2017. május 2., kedd

Balkáni túra

Először könyvben, majd filmen látogattam a Balkánra.

Angelina Jolie rendezte a Vér és méz földjén című filmet, ami a délszláv háború idején játszódik a 9o-es években. Sajátos, hogy a filmet horvát, szerb, bosnyák színészekkel forgatták, de Magyarországon. A film egyszerre romantikus történet és fájdalmas történelmi beszámoló. Egy muszlim nő és egy szerb fiú kapcsolatán keresztül mutatja be a háború zavarát, káoszát, ahol vallási és nemzetiségi különbségek szembefordítanak szomszédokat, szerelmeket, családokat.

A könyv, amit most olvastam el a háború utáni helyreállítást mutatja be egy angol hegedűművész és karmester, Ruth Waterman szemszögéből. Ő a 2ooo-es évek elején többször is járt a már békekötés utáni Boszniában. Feladata az volt, hogy Mostarban létrehozzon egy szimfónikus zenekart, a Mostar Simphonetta nevű együttest, melynek tagja a volt Jugoszlávia több részéből érkeznek. A cél, hogy a zenén, a koncerteken keresztül segítsék a zenészek és a hallgatóság megbékélését.

Az írónő beszámolója When Swan Lake Comes to Sarajevo címmel jelent meg. Eszerint akkor van már teljesen béke az országban, amikor a Hattyúk tavát játszák Szarajevóban. Ruth nemcsak a zenekar vezetője lesz, hanem a tagok "lelkigondozója" is. Előtte perceken belül megnyílnak a háborút átélt fiatalok, mindenkinek van személyes története, gyásza, túlélési története, amit megoszt. Ezekből a történetekből és az újjáépülő mostari régi híd (Stari most) történetéből, a koncertekre való felkészülésből áll össze a könyv.

A következő pedig egy személyes utazás lesz ezen az ellentmondásos tájon.
Az útvonalterv szerint Boszniában Szarajevó és Mosztár mellett a Drina partján fekvő Visegrad és a zarándokhely Medugorje is az úticélok között szerepel. Esetleg kis kitérővel Montenegró tengerpartjára Kotor és Budva történelmi városaiba és a Durmitor Nemzeti Park kanyonjaiba és hegycsúcsaira, Ostrog kolostor és Podgórica fővárosba.

Vigyázat, jövünk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése