Graduation 2

2oo2-ben, tiz éve (!) öltöttem először magamra a varjújelmezt (értsd a diplomaosztó fekete köpenyét és négyszögletes tányérsapkáját). Akkor Miskolcon vettem át az első (vagy első kettő?) diplomámat. Aranyszegélyű gallérunk volt anno, ez jelezte, hogy közgazdászok vagyunk. A Miskolci Egyetem disztermében, a Szász Endre által készitett kerámiafal előtt rázhattunk kezett az akkori rektorral.

Az elmúlt vasárnap másodszor öltöztem varjúnak, mégpedig Cleveland külvárosában, University Heights-on, ahol a John Carroll Egyetem immár hivatalosan is a kommunikáció mesterévé (Master of Arts in Communication Management) avatott. Most is fekete volt az alapruha, de a gallérom-kapucnim az egyetemi szineket a királykéket és aranysárgát, valamint az Art (bölcsész) kar fehérjét viselte. A mostani ünnepség két év fáradozásait zárta le: véget értek az esti órák, a félévközepi és félévi vizsgák, a számtalan egyéni és csoportfeladat.

Az ünnepség szinte egésznapos elfoglaltságot jelentett. Reggel már ott kellett lennünk a campuson, ahol a sportcsarnokban eligazitáson vettünk részt. Aztán délben indult a program: a most végzett 7oo diákkal együtt vonultunk ki (amolyan ballagás keretében csak ének, tarisznya és virágok nélkül) a gyönyörű angolszász  campus neogótikus épületeivel körülhatárolt zöld udvarra (Hamlin Quad), ahol az ideiglenesen felállitott szinpadon vettem át a mostani diplomámat. Úgy mint ahogy azt az amerikai filmeken láttuk.

A szinpad: szónok balra, jeltolmács jobbra, előttük a diákok

5oo diák az alapképzésen végzett, 2oo-an voltunk a mesterin. Azok közül csak 8-1o fő volt az én szakomról, az én osztályomból. Bár betűrend szerint voltunk sorbaállitva, sikerült két nagyon jófej osztálytárs mellé keverednem. A fiúk gondoskodtak arról, hogy ne unatkozzunk a 3 órás ünnepség alatt.

Osztálytársaim: Maurice atya Nigériából, Paul a helyi tévétől, Jim az egyetem rádiójától

(Kemény mag, napszemüvegben)

A ceremónia a bevonulás után imával kezdődött, ne feledjük, jezsuita egyetemről van szó. Ezt követően az amerikai himnusz hangzott el, a zöld rét közepén felhúzott hatamas lobogó előtt tisztelgett a tömeg. A szinpadon ültek az egyetemi vezetők, tanszékvezetők, tanárok, az első sorokban pedig az öregdiákokat (alumni) képviselő egykor végzett fiatalabb és idősebb arcok. (Gondolnátok, hogy a hatvanas évekig lányok nem tanulhattak itt?) A beszédeket jeltolmács mutatta a hallási nehézségekkel rendelkezőknek, itt ugyanis nagyon figyelnek a egyenlő jogok biztositására (Equal Rights and Disability Act).

Beszélt a rektor, aki maga is jezsuita szerzetes. A meghivott szónok az Adobe cég alapitója, vezetője volt (igen, ők hozták létre az Acrobat és egyéb grafikai szoftvereket), ő a John Carroll-on kezdte a pályafutását matematika professzorként, s itt döntött arról, hogy céget alapit és számitástechnikával foglalkozik inkább. Beszédének fő üzenete: válassz jól házastársat, s merd követni az álmaidat a hivatásodban. A diákok közül egy kitüntetett diák mondott beszédet még.

Aztán következett a diplomázók végeláthatatlan sora. Hangosan olvasták fel a neveket (az előre megadott kiejtési útmutató alapján), majd a rektorral kezet fogtunk, s boldogan távoztunk a nevünkre cimzett boritékkal a kezünkben. Hivatalos fotó készült rólunk a szinpadra menet, a kézrázáskor, majd lefelé a diplomával a kezünkben. Sőt azonnal megkaptuk az alumni kitűzőnket is, hiszen a szinpadról lejövet már öregdiáknak számitunk.

Apropó boriték: az enyém nem rejt nevemre kiállitott papirt, diszes diplomát. Ugyanis a szakdolgozatomat a nyáron adom be, igy a hivatalos papirokat augusztusban postázzák majd nekem. De hogy lehet ez? Az itteniek annyira előzékenyek, hogy ahelyett hogy jövő májusig váratnának az ünnepséggel, részt vehetünk az előrehozott ceremónián. Nem csak én vagyok igy ezzel, hanem szinte minden osztálytársam.

Legjobb barátnőm, Angie (Irene-t nem engedték vissza Kenyából sajnos)

Az ünnepséget egyébként csak jó idő esetén tartják az udvaron. Nagyon drukkoltunk, hogy ne legyen eső, a sportcsarnokban annyira nem mutatós a diplomaátvétel. Hála Istennek, az idővel szerencsénk volt, nagyon is. Idén még nem volt ilyen meleg, tűzött a nap, arcunk, nyakunk jól leégett a végére. Volt aki a meleg miatt nem is ünneplőt, hanem rövidnadrágot és trikót hordott, no meg jókora napszemüveget.

S akkor lássunk a minket ünneplőket. Korlátlan számban lehetett vendéget hivni, igy volt akinek egész szurkolócsapata volt, hangos üdvrivalgással és dudaszóval mikor a nevét szólitották. Az én szurkolóimat nem volt könnyű kiválasztani. Legközelebbi hozzátartozóim az óceánon túl, az itteni ismerőseim közül pedig nehéz volt kiválasztani, kik is helyettesitsék őket. Végül az önkéntes jelentkezők nyertek: vendéglátó családom férfitagja vállalta az atyai szerepet, egy kedves magyar barátnőm pedig az anyaszerepre csapott le. Külön köszönet nekik, hogy végigizzadták velem ezt a pár órát, s hogy legalább annyira örültek, mint az otthoniak.

A végzésre egyébként két szót használnak az amerikaiak. A graduation jelenti a végzést, "érést", mig a commencement új kezdetet, elindulást jelent.

Végzés.
Új kezdet...

Hivatalos graduation video és fotók

Hozzátartozóim: Tom, Éva és Endre