Psziché 2.

Valamikor tavasszal irtam a Nők Lapja új magazinjáról, a Pszichéről. Most, hogy otthon jártam, kezembe kerültek az új számai, s meglepődtem, hogy még mindig milyen szinvonalas irásokat tartalmaz, s hogy mennyire hozzám szólnak a cikkei.

"Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elmúlását, hanem arról, hogy megtanuljuk hogyan kell táncolni az esőben." (Frieda Norris)

Ezt az idézetet már korábbról ismertem, de a mostani lapszámban is benne volt. Az esőben táncolást pedig jó ideje gyakorlom. Van is egy kedvenc képem (Jack Vettriano, Singing Butler), egy modern festmény, amit már én is üvegre festettem. Egy önfeledt párt ábrázol, amint mindenről megfeledkezve csak átadják magukat a táncnak. Olyan ritkán van alkalmunk erre, olyan ritkán van zene, partner, s jó társaság egy önfeledt tánchoz... De ne várjunk a tökéletes körülményekre, járjuk a táncot akár egyedül, zene nélkül, épp az esőben (vagy most a hóban).

A Psziché témái között most is ott voltak a karrierrel kapcsolatos témák (bossing, avagy főnöki terror.. milyen ismerős), no meg a párkapcsolati és barátnői viszonyokról szóló értekezések. Tetszett Feldmár András (Kanadában élő pszichoterapeuta) észrevétele a szeretetről. Szerinte a szeretet nem érzelem, hanem munka, önként vállalt rabszolgaság. Szóval aki nem akar megdolgozni a szeretetért, az ne is várja, hogy önmagától lesz valami.

A boldogság fogalma egy másik nagy tévedés. Nincs boldogság, vagy ha van, csak pillanatnyi állapot. Ezzel szemben a megelégedettségre kell törekednünk, ami tartós állapot, s ellenáll minden megpróbáltatásnak. Boldog vagyok-e? Nem. Megélegedett? Arra törekszem.

Épp az előző bejegyzésemben a magyar viszonyokkal, lehetőségek hiányával foglalkoztam. S ime ebben a magazinban is téma volt a magyarok lelkiállapota. Kutatások igazolják, hogy a magyarok individualista nemzet. Vagyis magányosak vagyunk, a saját magunk boldogulására törekszünk, s nincs bizalom egymás iránt, nem hiszünk a közösség erejében. Hát, mire is vittük az individualizmusunkkal? Talán még nincs késő változni...

A barátok fontosságáról szóló cikkek nagyon is rólam szóltak. Most, mikor otthon jártam, s nem győztem számba venni, találkozni, beszélgetni a nekem fontos barátokkal, rá kellett jönnöm, hogy kik az igazán fontosak, s miért. Rácz Zsuzsa (a Terézanyu irója) nagyon is rátapintott valamire, ami bennem is most tudatosult: fel tudok oldódni a barátnői hálóban, a közös programokban, beszélgetésekben, de a végén rájövök, mennyire magam vagyok, s mennyire szükség van a barátnői kapcsolatokon kivül a férfi barátságra, társra.

Hát ennyi a mostani magazinajánló. Nem tudom, mikor lesz módom újra olvasni a lapot. De addig is járom a táncom, az esőben, egyedül, várva, hogy kisüt majd a nap és társ is keveredik a tánchoz.