Piroskocsim megmakacsolta magát: az utóbbi egy évben bizonyos időszakonként úgy döntött, nem indul be. Először csak hidegebb napokon tette ezt, amikor 3-4 napig állt magában, berágott rám és a nem indulással jelezte: többet kellene használnom.
Aztán nyáron semmi jelét nem mutatta a gyengélkedésnek. Viszont jöttek a hűvösebb őszi napok, s újra kezdte a régi lemezt. Ha pár napig nem használtam, nem indult. A bikakábel alapfelszerelés lett nálam, már rutinosan intettem le ismeretleneket az utcában, hogy ugyan segítsenek már beindítani.
Aztán eljött a nap, amikor már 1 nap alatt lemerült. S már a bikázás és a jóismerősök segítsége sem volt elég. 4 szerelő látta, s állapította meg, hogy semmi baja az aksinak, sem az elektronikának. Csak épp nem akar indulni, időnként. Végül egy szuper elektro-szaki egy órán (!) belül megtalálta és orvosolta hibát!
Piroskocsim azóta már a téli napokat is gond nélkül bírja. S már nincs szükség arra, hogy összecsókolózzon az utcában arra járó, segítőkész autósok autójával.
2018. december 20., csütörtök
2018. december 12., szerda
Kicsi-nagy keresztfiam



A mellékelt képek ezt a sokféle közös pillanatot ragadják meg. Voltunk hazai és külföldi terepen, Budapesten és Bécsben. Kirándultunk, múzeumoztunk, kutyát sétáltattunk, fotóztunk, s persze sokat ettünk hazait és néha különlegesebb ázsiait vagy éppen mexikóit.
Várom a folytatást!
2018. december 11., kedd
Örmény tragédia
Az örmény népirtásról nem sokat tudunk. Nemrég egy amerikai mozifilmet forgattak róla a 100 éves évfordulójára Az ígéret címmel, s ez felhívta a figyelmet az 1915-ben kezdődött tragédiára. A filmet látva olvasni akartam erről a korszakról, s több regény is elém került.
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja című munkája adta épp a film témáját. Végül egy másik könyvet olvastam el, Antonia Arslan: Pacsirtavár című regényét. Míg Werfel könyve a 30-as években íródott, az olasz írónő regénye a 2000-es évek elején jelent meg. Antonia Arslan saját családjának történetét meséli el.
A család neve eredetileg Arslanjan volt, ez a végződés utal az örmény eredetre. Törökország anatóliai részén éltek, tanult, tisztességes polgárai voltak egy ottani kisvárosnak, ahol orvosként, gyógyszerészként fontos szerepet töltöttek be a társadalomban. A Pacsirtavár a család város szélén található nyaralója, szeretett összejöveteleik helyszíne volt.
1896-ban már volt egy korábbi progrom az örmények ellen az Oszmán Birodalom területén, akkor százezrek pusztultak el. 1915-ben az első világháború kitörése és a nacionalista mozgalmak irányították a figyelmet az örményekre, akiket szervezkedéssel és ellenséggel való összejátszással vádoltak, s ezért "megelőzési" céllal módszeresen kiirtottak. Több, mint 1 millió ember veszett oda. Egy éjszaka alatt kivégezték a férfilakosságot, majd napokon belül elűzték a nőket és a gyermekeket. Kelet felé, a szíriai sivatag felé hajtották őket erőltetett menetben, s többségük útközben éhen- vagy szomjan halt. Kevesen élték túl, s ők külföldön kerestek menedéket.
Antonia családjának férfijait is azon a bizonyos éjszakán semmisítették meg. A gyerekeket és felnőtteket egyaránt leölték és tömegsírba temették. Az asszonyokat és lányokat élelem és egyéb javak nélkül indították útnak, s csodával határos módon élték csak túl néhányan a menetet, s eljutottak a szíriai Aleppo-ba.
A regény szemléletesen festi le a család katasztrófa előtti életét, a kulturált jómódot, amiben éltek, a barátságukat görögökkel, törökökkel, a család központi szerepét, az összetartást közösségükben. Ez mind semmivé vált egyetlen nap alatt. A korábbi törökök lettek a gyilkosaik, s a más nemzetiségűeket törvény tiltotta attól, hogy az örmények segítségére keljenek. Ennek ellenére volt néhány igaz barát, aki közbenjárt és fondorlatos módon szabadította meg a túlélő családtagokat. Antonia nagyapja akkor külföldön élt, s ezért élhette túl a tragédiát, amiben nagyapja testvére és annak családja elpusztult.
Nem könnyű olvasmány, de éppen ezért nagyon is közel hoz egy borzalmat, ami ezt követően újra és újra megtörténik a világban. Elég csak a zsidó holokausztra vagy az ugandai népirtásra gondolni. A könyvből film is készült.
Az ígéret - film
Pacsirtavár - film
Rubicon cikk az örmény népirtásról
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja című munkája adta épp a film témáját. Végül egy másik könyvet olvastam el, Antonia Arslan: Pacsirtavár című regényét. Míg Werfel könyve a 30-as években íródott, az olasz írónő regénye a 2000-es évek elején jelent meg. Antonia Arslan saját családjának történetét meséli el.
A család neve eredetileg Arslanjan volt, ez a végződés utal az örmény eredetre. Törökország anatóliai részén éltek, tanult, tisztességes polgárai voltak egy ottani kisvárosnak, ahol orvosként, gyógyszerészként fontos szerepet töltöttek be a társadalomban. A Pacsirtavár a család város szélén található nyaralója, szeretett összejöveteleik helyszíne volt.
1896-ban már volt egy korábbi progrom az örmények ellen az Oszmán Birodalom területén, akkor százezrek pusztultak el. 1915-ben az első világháború kitörése és a nacionalista mozgalmak irányították a figyelmet az örményekre, akiket szervezkedéssel és ellenséggel való összejátszással vádoltak, s ezért "megelőzési" céllal módszeresen kiirtottak. Több, mint 1 millió ember veszett oda. Egy éjszaka alatt kivégezték a férfilakosságot, majd napokon belül elűzték a nőket és a gyermekeket. Kelet felé, a szíriai sivatag felé hajtották őket erőltetett menetben, s többségük útközben éhen- vagy szomjan halt. Kevesen élték túl, s ők külföldön kerestek menedéket.
Antonia családjának férfijait is azon a bizonyos éjszakán semmisítették meg. A gyerekeket és felnőtteket egyaránt leölték és tömegsírba temették. Az asszonyokat és lányokat élelem és egyéb javak nélkül indították útnak, s csodával határos módon élték csak túl néhányan a menetet, s eljutottak a szíriai Aleppo-ba.
A regény szemléletesen festi le a család katasztrófa előtti életét, a kulturált jómódot, amiben éltek, a barátságukat görögökkel, törökökkel, a család központi szerepét, az összetartást közösségükben. Ez mind semmivé vált egyetlen nap alatt. A korábbi törökök lettek a gyilkosaik, s a más nemzetiségűeket törvény tiltotta attól, hogy az örmények segítségére keljenek. Ennek ellenére volt néhány igaz barát, aki közbenjárt és fondorlatos módon szabadította meg a túlélő családtagokat. Antonia nagyapja akkor külföldön élt, s ezért élhette túl a tragédiát, amiben nagyapja testvére és annak családja elpusztult.
Nem könnyű olvasmány, de éppen ezért nagyon is közel hoz egy borzalmat, ami ezt követően újra és újra megtörténik a világban. Elég csak a zsidó holokausztra vagy az ugandai népirtásra gondolni. A könyvből film is készült.
Az ígéret - film
Pacsirtavár - film
Rubicon cikk az örmény népirtásról
2018. december 7., péntek
A munka teológiája
A doktori tanulmányaimról eddig csak érintőlegesen írtam, viszont ebben a félévben egy nagyon gyakorlatias órám volt, aminek a tanulságait szeretném megosztani. A munka teológiája (Theology of Work - TOW) volt a tárgyam címe, s bár már tanultam róla máskor is, most sikerült teljes egészében megértenem a fontosságát.
Mindannyian dolgozunk. Az iskola arra készít fel minket gyerekként, hogy felnőttként képesek legyünk napi 8 órában (vagy éppen többen) egy dologra koncentrálni, tenni a dolgunkat. S ez eltart egészen a nyugdíjas évekig, évtizedekig, gyakorlatilag életünk idejéből a legtöbbet munkával töltjük. De hogyan tesszük ezt? Miért is kell dolgoznunk? Jól érezzük közben magunkat?
A munka teológiai megközelítése a munka helyét kutatja a Bibliában. Nem kell sokáig keresnünk: már a könyvek könyvének első fejezeteiben kiderül: a Teremtő nemcsak világot és embert teremtett, hanem feladatot is adott az első emberpárnak: "Uralkodjatok!" Ez azonban nem passzivitást jelent, hanem feladatot: a világot és annak növényeit, állatait "menedzselni" kell, vagyis a tétlenség helyet napi szinten feladatot kapott az ember. Sokan gondolják, hogy a munka a bűnbeesés után jött a földre, átokként. De nem: csak a munka minősége változott meg akkor, az áldott, örömteli munka fárasztóvá és kiábrándítóvá lett.
A Bibliában rengeteg hivatkozás van a munkára. A legtöbb bibliai történet szereplője valamilyen munkát végez: épít, földet művel, nyájat legeltet, kereskedik, sző, vagy éppen vámot szed. Isten maga is dolgozik, hiszen teremt és fenntart. Jézus sem isteni mivoltát ünnepelte köztünk, hanem először szakmája volt, ácsként dolgozott, s aztán lett tanító.
Magyarul néhány könyv már megjelent ehhez a témához. Tom Nelson könyvének címe: Munkára teremtve, tavaly jelent meg. Ez fedi le talán nagyon közérthetően és struktúráltan, amit én is tanultam. Egy korábbi könyv Mark Greene: Hála Istennek, hétfő van! Ez viccesebb, sok történettel és illusztrációval. Os Guinness: Az elhívás című könyvét nagyon szeretem. Nehezebb olvasmány, de érdemes többszörre átnézni. Az elhívás kérdésével foglalkozik, aminek a része a munka is és az, hogyan, milyen értékek mentén éljük az életünket.
Sok fogalom van, amiről még írhatnék. Részletesebben egy most kidolgozott tréning-anyagban fogok erről szólni. Akit érdekel és helyet ad hozzá, annak szívesen átadom.
Mindannyian dolgozunk. Az iskola arra készít fel minket gyerekként, hogy felnőttként képesek legyünk napi 8 órában (vagy éppen többen) egy dologra koncentrálni, tenni a dolgunkat. S ez eltart egészen a nyugdíjas évekig, évtizedekig, gyakorlatilag életünk idejéből a legtöbbet munkával töltjük. De hogyan tesszük ezt? Miért is kell dolgoznunk? Jól érezzük közben magunkat?

A Bibliában rengeteg hivatkozás van a munkára. A legtöbb bibliai történet szereplője valamilyen munkát végez: épít, földet művel, nyájat legeltet, kereskedik, sző, vagy éppen vámot szed. Isten maga is dolgozik, hiszen teremt és fenntart. Jézus sem isteni mivoltát ünnepelte köztünk, hanem először szakmája volt, ácsként dolgozott, s aztán lett tanító.
Magyarul néhány könyv már megjelent ehhez a témához. Tom Nelson könyvének címe: Munkára teremtve, tavaly jelent meg. Ez fedi le talán nagyon közérthetően és struktúráltan, amit én is tanultam. Egy korábbi könyv Mark Greene: Hála Istennek, hétfő van! Ez viccesebb, sok történettel és illusztrációval. Os Guinness: Az elhívás című könyvét nagyon szeretem. Nehezebb olvasmány, de érdemes többszörre átnézni. Az elhívás kérdésével foglalkozik, aminek a része a munka is és az, hogyan, milyen értékek mentén éljük az életünket.
Sok fogalom van, amiről még írhatnék. Részletesebben egy most kidolgozott tréning-anyagban fogok erről szólni. Akit érdekel és helyet ad hozzá, annak szívesen átadom.
Címkék:
Amerika,
Bakke Graduate University,
könyv,
kultúra,
lélek,
menedzsment,
munka
2018. november 30., péntek
Beszélgetések az iszlámról
Az iszlám téma már többször beköszönt az életembe. Sokáig vágyakoztam Marokkóba, végül pár éve eljuttam ide, s elvarázsolt ez az észak-afrikai muzulmán ország. Aztán India következett, ahol a hindu és budhista emlékhelyek mellett rengetek iszlám mecsetben és épületben jártam. S idén eljutottam egy újabb ázsiai muszlim országba, Malájziába.
A sok utazás mellett egyre többet tanultam a más vallásúakról. Épp a doktori óráimon foglalkoztunk a kereszténység és az iszlám hagyomány közös pontjaival, no meg persze a feszültségeket és a meg nem értést okozó különbségekkel. Ez a sok élmény és info oda vezetett, hogy nyáron feljött bennem egy előadás-sorozat ötlete. Ehhez találtam is megfelelő partnert a gazdagréti gyülekezetünkben, egy fiatal, agilis, muszlimok közötti misszióban is dolgozó fiatalember személyében. Ketten pedig előkészítettünk két előadást.
Elsőre sok mondanivalónk volt, ezt kellett struktúrába és korlátozott időbe rendezni. Számtalan könyvet, tréninget, videót használtunk, míg végül összeállt a saját anyagunk. Mivel többen kérték ezen anyagok megosztását ill. a beszélgetések folytatását, pár könyvet itt is közzéteszek.
Nem is gondolnánk, de a muszlimok között már a 20. század elején is dolgoztak magyar misszionáriusok. Döbrössy Lajos református lelkészként szolgált a Bulgária törökök által lakott vidékén. Csaknem 10 évet töltött itt a 30-as években, s az itteni élményeit írja le könyvében. Azt se feledjük, hogy a török 150 éves magyar uralma miatt igencsak van már tapasztalatunk a muszlimokkal.
Nabeel Qureshi könyvét még angolul olvastam, s közben épp az előadásunk idején megjelent magyarul is. Az Allahot kerestem, Jézusra találtam egy önéletrajzi beszámoló a saját megtéréséről. Az író muszlim szülők gyerekeként született Amerikában, ott nevelkedett, orvos lett. Gyerekkorától a hite melletti kiállásra tanították, ezért fiatalként is szeretett hitvitákban érvelni. Sokáig ellenállt az evangélium üzenetének, míg végül Isten maga győzte meg annak valódiságáról. Aztán teljes fordulattal Krisztus és a kereszténység mellett kezdett érvelni. Több videóját megtaláljuk a neten, többnél van magyar felirat is, mi ezt javasoljuk megnézésre: VIDEO.
Colin Chapman könyve a mélyebb teológiai ismeretekkel foglalkozóknak lehet érdekes. A Cross and Crescent, vagyis "Kereszt és félhold" című könyve gyakorlati és elméleti alapokat ad ahhoz, hogy tudjunk a muszlimokkal kapcsolatot építeni, beszélgetni, ha kell vitázni.
Lehet, hogy félelmet kelt bennünk az ismeretlen, a hírek, amiket a más vallásúakról hallunk, vagy amit a tévében látunk. A mi szándékunk az volt, hogy a félelmek helyett kezdjük el inkább megismerni a másikat, tanulni arról, hogy mi jellemzi az iszlámot, mit vallanak ők, és miért nem fogadják el a mi tanainkat. Ezeket tanulmányozva még talán arra is rájövünk, hogy a legtöbb muzulmán mélyebb hitű és napi kapcsolata van Istennel, Allahhal, míg mi kultúrkeresztények lettünk, akik ragaszkodnak egy öröklött hagyományhoz, aminek már az alapjait sem ismerjük. A tanulás és megértés után jöhet a kapcsolatépítés, az ember-ember közötti találkozás, beszélgetés, s a rácsodálkozás, hogy több dolog a közös bennünk, mint amiben különbözünk.
A sok utazás mellett egyre többet tanultam a más vallásúakról. Épp a doktori óráimon foglalkoztunk a kereszténység és az iszlám hagyomány közös pontjaival, no meg persze a feszültségeket és a meg nem értést okozó különbségekkel. Ez a sok élmény és info oda vezetett, hogy nyáron feljött bennem egy előadás-sorozat ötlete. Ehhez találtam is megfelelő partnert a gazdagréti gyülekezetünkben, egy fiatal, agilis, muszlimok közötti misszióban is dolgozó fiatalember személyében. Ketten pedig előkészítettünk két előadást.

Nem is gondolnánk, de a muszlimok között már a 20. század elején is dolgoztak magyar misszionáriusok. Döbrössy Lajos református lelkészként szolgált a Bulgária törökök által lakott vidékén. Csaknem 10 évet töltött itt a 30-as években, s az itteni élményeit írja le könyvében. Azt se feledjük, hogy a török 150 éves magyar uralma miatt igencsak van már tapasztalatunk a muszlimokkal.
Nabeel Qureshi könyvét még angolul olvastam, s közben épp az előadásunk idején megjelent magyarul is. Az Allahot kerestem, Jézusra találtam egy önéletrajzi beszámoló a saját megtéréséről. Az író muszlim szülők gyerekeként született Amerikában, ott nevelkedett, orvos lett. Gyerekkorától a hite melletti kiállásra tanították, ezért fiatalként is szeretett hitvitákban érvelni. Sokáig ellenállt az evangélium üzenetének, míg végül Isten maga győzte meg annak valódiságáról. Aztán teljes fordulattal Krisztus és a kereszténység mellett kezdett érvelni. Több videóját megtaláljuk a neten, többnél van magyar felirat is, mi ezt javasoljuk megnézésre: VIDEO.
Colin Chapman könyve a mélyebb teológiai ismeretekkel foglalkozóknak lehet érdekes. A Cross and Crescent, vagyis "Kereszt és félhold" című könyve gyakorlati és elméleti alapokat ad ahhoz, hogy tudjunk a muszlimokkal kapcsolatot építeni, beszélgetni, ha kell vitázni.
Lehet, hogy félelmet kelt bennünk az ismeretlen, a hírek, amiket a más vallásúakról hallunk, vagy amit a tévében látunk. A mi szándékunk az volt, hogy a félelmek helyett kezdjük el inkább megismerni a másikat, tanulni arról, hogy mi jellemzi az iszlámot, mit vallanak ők, és miért nem fogadják el a mi tanainkat. Ezeket tanulmányozva még talán arra is rájövünk, hogy a legtöbb muzulmán mélyebb hitű és napi kapcsolata van Istennel, Allahhal, míg mi kultúrkeresztények lettünk, akik ragaszkodnak egy öröklött hagyományhoz, aminek már az alapjait sem ismerjük. A tanulás és megértés után jöhet a kapcsolatépítés, az ember-ember közötti találkozás, beszélgetés, s a rácsodálkozás, hogy több dolog a közös bennünk, mint amiben különbözünk.
Címkék:
Budapest,
Európa,
könyv,
lélek,
Magyarország,
önkéntesség,
történelem
2018. november 7., szerda
Helló Győr!


A parton történelmi épületek sorakoznak, legtöbbjük a Győri Katolikus Érsekség remeke, templom, egyetem, egyházi épület.
A belváros macskaköves utcáin a barokk korába kirándulhatunk. Többszáz éves lakóházak földszinti üzletekkel és látványos cégérekkel. Kávézók, éttermek, panziók és szállodák.
Ez a pár óra csak az első ízelítőnek volt elég. De ide visszatérek még. Ha másért nem, hát a Győri Balett egyik előadásáért.
Címkék:
építészet,
Magyarország,
történelem,
utazás
2018. október 31., szerda
Reformáció ma

Eszéken jártam épp egy megbeszélésen az idei reformációs ünnepnapon. Horvátországban a többség katolikus, elenyésző számban vannak csak protestánsak. Október 31-e estéjén egy apró pünkösdi gyülekezet ünnepségén jártam. De mitől különleges ez?

Te milyen helyen látod a reformáció helyét ma? Tudod ezt jól képviselni?


2018. október 30., kedd
Az ősz színesben
Kivételesen száraz és hosszú, napos őszünk volt. A szezon legjobb képe a lenti. A szomszédságunkban készült Zuglóban.
2018. október 14., vasárnap
Lakótelep - másként
Wekerle Sándor pénzügyminiszter volt a 20. század elején. A századfordulón Budapest hatalmas fejlesztések történtek, rengeteg gyár épült, s a gyárakba vidékről jöttek a munkások. Nekik pedig lakásra volt szükségük. Wekerle ekkor gondolt egyet és egy városon kívüli üres területre 10 ezer főnek terveztetett lakótelepet.
A telep középpontjában egy négyszögletes tér, a mai Kós Károly tér található, itt futnak össze a sugárutak, s itt haladnak a buszjáratok is. A sugárutak mentén kisebb, fasorokkal szegélyezett utcák sorakoznak.
Kós Károly erdélyi építész és irodalmár volt, őt kérték fel a főtér megtervezésére. Olyan teret álmodott meg, ami egységes, de mégsem egysíkú. Egyforma házak helyett különálló, de egymás mellé csatolt házsort tervezett, amelyeket csak a főutak szelnek át.
A tér közepén hatalmas park, ahol rengeteg a játszótér, a sétatér, a növény. Itt áll a telepet építtető Wekerle miniszeter és az építész Kós Károly szobra.
Ha valahol, itt szívesen laknék. Mézeskalácsos házikók, melyek a középkor romantikáját, a történelmi óvárosokat idézik. Anno még figyeltek arra, hogy élhető, az emberhez és a természethez közel álló épületeket és tereket tervezzenek.
Ja, és itt található a Barátok közt sorozat kezdőképe és képzeletbeli helyszíne is, a Kós Károly tér sarkán. Ki gondolná, hogy ez nem egy mai épület, hanem már több, mint 100 éves?!
Az is érdekes, hogy hasonló lakótelepek ugyanebben az időszakban más városokban is épültek. Épp Győrben járva fedeztem fel a hasonlóságot a Wekerle-telep és az ottani Gyárváros lakóházai között. Itt egy érdekes oldal történelmi képekkel, amik jól mutatják a hasonlóságot. Mintha testvérek lennének a telepek...
Címkék:
Budapest,
építészet,
Magyarország,
történelem
2018. szeptember 12., szerda
2018. augusztus 26., vasárnap
Egy bolgár vallomásai

Sajátosan vegyül a szláv lélek a magyarral. A novellák történetei a bolgár vidéket varázsolják elénk, ami akár Magyarországon is lehetne. Nyarak és élmények az író gyerekkorából, illatok, növények, emberek.
Apja életbölcsességeit az alábbiakban fogalmazza meg:
"Az ember azért született a világra, hogy boldog legyen. Akkor leszel boldog, fiam, itt, a föld létben, ha kissé hasonlatossá válsz a jó istenhez, vagyis teremtesz valamit, akármilyen csekélységet bár, de olyasmit, ami a tied, kizárólag a tied. Hivatást, otthont, családot. Tanuld meg, hogy siker nélkül nincs boldogság. A siker pedig a céllal egyenlő, vagyis akkor vagy sikeres és boldog, ha a kitűzött célodat bármilyen akadály ellenére, de eléred."
Van novella, amiben Doncsev Toso egy bolgár tengerparti nyaraláshoz ad nagyon praktikus, ám vicces útmutatást.
2018. augusztus 25., szombat
Rejtett kincsek nyomában
Keszthelyen gyakran megfordulok, megvan a bejáratott útvonalam, ahol ügyeket intézek, bevásárolok, ismerősökhöz megyek. Nemrég véletlenül elnéztem a kereszteződést, így egy kis utcába fordultunk be. Valódi kincset találtunk ott.
A Goldmark Károly utca sarkán a Hévízre vezető út mellett egy kocsma található. A látvány alapján nem nagyon térnék be ebbe az utcába. Viszont most véletlenül épp ezen utca végén kanyarodtunk be, s a túlsó felén egy kovácsoltvas kerítés mögött klasszicista stílusú épületre lettünk figyelmesek. Vajon ez egy kúria? Romos kastély?
Megálltunk és bekukucskáltunk. Az épület falán héber betűket láttunk, így egy elhagyott zsinagógára tippeltünk. A vaskapun található nyitvatartás szerint ez a helyi izraelita közösség temetője. A kulcsot a szemközti házban lakó néninél kerestük, aki ugyan már nem él, de a kedves szomszéd néni beengedett minket az egyébként nyitott kapun.
A klasszicista épület egy szimetrikus és harmonikus ház, nem gondolnánk, hogy halottasházként szolgál. Az épületet még ma is használják, hiszen a városban aktív zsidó közösség él, s ők még ide temetkeznek. Furcsamód a főépület mellett egy bérlakás is megbúvik, ahol albérlők laknak. Az ő kertjükön át tudunk bemenni a temetőbe.
A temető már kivülről hatalmasnak tűnt a magas kőfalakkal körülzárva, az óriás ősfák árnyékában. A mérete idebent is lenyűgöző. Több száz "jó" állapotú sír van itt, a fejfák különböző korokból és számos nyelven íródtak. A 20. századi holokauszt miatt a legtöbb sír a 30-as évekig készült. Aztán óriási időszünettel néhány Auschwitzban elpusztult hozzátartozóra utaló emléktáblát találunk, s van pár sír az elmúlt 20-30 évből is.
