New York, New York

New York tervezetlenül került az útitervembe. Igazán nem is volt útitervem, egy cél volt: hazajutni Európába, Magyarországra, Budapestre, Mándokra. De az égiek megakadályozták ezt a célt, így újratervezés és reptéri közelharc után három napos karácsonyi hangulatú városnézést kaptam ajándékba (poggyász és kártérítés nélkül).

Hála Istennek a kézitáskámban volt a fényképezőgépem, így ma már én is elhiszem, hogy valóban ott jártam.

A zűrős előeste után azzal az elszántsággal ébredtem, hogy akkor most elfelejtem az összes hazaúttal kapcsolatos gondot, s három napra lelkes városnéző turistává válok. Sikerült.

Egyedül ez nem ment volna, köszönet illeti Ágit, aki szállást biztosított nekem, mégpedig nem máshol, mint Manhattan központjában, a 34. utcában. Köszönet Gábornak is, aki nélkül a szállásközvetítés nem jött volna létre, s aki erre a három napra városnéző útitársamul szegődött.

New Yorkot nehéz leírni, bemutatni. Igen, olyan, mint a filmeken, nyüzsgő, lüktető metropolis, ahol sosem áll le az élet (éjjel sem szünetel a metró például). Az utcákon sárga taxik (cab) érik egymást (saját autóba ülni nem ajánlott, viszont a taxi megfizethető), én rögtön első este utazhattam vele. A város felhőkarcolói az égig érnek, minden talpalatnyi terület be van építve. Az emberek színesek, jól megfér itt minden nemzetű (Little Italy, China Town, Kleines Deutschland), vallású, világnézetű. A végletek városa ez: a leggazdagabbak és a legszegényebbek élnek itt egymás szomszédságában, az előbbiek luxusapartmanokban vagy saját felhőkarcolóikban, az utóbbiak egyszobás szükséglakásokban, vagy éppen az utcán.

A várost járva bevillannak a filmeken látott képek: a Szex és New York elegáns üzletei, luxushotel A reszkessetek betörők-ből, Álom luxuskivitelben a Tiffany üzlet kirakatában, vagy éppen az üzleti negyed irodaházai a Tőzsdecápákból. Külön túrákat szerveznek a filmekben feltűnő helyszínekre. Bármikor szembejöhet valaki a hírességek közül, hiszen színészek, zenészek, üzletemberek kedvelt lakóhelye.

Mi előkészületek nélkül, egy kölcsön útikönyvvel a zsebünkben vágtunk neki a városnak. Turistásra vettük a figurát: az első sarkon háromnapos turistabérletet váltottunk, így busszal, hajóval, komppal és gyalog körbejártuk Manhattant, New York szívét.

Manhattan 4 km széles és 22 km hosszú sziget, egy épületrengetegből álló tömb. Sziget lévén a szél minden irányból keresztülfújja, így fáztunk is rendesen a fagypont körüli hidegben. Sziget, viszont ez itt még nem a tenger, vagy az óceán: az East River határolja kel

etről (innen a neve is), a Hudson folyó nyugatról (névadója fedezte fel anno a szigetet). Az épületek sűrűjében egy nagyobb zöldfelületet találni csak (mondjuk most épp az sem volt zöld): a Central Parkot. Ez a sziget északi felén épp középen helyezkedik el, olyan mint a mi Margitszigetünk, csak éppen szögletesre van formázva, s a Duna helyett utcák határolják. A parkban van itt is állatkert, ami valóban kicsi, így nem csoda hogy megszöktek innen a Madagaszkár állathősei.

Manhattan csak az egyik a város öt kerülete közül, ám itt is élnek úgy másfélmillióan. Laktak itt indiánok, meghódították a hollandok, majd tőlük az angolok vették át az irányítást.

A történelmi csatározásokra a sziget déli csúcsában található ősbelváros (downtown) emlékeztet, utcaneveivel (a Wall Street volt a városhatár anno), s kusza utcaszerkezetével. Ettől feljebb, már derékszögű utcák uralják a térképet: észak-déli irányban futnak a sugárutak (Avenue) számozva, vagy névvel, kelet-nyugati irányban pedig az utcák szépen számozva (én a 150-ig jutottam, ha számolni tudsz, nem lehet eltévedni).

Persze kihagyhatatlanok a klasszikus látnivalók: mi is felmentünk az Empire State Building tetejére (110 emelet a harmincas évekből), átkompoztunk a Szabadság-szoborhoz, éjszaka sétálgattunk a forgalmas, fényplakátokkal teli Times Square-n, s felkerestük a World Trade Center ikertornyainak hűlt helyét (Ground Zero). Itt most nagy építkezések zajlanak: az egyik torony helyén a korábbi magasságát meghaladó tornyot építenek, amit a 10 éves évfordulón adnak át, a másik torony helyén pedig emlékmű lesz. Még mindig élénk a majd tízéves történés az itteniek, s úgy általában az amerikaiak fejében. Kis karácsonyfa állt a közelben az áldozatok fotóival, mécsessel, üzenetekkel...

Ünnepi hangulat mindenütt, az irodaházak, s szállodák előcsarnokában jól megfér egymással a feldíszített karácsonyfa, s a hanuka gyertyatartó. A Rockefeller Center tornyai között a város és az ország karácsonyfája, a filmekből ismert jégpálya, s a kürtös angyalok.

S mit csinálnak ilyenkor a new yorkiak?

Van aki dolgozik, munkába igyekszik (például az üzleti negyedben az öltönyös, mobilos arcok a leggyakoribbak). S van aki ráér, s üzletről üzletre jár, s a hihetetlen ünnepi leárazásokat kihasználva hatalmas bevásárlószatyrokkal távozik. Az este a szórakozásé: a Broadway színházai ontják a darabokat, karácsonyi koncertek a Radio City Hall-ban, egymást érő éttermek, kávézók (Starbucks jut minden sarokra, de tényleg).

Azt hiszem, ami három napba belefért, mi láttuk, bejártuk, megízleltük kicsit a Nagy Almát (Big Apple). Legközelebb ha megyek, a most kihagyott helyeket keresem fel: a nagy múzeumokat (MOMA, Guggenheim, Metropolitain), egy koncertet (Carnegie Hall, Lincoln Center), színházat (Broadway). No meg jó lenne Manhattan mellett a többi kerületbe is eljutni: vár még Brooklyn, Staten Island, Bronx, Queens.

De még mielőtt újra nekivágnék a városnak, átkeltem az óceánon, hogy New Amsterdam-ból (New York első holland neve) Amsterdam-on át hazaérjek végre.

Egy kis zene, meg videós városnézés New Yorkról, kattints ide. Nekem ez a dal volt a fülemben végig, amíg jártuk a várost (unalomig játszák a rádiók, talán azért).

Kényszerleszállás

Repülni készültem, de szárnyaimat megnyirbálták. Ölelésre tártam volna karom, s ehelyett földre kényszerítettek. Egy megpróbáltatásokkal teli hazautazás beszámolója következik.

Karácsonyi hangulatban indultam a nagy útra: Amerikából Magyarországra, haza az ünnepekre. A karácsonyi hangulat kis hószállingózással kezdődött Clevelandben, majd élőben előadott karácsonyi énekekkel folytatódott a reptéren. Sikeresen, időben becsekkoltam, leadtam az ajándékokkal teli 50 fontos bőröndöm. Azért hogy beleférjek a súlyhatárba ki kellett vennem pár dolgot - s akkor még nem tudtam, hogy életmentő lesz a kézipoggyászomba átrakott farmer és pulcsi.

Eddig a karácsonyi hangulat, majd elkezdődött a gyomorgörcsös magányos küzdelmem a hazajutásért. A Cleveland-New York (Newark reptér) járatom késve indul - jelzik a kapunál felszállás előtt egy órával. Jó-jó, de hogy érem el a tengerentúli gépem New Yorkban, ha kések? Sorban állás az infopultnál, s jön a végzetes hír: London nem fogad gépeket, járatom törölve. Egy hete még azon izgultam, hogy ne havazzon Amerikában, s simán útra tudjak kelni, s most a havazás Európát vette célba, s elindulni még csak el tudok, de a megérkezés nem garantált...

Nem kívánom senkinek a délután, s az este ezt követő részét. Clevelandben 3 helyen próbáltam helyet találni egy másik gépre: telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, a légitársaság pultjánál, s a beszálló kapunál. Végül úgy szálltam fel a new yorki gépre, hogy nem tudtam, sikerült e az ügyintézőnek sikeresen átfoglalnia a helyem.

New York, reptér, a járatokat jelző táblán londoni és brüsszeli gépek törölve. Beállok én is a légitársaságom ügyfélpultjához a sorba, hogy megtudjam, van-e helyem mára. Ugye van?! Nem sokan vannak előttem, de lassan araszolunk. Végül 3 óra alatt (!) sikerül elérnem a pultot, s a nem túl kedves ügyintézőt: legkorábban dec.26-ra tud helyet adni. Hurrá. Pörögnek a fejemben a vészhelyzet megoldásai: egyik változat, ha visszamegyek Clevelandbe, s kivárom a karácsony utáni indulást. Másik, hogy eljutok valahogy Buffaloba a többi CTP-s diákhoz, s majd ott karácsonyozok, s egyáltalán nem utazom haza. Harmadik változat, hogy New Yorkban maradok, s kivárom a gépindulást. Na jó, de 5 napig várni?! Végül addig erősködök, hogy már van hely dec.24-re. Hurrá, ezzel hazaérek 25-re, de a karácsonyt átutaztam. Még tovább kéretem magam, s a végső megoldás: hazaút 23-i indulással, 24-i szentestei érkezéssel, Amszterdamon át.

Szóval hazaút megvan, némi csúszással és a reménnyel, hogy 3 nap alatt eláll a havazás, vagy ha havazik is de a hollandok jobban lapátolják a havat mint az angolok. De hol, hogyan és kivel töltöm addig az időt? A legfontosabb, hogy legyen fedél a fejem fölött. Egy éjszakát még csak kibírnék a reptéren, de hármat? Úgy, hogy nincs kire hagyjam a csomagom, ha éppen mosdóba mennék... Még a sorbaállás alatt elindítottam két szálat: ismerősökön keresztül ismerőst találni New Yorkban, valakit, aki karácsony előtt pár nappal hajlandó egy ismeretlen bajbajutottat befogadni... S a két szál eredményt hoz. Egy ismerős ismerősének az ismerőse igent mondott. Nem számít ki, hol, csak hogy van már cél, ahová el kell jutnom az éjszakában!

Közben némi technikai akadályok jelentkeznek. Amerikai mobilomról csak úgy pörögnek az egységek a vészhívások alatt, no meg nem ártana feltölteni az aksiját (töltő hiányában ez sem egyszerű mutatvány) , szóval nem tudni, meddig vagyok még elérhető közelségben az életmentő hivásokhoz...

Teljes elkeseredettségemben az egyik újságos üzlet eladójához fordulok. Tud-e esetleg telefontöltőt, no meg konnektort kölcsönözni nekem? (nem tud) Esetleg nyilvános, visszahívható telefont ajánlani (itt olyan nincs). De a leghihetetlenebb, hogy előveszi a mobilját, hogy azt használjam. Van ilyen, emberek! Karácsony előtt! Kérdem, miért teszi. A válasz: mert hasonlítok a húgára. Mondja az indiai nő, a mobilja kijelzőjén ő, a férje, s a húga színes száriban. Csaknem egy boolywoodi filmben érzem magam. Igaz is, a mai történések filmre is kerülhetnének. Nem véletlen, hogy nem tetszett a Terminál című film Tom Hanks-szel...

Szóval repjegy, telefon, szállás pipálva, irány a megadott cím. Reptéri busz, sötét, hideg. Majd New York felhőkarcolóinak fényei tűnnek fel, alagutakon kelünk át, s máris bent vagyok a városban, ahová mindenképpen el szerettem volna jutni, de nem most és nem is ilyen körülmények között.

Mi a tanulság ebből a történetből?

- összeomlani lehet, de akkor senki sincs, aki megoldást talál helyettem, szóval nagy levegő és elszántság

- kézipoggyászban legyen legalább egy váltóruha, s némi tisztálkodáshoz, elalváshoz szükséges segédanyag

- mobiltöltő nélkül sehová

- karácsony ide vagy oda, télen nem utazok többet a tengerentúlra

Karácsonyi ének

Néhány hagyományos amerikai karácsonyi éneket mellékelek, nekem ezek kisérték a karácsonyi ráhangolódásomat.

Joy to the World
O Holy Night
Oh come all ye faithfull
The first Noel
O little town of Bethlehem

S egy karácsonyi ének Harry Potter módra:
Carol of the Bells

Ölelés

Megvan az angyalfigura, amiről pár napja irtam! Nem is angyal, hanem a boldogság figurája ő. Kitárt karokkal, szabadon, átöleli a világot. A neve is ez: Happiness, free to sing, laugh, dance...create.

Valahogy igy jöttem én is ide, s próbálok most igy hazatérni. Karjaimat kitárva a világ felé, készen az újra, a dolgok befogadására. Épp nemrég válogattam a fotóim között, s feltűnt, hogy azokon, amiken a legfelszabadultabb vagyok épp a mellékelt figurához hasonló mozdulatokat teszek. Tessék csak megnézni a Journey is over bejegyzésemet augusztusban.

Nem sok mindent tudtam ide hozni magammal, mármint úgy fizikailag. S most, mikor a bőröndöm már útra kész sem tudok sok mindent hazavinni. De viszek valami nagyon amerikait magammal, az ölelést. Itt ugyanis puszi helyett a jóismerősök egymás nyakába borulva, s egymást jól meglapogatva üdvözlik egymást.
Az egyik kedves filmem is a reptéri ölelésekkel kezdődik és ezzel is zárul. Épp a múlt héten néztem újra, csakhogy ráhangolódjak a karácsonyra, az utazásra, no meg a rég nem látott ismerősök üdvözlésére. Love is all around, Love actually...

Ölelésre tárul a Rio de Janeiro-i Krisztus szobor karja is. Számomra a megfeszitett, kereszten függő Krisztus sem a halált jelenti csupán. Mintha kitárná karjait a világ felé, az emberek felé, még ott, a kereszten is. Gondolnánk ezt most, karácsonykor, amikor a betlehemi jászolban fekvő kisded köszön vissza minden sarkon? Gondoljunk erre is...

"Egy ölelés ideális ajándék. Mindenkire illik a mérete, és senki se ellenzi, ha továbbadják."
(Hugo Ball)

Amikor van egy Mamim

Irtam már arról, hogy milyen, amikor van három gyerekem. A gyerkőcökön kivül viszont egy nagymamára is szert tettem. Még otthon mielőtt indultam volna gondolkodtam is, hogy ki fog az én nagyszüleimről gondoskodni, vagy ki látogatja meg őket helyettem. No meg, hogy "kin élem ki" a családtagjaim hiányát. Nos, egy nagymamit sikerült beszereznem, rögtön az ittlétem első hetében.

Munkakapcsolatnak indult, aztán egész mély őszinte barátság alakult ki közöttünk. Annak idején ő is épp ennyi idős volt mint én, amikor amerikai tartózkodását elkezdte. Ma már 88 éves, s egy nagyon tartalmas élet áll mögötte. S kész arra, hogy a tapasztalatait átadja, megossza velem, segitve ezzel itteni beilleszkedésemet. Ha kellett az itteni bankügyeimben segitett, vagy csak megmutatta azokat a csodás parkokat, helyeket, ahol jókat lehet kirándulni. Figyelemmel követi a tanulmányaimat, a programjaimat, kisebb-nagyobb utazásaimat. Mesél nekem az amerikai magyarokról, bevezet az itteni ismerősi köreibe.

S mit tudok én cserébe nyújtani neki? A munkakapcsolatunkból eredően én vagyok az, aki segit neki a lakást, a házat rendben tartani, ha kell postára, patikába menni, bevásárolni. Ha kell autóval hozom és viszem, orvoshoz, boltba, vagy csak úgy kirándulni. A munkakapcsolaton túl pedig akkor is felhivom és felkeresem, amikor éppen semmi feladatot nem ad nekem. Mint például most, amikor lábtörés miatt hetekig kórházban fekszik ágyhoz kötve, s örül minden ismerősnek, s kintről hozott hirnek.

Hát igy vagyunk mi, én és a Mamim.

Afrika

Mostanában elég sok afrikai élményem van. Ezeket szedem most csokorba.

Az egyetemen a legkedvesebb osztálytársam is afrikai, Kenyából érkezett. Általa személyes, kézzelfogható közelségbe kerültem ezzel a kontinenssel. A JCU-n több diák is tanul Nigériából, Kenyából, Szudánból. Közös bennük, hogy mindannyian profin beszélnek angolul, hiszen náluk az iskolai oktatás angolul folyik. Elég ellentmondásos országokból jönnek, s mégis simán megállják a helyüket a messzi Amerikában. Sőt: ösztöndijakkal vannak itt, otthoni osztálytársaik a Yale vagy a Harvard valamelyik szakján tanulnak (a JCU is ebben a sorban van!).

.

Egy kedves német barátom Dél-Afrikában egy nemzetközi, kormányzati tanácsadó cégnél dolgozik. Havi hirleveleiben szokott beszámolni a sok felfoghatatlan élményükről. Például most ott nyár van, s rövidnadrágos mikulások riogatják a gyerekeket. A természet csodálatos, néhány helyen a klasszikus Afrika, máshol meg egészen európai. S elképesztő az ellentmondás a gazdag fehér és szegény, bádogházas feketék között...

.

Nemrég láttam egy filmet, ami Nelson Mandela dél-afrikai elnökségének első izgalmas időszakát próbálja bemutatni. A főhőst Morgan Freeman alakitja szenzációsan, még az afrikai angol akcentust is elsajátitotta hozzá. Mandela elnöksége alatt olvadni kezdett a határvonal a feketék és a fehérek között, a film az ország válogatott rögbicsapatán keresztül mutatja be ezt a folyamatot. Megnézése ajánlott!

.

S hogy jön mindez az én amerikai tartózkodásomhoz? Hát úgy, hogy a lakosság jelentős része afro-amerikai (tilos a fekete szót használni), s évtizedekkel a feketék egyenlő jogainak kivivása után (Marint Luther King, 6o-as évek) is még mindig sok konfliktus, sztereotipia létezik. Például első nap az egyetemi munkámban - ahol a többség fekete - simán azt hitték, hogy én vagyok az új főnök. Szimplán a bőrszinem miatt...

Lapszemle

Kommunikáció szakos diákként ideje, hogy irjak a helyi sajtóról. Az egyetemen ingyen lehet hozzájutni több napilaphoz is. Igy először a napilapokat járom körül ezzel a bejegyzésemmel.

Cleveland egyetlen napilapja a The Plain Dealer, a többi napilap kihalt az elektronikus mediának köszönhetően. Ez a lap még tartja magát, hétfőtől vasárnapig. Ha Cleveland az otthoni Miskolcnak felel meg, akkor a lapja az otthoni Észak-Magyarország. Főleg helyi önkormányzati, gazdasági, kulturális hireket, no meg jó adag sporthirt közöl. Birom a politikai karikatúráit, meg a képregényes sorozatait. S ők működtetik a http://www.cleveland.com/, ami az elsőszámú online hiroldal a városban.

.

A USA Today az államokban mindenütt hozzáférhető, amolyan kicsit komoly-kicsit bulváros napilap. Az amerikai és világpolitikai hirek mellett van helye a sztárhireknek, dijatadoknak, filmbemutatóknak. Közérthető nyelven fogalmaz, az átlag amerikainak szól.

.

The New York Times neve, múltja is tekintélyt parancsoló. Egy vaskos napilapot kell elképzelni, amiben a gazdasági, politikai és sporthirek mellett jut hely a kulturának is. Nekem ez a lap egy kis kirándulás New York-ba, a broadway előadásaira, filmbemutatókra, kiállitásokra. Sok-sok egészoldalas vagy féloldalas hirdetés van benne, amik nem a legolcsóbb luxusmárkákat hirdetik.

.

Nemrég kaptam egy jó viccet, ami épp az amerikai napilapokat járja körül. Idézek belőle.

A The Wall Street Journal-t azok olvassák, akik az államokat működtetik. A The Washington Post olvasói azt hiszik magukról, hogy ők működtetik az államokat. A The New York Times olvasói azt gondolják, hogy nekik kellene az országot működtetniük. A USA Today olvasói is azt gondolják, hogy nekik kellene az országot működtetniük, de nem igazán értik a The New York Times irásait. ... A Seattle Times olvasói azok a horgászok, akik éppen a frissen fogott halat csomagolják az újságba.

Üzenethordozó pólók

Odahaza egyetlen feliratos pólóm se volt, itt meg az első dolgom volt, hogy szereztem egyet. Valahogy igy tudok beolvadni a tömegbe. Ugyanis itt nemcsak az óriásplakátokon, s a hagyományos hirdetésekben kommunikálnak a termékek, szolgáltatások, focicsapatok és egyetemek, hanem a szembejövő emberek pólóján, pulcsiján, nadrágján.

Az egyetemen a diákok szinte csak tréningnadrágban, pamutpólóban, kapucnis felsőben járnak. A ruhákon különböző feliratok vannak, de a legtöbben az egyetemet hirdetik a pólójukon. Külön üzlet épült az ilyen "campus lifestyle"-nak nevezett ruhák gyártására és értékesitésére. Az egyetemi könyvesboltban például az eladótér nagyobbik részét nem a könyvek, hanem ezek a ruhák foglalják el. Külön női és férfi fazonok, no meg gyerekméretek a bébitől a kamaszkorig. Nehogy már csak mi hordjuk ezeket, öltöztessük ilyen szerelésbe a saját vagy ismerős gyerkőcöket is!

Szóval hirdetem én is az egyetemet, a helyi baseball-csapatot (mert olyan csillogós, nőcis Cleveland feliratos pólójuk van), meg az USA nemzeti szineit. Fura, otthon nem öltöznék piros-fehér-zöldbe..

Házak, otthonok 2.

Az előző bejegyzésemben a lakóházak belsejéről irtam, most a külső stilusjegyeket veszem sorra.

Az augusztusi, Amerikát átszelő autós túránk során több államon, vidéken is áthaladtunk, s mindegyiknek volt valami sajátos stilusa.

.

Arizonában az ún. délnyugati (Southwest) stilus uralkodik: lapos tetős, agyag-tapasztott falak (legalábbis úgy néz ki, de valószinűleg ez is könnyűszerkezetes, mint minden ház), kilátszódó gerendák. Amolyan indiánkunyhó-szerű épitmények, legtöbbször sárgára, narancsra mázolva, kaktuszokkal zölditve.
.
Californiában a spanyol gyarmati stilus a menő, Beverly Hillsben több ilyen házat is találtunk. Jellemzőjük hogy piros cseréppel vannak fedve (mint a mediterrán házak), a bejárat egy hatalmas boltivvel van diszitve, az ablakokon árnyékoló spaletták vannak. Ezek a házak Mexikót és Spanyolországot idézik, pálmákkal, narancsfákkal, szines hibiszkuszokkal.

.

Itt, Ohioban a kedvenceim a Tudor kort idéző házak, angolos kúriák. Téglából vagy terméskőből van a fal, hatalmas tető magasodik a házon, no meg még magasabb kémény. A nappali ablaka szines üvegberakásos. Szépen formázott sövények, tuják, zöld gyep veszi körül a házat. (Kép az előző bejegyzésemben).

.

New York államban jártam egy Saltbox (sótartó) tipúsú házban. A nevét onnan kapta, hogy a teteje olyan mint a régi billenős sótartóé, s a furcsasága, hogy az hátul kisebb a fal, nagyobb a tető, aminek az az oka, hogy a többszintes házakra magasabb adót vetettek ki. Ezzel a megoldással viszont ezt elkerülték. Nagyszerű nappalit lehet a ferde tetősik alatt berendezni, a tetőablakokkal természetes fények varázsolhatóak a házba.

.

A stilusokat még folytathatnám. Egyelőre ennyi is elég. Folytatás jövőre!

Házak, otthonok

Még nem sokat irtam mióta Amerikában vagyok az egyik kedvenc témámról: az épitészetről, az épületekről, a lakberendezésről. Ennek az egyik oka, hogy itt nem igazán lehet történelmi épületeteket találni, igy nincs se szecesszió, se reneszánsz, hogy csak a kedvenceimet emlitsem.

Persze vannak azért olyan épületek, amik meg Európában nincsenek. Például a felhőkarcolók. Ezekből nem sokat láttam eddig, igy majd a jövő évi chicagoi vagy new yorki látogatásom (igen-igen tervezem a célállomásokat!) után nyilatkozom róluk.

Akkor miről is tudnék irni egyáltalán az épitészet témakörében? Hát családi házakról, otthonkról, melyekben jártam, vagy amiket kivülről láttam.

Az itteni házak, lakások minimum 1.5-szeresei az otthoninak, ez a minimum. Az egyszobás lakás itt egy hálószobát plussz nappalit, étkezőt, fürdőt, konyhát jelent, ami nem azonos az otthoni garzonokkal. A kétszobás lakásnál már duplázódik a fürdők száma, s igy tovább.

A családi házaknál nem csak a hálószobák száma több, hanem több van nappaliból is: egy a bejárat mellett a vendégeknek, meg egy hátrébb, kizárólag családi használatra. Az elsőben általában kandalló is van, hatalmas fotelek, diványok, zongora, szép képek a falon. A második nappaliban van a szemérmetlenül nagy tévé, a gyerekeseknél a játéksarok, meg jó nagy kanapé leheveredni.

A konyhák a jól ismert amerikai konyhás egyterű elrendezést jelentik. A tűzhely és a hűtöszekrény másfélszerese az otthoninak (széltében), a mosogatóban konyhamalac röfög (na nem röfög, de bedarálja a maradékot). Étkező általában külön van, a családi házaknál minimum 8-1o ember le tud ülni a hatalmas asztal köré.

Egy fontos helyiséget ne feledjek: a basement a mi pincénk, alagsorunk. De nem dohos, sötét helyiségekre kell gondolni, hanem a lakással azonos stilusban berendezett plussz szintre. Van aki ide teszi a mosókonyhát, van ahol komplett bár és billiárdszoba kap helyet, vagy éppen a kisállatok birodalma ez.

A kert felé általában zárt terasz, vagy télikert kap helyet. Jártam csodás erdőszéli házikóban, ahol a télikertből a fákat, a csordogáló patakot, no meg a fákon ugráló madarakat lehet megfigyelni. Idilli, el tudnám fogadni.

A házak kivülről egyébként nem hivalkodóak. Legtöbbször nem is látszik, hogy milyen hatalmas alapterületűek. Az utcaszint felé egyszerű, de izléses front látható, s csak bemenve tárul fel a sok praktikus, de jókora helyiség.

Ennyit elsőre az itteni lakóházakról. Persze ezeket a házakat a jobb negyedekben láttam, s itt is vannak, akik ennél mostohább körülmények között laknak.

A képen az egyik kedvencem, egy mézeskalács házikó látható.

Behavazva - teljesen

Nemrég irtam, hogy mennyire behavazódtam. Mostanra a hó blokkolta az egész várost. Az éjjel és ma napközben 1o inch (kb.25cm) hó esett. A mennyiség nem kritikus annyira, viszont hófúvások, viharos erejű szelek tombolnak. Jó most bent ülni a meleg szobában, s biztonságos ablak mögül lesni a kinti időt.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy az egyetemen törölték az összes órát, és még a záróvizsgákat is! Persze a technikának köszönhetően a tanárok anélkül is számon tudnak kérni, hogy személyesen találkoznánk. Van aki online tesztet irat, vagy éppen egy újabb esszét kér tőlünk. Hurrá, a lényeg, hogy nem kell órákat az autóban görcsölni, hogy beérek-e időben vagy sem.

Ma a clevelandi reptéren a legtöbb járatot törölték. Gyorsan meg is lestem a hosszútávú időjárási előrejelzéseket, hogy tudjam mire számitsak a jövő héten, amikor utazom. Havazás akkor éppen nem lesz, hála az égnek. Nem igazán szeretném a karácsonyt valamelyik reptér termináljában tölteni... Ja, itt 1oo%-os pontossággal megmondják 1o-15 napra előre, hogy milyen időre számithatunk. A pár napos előrejelzések órára pontosan megmondják mikor mire lehet számitani. Ma például du.4-5 között lehet kimerészkedni, akkor nem fog havazni. Előtte utána igen. Hát ez is Amerika. Télen.

Nem kertelek, kántálok

Ami otthon kántálás és betlehemezés, az Amerikában a carol singing. Irtam már, hogy karácsony előtt a rádiók, az üzletek kizárólag karácsonyi zenéket játszanak. Ha szerencséd van, akkor viszont élőben hallhatsz kisebb-nagyobb csoportokat énekelni.

Nekem ilyen szerencsém volt: ezen a hétvégén a clevelandi magyar cserkészekkel tartottam, akik kántálni és betlehemezni indultak.

Otthon már csaknem teljesen kikopott ez a hagyomány. Szülőfalumban legfeljebb a kisebbségiek indulnak karácsony este nótás portyára, de őket meg nem sokan engedik be a házukba. A clevelandi cserkészek viszont az ünnep előtti hétvégéken körbejárják a városban lakó magyar családokat. A fiúcsapat betlehemest játszik, vannak háromkirályok, pásztorok, angyalok, jászol, ahogy illik. A lányok hagyományos karácsonyi énekekeket énekelnek főleg magyarul, de a nyelvet nem beszélők kedvéért néha angolul is.

A fiatalok mind Amerikában születtek, s példás módon megtanultak magyarul (ami nem kis mutatvány, hiszen az iskolában, hétköznapokban inkább angolul társalognak). A beszédjük nem tökéletes, az énekük viszont hibátlan. Ja, s több karácsonyi éneket ismernek mint én, aki bennszülött vagyok...

Az éneklős körutat a városi rádiónál kezdtük: hetente egy órás magyar műsort sugároznak, s most mi szolgáltattuk ehhez a programot. A rádiós felvétel után hat családhoz tudtunk eljutni. Érdekes volt bejutni magyar otthonokba, megismerni itt élő családokat, látni, hogyan keveredik a magyar az amerikai mentalitással, szokásokkal. A vendéglátásra sem panaszkodhatunk: mindenütt jól megetettek, megitattak. Most főleg külső szemlélője, fotósa voltam az eseményeknek, de jövőre felfejlesztem énektudásomat, s még inkább aktiv közreműködője leszek a hagyománynak.

Angyalaim

A barátság olyasvalami, amely szinte az emberiség fölé emelkedett. Ez a szeretet mentes az ösztönöktől és a kötelezettségektől, ugyanakkor szabadon vállaltuk magunkra, szinte teljesen mentes a féltékenységtől, és nincs alárendelve annak a szükségnek, hogy szükség legyen ránk, a legmesszebbmenőkig spirituális dolog. Olyasfajta szeretet ez, amelyet az ember az angyalok között képzel el. (C. S. Lewis)

Igy karácsony közeledtével egyre több helyen találkozunk az angyalokkal: a házak ablakában, világitó diszként az utcán, vagy éppen a karácsonyi énekekben. Nemrég megtaláltam a kedvenc angyalfiguráimat: kicsi arctalan, de nagyon kifejező figurák. El is határoztam, ha túl vagyok az első félév megpróbáltatásain, megajándékozom magamat eggyel. Egy hasonlóval, mint itt a képen.

De még mielőtt újabb figuragyűjtésbe fogok (otthon egy kisebb kollekciót hagytam angyalokból), gondoltam számba veszem, hogy is vagyok én az angyalokkal.

Az én angyalaim nem suhogó szárnyú fehér ruhás csudalények, hanem hús-vér emberek, barátok, barátnék. Ők azok, akik kérés nélkül mellettem álltak és állnak a nehézségekben, s anélkül, hogy kimondanám, észlelik, ha baj van. Amikor kellett megvigasztaltak, bátoritottak, vagy éppen mosolyt varázsoltak az arcomra. Nekem ez a legtöbb, amit adhattok.

Köszönlek titeket, kedves Kriszta, Szilvi, Kati, Kiki, Reni, Anne-Marie, Celine, Csilla, Ibi, Juci, Kata, Orsi...
A sor most a tenger innenső oldalán folytatódik, az amerikai angyalom Angela maga.

Amerikai magyarok története

Még meg sem érkeztem Clevelandbe, már a repülőn itt élő magyarokkal ismerkedtem meg. Aztán ittlétem alatt egyre több amerikai magyarral kerültem ismeretségbe.

Különös életet élnek itt ők: próbálják tartani a magyar szokásokat, hagyományokat, beszélni a nyelvet, de mivel már több évtizede jöttek el otthonról, egy kicsit archaikus a gondolkodásuk a magyar viszonyokról, az otthoni helyzetről. Érdekes az is, hogy nem kapcsolódnak be aktivan az itteni politikai életbe, inkább a magyar helyzettel foglalkoznak. Mintha állandóan arra készülnének, hogy hazamennek, miközben már teljesjogú amerikai állampolgárok. Magyarország valahogy a "vágyállam" az ő fejükben, ahová sokáig nem lehetett egyszerűen elutazni, s most mikor lehet sem feltétlenük mennek.
De miért is jöttek ide, hogyan élnek, éltek? A témáról van néhány átfogó összefoglaló, ami könyvben is megjelent. Én ezek közül egyből idéznék.

Az egyik átfogó tanulmányt Steven Béla Várdy irta, aki elismert Amerikában élő történész, s Kisvárdáról származik (innen a neve is). A The Hungarian Americans egy képes, könnyen olvasható áttekintés az első Amerikába érkező magyaroktól 199o-ig. Gondolnánk e hogy ezen időszak alatt több millió magyar érkezett és telepedett le az Egyesült Államokban? Ha kicsit utánaszámolunk, az amerikai lakosság jelentős részének valószinűleg van magyar felmenője.

Az első magyar egyes legendák szerint a vikingekkel érkezett Amerikába, Tyker volt a neve. Az első nagyobb bevándorlás az 1848-as forradalom után történt, az osztrák hatalommal egyet nem értő értelmiségiek, katonák emigráltak akkor. Közülük többen harcoltak az amerikai polgárháborúban is (kb.9oo magyar), mivel párhuzamot láttak a magyar szabadságharc és az amerikai harcok célja között. Ebben az időben jött Amerikába Haraszthy Ágoston utazó is, aki amellett hogy élményeit papirra vetette "elhozta " Californiába az európai szőlőtermesztés és borkészités kulturáját. Igy például neki is köszönhető, hogy ma Californiában igazán minőségi borokat készitenek.

A legnagyobb bevándorlási hullám 187o-1914 között volt: ekkor 1.7 millió magyar vándorolt ki Amerikába! Ők szerencsét próbálni jöttek ide: mivel otthon sem földet, sem munkát nem kaptak, a fejlődés és felfedezés alatt álló újvilágban biztak. Legtöbbjük egyedülálló férfi volt, akik gyárakban, bányákban, farmokon, épitkezéseken dolgoztak. A céljuk az volt, hogy miután megtakaritottak valamennyi pénzt, hazatérnek Magyarországra. Nemrég derült ki, hogy az üknagyapám is egy ilyen bátor vállalkozó volt, s ha ő akkor nem megy haza Magyarországra, akkor valószinűleg én sem vagyok itt ma. A legtöbb emigráns a mostani borsodi, szabolcsi, felvidéki területekről jött, volt olyan, hogy egy falu férfijai együtt kezdtek itt új életet.

Az első világháború miatt Amerika szigorú bevándorlási kvótákat szabott, igy 192o után már elég kevesen jutottak be az igéret földjére. A második világháborúig pár tizezer magyar telepedett le Amerikában. Ők politikai okokból jöttek, s a tanult értelmiségiek köréből származtak (lsd. Magyar talentum bejegyzésem). Viszonylag könnyen találtak a végzettségüknek megfelelő munkát, s hamar beilleszkedtek az itteni társadalomba.
A második világháború után Amerika feloldotta a bevándorlási kvótákat, s lehetőséget adott az ún. "dipiknek" (displaced person, politikai menekült), hogy letelepedjenek itt. Kb. 17.ooo-en érkeztek ekkor. Ők is a tanult rétegekből jöttek, viszont legtöbbjük nem tudott a szakmájában elhelyezkedni, igy gyakran alsóbbrendű munkákat végeztek.
Az 56-os forradalmat követően úgy 2oo.ooo-en hagyták el Magyarországot, s 4o ezren emigráltak Amerikába. Diákok, tanárok, szabadságharcosok, értelmiségiek, akik a szakmájukkal be tudtak illeszkedni az amerikai társadalomba.

1956 óta nem volt nagyobb bevándorlási hullám. A most itt élő magyarok a korábbi bevándorlók leszármazottai, többnyire inkább amerikaiak mint magyarok. Sok magyar névvel találkozni, de legtöbbjük már nem beszél magyarul.

Behavazva

Nem tudom eldönteni, hogy a tanulás, a munka, vagy a hazautazás miatt vagyok behavazva. Vagy pedig a hó miatt, de tényleg.

Három napja szünetmentesen hull a hó. Már háromszor ástam ki a kisautót. Most már értem, hogy miért járnak itt a legtöbben terepjáróval és négykerék-meghajtással. Az én kis lapos járgányom csak úgy meghasalja az itteni havat. Igy a hólapát, seprű alapfelszerelés lett az autómban.

Reggel azzal kezdjük a napot, hogy a neten megnézzük, nem törölték e a sulit, az óráimat. Egyelőre még nem, igy dupla utazási idővel számolva időben indulok el otthonról. Nincs száguldozás, mindenki lelassult tempóban közlekedik.

A hótolók dolgoznak rendesen, a főbb utak szépen el is vannak takaritva. Az én gondom inkább az, hogy téli időben nem lehet az út mellett parkolni, mert a hótakaritók szépen elvontatnak. Igy cseles megoldásokat kell találni, vagy pedig szemmel kell tartani a járgányt.

Tegnap még hófúvás volt, ma már a nap is kisütött. A gyerkőcök is élvezik a havat, saját bejáratú dombocskájuk van a ház mögött, ahol hatalmasan szánkóztunk épp.

A házak karácsonyi fényeinek is teljesen más a hangulata a havas keretben. Mint egy idilli gyerekrajzon.

Persze a sok hó azért nyomasztó is tud lenni. A jövő heti vizsgáimra jó lenne egészben eljutni, no meg utána a repülés is egyszerűbb lenne havazás nélkül.

Magyar talentum

Van egy mondás Amerikában: A magyarok utánad mennek be a forgóajtón, s előtted jönnek ki. Ez is arra utal, hogy a magyarok nagyon rövid idő alatt képesek bármit elérni, bármilyen munkát elvégezni.

Egy másik mondás szerint elég, ha Lászlónak hivnak, s máris garantált a sikered Amerikában. Ez onnan ered, hogy a 2o. század elején rengeteg magyar dolgozott Hollywood kulisszái mögött, s a legtöbbjük épp ezzel a névvel érkezett. A László név még az egyik legfontosabb fekete-fehér filmben a Casablanca-ban is szerepel.
Érdekes, hogy ideérkezésemkor az első segitőim között három Laci is akadt. S mindannyian elég sikeresek is a szakmájukban, simán lekörözték a helyieket.

De honnan ered a magyarok világszinten is jelentős tehetsége?
Mostanában olvastam több könyvet, tanulmányt is az amerikai magyarokról. Az egyikben érdekes módon magyarázták a magyarok tehetségét: Eszerint a század elején Magyarországon csak néhány egyetem működött, viszont nagyon sok tudós tanár volt, akiknek ott nem jutott hely, s igy középiskolákban adták át a tudásukat a diákoknak. A középiskolák közül is kiemelkedő volt a Fasori Evangélkus Gimnázium, a legtöbb Nobel-dijas tudósunk ott végzett. Szóval a széleskörű középiskolai tanulmányok után az Amerikába kivándorolt magyarok játszva bekerültek az itteni felsőoktatásba, kutatásokba, s aztán csak úgy halmozták a szakmai elismeréseket és dijakat. Nehezményezhetjük, hogy nem Magyarországon értek el sikereket. Viszont be kell látnunk, hogy a 2o.század első fele nem sok lehetőséget biztositott az itthonmaradóknak. Az első világháború Magyarországról űzte el a tehetségeket, a hitleri diktatúra pedig Európából. Igy sokaknak csak az Újvilágban maradt helye tanulni, kutatni, a szakmáját gyakorolni.

Nehéz minden sikeres magyart felsorolni, de azért próbálok egy listát késziteni.
Hadd kezdjem egy 'szaktársammal', akinek a munkásságával az egyetemen több tárgyam keretében is foglalkoztunk. Pulitzer József, laptulajdonos, újságiró. 1864-ben érkezett az USA-ba pénztelenül, majd néhány év alatt örökre beirta a nevét az újságirás történetébe. Ő alapitotta a róla elnevezett Pulitzer-dijat, amit évente adnak át a világ legtehetségesebb újságiróinak.
A természettudományok területén értek el legtöbben sikereket. Szilárd Leó és Wigner Jenő a második világháborúban az atombomba kifejlesztésében játszott szerepet, Nobel-dijat (nem a békedijat) is kaptak érte. Neumann János a számitógép 'atyja', Kármán Tódor a szuperszonikus repülésé. Teller Ede, Szentgyörgyi Albert, Békésy György, Gábor Dénes... s folytathatnánk a sort. Mindannyian jelentősen hozzájárultak Amerika fejlődéséhez, s a modern világ felfedezéseihez.
A hollywoodi filmgyártásról már szóltam. De gondolnánk e hogy a 1oo éve Hollywoodban alkotó magyarok hatása még ma is érezhető? A világ jelenlegi médiahatalmai közül az egyik a Fox, amit William Fox alapitott. A másik nagyhatalom a Paramount, amit pedig George Zuckor hozott létre. Mindketten Magyarországról érkeztek. S sorolhatnám a szinészeket, rendezőket, operatőröket, akik világhirű filmekben alkottak. Érdemes figyelmesen nézni eztán a régi filmek stáblistáját!
A művészetek területén is sok magyar nevet találunk. Amerikába emigrált Bartók Béla, olyan karmesterek mint Széll György, George Solti. A külföldre száműzött iróinkat meg sem próbálom felsorolni.

Forrás: The Hungarian Americans by Steven Béla Várdy

Mikulás / Santa

December 6. Miklós napja, ilyenkor jön otthon a Mikulás. Amerikában a Mikulás-Télapó neve Santa, s nem ilyenkor, hanem karácsonykor hozza az ajándékokat. Szokásához hiven rénszarvasszánnal érekzik, a kéményen keresztül bekúszik a kandallóba, s a kiakasztott zoknikba teszi az ajándékot.

Otthon a cipőnket szépen kipucoltuk erre az estére, s az ablakba vagy a bejárat mellé tettük. Volt, hogy irtunk neki levelet, amire aztán az ajándékokkal válaszolt. Persze nem a kéményen jött, max. a kályhában landolt volna. Az ajtón át érkezett, s azért, hogy ne éhezzen és szomjazzon, a figyelmesebbek még egy pohár tejet is kitettek neki.

Melyik az igazi ajándékhozó, a magyar Mikulás vagy az amerikai Santa?

A napokban hallottam egy viccet, talán ez segit a döntésben.

Honnan tudjuk, hogy a Mikulás-Santa magyar? Hát onnan, hogy itt Amerikában azt kiáltja: ho-ho-ho. S hát ez ugye a hó becsületes neve magyarul.

Hó van, ma este lesz nagy ho-ho-ho is. A gyerkőceink már rénszarvashúzta száncsengős álomba ringatták magukat, hogy reggel frissen, izgatottan ébredjenek, s bonthassák az ajándékokat. Épp az előbb láttam a Mikulást elsuhanni..

Postaláda

A postaláda elég fontos szerepet játszik az életemben az utóbbi időben. Ugyanis nemcsak a nekem szóló leveleket és egyéb küldeményeket közvetiti, hanem az általam irt, feladásra váró boritékokat is eljuttatja a cimzetthez. De hogyan is történik ez?

Az egyik kedvenc filmemben (Ház a tónál) is főszerepet játszik egy postaláda. Annak idején, otthon nézve, nem értettem, mi a jó abban, hogy a postaláda kis zászlócskaszerű karját fel le huzogatják. Aztán itt élve rájöttem: jópofa találmány ez, okosan kitalálták az amerikaiak.

A feladásra váró leveleket itt nem kell bevinni a postahivatalba. Elég ha felbélyegzed, s beteszed reggel a saját postaládádba, s nem felejted el felhúzni a kis zászlócskát. Ez jelzi ugyanis a postásnak, hogy feladásra váró küldemény van. A postások sem zöld ruhában, félvállra akasztott táskával járnak, hanem jobbkormányos kisautóval, amiből ki sem kell szállni, ugyanis a postaládák szépen az út mellett vannak, épp olyan magasságú póznán, vagy keritésen, hogy az autóból kihajolva elérhessék. Ugyanigy a hazatérő autós lakók mielőtt behajtanak a házhoz, a garázsba, csak kinyúlnak a postáért az autóból.

Szóval húzogatom én szépen legalább hetente egyszer a kiszászlót. Küldözgetem a levélkéimet a világ minden táján élő ismerősöknek. S aztán várom, hogy nekem is hozzon valamit a posta.

A munka ára

Irtam már a tanulás áráról, most nézzük meg a másik oldalt: mennyit tudok én magam előteremteni, illetve milyen lehetőségek vannak diákmunkára.

Diákként hivatalosan csak a campuson lehet dolgozni, hetente maximum 2o órát. Elég sok lehetőség van a munkára: a könyvtárban, a menzán, a könyvesboltban, a kávézókban, vagy épp valamelyik tanszéken. Lehet dolgozni a tandijmentességért, vagy éppen órabérért. Az átlag diákbér 1o dollár körül van, de ez lehet 8, vagy jobb helyeken 12 is. S csaknem az egészet megkapjuk nettóban.

A campuson kivül nemhivatalos megbizásokat lehet találni. Babysitting, takaritás, kutyasétáltatás, gyerekekkel tanulás. A családok fizetésképességétől függ, ki mennyit ad. Mondjuk az egyetemem az egyik legdrágább környéken van, igy aki ott talál munkát magának, az jó órabérre számithat.

Jómagam az egyetem catering cégénél dolgozom. Ők működtetik a menzát, a kávézókat, ők látják el élelemmel a meetingeket, rendezvényeket. A cateringen belül az egyik legjobb helyen vagyok: felszolgáló rendezvényeken. Kicsit időutazás nekem ez az időben, úgy 16-17 éves koromig, akkor csináltam utoljára ilyen munkát. Fura most megint fekete-fehérbe öltözni (csini csokornyakkendőt is kaptam), s a vendégekre mosolyogni, fölteriteni, tányérokat leszedni. De hát ez van, ezért fizetnek. Az óraszámom nem sok, igy kell a kiegészités. Ekkor jönnek az ismerősök, akiken keresztül be lehet jutni a rejtett munkaerőpiacra. Mármint az otthonokba, amik takaritásra várnak, idős nénihez, akinek segitség kell az ügyintézéshez, bevásárláshoz, vagy éppen csak úgy autós furikázáshoz.

Szóval egyik héten még a bálterem parkettjén, a következőn meg a háttérben felszolgálóként. Jó kis tudathasadásos állapot. Ehhez még ha hozzáveszem, hogy milyen munkáim voltak az elmúlt években... Nem is tudom. De mondjuk ha utánaszámolok, már rögtön jobb az egyenleg. Az otthoni nettó órabérem kb a mostanival volt azonos. 7-8 év szakmai tapasztalat után, egy jól fizető cégnél, középvezetőként. Hogy is van ez?

Karácsonyi visszaszámlálás

Beköszöntött december 1-je, a tél első igazi napja. Az időjárás is ehhez tartotta magát: hóesés és fagypont alatti hőmérséklet (itt 3o Fahrenheit körül).
A hétvégén volt advent első vasárnapja, amit otthon az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával jelzünk. Hogyan töltik az amerikaiak az adventet, a karácsony előtti időszakot?

Az itteniek a mostani hétvégén, a hálaadás végetérétével nem is annyira az advent kezdetét, inkább a karácsonyi őrület elindultát élik meg. A hálaadás amolyan letisztult, nem a vásárlásról, fogyasztásról szóló ünnep. Nem igy a karácsony: hatalmas akciók az üzletekben, roskadozó polcok a mindenféle csudadolgokkal, s persze rengeteg vásárló. Az, hogy mit ünneplünk és mikor eltörpül a vásárlás, az ajándékok, a karácsonyi dekorációk mögött.

A házakra felkerültek már a karácsonyi fények, zöld girlandok. Látni nagyon igényes, barátságos házdiszitéseket, de vannak elég extrém ötletek is. Például a szomszédunk háza előtt nincs egy talpalattnyi szabad hely: egymás mellett van itt a betlehemi életkép, a bólogató hóember, a mikulás szánja a rénszarvasokkal, vagy éppen a libikókázó pingvinek.
Az én kedvenc házaimon finom sárga fényfűzérek lógnak a garázsajtó fölött, az ablakokban gyertyaszerű fények, s kivül örökzöld koszorúk lógnak az ablakokon nagy piros masnival átkötve.
Egy nagy különbség a magyar viszonyokhoz képest, hogy itt a karácsonyfát nem 24-én diszitik, hanem a legtöbb ház nappalijában már most teljes fényárban látszódnak.

Karácsonyi slágerek szólnak az összes rádióadón, az üzletekben, de még a bankokban is. Az egyik kedvencem egy spanyol sláger, itt meghallgatható.
Persze itt is mint otthon nagyon sok jótékonysági felhivással találkozni ilyenkor az üzletek bejáratánál, az óriásplakátokon, vagy a rádióban.

Kiváncsian várom, hogy a karácsony közeledtével milyen változások lesznek még. Számomra is elkezdődött a visszaszámlálás: még két hét suli, aztán utazom haza!