2013. július 12., péntek

Családfánk titkai

Szeretem a Harmat Kiadó könyveit. A Határaink cimű kiadványukról irtam korábban, ugyanazon könyv szerzőpárosa alkotta a mostani könyvet is, kiegészülve két másik pszichológus-pszichiáterrel. Ezeket a könyveket szeretem, mert közérthető módon irnak le pszichológiai, kapcsolati problémákat, konkrét megoldást javasolva az olvasónak. 
 
A Családfánk titkai épp arról szól, amit a cime is sejtet. A családfánk rengeteg titkot rejt: elsőre romantikus, kedves titkokra gondolunk, ám a könyv inkább az elhallgatott, fel nem dolgozott negativ élményekre fókuszál. Azzal szembesit, hogy amit ma a saját életünkben élünk, az nem más, mint az őseink mintájának másolása.
 
Amit gyerekkorunkban a szüleinktől láttunk, azt éljük újra, még ha nem is vagyunk tudatában. A szüleink az ő szüleiket másolják, s igy tovább. Vagyis dédapáink és dédanyáink jó vagy rossz mintái ismétlődnek újra meg újra.
 
A baj akkor van, ha káros, téves mintákat követünk. A legnagyobb probléma pedig az, hogy magunk észre sem vesszük a hibát ill. annak okát. Csak éljük az életünk, kapcsolatainkat jól-rosszul ápoljuk, néha egymást ostromoljuk, bántjuk, s közben még jól is érezzük magunkat.
 
Igy öröklünk meg olyan mintát, ahol a gyerek évekig nem beszél a szülőjével, vagy éppen minden kapcsolatot, kommunikációt megszakit a testvérével. A szülők civódását, válását élik újra az utódok, amikor ők is csak veszekedni tudnak a társukkal.
 
A könyv azért megerősitő, mert bibliai alapokra helyezi a megállapitásait. Nem csak a mi családunkban vannak hibák, már az első családban is kódolva voltak a gondok. Nem véletlen, hogy Kain megöli Ábelt, s aztán menekül, hiszen az Úr kertjében Ádám és Éva is megszegte a szabályokat, s aztán rejtőzködniük kellett. A bibliai családok példáján keresztül is látjuk, hogy lehet valaki sikeres a munkájában, küldetésében, de közben csődöt mond a családi szerepében.
 
A könyv témájához jól illik egy pszichoterápiás módszer, a családállitás. Ez egy pár órás csoportos foglalkozást jelent, ahol a jelenlévők eljátszák, "felállitják" egyikőjük családját, a családtagokat, egymáshoz való viszonyukat.
A Harmat Kiadó egy másik könyve épp ebben a könyvben felvetett problémára ad választ: hogyan tudjuk a felmerült kérdéseket, kételyeket megbeszélni a nekünk fontosakkal. Hiszen ha már tudjuk a problémát, s annak okát is beazonositottuk, már "csak" meg kell oldanunk. Viszont épp ez a legnehezebb, egyedül képtelenek vagyunk rá. Ehhez kölcsönös megértés, őszinteség és alázat kell, hogy egymás felé fordulva, egymással összefogva tudjunk továbblépni. Hogy ne újra meg újra a megszokott mintákat ismételjük, hogy ne a megszokott játszmákat kövessük. A könyv cime Játszmák nélkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése