Meseterápia

Nemrég olvastam egy új dologról, a meseterápiáról. Az ősszel két könyv is megjelent odahaza a témában. Feldmár András pszichoterapeuta azt ismerte fel, hogy a hagyományos mesék szereplői segítenek bizonyos helyzetek, problémák feloldásában. Boldizsár Ildikó könyvében pedig ehhez a terápiás módszerhez nyújt segítséget.

Amikor a meseterápiáról olvastam amolyan aha-élményem volt: a mesék gyógyító erejére én már rég rájöttem! Anno 9-1o éves koromban az első könyv, amit teljesen végigolvastam (kiolvastam:) Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséje volt. S azt követően csak gyűltek a könyvek (a kezdetben mesekönyvek, majd regények) a polcaimon, s gyűlnek még ma is. Mert olvasni jó, jó elmerülni egy képzelt világba, ami éppen még valóság is lehetne. Épp az említett kötetben szerepelt az egyik mese, A háromágú tölgyfa tündére, amelyikről írtam is a tavasszal az egyik bejegyzésemben. A nagy poén, hogy ma láttam az egyik amerikai magyar lakásban egy mesekönyvet, éppen ezzel a címmel... Véletlenek.

Egy másik kedvenc mesém a kastély tornyában élő királylányról szól, aki a torony ablakán át a haját leengedve engedi fel a megmentésére induló királyfit. A mese címe nem jut eszembe, viszont ezt a mesét nyáron egy erdélyi romos várkastélyban meséltük egymásnak elalváshoz. Ugyanis annak a kastélynak is volt tornya, négy is, s a kint tomboló vihar, a bent lakó denevérek miatt szükség volt valami ellazító történetre...

Felnőttként igaz, nem nagyon olvasunk, nézünk mesét. De ehelyett ott vannak a filmek. Miért is megy ennyire a szórakoztatóipar, a filmgyártás? Mert romantikus varázslatra, sejtelmes történetekre vágyunk! Csak vegyük sorra az elmúlt időszak sikerfilmjeit, regényeit: Harry Potter (varázsmese), Gyűrűk ura (tündérmese), Alkonyat (vámpírmese) - csak hogy a legfontosabbakat említsem.

A mesékhez zárásul egy zenét csatolnék, a Noxtól. Hol volt, hol nem volt...