Oscar

Az elmúlt hétvége az Oscar-díjátadás lázában telt. Az amerikaiak nagyon bírják a formaságokat, a külsőségeket, így az Oscar-díjátadó is az újságok címlapján szerepelt másnap. A cikkekben elsősorban a vörös szőnyegen felvonuló ruhakölteményeket mutatták be, s csak másodsorban a nyertes filmeket. Bár a ruhák engem is lenyűgöztek (főleg mert az általam viselt báli lila ruha színével, fazonjával abszolut trendinek számított volna még egy ilyen eseményen is), de azért inkább a filmekről írnék most.

A legfontosabb díjakért (legjobb film, legjobb rendezés, színészek kategória) leginkább három film versenyzett: a Social network, A király beszéde, s a Fekete hattyú. A Social network (Közösségi háló) facebook születését mutatja be, ezt a filmet még tavaly ősszel megnéztem, írtam is róla. Maga a sztori nagyon aktuális, de sem a film, sem a színészek nem hoznak semmi extra különleges teljesítményt, így a másik két film megérdemelten osztozott a legfontosabb díjakban.

A király beszéde (King`s speech) valós eseményeket dolgoz fel, a filmen az angol királyi család 2o. századi története elevenedik fel. Colin Firth a trónörököst, majd a későbbiekben uralkodó VI. Györgyöt alakítja, s abszolut megérdemelten kapta a legjobb férfi színésznek járó Oscart. Nekem külön élmény volt a brit angolt hallgatni a filmben. A beszédtanárát alakító Geoffrey Rush már korábban kapott Oscart, ebben a filmben nyújtott alakítását a menedzsment szakirodalom az ügyfélkezelés ékes példájaként emlegeti.

A Fekete hattyú sok vihart kavart pszichotriller. Kiváncsi voltam rá, főleg, mert a főszereplő, Natalie Portman kapta a legjobb női színésznőnek járó díjat. Szenzációsan alakítja az anyja által kontrollált, mindenkinek perfekcionistán megfelelni akaró balerinát. Az alakítása azért is egyedülálló, mert a táncos jelenetek többségét is a színésznő maga játszotta. A rendező hatásosan játszik a fényekkel, a színekkel, külön célja van, ha a főhős fehéret, rózsaszínt, vagy éppen feketét és szürkét visel, szimbolizálva ezzel a jókislányt, a tisztaságot, vagy éppen a romlottságot.

...

A három filmben a stílusok és témájuk ellenére mégis lehet közöset találni. Mindháromban valamilyen fóbiában, pszihés zavarban szenved a főhős. Az egyikben épp a személyes kapcsolatok tartására képtelen szuperzseni mindenkihez kapcsolódó online kapcsolati hálót hoz létre. A másikban egy ország élén álló középkorú férfi beszédzavarának lelki, gyerekkori gyökereit boncolgatják. A harmadik pedig egy fiatal lány kialakulatlan, s mások által befolyásolt személyiségének teljes összeomlását követhetjük végig. Szép új világ. Ebben élünk.