Nem gondoltam volna, hogy egészen Amerikáig kell elmennem és visszajönnöm Magyarországra ahhoz, hogy magyar himzésekből varrott patchwork-takaróm legyen.
Történt ugyanis, hogy amerikai-magyar vendéglátó családomból az aranykezű Eszti titkon szabott és varrt egy piros himzésekből álló takarót nekem. Előzetesen megtudakolta persze, hogy kéket vagy pirosat szeretnék, s rámutatott egy hatalmas halom magyar himzésre. Ezek a himzések mind magyar kezek munkái: vagy Magyarországról vitte ki őket valaki Amerikába, vagy Amerikában készitette őket egy szorgos magyar kéz.
Az amerikai magyarok körében a hagyományos értékeket kincsként őrzők gyűjtik az efféle tárgyakat. Igy történhetett az is, hogy különböző hagyatékokból, adományokból egy idő után túl sok himzés halmozódik fel. S mivel a himzett teritők és párnák kopnak, használódnak, nem mindegyiket lehet a rendeltetésének megfelelően használni. Ekkor jön Eszti és az olló: egyenlő nagyságú négyzeteket szab a viseltes himzésekből és horgolásokból, a négyzetek hátuljára rávasalható bélést tesz, majd "kisakkozza a mintázatot" és összeállit egy mesetakarót.
A takarón van irott kalotaszegi és beregi keresztszemes minta (épp a Tündérország madárkáival), horgolt csipkefüggöny, valamint szocializmusban gyárilag előállitott ipari himzés is. Igy együtt kirajzolják a nem kevés kincset rejtő nagy magyar kultúrtérképet.
A takaró Amerikában készült, magyar "hozott" anyagból. Hogy aztán a himzések új formájukban visszatérjenek Magyarországra. Az én kis lakomba, ágyamra. A karácsonyi időszakban less melengető, diszitő kelléke otthonomnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése