Egy mai iró - Grecsó Krisztián

Grecsó Krisztián irásaival először a Nők Lapjában találkoztam. Fiatal, harmincas férfi, aki egy női lapba ir - már ez a tény is elég figyelemfelkeltő volt. Aztán egy kedves barátom a weben megjelent irásait ajánlotta figyelmembe. Elolvastam egy cikkét, majd még egyet, s következő körben beszereztem a Pletykaanyu cimű novelláskötetét. Hát ebben sem kellett csalódnom.

Grecsó Krisztián vidéken (Csongrád megye) született és nevelkedett , s irói feladatai hozták a fővárosba. Újságirói munkásságát követően 2001-ben jelent meg és aratott hatalmas sikert a Pletykaanyu novelláskötete. Azóta többször kiadták, s nekem 12 év kellett ahhoz, hogy a kezembe kerüljön ez a szenzációs irás.

Talán azért tetszik ennyire, mert vidéki történeteket olvashatok benne, mégpedig a vad, keleti magyar végekről, Békésből, Csongrádból, vagy akár ez lehetne Szabolcs megye is. Grecsó nem kivülállóként, felülről nézi a nélkülöző, egyszeri, vagy éppen lecsúszott alakok életét, hanem bennfentesként, sokszor egyes szám első személyben mesélve, s talán még saját maga alakját is beleszőve a történetbe.

Nem tudom mennyi igaz az elbeszélésekből, de nekem sok "ismerőst" hozott el a távoli szülőföldemről. Maga a cim is árulkodó: Pletykaanyu, a falusi nőalak, aki mindenkiről mindent nagyon jól tud, s még jobban tudja azt továbbadni. Ismerünk ilyet, hozzánk is be-betoppan néha a szomszéd néni, s szövi tovább nálunk a történeteit.

Na, nem mesélem el az egész művet, csak néhány részt emelek ki, amik különösen hozzám szóltak.

"... idehaza nincs baj, csak úgy érzem, mintha beletorkollana a szobámba az utca. Hiába húzok mellvértet, sipcsontvédőt, ami ez esetben szintén fém, sisakrostélyom ezüst, mégis úgy érzem magam, mint aki anyaszült meztelen, és ezt nem álmodja. Tényleg bejön ide az utca...Beköszönhet nekem Marika néni, és nekem szegezheti a kérdést (hóna alatt véres vekni), hogy még mindig, Istenem, tényleg iskolás lennék, és akkor hogyan, nincs nekem gyerekem egy se?"
 
"..akkoriban erősen neki kellett látni a lekvárfőzésnek, ha nem akarta az ember eltenni cefrének az összes szilvát. Mi is szoktunk eltenni, és azért nem kell azt hinni, iszákos népek vagyunk, jön a karácsony, meg a húsvét, mikor elfárad a karéj rokonság, aki erősen ihatnék, és mi a fityfenének, már elnézést a szabados fogalmazásért, de tényleg, minek vegyük meg a főzdéből drága pénzen, mikor itt a kertben is jócskán megterem hozzá az anyag."

Grecsó cikk online

Grecsó Krisztiánról

Mai magyar valóság

Mióta hazaérkeztem Amerikából, próbálom értelmezni a magyarországi helyzetet. Mig távol voltam, kb. hetente megnéztem egy-két hiroldal főcimeit, s mivel szinte csak politikai belharcokról láttam hiradást, nem igazán követtem figyelemmel, mi is zajlik tőlem távol, a tenger túlsó oldalán található kis hazámban. Néha az általam olvasott külföldi sajtó (The Economist, Times) is irt egy-egy elmarasztaló cikket a magyarországi történésekről, akkor el-elszorult a szivem, de azért nagyon nem hatott meg, mi is zajlik idehaza.

 

Viszont mióta újra saját hazám lakosa és hithű állampolgára vagyok, testközelből tapasztalom, látom, hallom, érzem, mi folyik itthon. Az első két hónap a teljes lelkesedéssel telt: eufóriában éltem, hogy végre itthon lehetek, itt élhetek, s tele ötletekkel és amerikai pozitiv hozzáállással indultam neki a dolgoknak. Aztán a 3-4. hónap körül kezdett a lila köd elszállni (valaki mondta is, hogy ugyanazt éltem meg a hazatéréssel, mint egy bimbózó szerelemben), s kezdtem meglátni a mai magyar valóság kényes, fájó pontjait. Teljes valóságában akkor érkeztem meg haza, mikor teljes állásban munkába álltam: immár nem zárkózhattam el fizikailag és lelkileg sem az országban zajló gazdasági, politikai, érzelmi, erkölcsi hatásoktól.

 

Aztán először a felháborodottság és a kritika szólt belőlem, mikor negativan kezdtem minősiteni azt, amit itthon láttam. Függetlenül attól, hogy melyik oldal, melyik párt befolyása alatt álló tévés, rádiós, vagy nyomtatott sajtós egységet nézem, mindenki a másikat osztja, a másik hibáit nagyitja, s saját kiválóságát fényezi. Miért van az, hogy ettől mi, földi halandók mégsem érezzük, hogy jó nekünk?

 

Szóval az első felháborodásom után muszáj volt kicsit lenyugodnom. Ha már én döntöttem úgy, hogy szembe megyek az áramlattal, s nem elmegyek ebből az országból, hanem hazajövök, akkor próbáljam magamévá tenni, megérteni, ami itt megy. Beszélgetni kezdtem másokkal: szomszédokkal, családtagokkal, barátokkal, kollégákkal. Aztán rájöttem: én a körön kivül vagyok - külföldről hazatérve külső szemmel látom azt, ami itt megy. De látja ezt más is, vagy csak beveszik a maszlagot?

 

Igen, látják mások is. Sőt. Egy nagyszerű könyvet találtam, ami épp idevág. A tanulmánykötet cime Miért hagytuk, hogy igy legyen? 16 iró, filozófus, szociológus próbálja megfejteni benne, hogy az 1989-es rendszerváltás óta (ami csaknem 25 éve történt), hogyan van az, hogy nem előre, hanem visszafelé fejlődünk... Önmagunkhoz, Kelet-Európához, az EU-hoz és a világhoz képest is.

 

Csak pár gondoltatot idézek a könyvből.

 

Idehaza nem az értelmiségiek, irók és gondolkodók formálják a közgondolkodást, hanem a tömeg és az azt manipuláló politikusok, szónokok, menedzserek és média...Itt nem szakértőkre van szükség, hanem politikusokra...

Nekünk egyetlen lehetőségünk van: kihasználni az Európától kapott támogatást, és ugyanabba  az irányba fordulunk, mint a többi demokrácia...

Fennáll annak a veszélye, hogy alternativák hiányában a globális gazdaság olyan lefelé menő spirálba kerül, amelynek a motorja a protekcionizmus, a nacionalizmus és a populizmus...

Itt nincs egyéni felelősség...

Nem elég, kérem, felelősnek lenni, annak is kell látszani...a magyar polgárok jó része nem hisz a demokráciában...itt bármi bármikor megtörténhet...

Harc viskókkal és palotákkal béke...

A magyarok az egypártrendszerre vannak berendezkedve...a porosz iskolarendszer alattvalókat és nem polgárokat nevel...

senkik rúgnak ki valakiket...

ahol a törvények szelleme és törvények betűje elválik egymástól és ezt a zugügyvéd kihasználja...

Ma már nemcsak a király meztelen, hanem a nép is az...

Az aktuális világhelyzet iránti vakság nemzeti hagyományuk...

A magyar társadalom szabadsága kimerült a pártok közti választás szabadságában...

 

Zárásul egy Örkény idézet:

"- És azon kivül, hogy magyarok, mivel foglalkoznak? - Azon kivül, hogy magyarok, nem foglalkoznak semmivel, mert ez teljesen igénybe veszi az idejüket."

 

Azt hiszem, hiradó és hirek helyett több kabarét nézek a jövőben. Legalább nevessek azon, ami itt megy.

 

 

Bicajos szabadsag

Már rég készültem irni a bicajozásról. Amerikában nagyon hiányzott a saját bicajom. Kaptam ugyan kölcsönbe bringát (amivel ugye sikeresen balesetet is szenvedtem), de a saját jólbevált, megbizható és erős kétkerekűm nyomába semmi sem érhetett.

Miután hazajöttem, elő is vettem a bicajt. Annyira jó a bringám, hogy 3 év használaton kivüli állapot után is gond nélkül "beindult"! Még olajozni sem kellett. Azért most ősszel eljutottam  oda, hogy kicsit kényeztettem a járművet: szervizbe adtam, ahol szépen leellenőrizték, megmértek nála ezt-azt, s én boldogan konstatáltam, hogy a hivatalos szakik szerint is igencsak jól szuperál ez a bringa. Jutalmul kapott szép új sárvédőket és egy elülső kosarat. Mert ugye a városi közlekedéshez, bevásárláshoz kell a rakodófelület.

Apropó városi közlekedés. Budapesten egyre több bicajút épül (hála Istennek), s már látni belvárosi kocsmák és üzletek előtt kerékpár-tárolókat. Egyre több bicajost látni az utakon is. Viszont saját tapasztalatból mondhatom, az autósok és gyalogosok még mindig nem nőttek fel ahhoz, hogy a bicajosokkal megosszák az utat, s egymással békében tudjunk közlekedni...

Saját szabályom, hogy mások helyett is szétnézek az úton. Még akkor is, ha zöldet mutat a lámpa (s persze igyekszem a piroson nem átmenni), nézek jobbra, nézek balra. Kanyarodáskor, útkereszteződésnél meggyőződöm róla, hogy nem csak én látom a közeledő autót vagy gyalogost, hanem ő is lát, érzékel engem, s a szabályoknak megfelelően előre enged (vagy éppen nem, de akkor meg én fel vagyok készülve a vészfékezésre).

Munkahelyemre már az első hetekben leteszteltem az utat: ami tömegközlekedve (gyaloglás, busz, újabb gyaloglás, vagy gyaloglás, villamos, újabb villamos, gyaloglás) 30-40 perc, az bicajjal 20 perc. Mivel hátsó utakon, bicajúton, lámpa nélküli kereszteződésekben és járdán megyek, nem akadályoz a forgalom. Vicces elsuhanni a dugóban várakozó autósorok és megtömött buszok mellett.

Nekem a reggeli tekerés a bemelegités a napra: mire beérek, teljesen felébredek, kitisztul a fejem, s indulhat az irodai munka. Hazafelé pedig a nap gondját, baját mosom ki magamból, mikor villogó lámpával, s leizzadva hazaérkezem. Eddig a jó időnek köszönhetően általában heti 1-2 alkalommal tudtam betekerni a munkába, s ez nem is rossz, ha azt nézzük, hogy lassan decembert irunk s itt a tél. A munkahelyi bevetéshez persze nem árt csereruhát és tisztálkodási kellékeket vinnem, de erre való a bicajom elejére szerelt kosárka.

S honnan a bicajos szabadság érzése? A mozgás már önmagában felszabaditó érzés. A tömegközlekedés nyomasztó várakozása, az átszállások, ülőhelyért való közelharc és kapaszkodón való függés élménye helyett a nyeregben a magam ura lehetek. Aki akkor és ott áll meg, ahol jólesik, aki akaratlanul is mosolyog, mert ugye mozgás közben boldogság-hormonok szabadulnak fel. S a bicajon, még a rossz időt, szemerkélő esőt, türelmetlen embereket is könnyebb elviselni.

Bringára fel!

Jelen-lét

Ahogyan közeledik az év vége, egyre jobban érezzük az idő nyomását.

A munkahelyen összegezzük az év eredményeit, s még az utolsó hetekben emberfeletti erővel toljuk meg a dolgokat, hogy ami lehet, még bejöjjön idén a kasszába, minél jobban javitsuk az idei évi eredményeket.

Odahaza a karácsony ünnepének közelsége "nyomasztja" a legtöbb embert: "Mit vegyek ajándékba? Hová menjünk vacsorázni vagy pihenni? Mikor tudok szabadságra menni?" - jönnek a kérdések egymás után.

Az idő nyomása minden területen velünk van. Mert rohanni kell, nehogy lemaradjunk valamiről. Teljesiteni kell, mert a növekedés a siker záloga.

Épp tavaly szilveszterkor irtam egy olvasmányomról, melynek a témája épp az idő volt. Most pedig egy  videót szeretnék megosztani. A rövidfilm (csak 3 perc) az időről szól (a fenti képre kattintva lehet elinditani).

A film csattanója engem is meglepett: angolul a jelen szó a "present", ami ugyanakkor ajándékot is jelent. Vagyis fogadjuk el a jelent ajándékként. Értékeljük, legyünk hálásak érte. Ne a múltban éljünk, fájlaljuk, ami elmúlt, s ne is révedjünk a jövőbe, ami félelmekkel tekint ránk. Nézzük csak a jelent. Legyünk jelen a jelenben.

Ugyanezt mondta nekem Amerikában a lekigyakorlaton Rita nővér is. A jelenre figyeljek.
Ha a jelenre figyelek, mosolygok, fellélegzek, élek. Ha a múltba révedek, fájdalmas emlékek, nosztalgia jön. Ha pedig a jövőt nézem, szorongok, félek.

Maradjunk meg a jelenben. Legyünk jelen a jelenben. (Milyen szép is a magyar nyelv, hogy a jelennek is több jelentése van:)

Én ezzel a jelen-léttel tekintek az adventi, várakozással teli időszak elé. Jelen akarok lenni a saját életemben, a másokkal való találkozásokban, az ünnepben. Ugyanezt kivánom mindenkinek!

A nagy Gatsby

Hihetetlen film- és könyvélményemről szeretnék most beszámolni. Még hetekkel ezelőtt láttam A nagy Gatsby cimű filmet, ami jogosan kapott jónéhány Oscar-dijat. A film F. Scott Fitzgerald 20. századi amerikai iró remekművéből készült.

Szégyen, de a film előtt sosem hallottam Fitzgeraldról és regényéről, ami elég baj 2,5 év amerikai tartózkodás után... A film viszont olyan hatással volt rám, hogy azonnal olvasni is kezdtem a művet, mégpedig az eredeti formájában, angolul (The Great Gatsby).

A mű 20-as évek New York-jában játszódik, amikor szesztilalom van, de a szeszcsempészetnek köszönhetően jut alkohol a partikra, s kenőpénz a rendőröknek és törvényhozóknak. A jazz kialakulásának idején járunk, amikor még nincs átjárás a feketék és fehérek világa között. A film és a könyv diszletei az art deco világát idézik: csodás fekete-ezüst-arany szinek, szögletes és geometriai formák. A nők ekkorra már olyannyira emancipálódtak, hogy az első világháború után rövid frizurát, férfias, szögletes ruhadarabokat hordanak.

A történetet egyes szám első személyben meséli el a 30 éves Nick, aki feltörekvő brókerként dolgozik Manhattanben, s a város vonzáskörzetében az öbölparton bérel házat. A történet elején lelkes és nagy álmokat dédelgető Nick a regény végére kiégett, neurotikus fiatalemberré válik. Ahogyan ő mondja: „Harminc – a magány évtizedének igérete, amikor egyre fogynak az egyedülálló ismerősök, egyre fogy a lelkesedéssel teli tárcája, s fogy az ember haja is.” Nick életére nagy hatással volt dúsgazdag szomszédja, Jay Gatsby, aki álnéven vált gazdag és ünnepelt hirességgé, miközben egy nincstelen fiú volt, s csak egyetlen vágy hajtotta: boldoggá tenni és megszerezni imádottját, a háború előtti szerelmét, Daisyt.

„A civilizáció darabjaira hullott.” – mondja épp a a gazdagnak született, kiváltságos amerikai „arisztokrata”, ám mégis boldogtalan és erkölcstelen Tom Buchanan. Ennek a világnak a kiforditottságát mutatja feleségének, Daisynek a megjegyzése, mikor kislányukkal kapcsolatban igy nyilatkozik: „Remélem buta lesz – ez a legjobb, ami egy lánnyal történhet a mai világban, ha szép és buta.” Hiszen szépségével és butaságával vált ő maga is az ünnepelt férfi irigyelt feleségévé, aki mindig is tudta és tudja, hogy megcsalják, s csak egy diszes kellék a férfi oldalán.

A szóbeszéd erejét mutatja (nekem, kommunikációs szakinak különös fontossággal bir ez), hogy „Három embertől is hallottuk, ezért ennek igaznak kell lennie.” – vélik a szereplők. Az ünnepelt Gatsby által tartott partikra „az emberek nem kaptak meghivást, csak elmentek...s legtöbbször még Gatsby-vel sem találkoztak, hiszen csak olyan együgyű szivvel érkeztek, ami a belépőjük a partira”. A legtöbben „a nagy partikra járnak, mert azok olyan bensőségesek. A kis társaságokban egyáltalán nincs lehetőség intimitásra” - vélekednek. Mások csodálatát a celebek (talán itt szerepel először az irodalomban ez a szó) váltják ki, hiszen „ők érdekes dolgokat csinálnak, s ezért válnak hiressé”.

Nekem azért megdöbbentő a film és a könyv, mert bár a húszas években játszódik, ma, majdnem 100 évvel a történet után is időszerű. Amit leir, azt éreztem a 21. századi New Yorkban és Amerikában járva, és sajnos ezt észlelem most Budapesten is... Elkápráztató ruhák és autók, mutatós nők, dúsgazdag férfiak, nagy szavak, cimlap-sztorik, s közben megtört életek, félrelépések, csalás, korrupció és az igaz értékek (mint tisztesség, szeretet, barátság és őszinteség) teljes porba tiprása zajlik. Nem sikerült 100 év alatt sem tanulnunk a saját hibáinkból. Vagy sosem fogunk?

Az iróról

A filmről

Női hétvége

A másik női program, amiben szerepem volt, a Gazdagréti Református Gyülekezet női hétvégéje. Még májusban csináltunk páran egy női napot (link), s annak a sikerén felbuzdulva elindult bennünk a vágy, hogy egy egész hétvégét a témának szenteljünk. A gyülekezet egyik lelkész(nőj)ével összefogásban hárman szerveztünk programot csaknem 40 hölgynek.

 

Péntek estétől vasárnap délutánig voltunk együtt Piliscsabán, a Lelkiszolgálat Házában (www.lszh.org). Csodás napsütéses őszi időnk volt, igy a benti programok mellett tudtunk töltődni a természetben, a hegyvidéki település utcáin sétálva. Meghivott előadónk nőként, feleségként, anyaként, munkatársként, betegként mondta el, milyen nehézségekkel szembesült ő, ill. szembesülhetünk mi életünk során. Az élet erdejében nehéz eligazodni, főleg, ha a mások és saját elvárásainak is meg akarunk felelni. Gyakorlatilag folyamatos bizonytalanság, bizonyitási vágy és nehézségek vesznek körül minket.

A gondok erdejéből egyetlen megoldás van: ha nem magunkba és a gondjainkra nézünk, hanem felfelé, Istenre. Ez az üzenet nemcsak a hétvégén hangzott el, hanem a HVG női konferenciáján is (amiről épp az előző bejegyzésemben irtam): krizishelyzetbe előbb vagy utóbb mindenki kerül élete során, ez elkerülhetetlen. Viszont rajtunk áll, a hitünkön vagy hitetlenségünkön múlik, hogy beleroppanunk, vagy éppen megerősödve állunk fel a nehézségek után. Engem mindkét program sok nehézségen átment előadója arra buzditott, hogy mosolyogva, az áldást és terhet elfogadva viseljük életünket. Mert ugye a boldogság nem feltétlenül a látható világ kellékei között lakik...

Női hétvégénken is a test, szellem és lélek hármas egységének harmóniájára törekedtünk. Hallottunk tanulságos előadást (szellem), megmozgattuk magunkat a táncos dicsőités-terápia és séta során (test) és megnyugodtunk beszélgetésben, énekben és imádságban (lélek). Megtanultuk, hogy igenis időt kell szánni magunkra, a külsőnkre, egészségünkre, ám ne a világ által támasztott követelményeknek akarjunk megfelelni, hanem a Biblia által többezer éve felállitott elvárásoknak.

„Csak Istennél csendesül el lelkem...” – nagyon is szükség van az elcsendesedésre, ma, a rohanásban, a zaj és a teljesitmény világában. Ez olyan, mint viharban nyugodtan aludni, nem kétségbe esni, agyalni, intézkedni, hanem várni és remélni. „...csak tőle várom reménységem”.

A hétvége képei nem tudják megmutatni, miről is szólt igazán az együttlét. Őszinteségről, egymás felé való nyitottságról, szeretetről és erőről. Erőről, ami segit a hétköznapokban, aminek a segitségével ilyen programokat hozunk össze „szabadidőnkben” és aminek a segitségével lesz talán folytatása is a kezdeményezésünknek. Mert jó nőként Istennel lenni. Ez volt a cime a programunknak, ekként próbálunk élni.

Női konferencia

Az elmúlt hetekben több olyan rendezvényen vettem részt, ahol a nők álltak a középpontban. Két hete a HVG szervezett egy konferenciát Több szerepben – Inspiráló Konferencia nőkről, nőknek.

Még amerikai tanulmányaim során foglalkoztam a női témákkal, arról, milyen sajátosságai vannak a női vezetőknek, politikusoknak, a gyengébbik nemet övező kommunikációnak, médiahireknek. Igazán örültem, hogy a téma elérkezett Magyarországra is. Tavasszal a HVG Business folyóiratának volt egy nőkkel foglalkozó száma, most ősszel pedig konferenciát szerveztek ebben a témában.

Az előadók minegyike nő volt, a résztvevők pedig két férfi kivételével szintén a női nemhez tartoztak. A rendezvény apropója Sheryl Sandberg nőket inspiráló könyvének magyar nyelvű kiadása volt (Dobd bemagad!). Sheryl-t még odakintről „ismerem”, a Facebook második embereként hivta fel a figyelmet a női vezetőkre (lsd. TED előadása).

A budapesti programon hallhattunk pszichiátereket, vezetési tanácsadót, sikeres női menedzsereket, szociológust, filozófust, jógaoktatót. Mind saját életükről, sikereikről, ill. az általuk kutatott témákról számoltak be. A nők másfajta kihivásokkal szembesülnek, mint a férfiak: mivel génjeinkbe van kódolva a gondoskodás, ezért a munkához is máshogy viszonyulunk. Életünket befolyásolják az egyes korosztályoktól elvárt társadalmi szerepek és a hormonjaink is.

Különösen tetszett Szvetelszky Zsuzsa női hálózatokról szóló előadása. Ő pletykakutatóként (a pletyka szó is fonást, szövést jelent) arra hivta fel a figyelmet, hogy a nők képesek bárkivel kommunikálni és kapcsolatot teremteni, kooperálni, mig a férfiak hallgatagok, a maguk előrejutásán dolgoznak és nem fognak össze másokkal, inkább versenyeznek. Ennek köszönhetően a 21. században egyre nagyobb a nők szerepe: rajtunk áll, hogy a politikai és gazdasági válságokat kirobbantó kemény (hard) férfivilágot átvezessük az összefogást és megoldást előnyben részesitő női finomságba (soft) és minőségbe.

A nőknek sokkal nehezebb a harmóniát megtartani a sok feladat közepette: helytállnak munkában, családban, környezetükben, s még magukra is időt kell szánniuk. Ez csak úgy lehetséges, ha mindig tudják, éppen melyik szerepük a legfontosabb és arra fókuszálnak. A nők vezetőként általában maximalisták és küzdenek azért, hogy szeressék őket.

Egy, a témához közel álló cikkben épp azt olvastam, hogy a Harvard Business Review kutatása alapján a kizárólag férfiakból álló csoportok együttes intelligenicája és eredményessége sokkal jobban megnő, ha egy nőt is a csoportban tudnak. Gondoljunk itt világcégek felsővezetőire, ahol az igazgatósági tanácsban többnyire férfiak ülnek. S ők azok, akik nem figyelnek a finomságokra, a megérzésekre, amikben a nők erősek.

 

Kert 2

Még a tavasszal irtam Kert cimmel egy blogbejegyzést. Arról örvendeztem, hogy hazatérve Amerikából az egyik első dolgom volt, hogy újra bekapcsolódtam a társasházunk előkertjének a gondozásába. Akkor pályáztunk és kaptunk is növényeket, amiket néhány lelkes szomszéddal elültettünk.

Új rózsabokrok, tuják, disz-szilvafa és sok-sok liliom került a földbe, hogy aztán nekünk virágozzon egész nyáron. Mivel tikkasztó idő volt ezen a nyáron is, a locsolásról is közösen gondoskodtunk. Sikerült beszervezni a házban lakó ifjakat, akik egymással felváltva, a közeli utcai csapról locsolták a növényeket, a járdát, az egész előkertet. Igy legalább erre nem nekünk volt gondunk (:-)

Azóta eljött az ősz, s lassan már a tél köszönt be. Az őszi munkák zárásaként három szomszédasszonnyal egy napos októberi napon nekilendültünk és felkészitettük a kertet a télre. A közeli gesztenyefákról lehulló leveleket eltakaritottuk, az ágyásokból az elvirágzott virágokat visszavágtuk.

A munkánk eredményét mutatják a képek. Lehet, hogy most egyszinűnek tűnik a kert, de mi már látjuk a szines tavaszi nárciszokat, tulipánokat és krókuszokat is benne! Összefogásunk is bizonyitja, hogy a nagyváros elidegenitő közegében is lehet közösen létrehozni valamit, ami sok mindenkinek az örömére válhat. Nekünk a fáradtságos munka okozott örömet, az arra járóknak pedig a kertünk látványa.

Munkácsy balett-ben

A fárasztó hétköznapok és túlprogramozott hétvégék közepette jó volt megpihenni és feltöltődni az Operaház Aranyeset cimű előadásán. A balett-darabot az ismert regény alapján irták. Dallos Sándor A nap szerelmese és Aranyecset cimű regényének lapjain Munkácsy Mihály élete elevenedik meg. A festő felnőtt éveiről, sikereiről, szerelmeiről szól az előadás, amit múlt hétvégén láttunk.

Az Operába jegyet kapni nem egyszerű mutatvány. Ráadásul ezt a darabot csak néhány hétig játszák. Végül az utolsó helyek közül szereztem meg kettőt: mégpedig a diszpáholyba! A jegyár itt mindössze 500 Ft volt! De hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a diszpáholy első sora a legdrágább helyeket jelenti, viszont a második sort majdnem, hogy ingyen adják, ugyanis onnét ülve alig lehet valamit látni. Mi ide kaptunk helyet, s ahhoz, hogy lássunk, többnyire felálltunk. Igy viszont nem ültük el a hátsónkat.

Az Opera varázslatos hely. Az épület az Andrassy úton csodásan néz ki hivogató fényeivel. Belépve az arany-bordó faliképek és lépcsők márványa fogad, igazán királyi dolog felsétálni az elegáns lépcsőkön. Mi a szinpad melletti zárt páholyba megyünk, itt saját gardrób és budoár van, igy nem kell sorban állni a ruhatárnál.

Az Operaházban leginkább balett-előadásokat láttam eddig, s a klasszikus operákkal szemben ezeket preferálom. Ez az előadás sem okozott csalódást: a zenéhez az alapot Liszt, Wagner és Berlioz művei szolgáltatták, a táncosok pedig lendületes, fiatal, csodás művészek. A cimszerepet játszó balett-táncos hihetetlen teljesitményt nyújtott: alig volt jelenet, amelyikben nem táncolt, sőt legalább 5-6 különböző partnernővel láthattuk duett-ben. Engem lenyűgöztek a jelmezek: a ruhák Munkácsy korát, a  19.század végét idézték, nem volt két egyforma fazon, s a terebélyes női ruhákat sikerült a tervezőnek igazán légiessé tenni a táncosok számára.

Az előadás szünetében az egyik diszteremben eredeti Munkácsy-képek voltak kiállitva. Egy amerikai magyar gyűjtő képei ezek, nagyon jó volt igy testközelből megtapasztalni a műveket. A fent látható festmény közös kedvencünk Anne-Marie-val, akivel ezt az előadást megnéztük. Mindketten szeretjük a növényeket (Pálmaházban a kép cime) és a jó beszélgetéseket (a képen látható két hölgyhöz hasonlóan). Kicsit olyan volt az előadás, mintha egyszerre lennénk koncerten és múzeumban: tobzódtunk a hangélményekben és látványban.

Munkácsy egyébként nagyon ellentmondásos személyiség volt: a nyomorból előkelő palotákig, királyok, császárok udvarába jutott. Még Amerikába is meghivták, ahol fogadta az elnök és kiállitását több helyen bemutatták. Kutatta az élet titkát, szerelmeken, képeken, utazásokon. Festett szegény parasztokat, az ő életük nyomorát és előkelő házak lakóit, csendéleteit, lakásbelsőit. Képeit gazdag műgyűjtők vásárolták meg, s ő végül egy elmeintézetben halt meg. Legismertebb művei a Krisztus-trilógia óriási faliképei.

Az Operában látható előadásról további infók itt.

Ha érdekel, mi köze Munkácsynak Mándokhoz, arról itt olvashatsz.

Adományt gyűjtöttünk

Mostanában adományt gyűjtök és adományozok. Épp az ezt megelőző bejegyzésemben irtam festőművész barátom kampányáról, s közben szépen el is indult az adakozás az ő oldalán. Október 24-én, egy nappal a 23-i ünnepnap után pedig a CTP-nek gyűjtöttünk adományt, az immár hagyományos Adománygyűjtő Estünkön.

Sokan nem értik körülöttem, miért jó nekem, hogy minimum heti egy, de inkább két estém szabadidő helyett mindenféle önkéntes tennivalóval töltöm. Egyik kedves barátnőm, Szilvi még be is nevezett egy pályázatra, ahol olyan kommunikációs szakembereket kerestek, akik önkéntes feladatokat is vállalnak. Elég nehéz megmagyarázni az értetlenkedőknek miért jó ez nekem: kevesebb idő jut magamra, többet ülök számitógép előtt és megbeszélésekre járok, ahelyett, hogy a lábamat lógatnám valahol.

Viszont az emlitett Adománygyűjtő Est a bizonyitéka annak, hogy megtérül a befektetett energia. Több, mint 110-en jöttek el, ami csaknem negyedével több a tavalyi résztvevők számánál. S sikerült tisztán több, mint 1 millió forintot gyűjtenünk! Az adományokat az alapitványunk fenntartási költségeire forditjuk.

Maga az est megszervezése sem volt kis feladat. Két szervezője igencsak későn kapott észbe, hogy még mi minden nem készült el. Igy páran bekapcsolódtunk a végére, s sikerült felpörgetni az előkészületeket. Az Est diszvendége Pál Feri atya volt, akinek a méltató beszédét (laudáció) jómagam tartottam. Igazán izgalmas és felemelő érzés volt ennyi ember előtt egy általam is mélyen tisztelt emberről beszélni.

Az Est találkozhattam a többi, korábban végzett CTP-s diákkal, akik mind bizonyitékai annak: érdemes mangalicaként (mármint magyar diákként) a bölények földjére menni (értsd Amerika), hogy aztán hazatérjünk, s tegyük a dolgunkat ott, ahol igazán szükség van rank.

A rendezvényről a CTP saját blogjában olvashattok többet (persze azt a bejegyzést is én irtam:-)
http://ctpinfo.hu/nincs-kategorizalva/iden-is-eredmenyes-volt-adomanygyujto-estunk/

Himzések festményen, New Yorkban

Egy nagyon kedves festőművész barátom, Votin Dóra képeit jövő tavasztól egy new yorki galéria is forgalmazni fogja. Dóra Budaörsön él férjével és három gyermekével. Az, hogy egy amerikai galéria felfigyelt rá, óriási lehetőséget jelent számára.

 

De miért érdekes ez számomra? Dóra engem kért meg, hogy segitsek neki az amerikai ügyek menedzselésében, a new yorki kiállitás előkészitésében. Mivel ahhoz, hogy a festmények eljussanak New Yorkba magyarországi viszonylatban jelentős összeget kell biztositani. Ezért elinditottunk egy online adománygyűjtő kampányt, ennek segitségével szeretnénk összegyűjteni a galéria promóciós diját, a képek és Dóra kijuttatásának költségeit.

 

Éjszakai angyal

 

Arra kérem minden kedves barátomat és ismerősömet, hogy amennyiben lehetősége van rá,  támogassa a kezdeményezésünket. A kampányról a lenti linken olvashattok. Van ott egy rövid video is, ahol láthatjátok a festményeket. Dórát a hagyományos magyar himzésminták szimbolikája, s Bartók zenéje ihlette, amikor angyalos képeit festette. Tudtátok, hogy a virágminták a nőiséget, a női-férfi kapcsolatot, a szexualitást jelképezik? S azt gondoltátok-e, hogy virágos himzésekből angyalokat lehet formázni?

 

Bármilyen kis összeggel lehet támogatni a kampányt, csak egy bankkártya szükséges hozzá, az adományozásnak nincs semmilyen extra költsége. A kampány egy hónapig tart.

 

Zárásul a kedvenc képem Dórától. Sajnos ez már elkelt...

 

Damaszkusz felé

 

A kampány linkje itt található:

http://www.indiegogo.com/projects/get-art-to-new-York

 

Dóra weboldala:

www.votin.hu

 

Szőlőtő

"Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. ... Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. ... Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek." (János evangéliuma 15. rész)

 

 

Fű, fa, virág

Ehhez a bejegyzéshez nem irnék hosszú szöveget. Inkább meséljenek a képek.

A Balázs által Ausztriában készült természetfotókat mutatnám be itt. Csodás időnk volt, csodás tájakon jártunk, s csodás képeket készitett a kis fotósunk.

 

Bali fotós

Emlékezés és hála

Októberben és novemberben egymást követik a jelentősebb ünnepek, mind Magyarországon, mind Amerikában. Október 31. a reformáció ünnepe, ami fontos egyházi ünnep minden protestánsnak. November 1. halottak napja Magyarországon, ugyanakkor Halloween Amerikában. A két ünnep ellentmondásáról már irtam korábban. Aztán november végén jön a hálaadás, amit csak és kizárólag Amerikában ünnepelnek.

Az elmúlt három évben az amerikai ünnepeket éltem meg. Halloweent és hálaadást, s kevésbé a halottak napját. Idén, Magyarországon magamban valahogy ötvözöm a két különböző világ ünnepeit. Idehaza furcsa lenne halottak napján jelmezbe bújni, ezért a Halloween-es maskarákat majd később, a farsangi időszakban öltöm fel.

Halottak napja szomorú ünnep, ám számomra mégis a hálát, a hálaadást juttatja eszembe. Mert ne az eltávozottak hiányát fájlaljuk, hanem legyünk hálásak azért, hogy éltek, s általuk mi is élhetünk. Igy emlékezem magamban nagyszüleimre és dédszüleimre, s minden felmenőmre.  Mivel épp nem vagyok a temetőjük közelében, idehaza gyújtottam mécsest emlékükre.

A koraőszi időszakot itthon vénasszonyok nyarának hivjuk, Amerikában pedig indián nyárnak. Bár szeptemberben volt egy igazán fagyos időszak, október verőfényes napsütéssel és csak kevés esővel örvendeztetett meg minket. Az indián nyár örömére én is indiános szinekbe öltöztettem a lakást.

Az igaz, hogy a virágokat a fagyok elől be kellett hoznom az erkélyről a lépcsőházba, de az ablakokat és párnákat napsütötte sárga-narancs-bordó szinekbe öltöztettem. S tart még a napsütés!

Ősz, az aratás, szüret, a betakaritás ideje. Odahaza volt szőlő- és almaszedés, tengeritörés. Szilvából finom lekvár készült, háromszori főzéssel több, mint 150 üveg lekvár készült, s mind el is fogyott az ismerősi körben. Most épp sütőtökszezon van.

A fenti kép az én kis hálaadási csendéletem. Van rajta minden, amit a természet adott most ősszel. Az üvegben Szilvi barátnőm által készitett rozmaringos almapüré van, még várok a felbontásával.

Hála. Adás. Hálaadás.