Kényszerleszállás

Repülni készültem, de szárnyaimat megnyirbálták. Ölelésre tártam volna karom, s ehelyett földre kényszerítettek. Egy megpróbáltatásokkal teli hazautazás beszámolója következik.

Karácsonyi hangulatban indultam a nagy útra: Amerikából Magyarországra, haza az ünnepekre. A karácsonyi hangulat kis hószállingózással kezdődött Clevelandben, majd élőben előadott karácsonyi énekekkel folytatódott a reptéren. Sikeresen, időben becsekkoltam, leadtam az ajándékokkal teli 50 fontos bőröndöm. Azért hogy beleférjek a súlyhatárba ki kellett vennem pár dolgot - s akkor még nem tudtam, hogy életmentő lesz a kézipoggyászomba átrakott farmer és pulcsi.

Eddig a karácsonyi hangulat, majd elkezdődött a gyomorgörcsös magányos küzdelmem a hazajutásért. A Cleveland-New York (Newark reptér) járatom késve indul - jelzik a kapunál felszállás előtt egy órával. Jó-jó, de hogy érem el a tengerentúli gépem New Yorkban, ha kések? Sorban állás az infopultnál, s jön a végzetes hír: London nem fogad gépeket, járatom törölve. Egy hete még azon izgultam, hogy ne havazzon Amerikában, s simán útra tudjak kelni, s most a havazás Európát vette célba, s elindulni még csak el tudok, de a megérkezés nem garantált...

Nem kívánom senkinek a délután, s az este ezt követő részét. Clevelandben 3 helyen próbáltam helyet találni egy másik gépre: telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, a légitársaság pultjánál, s a beszálló kapunál. Végül úgy szálltam fel a new yorki gépre, hogy nem tudtam, sikerült e az ügyintézőnek sikeresen átfoglalnia a helyem.

New York, reptér, a járatokat jelző táblán londoni és brüsszeli gépek törölve. Beállok én is a légitársaságom ügyfélpultjához a sorba, hogy megtudjam, van-e helyem mára. Ugye van?! Nem sokan vannak előttem, de lassan araszolunk. Végül 3 óra alatt (!) sikerül elérnem a pultot, s a nem túl kedves ügyintézőt: legkorábban dec.26-ra tud helyet adni. Hurrá. Pörögnek a fejemben a vészhelyzet megoldásai: egyik változat, ha visszamegyek Clevelandbe, s kivárom a karácsony utáni indulást. Másik, hogy eljutok valahogy Buffaloba a többi CTP-s diákhoz, s majd ott karácsonyozok, s egyáltalán nem utazom haza. Harmadik változat, hogy New Yorkban maradok, s kivárom a gépindulást. Na jó, de 5 napig várni?! Végül addig erősködök, hogy már van hely dec.24-re. Hurrá, ezzel hazaérek 25-re, de a karácsonyt átutaztam. Még tovább kéretem magam, s a végső megoldás: hazaút 23-i indulással, 24-i szentestei érkezéssel, Amszterdamon át.

Szóval hazaút megvan, némi csúszással és a reménnyel, hogy 3 nap alatt eláll a havazás, vagy ha havazik is de a hollandok jobban lapátolják a havat mint az angolok. De hol, hogyan és kivel töltöm addig az időt? A legfontosabb, hogy legyen fedél a fejem fölött. Egy éjszakát még csak kibírnék a reptéren, de hármat? Úgy, hogy nincs kire hagyjam a csomagom, ha éppen mosdóba mennék... Még a sorbaállás alatt elindítottam két szálat: ismerősökön keresztül ismerőst találni New Yorkban, valakit, aki karácsony előtt pár nappal hajlandó egy ismeretlen bajbajutottat befogadni... S a két szál eredményt hoz. Egy ismerős ismerősének az ismerőse igent mondott. Nem számít ki, hol, csak hogy van már cél, ahová el kell jutnom az éjszakában!

Közben némi technikai akadályok jelentkeznek. Amerikai mobilomról csak úgy pörögnek az egységek a vészhívások alatt, no meg nem ártana feltölteni az aksiját (töltő hiányában ez sem egyszerű mutatvány) , szóval nem tudni, meddig vagyok még elérhető közelségben az életmentő hivásokhoz...

Teljes elkeseredettségemben az egyik újságos üzlet eladójához fordulok. Tud-e esetleg telefontöltőt, no meg konnektort kölcsönözni nekem? (nem tud) Esetleg nyilvános, visszahívható telefont ajánlani (itt olyan nincs). De a leghihetetlenebb, hogy előveszi a mobilját, hogy azt használjam. Van ilyen, emberek! Karácsony előtt! Kérdem, miért teszi. A válasz: mert hasonlítok a húgára. Mondja az indiai nő, a mobilja kijelzőjén ő, a férje, s a húga színes száriban. Csaknem egy boolywoodi filmben érzem magam. Igaz is, a mai történések filmre is kerülhetnének. Nem véletlen, hogy nem tetszett a Terminál című film Tom Hanks-szel...

Szóval repjegy, telefon, szállás pipálva, irány a megadott cím. Reptéri busz, sötét, hideg. Majd New York felhőkarcolóinak fényei tűnnek fel, alagutakon kelünk át, s máris bent vagyok a városban, ahová mindenképpen el szerettem volna jutni, de nem most és nem is ilyen körülmények között.

Mi a tanulság ebből a történetből?

- összeomlani lehet, de akkor senki sincs, aki megoldást talál helyettem, szóval nagy levegő és elszántság

- kézipoggyászban legyen legalább egy váltóruha, s némi tisztálkodáshoz, elalváshoz szükséges segédanyag

- mobiltöltő nélkül sehová

- karácsony ide vagy oda, télen nem utazok többet a tengerentúlra