. Itt és most. SOS. 911. 1o4.

Corporate Club

Hu, mostanában nem volt időm a blogbejegyzésekre. Annyi dolgom volt, hogy csak a naptáramat átnézve jövök rá miket is csináltam az elmúlt két hétben, milyen élményeim is vannak, amikről most irhatnék.

Áprilisban újra Corporate Club volt Landerhavenben. A márciusi Women of Excellence program után most férfias területre eveztünk, a program cime "Growing the Economy in Cuyahoga County" volt.  

Cleveland megyéjének gazdasági fejlesztései volt a téma, ahová a megye vezetőjét és az egyik clevelandi bank elnökét hivtuk meg vendégnek. A műsorvezető most is az egyik tévécsatornától érkezett, Tom Beres neve erősen magyar gyökerekre utal...

A programban most is igencsak kivettem a részem. Néhány kulisszatitok következik.

A főnökömmel mi készitettük elő a beszélgetésben elhangzott témákat, mi állitottuk össze a kérdéseket a műsorvezetőnek. Ehhez némi nyersanyagot a főszereplő, meghivott vendégektől kell kapnunk jó esetben. Ha ez nincs, akkor irány a google, s kutakodunk a vendégek életrajzában, korábbi nyilatkozataiban, sajtóhirekben. Ennek eredményeként, s a saját ötleteink egyesitésével összeáll egy nyers programterv, aminek alapján lesz közös témája a résztvevő beszélőknek, s mi pedig sajtóközleményt tudunk irni.

A sok előkészités után eljön a nagy nap. El tudjátok képzelni, hogy nem vagytok ott a rendezvényen, amibe beledolgoztátok magatokat? Velem majdnem ez történt. Mivel még mindig álláshalmozó vagyok, egy másik kötelezettségemből nem szabadultam időben, s csaknem lekéstem a programot. Szerencsére némileg "önjáró" a műsor, igy a front manageri feladatokat most más csinálta helyettem.

Apropó front manager. Ő az, aki a tévéfelvételért felel. Visszaszámol a felvétel előtt, méri az időt, s jelzi a műsorvezetőnek az idő múlását. Tartja a szüneteket, stb. Kétszer csináltam ezt eddig, s hát a mikrofon és kamera még mindig nem a barátom. Bár a többszázfős hallgatóságot bizonyára lenyűgözi a bátorságom, az akcentusomat többen megdicsérték, néhányan megmosolyogták, de éppen ezért általában csupafüllel hallgatták a mondókámat.

Minden titkot azért nem árulok el.

A fenti képen az áprilisi program főszereplői. Balról: a rendezvényközpont marketing vezetője és tulajdonosa (Cleveland legjobb catering cége dijat most kapták meg éppen), középen a két vendég (egyikük a jóslatok szerint kormányzó is lehet nemsokára), jobbra a "helyettes" front managerem (aki mellesleg nyugdijas tévés műsorvezető).

Műsor beharangozója

Új kedvenc helyek Ohióban

Ohióban élni jó. Ugyan nincs semmilyen nagyobb látnivaló, extrém körülmény vagy esemény, de éppen ezért nagyon élhető és emberi. Dimbes-dombos vidék, sok erdővel, vaddal, tavakkal és folyókkal.

Cleveland sok meglepetést tartogat még nekem, még ittlétem második évében is. A lakhelyemtől 18 percnyire autózva egy mesevilágba csöppenek. Egy falucska, Chagrin Falls, ahol idilli kép fogad. Olyan, mintha Európában járnék: van belváros főtérrel, a tér közepén park, körülötte a bankok és üzletek történelmi épületei, sétáló emberek, a járdára átnyúló éttermek és kávézók teraszai.

A város közepét átszeli a Chagrin River, hatalmas vizeséséről kapta a nevét a falu. A vizesés mentén a 19.században több malom is működött, ahol búzát őröltek, fűrészeltek. Ma a  malmokat már nem látni, viszont gyönyörű sétány terül el a parton. A településen nagyon sok régi, 1oo-15o éves ház áll. A lakóházak között találok többet is, ami megfelelne az igényeimnek. Persze itt élni kiváltság, a gondozott kertek és virágágyások szegélyezte házak ára igencsak borsos, egy-egy történelmi korú 7oo-9oo.ooo dollár (összehasonlitásul: az utcánkban már 1oo.ooo dollárért lehet szép házat kapni).

A folyó nyomvonalát követve északnak tartok. A vidék varázslatos: farmjellegű többhektáros földek közepén lakóház, körötte fakerités jelzi, itt állatokat tartanak. Igazi farm már kevés van, a legtöbb inkább hobbibirtok: lovakat tartanak, lovagoltatnak. Annyira idilli a táj, hogy itt több filmet is forgattak. Olyanokat, amikben a barátságos, vendégmarasztaló amerikai vidéket, családi otthonokat akarnak ábrázolni. Ilyen The Gathering 1977-ből, ami a fimben New England, az a valóságban egy ohiói helyszin.

A GPS-em nem jelzi a települést, amelyik az abszolút favoritom. Hunting Valley a neve, vagyis "Vadászvölgy". Az útjelző táblák mind vadászó lovasokat és kutyákat ábrázolnak. Ez a falu nem is falu, inkább tanya. Párszázan lakják, de csodásan karbantartottak a rétek, s kivétel nélkül minden ház fehér! Olyan, mintha mennyországi harmoniát sugárzó helyre vetődtem volna: a ház előtt parkoló autó is hófehér! Itt is kanyarog a Chagrin River, két hid is átivel rajta: az újabb az autósoknak, s van egy régi fémhid gyalogos turistáknak. A faluközpontban van persze falumúzeum (Historical Society), karcsú templom, s vadászklub. Az itteni telkek mind többhektárosak, lovas kifutó is jár a többmillió (!) dolláros ingatlanokhoz.

Merjünk álmodni, s az álmainkat a szomszédban megtalálni. Én megtaláltam.

Presque Isle

Megtaláltam az újabb kedvenc világitótornyomat! Most épp Pennsylvaniában, Erie városának közelében. Presque Isle a félsziget neve, amely sok legendát őriz.

A kinyújtott kéz alakú félsziget öleli és védi a városka partjait, igy csillapitja le az Erie-tó hullámait. Az őslakos indiának a szigetről figyelték a napfelkeltetét és naplementét a tó vizén. Sőt: a nap nyomába is eredtek, próbálták elérni, ahol a vizzel összeér, de hiába eveztek mérföldeket...

A félszigeten ma szép parkot, védett erdőt, tavakat és sétautakat találunk. A világitótorony a napfényes és homokos nyugati parton áll. Lakás is kapcsolódik hozzá, igen formás házacska. A vizparton most halászok, de nyáron a strandjain sok a fürdőző. Lehet csónakkal evezni, kirándulóhajóra szállni, kerékpározni, a madarakat figyelni, vagy csak sétálni és élvezni a csendet.