Berlin, az én városom

Csodás utazáson vagyok túl: 4 nap Berlinben a VárosOM-ban! Nehezen vettem rá magam az utazásra, de már rég vágytam rá. Egy időben ugye egész sok időt töltöttem ott (immár 7 éve!), aztán meg visszatérő vendég lettem, volt, hogy sorozatban ott töltöttem a május első hétvégéjét. Hosszú kihagyás után most újra útnak eredtem az Angyalok városába!

Angyalok vannak itt szép számmal. Kezdjük a németek első emberével, Angela Merkellel. Na jó, nem ő a legfontosabb számomra, de azért példás, hogy nőként így helyt tud állni egy nagyhatalom élén. Számomra a legjelentősebb berlini angyal a Tiergarten közepén áll, most épp felállványozva, a Siegessaule tetején, ő a Mi Angyalunk. Mi, jelenti a kettősünket az Angyal-Kriszta barátnémmal, vele vészeltük át anno a kinntlét örömeit-bánatait, meg azóta is elválaszthatatlanok vagyunk. Ja, s neki meg én vagyok az "Angyalkám".

Nos ennyi ráhangolódás után a beszámoló. Mitől olyan különleges ez a hely? Hát attól, hogy a megérkezés pillanatában otthon érzem magam. A hely, az utcasarkok, az emberek, a jóbarátok - mind harmóniát, biztonságot, s valami felszabadult független örömteli keretet adnak a leghétköznapibb történésekhez is. Itt jelen lenni is élmény, csak nézni az embereket, a fura figurákat, s élvezni azt, hogy itt senki sem hökken meg a másikon, teljes a tolerancia. Sőt, az emberek között könnyen létrejön a kontaktus, egy mosoly, egy figyelmes gesztus a buszon. Itt sosem érzem magam egyedül, még ha ismeretlen is vagyok a nagyvárosban: van aki hozzám szól, s a kedves szóra kedvesen felel.

Na, de akkor a lényeg. Mivel is teltek kinti napjaim? Berlinben sosem kell előre tervezni, adja magát, mindig szolgál valamilyen fesztivállal, ingyen kulturprogrammal, meglepetéssel. Most sem terveztem semmit, s mégis programokkal teli volt ez a pár nap.

A kiindulási pont persze a két jóbarátom volt. Krisztáéknál kezdtem az állomásozást, vele felidéztük a régi Wohnheim-os emlékeket. Séta a Lietzensee körül, ez a tavunk, ahol futottunk, sétáltunk, álmodoztunk anno. Ráérős beszélgetés, kávé, virágzó orgonabokrok most. Aztán Moabit, kicsit színesebb, bevándorlósabb vidék, Hinterhaus, tetőteraszos reggeli, napozós délután. Aztán lecsekkoltam a Kriszta táncóráit: egy orientális, hastáncos-jógaórát, meg a táncterápiás csoportját. Aktív résztvevőként mondhatom jól átmozgatott, megmozgatott szellemileg és fizikailag is. Mindig is tiszteltem Kriszta bátorságát, hogy belevágott, megtanulta, gyakorolja a táncot, a hobbiját, a küldetését. Séta Zehlendorfban, ez már kertváros, csodás villák, fütyülő madarak, nyugalom, nem messze a Wannsee.

Aztán persze nem maradhatott el a shopping sem. Friedrichstrasse, pár óra az egyik óriási könyváruházban, sikerült "csak" öt könyvvel távozni. Némi szakmai-szellemi feltankolás. Aztán ékszerszemle antik üzletekben: gyönyörű szecessziós ékszerek, nyakékek, fülönfüggők, tudnék választani, csak legyen aki fizeti. Trödelmarkt, Strasse der 17.Juni - séta a lelkemnek Charlottenburg kapujában, itt sikerült megállnom, hogy nem vettem semmit (pedig tudtam volna választani a könyvkészletből, régi fotó- és képeslap-állományból).

Kulináris élmények. Berlinben bármilyen jellegű konyhát megtalálsz, s hihetetlenül korrekt áron! Itt még a kínai sem a szokásos kifőzdés, hanem frissen készíti wokban a pirított tésztát, hm... Igazi újdonság volt a Vapiano nevű olasz gyorsétterem. Olasz design, friss fűszer cserépben az asztalon, rendelésre frissen készített Pasta, Pizza, saláta. Kipróbáltuk mindkét berlini egységet (Friedrichstrasse, Potsdamer Platz). Aztán olasz gelato a Potsdamer-nél, szudáni mogyorószószos sajtos pita, falafel...

Kriszta után átcuccoltam Insa-hoz. Vele együtt dolgoztam egykor, s sikerült a német-magyar barátságot megőrizni. Együtt a Karneval der Kulturen kavalkádjába vetettük magunkat. Ez a fesztivál 3 napos össznépi felvonulás, kirakodóvásár, zene, tánc. Itt megmutatja magát minden Berlinben élő nemzet: hangos-táncos felvonulás, nemzetek konyhája, ezer színű emberiség, jelmezek kavalkádja. S ami a legfontosabb: az életöröm, amivel a tömeg táncol, zenél, gyerek, idős, fiatal, kötöttségek nélkül, felszabadultan és szabadon.
S a legmegdöbbentőbb élmény is itt történt velem: a 1,5 milliós tömegben (igen, ennyi látogatót prognosztizáltak, s lépni nem lehetett a tömegben, hiszen kiürült a város többi része, s mindenki Kreuzbergben nyomult) régi lakótársakra lelünk: a német Julia és a lengyel Anja lelkendezve fut hozzám, s nem hiszek a szememnek! Csakis Berlinben fordulhat ez elő!

Aztán kicsit higgadtabb kulturprogram is belefért a napjaimba. Frida Kahlo kiállítás a Martin-Gropius-Bau-ban! Frida-ról a filmet anno itt láttam 7 éve, akkor elolvastam az életrajzát, s kiműveltem magam ebből a fantasztikus életű mexikói (de magyar gyökerekkel rendelkező) festőnőből. S most élőben láthattam a műveit! Persze ki kellett érdemelni az élményt: majd két óra sorban állás után jutottunk be a kiállításra, de megérte! A festmények mellett régi filmfelvételek és fotók, ruhák, szóval igazán sokrétű volt a tárlat. Legközelebb az eredeti helyszínen, Mexikóban akarom megnézni a lakóházát, emlékeit. S ez most talán teljesülni is fog...

Potsdamer Platz felhőkarcolói, éjszakai mozizás (egy kis francia-német filmélmény) a Berlinale helyszínén, séta a Fal nyomában, 200-as és 100-as busszal városnézés, Unter den Linden, Museumsinsel, felújított Bodemuseum, épülő Stadtschloss (igen, a németek képesek újraépíteni egy lerombolt kastélyt), Brandenburger Tor...
Sorolhatnám még, de sosem érnék a végére.

Friss levegővel feltöltekezve tértem haza. A többiek meg az általam hozott széljárást élvezték, s szeretnék még élvezni (ezt ők mondták). Ezért még az is lehet, hogy nyaralás gyanánt visszatérek ide valamikor júliusban...