Hogyan lehet egy képben megmutatni az apák örökségét a fiaknak? Ez inkább megfoghatatlan, képre nehezen vihető téma. Hogyan lehet mégis képesiteni, fotón megmutatni?
Aztán ahogyan a kiirás jött, beugrott az ötlet. Saját apai példámról nem tudok fotót késziteni, viszont vannak a környezetemben igencsak példás apák, nagyapák és fiak, akiket szivesen megmutatnék a világnak. S kapóra jött egy cserkészrendezvény, ahol lencsevégre is kaptam a kiszemelteket.
Az én képem technikailag nem nagy mutatvány. Viszont a megörökitett téma igenis sokat üzen a témáról. Egy család három generációját örökitettem meg, a családét, akik befogadtak, segitenek és példával szolgálnak nekem.
A nagyapa 56-ban távozott Magyarországról, gyermekei és unokái már itt születtek. Mit tudott ő magával hozni a menekülés során a kézitáskájában? Nem sok dolgot, de annál több megfoghatatlan kincset, amiknek meg öt évtized múltán is erejük van. Magyarnak nevelte gyermekeit egy angolul beszélő világban. Az iránymutatás annyira hatékony volt, hogy gyermekeinek gyermekei is magyarul beszélnek otthon, magyar énekeket dúdolnak, s magyart táncokat járnak. Az én képemen ez látható.
Az amerikai és clevelandi magyarság megtartó ereje az ifjakban rejlik. Az ifjak pedig a cserkészeten keresztül szivják magukba a magyar nyelvet, történelmet, zenét és kultúrát. Teszik ezt immár 6o éve. Köszönet érte az elszánt nagyszülőknek és következetes szülőknek. No meg a legifjabbaknak, akik néha szájhúzogatva, de azért csak elmennek a magyar órákra és programokra.
A fotóm nem nyert dijat, de én mégis büszke vagyok rá. Még inkább a rajta szereplőkre. Keve éppen cserkészvezetői elismerésben részesült, ennek az oklevelét tartja. Endre piros-zöld bokrétája mutatja, hogy gyermekét kitüntetették, Ödön bácsi pedig a maga alázatos méltóságával szemléli az ifjabb nemzedékeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése