2017. július 7., péntek

Barack szez-on

A balatoni szezon kezdetét vette. S ugyanakkor beindult a barackszezon is. Idén két héttel korábban érett meg a kajszi-sárgabarack, így már június végén hullani kezdett, s megkezdődött a befőzés.

 Ez nem narancsfa! De majdnem mandarin. 

Négy napig minden nap egy vödörnyi barack került az üvegbe. Először lekvár készült cukorral és zselésítővel, no meg az extravagáns ízlésűeknek levendulával. Kb. 25-3o üveg várja, hogy gazdára találjon és elfogyjon.


Aztán szörp készült. Illetve a szörpből ivólé lett, olyan sűrűségű, hogy jól fel kell higítani a fogyasztáshoz. Ez volt a macerásabb mutatvány: egyik nap leszedni, mosni, magvazni, apróra vágni, cukorral és citromsavval megszórni. Majd egy napra hűtőben állni hagyni, s egy nap múltán turmixolni, átszűrni, vízzel higítani és felforralni, majd üvegekbe tölteni.


A barackból szokás szerint készült egyszerű bögrés süti és került a fagyasztóba is belőle. Jó lesz majd a gyümölcsturmixokhoz és esetleg még az osztrákoknál megismert likőr (Marillenlikör) is készül belőle.


A seljetes barackot a szomszédunk fogja pálinkává varázsolni. Várjuk a kóstolót. Az idei készlet mind lejött a fáról, megszabadult terhétől, fellélegezhet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése