New York ellentmondásai

New York-kal kapcsolatban nagyon ellentmondásosak az érzéseim. Kicsit olyan nekem, mint Budapest. Élvezem és szeretem a kulturális sokszinűségét, a sok programot, az utcán járó embereket, a kirakatokat. Viszont ugyanakkor nagyon nem tudnék itt élni, szűk lakások, tömeg a metrón és nagyon-nagyon drága minden. Ezért csak turista üzemmódban tudok itt boldog lenni.

Seaport Historical District

Volt néhány New York-kal kapcsolatos előitéletem, ami viszont köddé vált. Például a tizmilliós lakosság ellenére nincs szemét és kosz, s a szmog sem kritikus. Mindent takaritanak, a szemetet rendezett módon gyűjtik. A nagytöbbség tömegközlekedik, autót tartani itt luxus, egekben van a benzinár és a parkolás dija is. Igy az utakon főként taxik járnak.

A másik előitéletem, hogy itt csak beton van sem igaz. Igen sok parkot találtunk, s kicsi utcákat fasorokkal, virágágyásokkal, házakat virágzó tulipánokkal. A kedvencem a Washington Square nevű tér, ahol sok zöld közepén egy hatalmas szökőkút van és egy diadaliv. Amikor ott jártunk épp egy utcazenész zongorakoncertet adott. Egy ideiglenesen oda tolt zongorán!

WTC épülő felhőkarcolói



Persze vannak negativumok is. Például az emberek itt nem feltétlenül mosolyognak rád, s kérdezik meg hogy vagy, s az eladók sem annyira kedvesek. Kicsit olyan, mintha az itt élők fent hordanák az orrukat, mert ugye New Yorkban élni kiváltság. A közbiztonság sem mindenütt tökéletes, de javulóban van. Persze vannak városrészek, ahol nem érdemes sétálgatni.

Kilátás a Roosevelt Island-ről Manhattanre

Nekünk azonban volt szerencsénk a város legbiztonságosabb részén lakni. Egyik korábbi CTP-s diáktársunk évek óta itt él és dolgozik, ő fogadott be minket pár éjszakára. Gyönyörű kislakást bérel egy néhány éve épitett apartmanházban a Roosevelt Island-on. Ez a keskeny szigeten Manhattan közepének magasságában van az East River közepén. Egyetlen utca húzódik rajta észak déli irányban, azon jár az egyetlen buszjárat. A szigetet megközeliteni metrón lehet, autóval egyetlen hid vezet ide. Van viszont egy érdekes felvonó, ami egyedülálló módon csak itt közlekedik a városban. A "tram"-nek nevezett libegő Manhattanből egy kötélpályán jön át a szigetre.

Roosevelt Island, tram és a kétszintes Quennsboro Bridge

Nehéz lenne felsorolni az összes helyet, ahol jártunk. Sétáltunk a Wall Street rendőrökkel elbarikádozott utcáján. A World Trade Center terén még mindig folynak az épitkezések. A Seaport a régi hajókikötő néhány vitorlással, sétálóutcával, turistabuszokkal és éttermekkel.  A Tribeca városrészen éppen utcafesztivál volt a gyalogosok számára lezárt utcákkal és gyerekprogramokkal. A Little Italy nagyon hangulatos kis utcáin egymást érték a galériák, éttermek és designerüzletek.

Szó szerint lejártuk a lábunk, de csak igy, gyalogosan tudtunk igazán testközeli élményt szerezni a városról. Egyébként meg Clevelanben s az USA más részein úgyis autóval közlekedünk, csak itt New Yorkban van módunk sétálgatni.

Legközelebb bevásárlókörútra jönnék vissza, persze egy megfelelő hitelkártya kiséretében. Most kimaradt a múzeum, azt is pótoljuk majd. 

New York, kultúrsokk

Majd másfél év után újra New Yorkba keveredtem. Legutóbb nem terveztem a látogatást, de mivel törölték a gépem, kénytelen voltam három napot várni, hogy Európába jussak. Akkor a téli várost láttam, a főbb turisztikai látnivalókat.

Most egy konferenciára érkeztem, a AHEA (American Hungarian Educators Association) éves gyűlésére, amit idén Brooklyn egyik egyetemén tartottak. Nem volt sok időm készülni az útra, sem az előadásomra.

Kilátás Brooklynból Manhattan-re

Csütörtökön hajnalban indultunk egy kisbusszal Clevelandből több itteni tanárral, előadóval. 9 órás utunk után délután érkeztünk meg a felhőkarcolók közé. Brooklyn New York egyik városrésze, a Manhattan szigettől keletre a Long Island-en (ami egy különálló sziget) van. A szigetet jónéhány hid köti össze a városmaggal, az East River túlsó oldalán már a manhattani felhőkarcolók magasodnak. A hidak közül a  fémvázas Manhattan Bridge és a vöröstéglából épült Brooklyn Bridge visz át a városközpontba.

Brooklyn

Brooklyn-nak sajátos hangulata van. Kevés itt toronyház, annál több 4-5 szintes lakóépület van. Ezeket apró téglából épitik, az oldalukon a filmekből jól ismert tűzlétrákkal, a bejáratok előtt apró angolos előkert és lépcső. Ennek a városrésznek is van központja városházával, birósági épülettel, parkkal, bevásárlóutcával, s kirakodópiaccal! A sok szines arcot leszámitva szinte Európában érezném itt magam.

Brooklyn, Borough Hall - városháza

Mivel a főbb turisztikai látnivalókat már korábban láttam New Yorkban, most inkább kulturális élményekre vágytam. Szinházra, múzeumra, esetleg koncertre. Volt is minden, szép sorjában. Persze a fő program a konferencia volt (erről talán majd egy külön bejegyzést irok), de azért eljutottunk másfelé is.
Péntek este halmoztuk az élvezeteket. Először a Magyar Konzulátus fogadására mentünk. A Konzulátus promonens helyen van, az 52. utcán. Itt sajnos nem tudtunk végig maradni, ugyanis a Julliard (ami New York és az egész USA legjobb művészeti iskolája) diákjainak operaelőadására kaptam meghivást.
Az egyik clevelandi tanárbarátom lánya itt tanul, s ő szerzett jegyeket az előadásukra. Ő maga hegedűszólót játszott a szinpadon az egyik jelenetben. Don Giovanni-t játszották, hihetetlen jól. Szokatlan élmény 2o-25 éves fiatalokat látni a szinpadon. Még szokatlanabb, hogy Mozart operáját eredeti olasz nyelven adták elő (persze angol feliratozással). S a leghihetetlenebb, hogy a 8 főszereplő közül csak ketten voltak fehérek: egy fekete és a számtalan ázsiai művész-diák simán leénekelte a többieket.

Brooklyn is zöld!

Szombatra szinházat terveztünk, a Broadway-en akartunk egy musicalt megnézni. Az esti előadásokra délutántól lehet féláru jegyeket kapni, de a mi általunk preferált programra nem volt épp jegy. Viszont nem maradtunk program nélkül: aznap este a new yorki magyar fiatalok havi találkozójára (Hungarian Social Event) mentünk az egyik bárba. Igen, itt is szép számban élnek magyarok, a várost járva nem egyszer hallottunk magyar szót.
Az esti program két helyi designer bemutatójával kezdődött, az egyikőjüket ismerem korábbról, főként miatta mentünk az egészre. Egyikőjük egy sportos férfimárkát mutatott be, a modellek itt élő magyar fiúk voltak. A másik designer női ruhákra nyomott magyaros motivumokat. Az ő modelljeinek a frizuráját és sminkjét egy helyi magyar szalon készitette.
A bemutató után iddogálás és beszélgetés vette kezdetét, majd aki birta, egy táncos helyen folytatta a mulatozást. Mi nem birtuk, igy hazaindultunk.


Pince Műhely

AHEA

Apai példa

Az egyetemen fotópályázatot hirdettek. Diákok pályázhattak, a téma az apai példa volt.

Hogyan lehet egy képben megmutatni az apák örökségét a fiaknak? Ez inkább megfoghatatlan, képre nehezen vihető téma. Hogyan lehet mégis képesiteni, fotón megmutatni?

Aztán ahogyan a kiirás jött, beugrott az ötlet. Saját apai példámról nem tudok fotót késziteni, viszont vannak a környezetemben igencsak példás apák, nagyapák és fiak, akiket szivesen megmutatnék a világnak. S kapóra jött egy cserkészrendezvény, ahol lencsevégre is kaptam a kiszemelteket.

Az én képem technikailag nem nagy mutatvány. Viszont a megörökitett téma igenis sokat üzen a témáról. Egy család három generációját örökitettem meg, a családét, akik befogadtak, segitenek és példával szolgálnak nekem.

A nagyapa 56-ban távozott Magyarországról, gyermekei és unokái már itt születtek. Mit tudott ő magával hozni a menekülés során a kézitáskájában? Nem sok dolgot, de annál több megfoghatatlan kincset, amiknek meg öt évtized múltán is erejük van. Magyarnak nevelte gyermekeit egy angolul beszélő világban. Az iránymutatás annyira hatékony volt, hogy gyermekeinek gyermekei is magyarul beszélnek otthon, magyar énekeket dúdolnak, s magyart táncokat járnak. Az én képemen ez látható.

Az amerikai és clevelandi magyarság megtartó ereje az ifjakban rejlik. Az ifjak pedig a cserkészeten keresztül szivják magukba a magyar nyelvet, történelmet, zenét és kultúrát. Teszik ezt immár 6o éve. Köszönet érte az elszánt nagyszülőknek és következetes szülőknek. No meg a legifjabbaknak, akik néha szájhúzogatva, de azért csak elmennek a magyar órákra és programokra.


A fotóm nem nyert dijat, de én mégis büszke vagyok rá. Még inkább a rajta szereplőkre. Keve éppen cserkészvezetői elismerésben részesült, ennek az oklevelét tartja. Endre piros-zöld bokrétája mutatja, hogy gyermekét kitüntetették, Ödön bácsi pedig a maga alázatos méltóságával szemléli az ifjabb nemzedékeket.

Emergency room

Nem véletlen, hogy nem jelentkeztem mostanában. Az elmúlt két-három hetem mottója lehetne a fenti cim: emergency room, vagyis sűrgősségi ellátás.

Amerikában ha mentőt hivsz, fehér rohamkocsi helyett a tűzoltók tűzpiros ambulance autója jön ki. Nekem most közvetlenül is és közvetve is volt közöm a tűzoltókhoz. Mintha folyamatosan tüzet oltanék és életet mentenék. Csak miközben a mások házát, üzletét és életét mentem, a sajátom majdnem porig ég...

Erre épp az emergency roomban ülve jöttem rá.
Mária nénivel két héten belül kétszer "sikerült" a 911-t (az itteni mentők-tűzoltók-rendőrség száma) tárcsázni. Az első alkalommal a szive akadozott, s mivel meggondolatlanul idejekorán hazaküldték, most újra vészhelyzet volt, csak éppen a tüdeje miatt. Ő a 9o. évében jár, s nincs családtagja, akit riaszthatna. Igy maradok én, aki bárhol és bármikor elérhető. Legalábbis elméletileg. Annyira nem felemelő a város túlsó végében kapni egy SOS-hivást, hagyni munkát, programot, s majd egy órát autózni reménytelenül, hogy mire odaérek mit találok.

Persze a kedves rohamkocsis tűzoltók hamarabb érnek mint én, stabilizálják a helyzetet, igy nekem már "csak" annyi a dolgom, hogy 4-5 órát üljek a nénivel a kivizsgálás eredményére várva, lelket tartva benne, az orvosokkal és házigondozó nővérrel elsimitani a pánik okozta súrlódásokat, s legfőképpen megoldást találni egy halaszthatalan problémára.

A néni azóta jobban van, majd egy hetet töltött kórházban. Naponta látogattam, intéztem a dolgait. Most került egy gondozóotthonba rehabilitációra. Ezidő alatt talán én is regenerálódom. Bár a vele kapcsolatos terhek nem tűnnek el. Sőt, a következő feladat (elég keményen fog hangzani) a halálra való felkészülés és felkészités lesz.

A közvetlen életmentés mellett közvetve is mentem mások életét. Van aki nem az életétől, hanem az élete során felhalmozott tárgyaktól búcsúzik. Január óta segitek egy kedves ismerősnek felszámolni a házát, ami eladásra vár.

Mindig is szerettem pakolni, rendet rakni, rendszerezni. Izgalommal tölt el, ha a pincében vagy a padláson kincsekre bukkanok. Hát most van alkalmam ebbéli mániámat kiélni: hetente kétszer egy öt fős háztartás 23 évi termését pakolhatom. Amellett hogy kincsekre bukkanok, gazdát kell találnom a felesleges holminak, meggyőzni a tulajt, hogy a kevesebb is bőven elég, s persze csillogósan szépre varázsolni a házat, amely új gazdára vár. Jól haladunk, sőt a ház tulajdonosa lehet, hogy el sem költözik, mert kezdi otthonosan érezni magát a kevesebb cuccal és több élettel teli házban.

S miközben mások életének és házának romjait és terméseit rendszerezem, mások halaszthatatlan problémáit oldom meg sűrgősségi határidővel, nincs aki a saját dolgaimat elvégezze.
Már ott tartottam, hogy megkérek valakit: vigye el helyettem az autót szervizbe, s tankoljon meg, miközben én nyomom a pedálokat. Vagy esetleg menjen el helyettem fodrászhoz, sétáltasson meg a jó levegőn, úgy hogy közben dolgozok, irok, vagy vizsgázom. Vagy csak legyen beteg helyettem, dőljön ki pár napra, mert én nem érek rá. Lehetséges?

Vészhelyzet van. Itt és most. SOS. 911. 1o4.

Corporate Club

Hu, mostanában nem volt időm a blogbejegyzésekre. Annyi dolgom volt, hogy csak a naptáramat átnézve jövök rá miket is csináltam az elmúlt két hétben, milyen élményeim is vannak, amikről most irhatnék.

Áprilisban újra Corporate Club volt Landerhavenben. A márciusi Women of Excellence program után most férfias területre eveztünk, a program cime "Growing the Economy in Cuyahoga County" volt.  

Cleveland megyéjének gazdasági fejlesztései volt a téma, ahová a megye vezetőjét és az egyik clevelandi bank elnökét hivtuk meg vendégnek. A műsorvezető most is az egyik tévécsatornától érkezett, Tom Beres neve erősen magyar gyökerekre utal...

A programban most is igencsak kivettem a részem. Néhány kulisszatitok következik.

A főnökömmel mi készitettük elő a beszélgetésben elhangzott témákat, mi állitottuk össze a kérdéseket a műsorvezetőnek. Ehhez némi nyersanyagot a főszereplő, meghivott vendégektől kell kapnunk jó esetben. Ha ez nincs, akkor irány a google, s kutakodunk a vendégek életrajzában, korábbi nyilatkozataiban, sajtóhirekben. Ennek eredményeként, s a saját ötleteink egyesitésével összeáll egy nyers programterv, aminek alapján lesz közös témája a résztvevő beszélőknek, s mi pedig sajtóközleményt tudunk irni.

A sok előkészités után eljön a nagy nap. El tudjátok képzelni, hogy nem vagytok ott a rendezvényen, amibe beledolgoztátok magatokat? Velem majdnem ez történt. Mivel még mindig álláshalmozó vagyok, egy másik kötelezettségemből nem szabadultam időben, s csaknem lekéstem a programot. Szerencsére némileg "önjáró" a műsor, igy a front manageri feladatokat most más csinálta helyettem.

Apropó front manager. Ő az, aki a tévéfelvételért felel. Visszaszámol a felvétel előtt, méri az időt, s jelzi a műsorvezetőnek az idő múlását. Tartja a szüneteket, stb. Kétszer csináltam ezt eddig, s hát a mikrofon és kamera még mindig nem a barátom. Bár a többszázfős hallgatóságot bizonyára lenyűgözi a bátorságom, az akcentusomat többen megdicsérték, néhányan megmosolyogták, de éppen ezért általában csupafüllel hallgatták a mondókámat.

Minden titkot azért nem árulok el.

A fenti képen az áprilisi program főszereplői. Balról: a rendezvényközpont marketing vezetője és tulajdonosa (Cleveland legjobb catering cége dijat most kapták meg éppen), középen a két vendég (egyikük a jóslatok szerint kormányzó is lehet nemsokára), jobbra a "helyettes" front managerem (aki mellesleg nyugdijas tévés műsorvezető).

Műsor beharangozója

Új kedvenc helyek Ohióban

Ohióban élni jó. Ugyan nincs semmilyen nagyobb látnivaló, extrém körülmény vagy esemény, de éppen ezért nagyon élhető és emberi. Dimbes-dombos vidék, sok erdővel, vaddal, tavakkal és folyókkal.

Cleveland sok meglepetést tartogat még nekem, még ittlétem második évében is. A lakhelyemtől 18 percnyire autózva egy mesevilágba csöppenek. Egy falucska, Chagrin Falls, ahol idilli kép fogad. Olyan, mintha Európában járnék: van belváros főtérrel, a tér közepén park, körülötte a bankok és üzletek történelmi épületei, sétáló emberek, a járdára átnyúló éttermek és kávézók teraszai.

A város közepét átszeli a Chagrin River, hatalmas vizeséséről kapta a nevét a falu. A vizesés mentén a 19.században több malom is működött, ahol búzát őröltek, fűrészeltek. Ma a  malmokat már nem látni, viszont gyönyörű sétány terül el a parton. A településen nagyon sok régi, 1oo-15o éves ház áll. A lakóházak között találok többet is, ami megfelelne az igényeimnek. Persze itt élni kiváltság, a gondozott kertek és virágágyások szegélyezte házak ára igencsak borsos, egy-egy történelmi korú 7oo-9oo.ooo dollár (összehasonlitásul: az utcánkban már 1oo.ooo dollárért lehet szép házat kapni).

A folyó nyomvonalát követve északnak tartok. A vidék varázslatos: farmjellegű többhektáros földek közepén lakóház, körötte fakerités jelzi, itt állatokat tartanak. Igazi farm már kevés van, a legtöbb inkább hobbibirtok: lovakat tartanak, lovagoltatnak. Annyira idilli a táj, hogy itt több filmet is forgattak. Olyanokat, amikben a barátságos, vendégmarasztaló amerikai vidéket, családi otthonokat akarnak ábrázolni. Ilyen The Gathering 1977-ből, ami a fimben New England, az a valóságban egy ohiói helyszin.

A GPS-em nem jelzi a települést, amelyik az abszolút favoritom. Hunting Valley a neve, vagyis "Vadászvölgy". Az útjelző táblák mind vadászó lovasokat és kutyákat ábrázolnak. Ez a falu nem is falu, inkább tanya. Párszázan lakják, de csodásan karbantartottak a rétek, s kivétel nélkül minden ház fehér! Olyan, mintha mennyországi harmoniát sugárzó helyre vetődtem volna: a ház előtt parkoló autó is hófehér! Itt is kanyarog a Chagrin River, két hid is átivel rajta: az újabb az autósoknak, s van egy régi fémhid gyalogos turistáknak. A faluközpontban van persze falumúzeum (Historical Society), karcsú templom, s vadászklub. Az itteni telkek mind többhektárosak, lovas kifutó is jár a többmillió (!) dolláros ingatlanokhoz.

Merjünk álmodni, s az álmainkat a szomszédban megtalálni. Én megtaláltam.

Presque Isle

Megtaláltam az újabb kedvenc világitótornyomat! Most épp Pennsylvaniában, Erie városának közelében. Presque Isle a félsziget neve, amely sok legendát őriz.

A kinyújtott kéz alakú félsziget öleli és védi a városka partjait, igy csillapitja le az Erie-tó hullámait. Az őslakos indiának a szigetről figyelték a napfelkeltetét és naplementét a tó vizén. Sőt: a nap nyomába is eredtek, próbálták elérni, ahol a vizzel összeér, de hiába eveztek mérföldeket...

A félszigeten ma szép parkot, védett erdőt, tavakat és sétautakat találunk. A világitótorony a napfényes és homokos nyugati parton áll. Lakás is kapcsolódik hozzá, igen formás házacska. A vizparton most halászok, de nyáron a strandjain sok a fürdőző. Lehet csónakkal evezni, kirándulóhajóra szállni, kerékpározni, a madarakat figyelni, vagy csak sétálni és élvezni a csendet.

Tavaszi nagytakaritás

Na nem takaritási tippeket kivánok adni (bár másfél éves félállású takaritóként tudnék néhányat).
A lélek és a test nagytakaritásáról szeretnék most szólni inkább.

Az egyik útmenti templomnál olvastam a következőt: "Easter is the cleaning up for Christmas.", vagyis "Húsvét a nagytakaritás karácsony előtt." Hát nem találó igy összekötni a két legnagyobb keresztény ünnepet? S ha már tavasszal, ünnep előtt nagytakaritjuk a házat, akkor miért ne tarthatnánk egy kis testi-lelki tisztitást?

Húsvét előtt 6 hetes böjt van. Idén én is úgy döntöttem, szüksége van a testemnek egy kis kontrollra. A télen felszedett plussz terebélyesedéséve szembeszálltam: tilos a késő esti vacsora, ha lehet édesség helyett gyümölcs legyen, s nem eszem húst péntekenként. Nagyjából sikerült is terv, hamar eltelt ez a pár hét. Legközelebb szigorúbbra fogom a böjtöt, s némi tisztitó diétát is beiktatok.

A testi tisztitás mellett nem feledkezhettem meg a lelki megtisztulásról sem. Az utóbbi hónapokban vittek az események a hátukon. A régi és új munkák, a tanulás és szakdolgozat, rendezvények. S közben nem volt időm a gondolataimmal, kétségeimmel foglalkozni, tisztázni a terveim, a lehetőségeim. S ekkor jött a nagyszerű lehetőség: lelkigyakorlatra mehetek egy általam már régóta ismert nővérhez! S épp húsvétkor!

A lelkigyakorlatról nehéz beszámolni, nem is szeretnék. Javaslom mindenkinek, igazán feltöltő és megújitó kiszállni a hétköznapokból, a napi rutinból és a kötöttségekből, mégha csak pár napra is. Én elhagytam laptopot és telefont, redukáltam az érintkezést másokkal, s csak hagytam a napok folyását. Segitségemre volt Sister Rita, aki irgalmasrendi nővér, tapasztalt lelkigyakorlat vezető. Ő intézte el, hogy bent lakhattam a Sisters of Mercy (irgalmasrendi nővérek) rendházában. Még mielőtt fekete ruhás női alakok és komor, barátságtalan szobák képe jelenne meg előttetek, ki kell ábránditanom titeket: a nővérek a 21. században élnek, mint mi, civil ruhát hordanak, adnak a külsejükre, frizurájukra, otthonosan berendezett szobákban laknak, van mobiltelefonjuk és facebook profiljuk. Betérni közéjük már egy lépés a megtisztulás felé: a modern, csupa fény épület virágoskertekkel van körülvéve, odabent pedig a nővérek virágoznak mosoly és kedvesség formájában.

A húsvét megélése mindig feladat számomra. Valahogy elfeledtük mit is ünneplünk, miért és hogyan. Csak úgy túlesünk rajta általában. Esetleg van csokinyúl és festett tojás. No meg sonka.
A nővérek közösségében újra tanultam az ünnep lényegét. Részt vettem a szertartásaikon. Csütörtökön az utolsó vacsorára emlékeztünk, a prédikátor pap szimbolikusan meg is mosta több résztvevő lábát. Pénteken délután Krisztus keresztre feszitésével egy időben mi is végigkövettük a Passiót a Biblia segitségével. Szombaton éjjel amolyan "tűzgyújtó" ünnepet ültünk: a feltámadás reggelére várva kint tüzet raktunk, majd a fényt a pap egy gyertyával behozta a templomba, s szétosztotta köztünk, akik kis gyertyákat tartottunk. Ez az Eastern Vigil, húsvéti vigilia. Vasárnap reggel a feltámadást ünnepeltük. Rengeteg virággal, dallal, fénnyel.

Húsvét. Megújulás. A remény ünnepe.

A nyúl meg a tojás

A nyúlnak tényleg van köze a tojáshoz!

Megjelentek a házunk melletti réten a nyuszikák. Igazán idilli látványt nyújtanak a virágokkal tarkitott fűben. Önfeledten ungrándoznak és játszadoznak egymással.

A házunk eresze alatt még tavaly fészket rakott egy madárpár. Idén egy mézesheteket töltő gerlepár költözött be a fészekbe, melegitik a helyet a tojásoknak. Mi ez, ha nem égi jel, hogy a nyuszik megjelenésével igenis van kapcsolata a fészeknek, s a benne lapuló tojásoknak?!

Na jó, a hitetlenkedőknek pár tavaszi képpel kivánok boldog húsvétot!

Öltöztesd tavaszi szinekbe a lakást, és az újjászületés hangulatába a szived!

A  képeket a Better Homes & Gardens honlapjáról kölcsönöztem.

Cap and gown

Elnézést az angolért, de néha kézenfekvőbb a dolgokat az "amerikai" nevükön nevezni. Cap and gown, vagyis kalap és köpeny. De hogy jön ez ide?

Nos, Amerikában mindent időben megszerveznek, mindenre jó előre felkészülnek. A diákoknak azt, hogy mikor végeznek egy félévvel előre be kell jelenteniük. A diplomaosztóra regisztrálnunk is kellett, a regisztrációkor pedig megadtuk személyes méreteinket, ez alapján rendelték meg az ünnepi köpenyt és kalapot. A héten vettük át a kellékeket!

A barátnőmet idézem: "Hát nem szürreális, hogy itt van a kezünkben a ruha, amit egy hónap múlva a diplománk átvételekor fogunk viselni?!" De igen, elég "weird", hogy már el is telt két év, s elhagyjuk a jól ismert egyetemi környezetet. A leghihetetlenebb pedig, hogy úgy ünnepelnek minket a diplomaosztón, hogy a diplomát nem is kapjuk a kezünkbe.
Az amerikaiak annyira előzékenyek, hogy még azokat is beengedik az ünnepségre, akik csak nyáron fejezzük be a programot. Az igaz, hogy csak a szakdolgozat leadása van hátra, de akkor is különös ez az engedmény. Odahaza több évfolyamtársamat a nyelvvizsga hiányában nem engedték kezet rázni a rektorral...

Szóval köpeny, kalap és kesztyű bevetésre vár. Ahogyan én is. Azért még nem bontottam ki a csomagból a kellékeket, azt gondoltam, ezzel még kicsit késleltetem a valóságot.

A halálba táncoltatott leány

Ez a cime annak a magyar filmnek, amit a Clevelandi Filmfesztivalon láttam a hétvégén. A cim elég morbid, a film témája ennél sokkal szinesebb. Kicsit hosszú, néhol vontatott, ám mégis nagyon ajánlom megnézésre. Sőt, amolyan imázsfilmnek is beillik, akár Magyarországot, Budapestet is lehetne népszerűsiteni vele.

Az iró-rendező egy Amerikából hazatérő táncos-producert alakit. A halálba táncoltatott leány cimű táncprodukció szinre vitelére szerződik a saját öccsével, aki egy budapesti néptáncegyüttes vezetője. A szindarab és a film sztorija párhuzamosan zajlik: egy régi "népszokás" szerint a sok szeretőt tartó lányt a fiúk kitáncoltatták a teremből, s az holtfáradtan esik össze az ajtóban. A táncpróbák alatt, mögött fut a történet, a két testvér múltja, a jelen konfliktusai.

Gyönyörűek a képek Budapestről, Zsigmond Vilmos Oscar-dijas operatőr képei ezek. A profi táncért a Honvéd Táncegyüttes tagjai felelnek, akik között felfedezni véltem két ismerős táncost, ők épp tavaly jártak Clevelandben egy koncertkörúton. Csodás népzene kiséri a történetet, szépen kiegészitve a képeket.

A kritikák megoszlanak a filmről. A hazai vélemények nem fogadták osztatlan örömmel, sokan a tengerentúlról jött alkotó hollywoodi hatásvadász alkotásának tartják a filmet. Szerintem rég volt olyan magyar film, amit könnyen megértenek a külföldiek, s a képek, a zene, a tartalom miatt szivesen is utaznának. Az én amerikai barátaim, a clevelandi közönség legalábbis igy vélekedett.
A többit döntsétek el magatok, nézzétek meg a filmet!
Filmelőzetes

Programok a magyarság jegyében

Az elmúlt három hétvégén egymást érték a magyar programok. A magyarokat elég nehéz kikerülni Clevelandben, mindenütt ott vannak. Épp az amerikai-ir főnököm viccelődött nemrég, hogy lassan róla is kiderül, hogy magyar. Lehet, hogy a kelták is eredetileg magyar törzsek voltak...?

A sok magyar program nagyszerű, sok jó ismerőssel találkozom ilyenkor, szinte már otthon is érzem magam. Olyan mintha egy jókora faluban élnénk, ahol egymástól távol élünk, viszont mégis tudunk a másikról, a közösségben történtekről. A sok magyaros program viszont most igen sok volt, jó lesz most szünetet tartani.

Lássuk mik is történtek az elmúlt hetekben.

A magyarországi Gryllus-testvérek kocertkörútjának Cleveland is szinhelye volt. Nagy sikert arattak egészestés koncertjükön, ahol gyerekdaloktól versforditásig, zsoltároktól népdalig tartott a repertoár.

A cserkészek két ebédet is tartottak az elmúlt hónapban. Ezeken az alkalmokon többszáz ember van jelen, a bevétel a nyári táborokat gazdagitja. Volt finom gulyásleves és tejfölös lángos.

A Magyar Múzeumban most nyilt kiállitás. 4 under 3o cimmel négy 3o év alatti fiatal, Clevelandben született művész műveit tekinthetjük meg. Többüket személyesen is ismerem. A Múzeumban nem jártam még korábban, a belváros egyik bevásárlóközpontjában van, hatalmas könyvtára s ajándékboltja van, amely nyitvaáll magyarok és nem magyarok előtt is.

A Clevelandi Nemzetközi Filmfesztivál (CIFF) programjában tavaly szervezőként vettem részt. Az idén nézője voltam három filmnek, köztük egy magyar alkotásnak. Erről a filmről külön bejegyzést irok, mert érdemes megnézni. Nagy sikert aratott, s a film után személyesen kérdezhettük a rendező-főszereplőtől.

 A programok sorát még folytathatnám. Legyen elég most ennyi. Az élénk clevelandi magyar közösség mindig hallatt magáról :)