2011. december 25., vasárnap

Boston

 A hazavezető utam idén Bostonon át vezetett. Clevelandből egy reggeli géppel indultam, majd több mint 8 órám volt az átszállásra a bostoni reptéren. Kint ragyogó napsütés, bent levegőtlen zárt terminál - hát itt aztán nem maradok! Na igen, indulnék én várost nézni, sétálni, friss levegőt szívni, viszont a csomagomtól nem tudok megszabadulni. A szigorú reptérbiztonsági előírásoknak köszönhetően nincs csomagmegőrző, így a jókora kézipoggyászommal a hátamon indulok neki a városnak.

Boston kisváros, jól szervezett tömegközlekedéssel. A reptéri buszról a metróra szállok, néhány megálló és a belvárosban szállok ki. A metró épülete a város legrégibb épülete 1713-ból a régi országház (Old State House). Boston egyébként az USA legrégibb városa, innen indult az ország meghódítása, innen indultak az angolok elleni harcok, szóval jelentős szerepet játszott az amerikai történelemben. A belvárost átszelő Freedom Trail ezeket a jelentős történelmi helyszíneket köti össze. A járdán egy vékony burkolatjelzés (hasonlóan a berlini Falhoz) jelzi az ösvényt. A felhőkarcolók által uralt terecske közepén egy régi épület, összes ablakában karácsonyi koszorúk. Mögötte a Fanemil Hall, a vásárcsarnok. Oldalában hangulatos üzletek és kávézók, mellette sétálóutca, melynek végén hatalmas karácsonyfa áll. Innen már csak pár perc és a kikötőbe (Seaport) érek. Hangulatos, régi kocsmák, éttermek, a mólónál kikötött kishajók, némelyiken laknak is. Innen indulnak a kirándulóhajók a közeli szigetekre (a gépről láttam is a sok apró szigetet, s több világítótorony is van a közelben). A kikötőben van az Aquarium, s több múzeum is, amelyekbe majd legközelebb látogatok el (Museum of Fine Arts, Institute of Contemporary Arts). Lassan besötétedik, s én is nehezen cipelem már a holmimat, így ideje visszaindulnom. Nem sok időm volt erre a városra, többet majd jövő tavasszal látok belőle, ha minden jól megy.
Egyébként nagyon élhető, vidékies városka. Nincs hatalmas tömeg, nyomasztó zsúfoltság. Fentről a repülőgépről nagyon kedves tengerparti házakat, vidékies városképet láttam. Persze ez nem a legolcsóbb környék, Boston és Massachusetts állam a legdrágább amerikai környékeknek számít. Ahogyan az állam beceneve is jelzi, ez Amerika Lelke, Spirit of America.

Ami most kimaradt, az a közeli Cambridge városában a Harvard egyetem. Hihetetlen, de a város alapítása utáni évben már megalapították ezt a patináns iskolát. Az útikönyvek alapján érdekesnek tűnik az Afro-Amerikai Történelmi Múzeum is. S persze maradtak még hatalmas parkok (Boston Common), emlékművek, templomok... Majd legközelebb.

Karácsony ohiói módra

Behavazott táj Ohióban, majd hóesés Magyarországon. Fehér karácsony, igazi karácsonyi hangulat várt idehaza. A karácsonyi hangulatot a magammal hozott könyvvel fokoztam.Gondolnánk, hogy Ohióban állították az első karácsonyfát az USA-ban, hogy itt találták ki a karácsonyi nyalókákat (Christmas candy cane)?

Az ohiói karácsonyi történeteket tartalmazó könyv írói Ohióban születtek, itt élnek vagy itt éltek. Legismertebb közöttük Harriet Beecher Stowe, aki a Tamás bátyja kunyhójának is az írója. A történetek között volt jónéhány igazi mai sztori. Egyik kedvencem a bolgár származású író saját családi története, melyben a hagyomány szerint malacot sütnek. A malacka beszerzése és előkészítése után szembesül a család a fő problémával: a malac nem fér be a sütőbe. Másik kedvencem, ahol a karácsonyi vásárlási láztól és ajándékhalmaztól besokallva az író megfogadja, hogy legközelebb csak saját magát adja ajándékba. Vagy egy másik történetben a fölöslegesen kapott ajándékokat a gyerekek szegény, nélkülöző gyerekeknek adják. Azt hiszem én sem teszek másként: jövőre az ajándékokra költött pénzt adományként rászorulóknak ajánlom majd fel. Hiszen így nemcsak egy-egy embert ajándékozhatok meg, hanem olyanokat, akik ezt igazán értékelik is. S így tarthatjuk életben a karácsony csodáját, amely nem az ajándékokról szól, hanem az önfeláldozó szeretetről.

Boldog karácsonyt!

Christmas Stories from Ohio, edited by Dorothy Dodge Robbins and Kenneth Robbins

2011. december 18., vasárnap

Karácsonyi kivánság

Egy mókás bejegyzést olvastam az egyetemi lapunkban:
"Ne ijjedj meg, ha egy piros ruhás, pocakos ember megpróbál téged egy zsákba szuszakolni. Csak mert téged kértelek karácsonyra."

Mást én se kérhetnék, nem is kérek. Nem vágyom ajándékokra, csomagbontásra és felesleges költekezésre. Csak rád, kedves barátom, barátnőm, családtagom, szomszédom. Az idődre, a figyelmedre, a meghallgatásodra, a közelségedre. Hiszen az én csomagomba sem fér sok, magamból tudok vinni, de abból sokat.

Nem interneten küldött karácsonyi jókivánságokra vágyom, ugyanis nem óhajtom a számitógép és a facebook előtt tölteni az ünnep idejét. Megteszi néhány kedves, kézzel irott sor (az amerikai posta gyors és megbizható, mégsem hozott nekem túl sok ünnepi lapot...). Megteszi egy találkozó, egy beszélgetés, a találkozásra való vágyakozás. Mert vágyom én is megérkezni, vágyok szeretetteljes fogadtatásra, s igen, örülnék ha rám is várna valaki (akár a reptéren vagy máshol...).

Zárásul a fenti sorok zenében. All I want for Christmas is You.

Legyen meghitt a karácsonyunk!

Hazaút előtt

Cleveland úgy döntött, hogy hó nélkül nincs tél, igy ha megkésve is, de tegnap nagyon szépen behavazódott a táj. A fenti kép is ezt illusztrálja, a házunk bejárata esti kivilágitásban. Ha minden jól megy - s nagyobb hóakadályok nem nehezitik az utam - holnap szárnyra kelek, s meg sem állok hazáig!

De hol a haza, otthon? Annyi időt töltöttem már távol az otthontól, hogy az otthon fogalma kezd átrendeződni. Otthon, ahol lehajtom a fejem, ahol a munkám végzem, ahol szükség van rám. Otthon, ahol szerető emberek vesznek körül és én is szerethetek.

Haza, Magyarország, Európa, a világ. Igen, ugyan hiányoznak itt dolgok, emberek, de hazám Amerika is, mégha átmenetileg is. Haza megyek, mikor hazarepülök, s közben már várom, hogy hazaérjek ide, vissza is.

2011. december 15., csütörtök

Modern idők

Több tantárgyam keretében is foglalkoztunk a 21. század technikai vivmányaival és azzal, milyen hatással van a fejlődés a világra, a személyes életünkre. Nemrég az egyik újságban láttam egy érdekes cikket, a forditást itt közlöm. Ha nem is értek vele mindenben egyet, sok igazság van a gondolatokban.

Üdvözlünk a 21. században, ahol a ....
kommunikáció - vezetéknélküli
főzés - tűz nélküli
étel - zsirmentes
édességek - cukormentesek
munka - megerőltetés nélküli
kapcsolataink - gyümölcstelenek
hozzáállásunk - figyelmetlen
érzéseink - szivtelenek
házasság - szeretet nélküli
politika - szégyentelen
oktatás - értéktelen
hibáink - megszámlálhatatlanok
érveink - megalapozatlanok
ifjúság - munkanélküli
főnök - észnélküli
állás - hálátlan
igényeink - vég nélküliek
helyzetünk - reménytelen
fizetésünk - kevesebb és kevesebb
életünk - istentelen
jövőnk - élettelen

A vezető ha nem bennfentes

Egy igazán érdekes és tanulságos könyvet olvastam (a kötelező egyetemi irodalmat kiegészitve). A Harvard Business School dékánja az egyik szerző, hosszas kutatásának eredményeit összegzi a könyvben. Azt vizsgálta, hogy a 2o. század vállalatvezetői milyen háttérből érkeztek és az mennyiben befolyásolta a boldogulásukat, az előrejutásukat a ranglétrán.

Kis amerikai vállalattörténet a könyv. Választ ad sok ma létező vezetői mintára, hagyományra. Igen, a cégvezetők klasszikusan fehér férfiak, ők voltak akik először meghóditották ezt a kontinenst, városokat és vállalatokat hoztak létre. Viszont a fehér férfiak körében is meghatározó, hogy milyen vallásúak, milyen családból jönnek, hol születtek és milyen tanulmányokat folytattak.

A legsikeresebbek a protestáns vallásúak, őket követik a katolikusok és zsidók. A protestánsok leginkább a keleti parton hóditanak, a katolikusoknak több lehetősége van nyugaton és délen. A keresztények inkább megbizott vállalatvezetők, mig a zsidók cégalapitóként vesznek részt az üzletben.
A legelső vezetőknek nem volt szükségük divatos egyetemi oklevélre, viszont a 2o.század elejétől kezdett néhány iskola presztizsértékűvé válni. A Yale a protestáns oktatás fellegvára, a Harvard pedig az üzleti képzés top iskolája, ők kezdték az MBA-képzést is. Az üzleti élet vezetői jóval képzettebbek mint az átlag lakosok, a mesterdiploma és MBA szinte kötelező.
A születési hely még egy érdekes tényező. Az USA-n belül születettek közül a keleti parti lakosok a legsikeresebbek, nem véletlen, hiszen New York és vonzáskörzete a legfontosabb üzleti központ, itt szinte az anyatejjel szivták magukba a tudást a jó helyre született gyerekek. A Középnyugaton (Midwest) inkább a termelő, ipari üzemek hóditanak, itt lett sikeres Rockefeller is. A nyugati parton viszont sikerre számithatnak az újonnan jöttek: ezt a régiót népesitették be a legutójára, igy terem lehetőség az új generációknak, a külföldieknek is, s itt a leggyakoribb az új cégek alapitása is.
A külföldről érkezőknek meg kellett küzdeni az előrejutásért. Legtöbbször az első generáció nem is ért el vezetői tiszteket, viszont a gyerekeik annál inkább. A külföldiek leginkább a saját egyházukon és kis-közösségükön belül alapitottak cégeket, s ott boldogultak. Például a magyarok legendásan sikeresek voltak Hollywoodban a filmgyártásban.
A nők is nehezebben érvényesültek (erről már jónéhány bejegyzésemben irtam. A feketék viszont már a század elejétől alapitottak vállalatokat, bár arányaiban kisebb számban, s korlátozott területen. Ők főként a könyv- és lapkiadásban, a fekete közösségnek gyártott termékek (kozmetikumok, élelmiszer) hóditottak. A feketéknek az érvényesülésért a déli, tradicionálisan rabszolgatartó-államokat elhagyva az északi, iparosodott államokba kellett menniük.
S mit hoz a jövő? Vigyázat, a nők egyre inkább teret nyernek, a felsőoktatásban már maguk mögött hagyták a férfiakat, s lassan a vezetésbe is bekúsznak. A szinesbőrűek a 6o-as évek óta egyre sikeresebbek, óriásvállalatok élén álnak. S egy inspiráló adat számomra: az amerikai egyetemeken tanuló külföldiek sokkal sikeresebbek mint az amerikai kisebbség tagjai.
A változás tehát folyamatos, a lehetőség ott van mindenki előtt!

Mayo, Nohria, Singleton: Paths to Power. How Insiders and Outsiders Shaped Ameriacan Business Leadership. Harvard Business School Press, Boston. 2oo6.

2011. december 8., csütörtök

Advent

Az amerikai karácsonyi őrületről már irtam. Érdekes, de náluk az advent, a koszorúkészités, a gyertyagyújtás nem igazán szerepel a hagyományok között. Vannak adventi naptárak, de azok is inkább az ajándékokról, a gyerekeknek szánt édességekről szólnak, s nem az ünnepre való bennsőséges készülődésről.

Most néhány szokatlan adventi ötletet szeretnék bemutatni. Jómagam odahaza ilyenkor már kicsit ünnepi diszbe varázsoltam otthon a lakást, koszorút készitettem (rendesen fenyőágakból és termésekből), s a karácsonyi ajándékok megvásárlása helyett is inkább valamit barkácsoltam, valami személyeset készitettem. Volt, hogy adventi naptárat is magam készitettem. Apró ajándékokat, édességet, diszeket külön-külön becsomagoltam, egy zsinórra vagy ajtóra fellógattam, aztán a gazdájának más dolga sem volt, mint hogy a számok alapján kibontsa az egy-egy napra szánt meglepetéseket.

Ha most csinálnék ilyen adventi kalendáriumot, akkor édesség helyett apró üzeneteket rejtenék el benne. Lentebb egy lista az üzenetekhez. A kalendárium egész decemberre is szólhat, hadd tartson még az ünnepi hangulat a karácsony utáni napokban is. Az üzenetekkel talán sikerül jobban készülni az ünnepre, sikerül jobban megélni az adventi várakozást. Sőt, ezeket az üzeneteket magamnak is megirhatom.
A kis cetliket apró boritékokba tehetjük, amiket felfüzünk és ajtóra, üzenőfalra teszünk. Az üzenetcetliket fel is tekerhetjük, szalaggal átkötve kis füzért készithetünk belőle.

Üzenetek:
1. Hallgasd a csendet körülötted.
2. Változtass egy berögzült napi szokásodon.
3. Reggelizz ráérősen.
4. Küldj üzenetet egy rég nem látott barátodnak.
5. Sétálj a napsütésben.
6. Készits forró csokit vagy teát magadnak.
7. Köszöntsd a szomszédodat az ünnep előtt.
8. A felhasználatlan kuponjaidat, jegyeidet add oda egy kedves ismerősnek.
9. Nézz meg egy romantikus karácsonyi filmet.
1o. Diszitsd a lakásodat ünnepi hangulatba.
11. Gyújts meg egy gyertyát, s nézd a fényét.
12. Vásárolj ajándékokat helyi árusoktól, kézművesektől.
13. Adományozz rászoruló szervezeteknek.
14. Mondj köszönetet valakinek, akár irásban.
15. Olvass verseket.
16. Hallgass karácsonyi zenét az autóban, buszon.
17. Menj el masszázsra.
18. Iratkozz fel egy kedves hirlevélre (például napi idézetek, kretiv ötletek).
19. Tégy apró ajándékot (csokoládé, karácsonyi disz) a kollégáid asztalára.
2o. Tölts el egy beszélgetős estét barátaiddal.
21. Egy pohár borral zárd az estéd.
22. Süss süteményt.
23. Használj téli illatos párologtatót, mécsest.
24. Kivánj boldog karácsonyt a szembejövőknek.
25. Olvass karácsonyi történeteket.
26. Engedj meg magadnak egy forró fürdőt.
27. Látogass meg egy rég nem  látott egyedülálló rokont.
28. Az ajándékok mellé adj ölelést is.
29. Gyűjts össze régi családi fotókat és történeteket az ünnepről.
3o. Élvezd a semmittevést.
31. Adj hálát az elmúlt évedért.

Finals

A végét járom, nagyon. Finals week, záróvizsgák hete jön a jövő héten. Itt nincs vizsgaidőszak, nincs idő tanulásra, félév közben kell haladni az anyaggal, a határidőkkel, különben nincs második lehetőség.

Most éppen két csoportmunkán dolgozom párhuzamosan. Az elmúlt hétvégén és a mostanin is bent leszek az egyetemen, ugyanis csak ilyenkor tudunk a többiekkel összeülni, megbeszélni, az előadásunkat finomitani. Érdekes volt látni, hogy az egyébként kihalt campuson hétvégén milyen forgalom van. Telház a könyvtárban, a számitógépek előtt, a csoportszobákban.
A csoportmunkák mellett számtalan egyéni feladatom volt, s van. A múlt héten egy majd 1ooo oldalas könyvből tartottam előadást a diáktársaimnak, a mostani hétre pedig egy 15 oldalas tanulmányt kellett még megirnom.Össze se tudom számolni, hányféle feladat, határidő, elolvasandó könyv határozta meg a heteimet.
Hátra van még 3 vizsga és készen vagyok ezzel a félévvel is.

Igazán meglepő, hogy a magyar oktatással összehasonlitva az itteni nagyon is inspiráló. Miután az utolsó vizsgán is túlesem, nem esik ki a fejemből a megtanult anyag, hanem az órák során felmerült kérdések, témák tovább dolgoznak bennem. A kötelező irodalom mellé igy önkéntesen további könyveket rendelek, olvasok, tanulmányozok, amiket aztán egy jövőbeli órán majd megosztok másokkal is. Hirlevelkre iratkozom fel, szakmai újitásokról olvasok, s néha egy-egy szakmai rendezvényre, előadásra is elvetődöm.

Lehet, hogy ez túlbuzgóságnak tűnik, de szerintem nagyon is szükséges és hasznos, hogy naprakészek legyünk a szakmánkkal kapcsolatban. Épp egy cikket olvastam nemrég, hogy a jó vezető mindig képes és akar tanulni és a tudását megosztva inspirál másokat. Talán nem véletlen, hogy a vezetői tesztemen a tanulás és az információ megszerzése magasan vezet az erősségeim között.

Szóval hajrá könyvek, vizsgák!

2011. december 4., vasárnap

Karácsony idén sem marad el

Ha az amerikai embereken múlik, akkor karácsony lenne egész évben. Recesszió ide vagy oda, az átlag amerikai nem sokat észlel a válságból. Még véget sem ért a hálaadási este, még meg sem emésztették a pulykavacsorát, s máris rohantak a népek a Black Friday akciókat kihasználva vásárolni, pénzt költeni, s még többen vásárolni. Ja, s mindez még november végén...

Azóta már december van, épp ma a második gyertyát gyújtottuk meg az adventi koszorún. Decemberben már minden a karácsonyról szól. Az őszi lakásidiszeket karácsonyi girlandokra cserélik, a házakat szines égődiszek vonják be. Gondolom emlékeztek a karácsonyi Coca-Cola reklámfilmre, ahol a kivilágtott kamion szállitja a colát a karácsonyi fényárban úszó házak előtt. Nos, én igy érzem magam estefelé autózva, ámulok a sok fényen, kivilágitott életnagyságú őzeken, felfújt, háromemeletnyi mikulásukon és hóembereken. S a helyiek többsége már fel is állitotta a fát! Ők nem a szenteste őrületében akarnak fát disziteni, hanem élvezni akarják az ünnepi hangulatot már jóelőre. Ebben van is valami igazság... Bár élő fenyőt keveset látni, hóditanak a vörös, fehér, ezüst, s néha hagyományos zöld műfenyők.
A rádiókban folyton folyvást karácsonyi zene szól, az üzletekben hasonlóképpen. Egyelőre birom a néha szirupos, de kedves, pozitiv zenéket.

De mit is ünneplünk karácsonykor? Vagy ünneplünk-e egyáltalán? Vagy csak az ajándékokkal, a diszekkel és a lakmározással vagyunk elfoglalva?
Az egyik keresztény rádióban fel is hivták erre a figyelmet. A hirdetésben egy kedves gyerekhang kiván boldog születésnapot Jézusnak. Happy Birthday Jesus!

Lentebb egy amerikai karácsony mese, mindenki okulására. Dr. Seuss meséi ikonikusak az amerikai gyerekek körében. A Grincs ebben a mesében a karácsony ellen harcol, s el akarja rabolni az ünnepet. Vajon sikerül neki? Ünnep marad-e az ünnep diszek és ajándékok nélkül?

Grincs 1.
Grincs 2.

Buffalo 3.

Buffalo-ról immár harmadszor irok. Először a város negativumairól irtam. Egészen idén nyári látogatásomig nehéz volt az egykori iparváros szépségeit meglátnom. Nyáron más fényben láttam ezt az óriási (New York állam második városa) amerikai várost. S most kaptam egy csodás imázsfilmet, amit szivesen megosztok veletek.

A Buffaloban élő barátaim is alig hittek a szemüknek a képeket látva. Mozgalmas rendezvényeket, aktiv embereket, csodás épületeket és rendezett utcákat mutat a film. Bár a valóság ennél sokkal szürkébb, kopottabb és kevésbé mosolygós, de nagyon jó munkát végzett a várost népszerűsitő film készitői stábja.

http://www.youtube.com/embed/JNYue0Os55A?rel=0

2011. november 27., vasárnap

Előadok

Ha Thanksgiving-hétvége, akkor Magyar Kongresszus Clevelandben. Péntektől szombatig újból beköltöztünk az egyik belvárosi hotelbe, ahol számtalan érdekes programban volt részünk.

Péntek este az irodalmi és művészesten fiatal magyarországi zeneművészek adtak koncertet, valamint egy szinésznő tolmácsolásában Márairól hallhattunk. Szombaton kerekaszal-beszélgetések és előadások következtek, köztük az én előadásom. A turizmus a szivügyem, igy ebben a témaban osztottam meg ismereteimet a közönséggel. "Magyarország turisztikai imázsa. Milyennek akarjuk láttatni országunkat?" volt a programom cime. Érdekes kutatási eredményeket találtam a magyarokkal kapcsolatos sztereotipiákról. Gondolnánk, hogy a németek számára főleg a gulyást, a franciáknak Sárközyt, az amerikaiaknak pedig a forradalmár vitézeket jelentjük? Összehasonlitottam a "magyar márka" értékét más országokéval, más államok turisztikai imázsával. Végül látványos fotókkal és filmbejátszásokkal illusztráltam az ország turisztikai imázsát. Két érdekes videot a lenti linken találhatunk. Az előadásom nagy sikert aratott, s én is igazán élveztem a felkészülést, s magát  a szereplést is.

A szombati program elegáns bállal zárult, ahol az elsőbálozó 16 éves lányok tánca nyitotta meg az estet. Vasárnap két másik CTP-s diáktársam is előadott, igy mi igayán aktivan vettünk részt az idei, 51. kongresszuson.


Magyarország imázsfilm

Budapest imázsfilm

Hála

Eltelt egy év, idén a második hálaadási ünnepemet éltem át az USA-ban. Abban biztos vagyok, hogy ezt az ünnepemet magammal viszem majd haza is. Hiszen mindig van miért hálát adnunk.

A hálaadás az amerikaiak körében a család, a megnyugvás ünnepe. Mig Halloween a jelmezekről, az őrült diszletekről szól, s a karácsony egy vásárlási őrülettel egyenlő, addig a hálaadás valóban arról szól, amiért ez az ünnep megszületett. A távol élő családtagok ilyenkor összejönnek, s a teritett asztal mellett adnak hálát az elmúlt évért.

Jó előre lefoglaltam a repülőjegyemet Atlantába, ahol az idei ünnepet töltöttem barátnőméknél. A gépen most nem a business utasok ültek, hanem családok 2-3 gyerekkel, nagyszülővel, kutyával. A hálaadási vacsorát egy pezsgő, élettel-teli kolumbiai család körében töltöttem, ugyanis barátnőm férje innen származik. Volt pulyka, sonka, dél-amerikai köretek, no meg persze édesség. A házban már állt a karácsonyfa (a déli népek is egy hónapig ünneplik a karácsonyt), a háttérben ütemes salsa-zene szólt. A család apraja-nagyja összejött: nagynénik és nagybácsik, unokatestvérek, barátok, s a barátok barátai mint én.

Hála. Jó megállni egy pillanatra és listát késziteni az áldásainkról. Mert bár a sérelmeinket, hiányainkat könnyebb észrevenni, azért mindannyiunk életében van helye a jónak is.
Közben ma már advent első vasárnapja van, a várakozás ideje. Várakozz, élvezd a készülődést az ünnepre, készitsd a szived a szépre.

Atlanta

Két héten belül a harmadik államban jártam. Négy napot töltöttem Atlantában, Georgia-ban. A hálaadást töltöttem régi barátnőmnél, aki immár tiz éve él itt.

Georgia déli állam. Nekem leginkább az Elfújta a szél cimű regény alapján voltak elképzeléseim erről a vidékről. Egykor az észak és dél közti polgárháború heves harcai zajlottak itt. A város fontos szerepet játszott a feketék egyenjogainak kivivásában: sokáig a rabszolgatartás, s a nagybirtokos termelés helyszine volt, a 2o. században pedig Martin Luther King innen inditotta el a fekete-mozgalmat. MLK itt volt lelkész, ma is áll a temploma, ami múzeum. Jelenleg Amerika fejlődő, erős városai közé tartozik, több nagyvállalat székhelye, viszonylag könnyű munkát találni. A déli fekvésének köszönhetően itt mindig kellemes az időjárás, télen nincs hó, csak tavasziasan hűvös a hőmérséklet. Megérkezésem után az első élményem, hogy a minket fogadó reptéri alkalmazott a kabátunkat látva csak nevetett: "Mi itt ilyet nem hordunk" mondta. S valóban, ottlétem alatt napsütéses, meleg időnk volt, kabát nélkül sétálhattunk az erdőben, s a teraszon ebédeltünk.

Atlanta tipikus amerikai nagyváros. Kb. kétszer annyi felhőkarcolója van, mint Clevelandnek, hatsávos autópályákon özönlik a sokadalom a belváros irányába, ahol az irodaházak, éttermek és szórakoztató központok vannak. A város központjában van az Olimpiai Park, az 1996-os olimpiai lángot, kisebb múzeumot, emlékműveket találunk itt. Atlanta nem egy kulturhely, nincs sok látnivalója, viszont ami van, azt nagyon profin tálalják.

Mi a Georgia Aqariumban jártunk, ami a legnagyobb a világon! A tenger élővilágát testközelből figyelhetjük meg: megsimogathatjuk a tengeri moszatokat, korallokat, rájákat, a fejünk fölött hatalmas cápák és számunkra ismeretlen haltipusok usznak. A legviccesebbek a csikóhalak és a sárkányhalnak nevezett futurisztikus teremtmények voltak: apró properreleiket mozgatva lassan mozognak a vizben.

Atlanta médiaközpont, itt van a CNN, a legnagyobb médiavállalat központja is. Itt egyórás túra során a kulisszák mögé kukkanthattunk. Érdekes volt látni, hogy a mi egyetemi tévéstúdiónkkal azonos technikát használva milyen profi műsorokat sugároznak a világ minden tájára. A nyolcemeletes (itteni viszonylatban nem magas) épület alsó szintjéről egyetlen mozgólépcső vitt fel a tetőre, ahol üvegfal mögül kukkanthattunk be az éppen az élő hirek forgatására. A CNN nem csak egy csatornát jelent, a hirműsorok mellett ők sugározzák a Cartoon Network gyerekműsorait, külön mexikói csatornáik vannak, s még sorolhatnám.

A legnagyobb élményem viszont a Coca-Cola Múzeum volt. Gondolnátok, hogy idén 125 éves a fekete ital? A  Coca a legismertebb márka a világon, a világ minden táján megtaláljuk, s milliók isszák. A 21. századi múzeum interaktiv bemutatója órákig tartó élményt nyújtott még nekem is, aki nem vagyok egy cola-rajongó. Láthattuk a colát feltaláló gyógyszerész üzletét, a 19. és 2o. századi hirdetéseket, italautomatákat, az ikonikus üveg különböző változatait. 4 dimenziós filmben - ahol a nézők széke mozgott, rázkódott, s vizzel spricceltek szembe - a Coke titkát keresték. Láthattuk az elmúlt évek legsikeresebb reklámfilmjeit, s persze egy teljes gyártósort. A legvégén 65-féle üditőt kóstolhattunk meg, voltak édes gyümölcsös italok Afrikából, fűszeresek Ázsiából, s persze a megszokott Coke és Fanta izek Amerikából. Tudjátok, hogy a Mikulás (itt Santa) ruhája miért piros? Azért, mert a Cola reklámjaiban szereplő kedves, dundi, mosolygós öregúrra a Cola cimkéjének piros szinű jelmezét festették.

Atlanta, 4  nap, nem sok mindenre elég. Nem jutottam el Margaret Mitchell múzeumába, ő volt Scarlett O'Hara kitalálója. Nem láttam a film helyszinéül szolgáló birtokot, s Martin Luther templomát sem. Majd legközelebb. Vendéglátó barátaim még visszavárnak.

2011. november 20., vasárnap

Liszt 2oo

Idén ősszel ünnepeljük Liszt Ferenc születésének 2oo. évfordulóját. Több élményem is kapcsolódik e jeles eseményhez itt, Amerikában.

Pár hete egy remek zongorakoncerten voltam. Bogányi Gergely zongoraművész Magyarországról érkezett hozzánk, hogy játékával egy estére elvarázsoljon minket. Liszt és Chopin darabokat játszott. Chopin-nek nagy rajongója vagyok, finom, romantikus zenéje bármikor megnyugtató, kellemes. Lisztet nem igazán ismertem, inkább az őrült zongorajátékairól, húrszaggató ("piano killer") előadásairól hallottam. Viszont a koncerten hallott darabok elvarázsoltak. Volt köztük kellemes, andalitó zene, s persze erősebb is. Gondolnánk, hogy a két neves zongorista Liszt és Chopin ugyanabban az időben élt, s barátok is voltak párizsi éveik alatt?

A másik Liszt-élményem még nagyon mai. A jövő heti Magyar Kongresszusra készülök, s segitek egy másik előadónak magyarositani az előadását, amelynek témája Liszt élete. Több mint száz slide, dátumok, európai helyszinek, hires barátok és koncerttermek, pártfogók. A leghosszabb részben Liszt szerelmi életét taglalja az előadó. Bár a művész sohasem nősült meg, felsorolni sem lehet a szeretők, szerelmek, lelkes tanitványok, kurtizánok és hercegnők nevét, akik sorban álltak a kegyeiért. A mellékelt karikatúra is ezt örökiti meg. Liszt egyébként a mai Burgenland területén született, magyarként, de sosem tudott magyarul, s gyermekkorának első éveit töltötte csak hazánkban.

S a harmadik élményemet megosztom veletek is. A lenti linken találjátok. Volt egy pályázat, ahová a Liszt-évfordulóval kapcsolatos filmeket vártak. A három dijazott alkotást találjátok a lenti linken. A zenei hagyaték modern értelmezése igen kreativ formában.

http://www.kreativ.hu/reklam/cikk/ezek_a_nyertes_liszt_filmek

American dreams vs európai álmok

Nem vagyok egy álmodós fajta, de mostanában sokat álmodom. Meglepetésemre legtöbbször emlékszem is az álombeli történésekre.

Mivel egy óceán és hat időzóna választ el a hozzám közelállóktól, igy amit nem tudok a való életben, azt megvalósitom az álmaimban. Igy találkozom családom tagjaival, csevegek a barátnőkkel, beszélgetések zajlanak, melyek csak a fejemben játszódnal le egyébként...
Amerikában élek, de az álmom mégsem amerikai. Európai, nagyon is. Viszont lehet, hogy mégsem Európa most az álmok megvalósitásának hazája?

Az elmúlt hónapokban igen feszült a helyzet a gazdaságban. A nemzetközi helyzet fokozódik, az óceán mindkét partján. Megrengett az euró-zóna, melyre még nincs végleges megoldás az Unióban. Meg tudja-e tartani a néhány erős gazdaság (értsd Németország) a számtalan gyengélkedő országot? Vagy magával rántják-e a gyengék (Görögország, Olaszország) a többieket? S hol a helye a mi hazánknak, a mindig kisebbségben lévő, nagyhatalomnak sosem nevezhető Magyarországnak? Sodródunk euró, svájci frank és amerikai dollár tengerében. Alárendelődünk a nagyoknak, s közben nincs meg a saját utunk, erőnk, szándékunk.

Miközben arra készülök, hogy tanulmányaim végeztével hazatérek, van-e ország, kontinens, iparág vagy cég, ahol lehetőséget, munkát és megélhetést adnak? Vagy csak Amerika a lehetőségek hazája, még most is?

Az amerikaiaknál is válság van, de itt valahogy kevésbé lehet ezt észlelni. Magas a munkanélküliség, viszont jónéhány területen emberhiánytól szenvednek. A fizetések itt tisztességesek, s jelen helyzetben a csökkenő ingatlanárak és termékakciók miatt olcsóbban lehet megélni, többet lehet tartalékolni.

Igy hát versenyben van az amerikai álom az európaival. Örülnék, ha az európai nemcsak vágyálom maradna.

Zöld házak

Már rég irtam épitészeti témában. Itt Amerikában jóval nagyobb a tér, igy a házak, kertek, udvarok is hatalmasabbak. Néha elgondolkodom, hogyan, miből tudják ezeket a házakat fenntartani.

Be kell látni: az USA-ban jellemző könnyűszerkezetes házakat olcsóbb megépiteni, s fenntartani is. Mig otthon téglából, betonból épitkezünk, cseréptetőt használunk és fémcsöveket, addig itt fából, gipszkartoból épülnek a falak, a tetőt pedig vékony (nemtudomhogyhivják) bevonat fedi. A fenntartás is olcsóbb, hiszen Amerika energianagyhatalom. Sem a villany, sem a gázszámla kifizetése nem okoz gondot.

Szóval a fentiek miatt a mai amerikaiak nincsenek rákényszeritve a környezettudatosságra, takarékosságra. Össze sem lehet hasonlitani egy itteni háztartás energiafelhasználását egy európai, német mentalitással.
Azért találtam néhány jó kezdeményezést. Városlakók összefogásával 'urban garden', városi hobbikertek jönnek létre. Itt közösen termelik meg a családok számára fontos alapvető zöldségeket, gyümölcsöket.
Épülnek zöld házak is, ha nem is olyan sok, és nem is olyan elérhető áron. Ezek a házak a hagyományos módot követik, kőből készülnek, s szigetelésük annyira jó, hogy sem fűtést, sem hűtést nem igényelnek. Lentebb csatolok egy honlapot, itt saját magunk tervezhetjük meg zöldházunkat, amit a cég legyárt, a helyszinre szállit és pár hét alatt felépit. Tetszenek a hatalmas üvegfelületek, a takarékos térrendezés.

Már csak azt kell eldöntenem, hová rendelek ilyen házat (no meg hogy miből...).

www.bluhomes.com

2011. november 13., vasárnap

Michigan

 A szomszédos államokat felfedező utam most hétvégén folytatódott: Michigan-be látogattam. Ha nyugatnak indulunk Clevelandből, akkor a következő állam Michigan. Északabra fekszik tőlünk, három oldalról a Nagy-tavak határolják. A legnagyobb városa Detroit, az USA leginkább leépülő nagyvárosa. Ide most nem vezetett az utam, majd legközelebb. Michigan a tavak állama, amolyan finn ezer tó vidék. A táj hasonlit Ohiora, kicsi dombok, mezők, erdők, viszont a folyók szélesebbek, s nagyon sok kicsi tavas találni az út mellett.
Utam első állomása Ann Arbor volt. A neve is dallamos, nőies, nem véletlen, hiszen az egyik polgármester felesége után nevezték el. (Megjegyzem nem is olyan rég a Pennsylvaniaban található férfinevű Jim Torp-ban jártunk :-) Ez a városka megnézésre ajánlatos, régi városmagjában még állnak a banképületek, üzletek és éttermek, s diákváros lévén van is élet. Ottjártamkor ebédidőben épp kigyóztak a sorok az éttermi helyekre várva. A városban található University of Michigan egyébként az amerikai egyetemek sorában igen előkelő helyet foglal el. A hatalmas sárga M betűket pólókon, zászlókon, plakátokon büszkén hirdetik, ez az egyetem jelképe.

Úticélom Grand Rapids volt, Michigan nyugati felén. Ez egy közepes nagyságú város, a második-harmadik legnépesebb ebben az államban. A Grand folyó partján fekszik, fejlődését az alapitó hollandok határozták meg. A szorgos európaiak a folyón úsztatták le az északi erdőkben kivágott fenyőket, majd az itteni fűrészüzemekben és bútorgyárakban dolgozták fel. Ma is több neves bútorgyártó vállalatot találunk itt.
A város hatalmas egyeteme a Grand Valley State University, ide járt Jocó és most ide jár Reni barátnőm, az ő vezetésükkel jártuk be a campust. Több tizezer diák tanul itt, külön épületkomplexumba járnak a graduate diákok. A néhány éves modern épületben találjuk a könyvtárat, ahol nem kell a polcok között keresgélni a könyveket: számitógépbe beirva egy robot szedi le a polcról a hatalmas dobozban található könyvet. Egy perc és már a kezünkben is van. Állami egyetem ez, viszont sok támogatást is kap. Például a fő szponzora az Amway céget alapitó házaspár. Ők itt, Grand Rapidsben hozták létre a céget a hatvanas években. Mára az egész világot behálózzák, s a legsikeresebb MLM üzlet a világon. Persze ők is hollandok. Van is egy mondás: "If you are not Dutch you are not much." vagyis ha nem vagy holland, nem sokat érsz.
Grand Rapids és környéke egyébként fejlett vidék. Most éppen az egészségügyi intézmények és cégek fogtak össze, a Medical Mile egy stratégiai tömörülés, nemcsak egy környékre telepednek ezek a cégek, hanem egymással összefogva próbálnak versenyelőnyt kovácsolni.
A város másik hires egyeteme a Calvin College, az USA legismertebb (s talán egyetlen) református egyeteme. Nem sok református él Amerikában, ezt a hitet a hollandok hozták át ide. Hatalmas katedrális-jellegű templomaikban aktiv közösségi élet folyik, Christian Reformed Church vagy American Reformed Church az egyház itteni neve. A szorgalmas és vallásos hollandok két évszázad alatt tették gyümölcsözővé ezt a vidéket. Szigorú szabályok szerint élnek: vasárnap például csak délután lehet szeszes italt venni az üzletekben. Délelőtt tessék templomba menni, aztán lehet sörözni.
Grand Rapids mellett van Zeeland, a tavak országa. Párezres település, itt laknak Reniék. A falucska főutcáján régi homlokzatok mögött modern üzletek.

A szomszédos városka Holland, a Tulip Fest, Tulipánfesztivál székhelye. Az épületek itt a Németalföldet idézik: vöröstégla-házak fehér ablakkeretekkel. A főutcán elegáns butikok, kávézó, akár mint Európában! A városka egy tószélességű csatornatorkolatban fekszik, ami a Michigan tóhoz vezet. A tóparton tengerparti sétát teszünk a viharos szélben. Homokdünék, sirályok, a vizből már télire betárolták a vitorlásokat. S a parton egy tűzpiros világitótorony! Hát, itt tudnék élni...

A két nap gyorsan elrepül, s még vár egy ötórás vezetés hazafelé. De jövök még errefelé, csak legyen újra tavasz.

11-11-11

Vajon mit jelenthet a fenti cim? Ha még jobban össze akarnám zavarni a tisztes olvasót, ezt irnám: ll-ll-ll.
Elárulom: ez egy dátumot rejt, mégpedig 2o11. november 11-ét.

Az amerikaiaknál minden mértékegység másként van. Még a napokat is másként mérik. Ha dátumot irnak, akkor először jön a hónap, de nem ám a hónap neve, hanem számmal, mint itt 11. A hónap után jön a nap. S végül az év, 2o11-et csak 11-nek jelezve. Kicsit logikátlan ez a sorrend, mi az év-hónap-nap sorrendet követjük Magyarországon, a németek a nap-hónap-év forditott sorrendjét használják. Erre az amerikaiak felboritva minden logikát középre teszik a napot. Szép. Ráadásul az egyeseket a tenger innenső oldalán nem 1-nek irják, hanem l-nek, egy vonal, kampó nélkül. Az általam irt egyeseket sorra 7-nek nézik, itt ugyanis a 7-es számot nem húzzák át. Szóval a duplapálcikás sorozat november egy jeles napját jelölte.

De miért is jeles ez annyira?
Igy leirva is feltunik a sok egyes, hát évezredenként csak kétszer fordulhat ez elő, ráadásul mivel nincs 22. hónap, ez a sor csak az egyesek évében jön elő: 2o11 után már csak 2111-ben. Jó mi? Cikkeztek is róla, hogy milyen katasztrófák, babonák várhatóak ezen a napon. Jelentem katasztrófa nem történt, viszont eme napon megjött Clevelandbe a hó. Reggelre pár centis fehér szőnyeg lepett be mindent, s napközben is folytatódott a havazás. A tél idén korán kezdi.

2011. november 10., csütörtök

A kamerák előtt és mögött

Szeptembertől az egyetem média archivumában dolgozom, s feladataim közé tartozik a tévé stúdió (igen, itt ilyen is van) előkészitése, illetve forgatás alatt a felügyelete. Magam se tudtam mibe csöppentem, mikor elvállaltam a felkérést. Eddig amolyan háttérben dolgozó kommunikációs szaki voltam. Most is főleg háttérmunkáim vannak, de épp tegnap ki kellett állnom a kamerák elé is!

Egy külső rendezvény forgatására hivtak, én voltam a floor manager. Ő az, aki ügyel arra, hogy időben induljon a program, hogy mindenki a helyén legyen, s hogy gördülékenyen menjen a forgatás. Nos, ilyet més sosem csináltam, most viszont 2oo néző és a kerekasztal beszélgetésben résztvevő négy szaki és profi tévés kolléganő előtt kellett debütálnom. A kameralázhoz vegyük hozzá az akcentusom, s máris kész a műsor. A félelmeimhez képest jól alakult a dolog: a nézők kedvesen mosolyogtak a szereplésemen, sikerült egy kis nemzetközi szint vinnem az egyébként amerikai, ohioi témakörbe. Profi stábbal volt módom együtt dolgozni: 3 kameraman, egy hangmérnök, egy vágó, a fönök, no meg én. Én voltam a kedves hang, aki a mobilok kikapcsolására kérte a jelenlévőket, s én voltam, aki visszaszámolt 5,4,... action! (Megjegyzem az amcsik még a számolásban is különböznek: a kettőt a V betűt mutatva jelzik töbek közt.) A műsor elindulása után én számoltam a másodperceket, jeleztem a műsorvezetőnek a szekciók végét, szünet után csendre intettem a a hallgatóságot és hasonlók. Szóval a kulturális különbségek és a tapasztalatlanság ellenére sikerült helyt állnom. Azért a jövőben inkább maradnék a kamerák mögött.

Az egyetemi stúdióban épp most tanulom a controll room milliónyi gombjának a funkcióját, a váltogatást a kamerák és képernyők között. Forgattunk már hiradót, időjárásjelentéssel és sporthirekkel. A hirolvasok impozáns felhőkarcolós kép előtt ülnek, az időjárási térképet pedig egy jókora zöld textilre vetitjük. A kapcsolóterem olyan mint egy reptéri irányitótorony, ahol egymás mellett dolgozik a shooting manager, a hangmernok, a bevágóképeket előkészitő és a visszaszámoló.

Lentebb egy rövidfilm a studiómunkáról.
Lights, Camera, Action!

http://www.youtube.com/watch?v=AJOsl-CQkVc

Sütőtökös finomságok

A sütőtökről mint dekorációs eszközről már irtam. Halloween elmúltával lehet készülni a hálaadás ünnepére. Ilyenkor a tök a süteménybe kerül.

A hétvégén ebédre hivtak. Kedves barátnőm levest készitett sütőtökből. A recept egyszerű, s aki szereti az édes, fűszeres izeket, annak érdemes kipróbálnia.
A tököt meghámozva, megtisztitva kockákra vágjuk, s puhára főzzük. He megpuhult, krumplitörővel szétdolgozzuk, pürésitjük. Ekkor fűszerezzük cukorral, szegfűszeggel, egész fahéjjal, s egy kicsi gyömbérrel (ezt itt sok ételhez használják, apró gumó, reszelni kell). Sűriteni lehet tejföllel, tejszinnel. Tálalhatjuk melegen leveként, tetejére kenyérkockákat szórva, vagy sajtot reszelve rá, piritott mandulával megszórva. Szerintem akár édes desszertként is adható, akár pohárban, tejszinhabbal a tetején. Igazi szezonális iz!

A sütőtökös  pite a hagyományos hálaadási menü része. Ehhez kész piskótalapot is használhatunk, vagy tortaformában süssünk egyszerű tésztát. A töltelékhez keverjük össze az alábbiakat:
1 csomag krémsajt
2 bögre tökpüré
1 bögre cukor
kevés só
1 tojás és 2 tojássárga
negyed bögre olvasztott vaj
1 csomag vanilia
fahéj
gyömbér (ha van)
A tésztát süssük félig készre, majd a tészta tetejére öntsük az alaposan elkevert tölteléket. Ezt süssük 5o percig. Ha elkészült, a szeletekre tejszinhabot és piritott mandulát tehetünk.

 Jó étvágyat!

Akinek van még kedve, kipróbálhatja az alábbi linken található recepteket is. (angolul, Martha Stewart-tól)
http://www.delish.com/entertaining-ideas/holidays/halloween/pumpkin-recipes-mslo1011#fbIndex1

2011. november 5., szombat

A pékné kutyája

Ha jól tudom, a mondás szerint a pékné kutyája mindig jól lakik. Igy vagyok ezzel most én is. De miért is?
Úgy kezdődött, hogy vendéglátó családom nőtagja pékné asszonyság lett, hivatalos formában. Ugyanis dolgozni kezdett az egyik clevelandi magyar péknél, aki történetesen feleség és pékinas nélkül maradt. A fáradtságos munka dijazása mellett mindig friss kenyér kerül az asztalunkra, no meg végeláthatatlan sora az édes finomságoknak.
Nem gondoltam volna, hogy majd Amerikában történik velem az, ami otthon nem: reggelire mákos bejglit eszem, ebéd után linzert, vacsorára meg aranygaluskát. Nyammmm. A vajas-mazsolás fonott kalácsokról és almás táskákról már nem is beszélek. Inkább eszek. Sokat.

Néha nekilendülök, hogy majd én sütök. Aztán mégsem, nyer a készen kapott, profin elkészitett krémes, rigójancsi és dobostorta. Ja, s elárulom: Amerikában nehezebb és költségesebb is beszerezni a hozzávalókat, mint a készre sütött édességet megvenni. Nekünk meg még pénzt sem kell adnunk érte. Csak tudni a biztos forrást, mert jó pékáru sem terem mindenütt.

Kicsikocsi macerái 2.

Kicsikocsim az utóbbi időben elég sok galibát okozott nekem. Miközben elkezdtem a hazaköltözésre való készülést, s úgy tűnt, megtaláltam az autó jövendőbeli gazdáját is, ő úgy döntött, hogy megviccel, s nem adja ilyen könnyen magát.

Először a fékek mentek tönkre. Tavasszal cseréltem az első fékeket, ősszel a hátsókat. Jópárszáz dollárt ott hagyva a szerelőnél.
Az ékszijak elég visitó hangot adtak, tökéletesen nem lehetett megjavitani, sajnos. Kanyarodásnál még mindig érdekes hangokat hallatok...
A nyár az útfelújitások ideje Clevelandben. No meg az autók koppanásáé. Egy ilyen felújitás alatt álló útkereszteződésben sikerült koppannom egy csatornafedélen. Autó túlélte, mi is benne, viszont az orrán található merevitő fémrúd jócskán elgörbül, úgy hogy a motorhoz érve traktorszerű hangja lett. Néhány futam autószerelőknél és karosszériásoknál, majd egy jutányos, alig 3oo dolláros javitási dij. Sajnos az útépitőkön nem tudtam ezt leverni...
Aztán alighogy ezekkel elkészülök, jön az újabb őrület: úton Chicagoba, esőben és éjjel elszáll a szervókormány. Kemény karizmozás három hétig, mire időpontot kapok a szervizben. Egy apró rozsdás cső okozta a hibát, amit végül a már jóbaráti szerepben tündöklő kedves autószerelők nagyon kedvezményesen javitottak meg.
Az esős napok közepetteg az ablaktörlőim is megadták magukat. Két nap múltán újabb izgalmas esőben vezetés a szervizbe, ahol dijtalanul kicserélték a biztositékomat.
A rozsdáló és nem működő részeket még sorolhatnám: csomagtartót próbáltuk megjavitani, nem lehet, totál szétrozsdált a zát. A benzinsapka már a ragasztószalaggal sem akar záródni. A kézifékemet pedig teljesen kiiktatták a szervizben, igy a lejtőn való parkolást a San Fransiscoban tanult módszerrel oldom meg: kormányt addig tekerem amig a kerék már nem tud tovább fordulni.
Aztán az eheti macera: életemben először bezártam a kocsikulcsot az autóba. Na, akkor most ki ment meg? Szerencsére vendéglátó családom otthon volt, pótkulcsot rekordidő alatt szállitották nekem. Mi jön még?

Kicsikocsi jól működik, csak öregszik. És rozsdál. A szerelők megnyugtattak: ez Cleveland, hosszú tél és sózott utak, s persze rohadó alváz. "Várom" az újabb meglepetést.

2011. november 3., csütörtök

Boszorkányos hétvége

A hétvégén Halloween volt az USA-ban, számomra második alkalommal. Tavaly nem volt igazán részem benne, nem is ötltöztem be, partyra sem hivtak. Nem úgy idén! Három napon át ez a bolondos, jelmezes őrület határozta meg a programom.

Szombaton Angie barátnőm invitált egy valódi amerikai házibuliba. Belépés csak jelmezben! Először cigánylány akartam lenni, majd rock and roll girl, végül Amish lány lettem. Mindig ki akartam próbálni, milyen lehet az Amish élet, hát most egy estére a gúnyájukba bújtam. Ezen az esten Angie boszorkány volt, persze nem a rossz, hanem a jobbik fajtából. A partyt egy nagyon kedves családnál tartották, ahol heteken át készült a ház és az udvar dekorációja. A fő téma Aliz Csodaországban volt, több családtag (nagynénik, unokatesók, szülők) eme mese szereplőinek öltöztek. Már a ház előtt varázsvidék fogadott, Aliz csodatükrével, hatalmas sakktáblával. Voltak viszont igen horrorisztikus elemek is. A hátsó udvar komplett temetővé változott, sirkövekkel, hörgő csontvázakkal. A lakás minden sarkába jutott pókháló és pók, füstőt fújó boszorkány, vagy vámpir. A garázs átalakult az állófogadás helyszinéül (vigyázat, csak erős idegzetűeknek!): a falat véres csempeboritás takarta, a hűtőn véres tenyérnyomok és kések, no meg feldarabolt testrészek... Volt persze táncos pörgés, no meg jelmezverseny. A legötletesebb a "zuhany" volt: egy srác a vállára szerkesztett egy komplett zuhanyfülkét, a barátnője pedig fürdősapkában, köntösben játszotta a zuhanyozó szerepet. Ezen kivül voltak ápolónők és ápolófiúk, pocakos apácák és vagány papok, ijjesztő figurák, tündérek, gengszterek és playboy-nyuszik.

Vasárnap szinházba mentünk, ott találkoztunk a jó és a gonosz boszorkányokkal, az Óz-t néztük meg. Pár órára elvarázsolt bennünket a történet, Dorothyval és egy élő (!) Toto kutyával mi is elrepültünk a forgószéllel, hogy mesebeli hősökkel találkozzunk és a sárga úton Smaragdvárosba jussunk. Azért meg kell hagyni, musical-ben az amerikaiak a legjobbak.

Hétfő volt Halloween napja. Ilyenkor este a gyerekek "trick or treat" túrára indulnak, jelmezbe öltözve édességet gyűjtenek a szomszédoktól. Nálunk nemcsak a gyerekek öltöztek be, hane
m mi is. Jómagam boszorkány lettem erre az estére, hasonlóan a család legkisebbik lányához. Jó sok édességet, meg bókot gyűjtöttünk be együtt, nem minden nap látni két igen csinos boszorkányt, ráadásul együtt. A házunk előtt tábortüzet raktunk, itt vártuk a város gyerekeit. Törpe superman-ek, vámpirok, hófehérkék váltották egymást. A házak előtt töklámpások égtek, s a háziak a villany felkapcsolásával jelezték, hogy fogadóképesek. Volt házigazda, aki ijjesztő jelmezben ejtette rémületbe a látogatót, volt ahol kisérteties zene szólt.

Ezt az őrületet biztosan magammal viszem haza. Jó egy napra elfeledni a hétköznapi dolgokat, jelmezbe bújni, s együtt örvendezni másokkal. Biztos ami biztos, már beszereztem a következő jelmezem...

2011. október 29., szombat

Egy lángelme hagyatéka

 Már korábban akartam irni Steve Jobs, az Apple alapitójának haláláról. Pár hete fiatalon hunyt el, de hatalmas szellemi hagyatékot hagyott ránk. Pár hónapja már visszalépett a cég vezetésétől, azóta folyamatosan idézték találó gondolatait az innovációról, a jövő termékeiről. Tudta, hogy nem sok ideje van hátra, ezért amit lehetett lezárva, átörökitve hagyott maga után.

Halálát követően az összes lap, magazin a cimoldalán emlékezett róla. Készül a film az élettörténetéről, könyvek, összefoglalók jelennek meg életéről és találmányairól. Sokan Edisonhoz hasonlitják, aki az elektromosság feltalálásával forradalmasitotta a világot. Jobs a Macintosh számitógépekkel, az IPod-dal ésIPhone-nal a személyre szabott, interaktiv és designos szórakoztató elektronikát teremtette meg. Elmélete szerint nem mi szolgáljuk a technikát, hanem annak eszközei, funkciói szolgálják a mi igényünket. Jobs lángelme volt, aki merte vállalni nézeteit és véleményét, s erre alapozva a világ

legismertebb és legértékesebb márkáját, az Apple-t hozta létre. Bebizonyitotta, hogy az innováció és egyediség profitábilis és népszerű, termékeit mindenki isteniti, s még a fejlődő országokban élők is hatalmas összegeket hajlandóak fizetni érte. Az Apple almája szavak és szlogenek nélkül önmagában kommunikálja ezt a szuperbrand-et.

Én kicsit szkeptikus vagyok az általa kijelölt fejlődési úttal kapcsolatban. Az internet és az elektronika korában túlságosan is függünk ezektől a vivmányoktól és játékszerektől. Nem tudunk élni anélkül, hogy naponta többször ne ellenőriznénk emailjeinket vagy a facebook-ot. Mobiltelefon nélkül mozdulni sem tudunk, a számitógépek újabbnál újabb változatait szerezzük be, fényképezőgépből a 8-1o megapixel már kicsinek számit. Versenybe hajszoljuk magunkat, egymást. Legyen minden gyorsabb és hatékonyabb, kisebb és könnyebb, tudjon minél több funciót. Csak éppen meg kellene tanulnunk élvezni is a technika nyújtotta lehetőségeket: kényelmesen hátradőlni, s értékelni a telefoncsöngés nélküli hangtalan pillanatokat.

Jégkorszak

A héten már reggel nem volt zökkenőmentes az indulás: az autó üvegéről jeget kellett kaparni. Szép, itt a tél, vége a jó időknek. Jön a jégkorszak. Már csak nosztalgiával gondolok a nyári fagyizásokra. Az igaz, hogy az amerikaiak nincs igazán jó édességük, viszont nagyon finom fagyit tudnak alkotni.

Vannak fagylaltos hálózatok, az egyik legismertebb a Ben and Jerry`s, ismert a Frozen Custard, s vannak kisebb, egyedi helyek is, ahogy már irtam is az egyik magyar eredetű farm saját készitésű fagylaltjáról. Az adagok hatalmasak (ez Amerika :-), az olasz gelato-k méretével vetekszik. A kis adag itt egy gombóc, kb. három otthoni gombócnak felel meg. A fagyit kérheted tölcsérbe (cone) vagy papircsészébe (cup). A választék óriási, átlagosan 3o-féle iz közül választhatsz, erre kérhetsz 3-5-féle szirupot, 1o-féle apró édességet, mogyorót, esetleg tejszinhabot. Idő kellett, mire kiismertem magam a jeges finomságok között. Itt ugyanis egyszerű, földi halandó által is megérthető elnevezést nem találunk, a fagyik többsége fantázianevekre hallgat.

Az én kedvenceim: Deer Track Vanilla (a Deer Track szarvasos csokibogyó mogyorókrémmel töltve), Strawberry Cheese Cake (epres túrótorta sütidarabokkal), Cookie Dough (ez vaniliás-csokis fagyi nyers cookie sütidarabokkal), Vanilla with Oreo (na ezt kereshetném a szótárban, az Oreo egy fekete keksz, hasonlit a mi Pilóta kekszünkre, ennek a darabjai vannak a fagyiban).
A sundaes a mi fagylaltkelyhünk, fagyi sok tejszinnel, csokiöntettel, igazi amerikai desszertcsemege. Kérheted elvitelre is. szivószállal eleszegetheted az autóban.

Elvileg az ittenieknél nincs szezonja a fagyinak, télen is ugyanúgy eszik mint nyáron. Nyitva vannak a fagyizók a legnagyobb havazás idején is. Szóval jégkorszak jöhet, fagyi marad.

Cleveland története

Egy képes történelemkönyvet olvastam Cleveland-ről. Mig az otthoni, európai városok több ezer éves múlttal is büszkélkedhetnek, az amerikai városok alig kétszáz éve már régmúltnak számit.

Cleveland a "régi" városok közé tartozik, 1796-ban alapitották. Ekkor még nem volt Ohio, a területet Western Reserve-nek (Nyugati Birtok) nevezték, s Connecticut államhoz tartozott. Jó példázza a pionirok útját, ahogyan fokról-fokra haladtak a keleti parttól át a kontinensen nyugatnak. A város nevét Moses Cleavelandról kapta. Ő az alapitó, a terület felfedezője. Nevéből az egyik "a" betű a véletlen folytán kimaradt, s igy lett a város Cleveland. A korai belváros a Cuyahoga folyó tóparti torkolatához közel, a folyó keleti oldalán helyezkedett el. Érdekes látni, hogy már akkor a számozott, derékszöges útcahálózatot alkalmazták a kézzel rajzolt térképeken.

A könyv végigköveti, hogyan lett a semmiből hatalmas milliós város. Olvashatunk harcokról az angolokkal, a kanadai határvonal miatt például az Erie-tavon zajlott a csatározás. A felfedezők kezdetben békés módon kötöttek üzletet az őslakos indiánokkal (akiket erie-nek neveznek a tó után), a Western Reserve területét például értékekért cserébe adták el a telepeseknek. A békés egyezmények után persze voltak harcok, ennek következtében ma már nem találunk itt indiánokat, a nyomukat is alig. Néhány település még őrzi az eredeti indián nevet, Cuyahoga kacskaringósat jelent például, de van itt Chippewa patak is. A betelepites utan sorra alakultak itt fűrészüzemek, malmok, egyházak és önkormányzatok, iskolák alakultak, kutatás folyt. A város a keleti oldalról kezdett átnyúlni a folyó
nyugati oldalára, hidakat épitettek, vasút járt, lóvasút a belvárosi utcákon, majd a 2o. század elején megjelentek az autók is.

Clevelendnek regionális szerepe volt: a Pennsylvaniában kitermelt ásványkincseket a folyókon ide szállitották, s a helyi kohókban, gyárakban feldolgozták. A tóparton hatalmas hajógyár működött, de épitettek itt autókat is. Az Ohio-Erie Canal egy mesterséges kanális, a 19. században ásták ki fáradtságos munkával. Segitségével lóvontatta teherhajókon mozgatták az árukat, akár New Yorktól idáig! A kanális mára eltűnt, de néhány zsilip és őrház még látható. A város fejlődését jelentős bankárok, befektetők és gyárosok befolyásolták. A mai utcanevek és intézmények rájuk emlékeztetnek: Case, Handy, Severance, Randall, Wade, Rockefeller (itt kezdte a Standard Oil Company-t ami ma a legnagyobb ilyen vállalkozás a világon!). A város virágkorát a 2o. század elején élte. Ekkor a Euclid Avenue mentén hatalmas paloták, a város előkelőinek otthonai sorakoztak. A gyárakban folyt a termelés, sokezer európai bevándorló telepedett itt le: olaszok, németek, irek, majd szlovákok, csehek, magyarok, ukránok. A város jelentős politikusokat is adott az amerikai nemzetnek: Garfield elnök innen származott, itt is temették el miután egy merénylet áldozata lett.

Az ipari fejlődéssel együtt járt a kulturális fejlődés. Számtalan iskola, több egyetem alakult, szinházak, mozik és múzeumok szórakoztatták a helyieket. Sportklubok jöttek létre, melyek máig működnek (Browns foci, Indians baseball, Cavaliers kosárlabda, de van jéghoki válogatott is).  Cleveland szerepett játszott a feketék jogainak kivivásában is. A "földalatti vasút" mozgalom a délről megszökött rabszolgáknak segitett átjutni Kanadába. A hálózat átszelte Ohiot, a "vasút" mentén jószándékú emberek bújtatták, etették, szállitották a feketéket. Érdekes, hogy az USA-ban a nagyvárosok között Cleveland volt az első, ahol fekete polgármestert választottak a 6o-as években.


A 2o. század a leáldozás kora. Bezártak a gyárak, az emberek jobb boldogulás miatt elköltöztek, a régi, elegáns város fénye megkopott. Ennek ellenére még mindig élő és a jövőbe tekintő. Fesztiválok, kulturális sokszinűség, elsőosztályú kórházak és kutatás jellemzi Clevelandet. Remélhetőleg visszatér még a régi korok fénye és sikere.

(George E. Condon Cleveland, prodigy of Western Reserve könyve alapján)

2011. október 27., csütörtök

Aunt Kriszti

Új családtag érkezett közénk.
Emma.
Ezen a héten született Franciaországban.
Hatalmasra nőtt (375o gramm és 53cm), egészséges, formás.
Általa átrendeződtek a szerepek a családunkban:
nagynéni lettem én, anya lett a húgom, nagyszülőkké váltaka szüleim, s dédszülőkké a nagyszüleim.

Isten hozott, Emma Lavigne!

2011. október 23., vasárnap

Őszi diszek

Szeretem az őszt a szineivel, a természet illataival, a fák terméseivel. Rengeteg őszi diszt lehet kapni, de miért ne csinálnánk mi magunk diszeket a lakásba, a bejárati ajtóra, a teritett asztalra?

Érdemes rövid sétákat tenni a természetbe, s a séta során begyűjteni néhány utunkba tévedő termést, falevelet, ágat. A szines leveleket lepréselve keretbe tehetjük, vagy csokorba köthetjük. A csipkebogyó ágából készülhet koszorú, vagy disz a gyertyatartóra. Apró, szines disztökökből asztaldisz lehet.

Csatolok néhány linket, ahol igazán kreativ alkotásokat találunk. S bár ezek a valódi anyagokból készült diszek nem tarthatóak el, de biztosak lehetünk benne, hogy jövőre a természet újra megajándékoz minket a kincseivel, s újabb, frissebb diszek készülhetnek.





 http://www.bhg.com/halloween/crafts/fall-crafts-with-leaves/?sssdmh=dm17.555194&esrc=nwdc101911&email=3693207800#page=1

http://www.bhg.com/thanksgiving/outdoor-decorations/holiday-wreaths/?sssdmh=dm17.555194&esrc=nwdc101911&email=3693207800#page=1