Piroskocsim megmakacsolta magát: az utóbbi egy évben bizonyos időszakonként úgy döntött, nem indul be. Először csak hidegebb napokon tette ezt, amikor 3-4 napig állt magában, berágott rám és a nem indulással jelezte: többet kellene használnom.
Aztán nyáron semmi jelét nem mutatta a gyengélkedésnek. Viszont jöttek a hűvösebb őszi napok, s újra kezdte a régi lemezt. Ha pár napig nem használtam, nem indult. A bikakábel alapfelszerelés lett nálam, már rutinosan intettem le ismeretleneket az utcában, hogy ugyan segítsenek már beindítani.
Aztán eljött a nap, amikor már 1 nap alatt lemerült. S már a bikázás és a jóismerősök segítsége sem volt elég. 4 szerelő látta, s állapította meg, hogy semmi baja az aksinak, sem az elektronikának. Csak épp nem akar indulni, időnként. Végül egy szuper elektro-szaki egy órán (!) belül megtalálta és orvosolta hibát!
Piroskocsim azóta már a téli napokat is gond nélkül bírja. S már nincs szükség arra, hogy összecsókolózzon az utcában arra járó, segítőkész autósok autójával.
Világbajnok krumplisaláta recept
-
Tipikus karácsonyi étel, ami az ismeretségi körünkben is nagy
népszerűségnek örvend. Hiszen nem csak ekkor készítem, hanem nyáron, mikor
sokat grillezünk...
1 hete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése