Solito - Egyedül

 

Javier Zamora a saját történetét írta meg Solito (jelentése Egyedül) címmel. A fiatal férfi 9 éves gyerekként indult el egyedül (!) El Salvadorból az ígéret földjére, az Egyesült Államokba. A könyv amolyan terápia a számára: az írás segít feldolgozni azt a hosszú utat, amely a biztonságos országba, a szüleihez vezette.

Javier szülei korábban elhagyták az országot, hogy megélhetést találjanak, s otthont tudjanak teremteni a családjuknak. A kisfiú nagyszüleivel élt, iskolába járt, s míg egy nap egyetlen hátizsákkal egy embercsempészre bízzák, s elindul az úton. Korábban sosem járt más országban, vagy távol a lakhelyétől. Most viszont a hazájából a szomszédos Guatemalán, majd Mexikón át kerül Amerikába. 

A könyv amolyan naplóként szolgál. Közvetíti a gyerek érzéseit, az illatokat, a spanyol nyelv különböző dallamait, a kifejezéseket, amelyek eltérnek az egyes országokban. Kisebb csoportokban haladnak a "kivándorlók", hol kisbusszal, hol gyalog, átvágva kerítéseket, szögesdrótokat, átszelve sivatagot. 

A legnehezebb Mexikóból átjutni a határon észak felé. Itt többször is elindulnak, napokig éheznek, szomjaznak, vándorolnak, majd visszatoloncolják őket. Közben elvész az egyetlen hátizsák, benne néhány személyes apróság. Az idegen "útitársak" a családjává válnak. Az egyik anyuka és kislánya a csempészek javaslatára az anyukája és testvére lesz, egy másik férfi az apja - így hihetőbb a történetük, s nem is olyan szigorúak velük. S valóban, az idegenekből sorstársak lesznek, akik még áldozatot is hoznak egymásért, mint egy valódi családban.

Felkavaró olvasni ezeket a sorokat. Tudva azt, hogy a történet a 90-es években játszódik, s Javier azóta felnőtt, de ma is gyerekek és nélkülözők ezrei indulnak el, hogy a vágyott, biztonságos országokba jussanak. Európa felé tart ma is sok-sok afrikai, közel-keleti, vagy éppen ukrán menekült, migráns, ki- vagy bevándorló. Lényegtelen, hogy nevezzük őket, mert ami lényeges az az, hogy ők is EMBEREK. Egyéniségek, érzésekkel, álmokkal, szakmával, tanulmányokkal, családdal, otthonnal. De egy ponton mindenük semmissé válik, s csak az út marad előttük. 

A könyvet magyar webshopban is meg lehet rendelni ITT.

Mostanában olvastam egy másik könyvet az Európába tartó menekültek történeteivel, főként a 2015-2016-os évből: Nick Thorpe: Sír az út előttem

S egy másik olvasmányom az ukrán háború miatt menekülő kislányról: Jeva Szaliecka: Nem tudod, mi a háború

Sajnos a menekültek száma nem csökken. Egyre több az olyan terület a világon, ahonnan "csak" eljönni lehet. 

Mit kerestek a németek Afrikában?

 

Abdulrazak Gurnah 2021-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Az író Zanzibár szigetén született, de az ottani üldözések elől az Egyesült Királyságba menekült, s ott él, professzor, író. Ez a könyve a 20. század elejének történelmét idézi meg, amikor a Német Birodalom gyarmatokat alakított ki Kelet-Afrikában, a mai Tanzánia és szomszédos országai területén. 

Mit kerestek a németek Afrikában? Hát nem romantikus célok hozták a hódítókat Európából ide. Katonasággal jöttek, harcokkal szerezték meg, amit tudtak, s persze kihasználták a gazdasági előnyöket. A helyiekkel rabszolgaként bántak, akaratuk ellenére besorozták őket, hadrendbe állították, lakhelyüktől távoli vidékekre vezényelték őket. A legtöbbször sosem tértek vissza a földjükre, a rokonaiknak pedig esélyük  sem volt megtudni, mi lett velük. A történet egyik szála egy ilyen katona életét meséli el. 

Négy életutat ismerhetünk meg a regényben, ahol az alakok valóságosnak tűnnek, s nagy valószínűséggel van valóságalapja a történetüknek. Khalifa kereskedő lesz, nincstelenként érkezik a városba, ahol megbízható portásként, raktárosként emelkedik fel. Ilyas beszél németül, sőt tolmácsol, s verseket olvas. Kisfiúként rabolták el és adták el egy német ültetvényre. Felnőttként visszatér, hogy családjának nyomára akadjon, de már nem élnek szülei. De magához veszi sokkal fiatalabb húgát, taníttatja, de egy ponton önként vonul a seregbe, s soha nem tér haza. 

Hamza is katona, bár nem készül harcolni. Őt egy német tiszt veszi maga mellé személyes szolgának. Vele kerül el több állomáshelyre. Aysa Ilyas húga, aki titokban tanul, hogy ne csak feleségként lássák hasznát, hanem többre vágyik. Egy ponton kapcsolódik a négy főhős sorsa. Életük sajnos nem sok jót rejt, tele van veszteséggel, szegénységgel, elnyomással, kihasználással. De törekednek a jóra. Érdekes látlelet ez a könyv a németek afrikai hatásáról. Érdemes lenne erről még többet tanulni. 

Albániában, szabadon

 Lea Ypi saját rendszerváltó memoir-ját írta meg ebben a könyvben. Majdnem ugyanabban az évben születtünk, így nagyon hasonló életkorban ért minket a vasfüggöny leomlása, s a hidegháború vége. Általános iskolában voltunk felsősek, éppen formálódott, hogy mi dolgunk a világon, amikor minden gyökerestől megváltozott.

Lea szentül hitt a kommunizmus-szocializmus eszméjében, önfeledten ölelte át a városukban álló Sztálin szobrot, hitt az eszmében. A változások döbbentették rá, hogy családja nem is volt annyira lelkes a rendszerért. Sőt: dédapja bég volt és Albánia miniszterelnöke, s emiatt a családjukban nem tudtak továbbtanulni, többen átnevelő táborokban vagy börtönbe kerültek. Lea önfeledt gyermekkora és illúziói érnek véget a 80-as évek végével.

Izgalmas, hogy filozófusként épp a marxista rendszerekkel foglalkozik. Elismert professzor és író. A címlapon található képet szerintem a nyugati országokban felnövekedett nemzedékek nem  valószínű, hogy képesek megérteni. Nekem nem igényelt magyarázatot a kép, sőt, emiatt vettem meg a könyvet. Hogy mit keres a kólás doboz a tévé tetején? Akinek erre nincs automatikus válasza, az mindenképpen olvassa el a könyvet. S nosztalgiázzon a saját gyermekkorán, a rendszerváltás előtti élményein (ha vannak ilyenek).