A falhoz közelebbi sorokban az 1800-as évekből vannak sírok. Ezek stílusa is másabb, illetve a feliratuk nem magyar, hanem német. 48-as szabadságharcos fejfája büszkén hordozza a nemzetiszín szalagot. A még régebbi (1700-as talán) sírköveken már alig kivehetőek a feliratok, főleg héber betűket látunk.


A temetőben sétálva megelevenedik a történelem. Az évszázadok harcai, katasztrófái mögött képzeletben az itt nyugvó különleges nevű hölgyekkel és urakkal találkozunk. Az útikönyvekben nem igazán találunk infót erről a varázslatos helyről. De aki kalandvágyó, annak érdemes felkeresnie. A cím: Keszthely, Goldmark K. u. 33.
A Goldmark Károly utca sarkán a Hévízre vezető út mellett egy kocsma található. A látvány alapján nem nagyon térnék be ebbe az utcába. Viszont most véletlenül épp ezen utca végén kanyarodtunk be, s a túlsó felén egy kovácsoltvas kerítés mögött klasszicista stílusú épületre lettünk figyelmesek. Vajon ez egy kúria? Romos kastély?
Megálltunk és bekukucskáltunk. Az épület falán héber betűket láttunk, így egy elhagyott zsinagógára tippeltünk. A vaskapun található nyitvatartás szerint ez a helyi izraelita közösség temetője. A kulcsot a szemközti házban lakó néninél kerestük, aki ugyan már nem él, de a kedves szomszéd néni beengedett minket az egyébként nyitott kapun.
A klasszicista épület egy szimetrikus és harmonikus ház, nem gondolnánk, hogy halottasházként szolgál. Az épületet még ma is használják, hiszen a városban aktív zsidó közösség él, s ők még ide temetkeznek. Furcsamód a főépület mellett egy bérlakás is megbúvik, ahol albérlők laknak. Az ő kertjükön át tudunk bemenni a temetőbe.
A temető már kivülről hatalmasnak tűnt a magas kőfalakkal körülzárva, az óriás ősfák árnyékában. A mérete idebent is lenyűgöző. Több száz "jó" állapotú sír van itt, a fejfák különböző korokból és számos nyelven íródtak. A 20. századi holokauszt miatt a legtöbb sír a 30-as évekig készült. Aztán óriási időszünettel néhány Auschwitzban elpusztult hozzátartozóra utaló emléktáblát találunk, s van pár sír az elmúlt 20-30 évből is.
A falhoz közelebbi sorokban az 1800-as évekből vannak sírok. Ezek stílusa is másabb, illetve a feliratuk nem magyar, hanem német. 48-as szabadságharcos fejfája büszkén hordozza a nemzetiszín szalagot. A még régebbi (1700-as talán) sírköveken már alig kivehetőek a feliratok, főleg héber betűket látunk.


A temetőben sétálva megelevenedik a történelem. Az évszázadok harcai, katasztrófái mögött képzeletben az itt nyugvó különleges nevű hölgyekkel és urakkal találkozunk. Az útikönyvekben nem igazán találunk infót erről a varázslatos helyről. De aki kalandvágyó, annak érdemes felkeresnie. A cím: Keszthely, Goldmark K. u. 33.
Címkék:
Balaton,
építészet,
Magyarország,
történelem,
utazás
2018. augusztus 19., vasárnap
Szappanbuborék
Valaki szappanbuborékot fúj,
Mindegy most, hogy Isten, vagy kisgyerek,
Világokat kelt életre a száj,
Mely szappanbuborékot ereget.
Mindegy most, hogy Isten, vagy kisgyerek,
Világokat kelt életre a száj,
Mely szappanbuborékot ereget.
És szállnak, libegnek a fényes gömbök,
És szétpattannak - s elnyeli az ég. -
Egy szappanbuborék is egy világ,
S egy világ is egy szappanbuborék.
(Reményik Sándor)
És szétpattannak - s elnyeli az ég. -
Egy szappanbuborék is egy világ,
S egy világ is egy szappanbuborék.
(Reményik Sándor)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)