Chicago

Chicagoban jártam a hétvégén! Egy éve nem sikerült eljutnom ide, nagy fájdalmamra. Azóta készültem a Városba, amit látni kell - ahol mindig zajlik az élet, s amelynek a felhőkarcolóit oly sok filmben láttuk már. Látni akartam, hogy Chicago valójában Csikágó-e, vagy egészen más, mint amilyennek a hire alapján gondoljuk.

Chicago elvileg (erről a későbbiekben irok) nincs messze Clevelandtől, 5 óra alatt oda lehet jutni autóval. Nyugatnak indulva átszeljük Ohio észak-nyugati részét, majd Indiana állam északi határán haladunk a Michigen-tó partjára, Illinois állam legnagyobb városába. Chicago egyébként az USA 3. legnagyobb városa, a Midwest (Középnyugat) legforgalmasabb városa hatalmas reptereivel, úthálózatával, irodaházaival.

A város felé közeledve nagyon hasonló a kép Torontohoz: végtelen tó partján számtalan égbe nyúló ezüstös-fémes felhőkarcoló, kétszer öt sávos utak, alagutak, hidak. A hasonlóság azonban nem érvényes a továbbiakban: az autóból kiszállva, a város utcáit járva hamar megérezzük ennek a helynek a lelkét (amit annyira hiányoltunk Torontoban). Rend, tisztaság, jól szervezett közlekedés (magasvasút, metró stb), egymásra odafigyelő gyalogosok, s gondozott virágágyások teszik emberivé és élhetővé ezt a várost.

Egy szűk napunk volt bejárni, megismerni, megérezni. Mentünk is szünet nélkül. Itt is merőlegesek az utcák, középen a pénzügyi központ legoszerű égbe szökő épületei helyezkednek el. A szűk utcákon a közlekedést úgy oldották meg, hogy az autóút feletti hidra vezették a vasuti forgalmat. Érdekes látvány a távoli keresztutcákon az égben szaladó vasút. Zajos, de praktikus és gyors.

A város az 187o-es években porig égett. Azt követően teljesen újjáépitették, itt húzták fel az első, akkor rekordnak számitó 12 émeletes felhőkarcolót. A hatalmas toronyházaknak is van stilusuk: kedveltek a neogót bejáratok, és ablakfülkék az alsóbb szinteken, de van angolszász stilusú, szecessziós-art deco, vagy éppen több stilust keverő posztmodern. Volt alkalmunk bekukkantani az egyik városi könyvtár épületébe. Meglepetésünkre odabent fény, világos, stilusos bútorok és terek fogadtak. Az amerikai szokástól eltérően itt úgy látszik még az épületek is emberközpontúak: van ablakuk!

A Michigen-tó partján hatalmas parkok, sétányok, öblök vannak. Mi a Millenium Parkot jártuk be, itt van több hatalmas szabadtéri szinpad, s Chicago egyik újkeletű, népszerű látnivalója "tükrös babszem". Ez egy hatalmas, egész épületnyi szobor, melynek formája egy babszemre hasonlit, felületét pedig ezüstös tükör boritja. Nagyon mókás, állandóan változó tükröződések jönnek igy létre. A tóparton kikötő és egy vidámpark, lentebb homokos strand. Hiába, Chicago tényleg élhető, multifunkcionális hely.

A belső utcák között van néhány igen forgalmas. A Michigen Avenue-n elegáns hotelek, éttermek és luxusüzletek sorakoznak. A tehetősebbek hatalmas bevásárlószatyrokkal laviroznak, a kevésbé tehetősek - mint mi - beérik a kirakatok csillogásával. Az éttermekbe nem egyszerű a bejutás: több helyen az utcán kigyóznak a sorok. Mi a speciális chicagoi pizzat, az ún. "deep dish"-t (talán serpenyősnek forditanám) változatot kóstoluk meg. Ezt több személyre készitik, egy kör alakú fém tálban sütik meg az igen vastag, kalács-szerű tésztába töltött sajtot, kolbászt, paradicsomszószt. Nyammm.... Recept lentebb.

A várost átszeli a Chicago folyó. A folyón kirándulóhajók, a viz fölött kovácsolt fémhidak, némelyik a gyalogosoknak van fenntartva, a legtöbben autók, s a magasvasút suhan.

Nem szóltam még utunk apropójáról. Hát persze, hogy magyar rendezvényre mentünk! Most tartották a chicagói magyarok szüreti mulatságukat. A katolikus Szent István templom alagsorában található rendezvényteremben több mint száz magyar gyült össze. Volt finom étek (pörkölt galuskával), itóka (magyar borok!), no meg jóféle talpalávaló (amolyan egyszemélyes lakodalmi zenekar). A helyiek bemutatták népzenei és néptánctudásukat: a lányok üveges tánca igencsak elismerést érdemel, a fiúk "csapásolós" koreográfiája pedig még a nézőket is megizzasztotta.

A magyar mulatság után mi azért megnéztük, hogyan mulat a chicágói amerikai. A város nemcsak nappal, de éjjel is forgalmas. Limuzinok az utakon, ultramini ruhában a lányok, szombat esti láz. Az első kiszemelt célállomásra nem jutottunk be, igy egy kevésbé népszerű, de tipikus amerikai pub-ba mentünk. Az itteni kocsmákban a falakon kivetitők, a hangszórókból zene üvölt, a pultoknál söröző fiatalok. Az amerikaiak nem igazán szoktak táncolni, inkább a sörösüvegbe kapaszkodva próbálnak egymással kommunikálni (már amennyire az üvöltő zene mellett lehet). A magyarok ezzel szemben a parkettre pördülnek, s a 8o-as évek slágereire ropják, amig birják...

S hogy Chicago olyan-e, amilyennek gondoltuk? Hát nem. Sokkal jobb annál. A gengsztervárosnak nyoma sincs, helyette egy szines, lüktető, rendezett várost talátunk, ahol van munka, kultura, ahol lehet és jó élni. Azért jónéhány film képei felderengtek az utcákon: a Chicago musicelfilmben szereplő szinház épp látszik a csoportképünkön, voltunk a Ház a tónál filmben szereplő téren, kerestük a Vészhelyzet kórházépületét... s még sorolhatnám.

Hát ennyi fért a chicágói hétvégénkbe. S akkor lássuk, miért is van a valóságban oly távol ez a város. Ha nem egyedül, hanem több diáktársaddal utazol, akik ráadásul a szélrózsa több irányából szeretnének a kiszemelt célpontba jutni, akkor valószinűleg az útvonaltervező által ajánlott legrövidebb és leggyorsabb út nem fog működni. Igy lesz az 5 órából 8,5 vagy még több. Ráadásul, ha a többieknek autójuk sincs, akkor az autós útitárs (mármint én) futja a legtöbb kört. Hurrá. Azért jó volt.

A végére a fini pizza recept:

http://www.foodnetwork.com/recipes/emeril-lagasse/chicago-style-italian-sausage-and-pepper-deep-dish-pizza-recipe/index.html