Az amerikaiak közvetlensége köztudott. Ismeretlenül is rád mosolyognak az utcán, "How are you"-val köszöntenek az üzletben, s szép napot kivánnak távozáskor. Gondolkodtam, hogy mi lehet az oka ennek a közvetlen, pozitiv hozzáállásnak. Az én elméletem szerint a pionir-időkből jöhet ez a szokás, amikor hóditó őslakosok a prérin napokig nem találkoztak emberrel, s örültek az első szembejövőnek, akárki legyen is az.
Az amerikaiak közt élve, azért rá kell jönni, hogy ez a közvetlenség is csak látszólagos. Mosolyogank mert ezt szokták meg, ez a helyi kultúra része, megkérdezik hogy vagy, de nem azért mert valóban érdekli őket a lelkiállapotod. Viszont mégis jobb egy ilyen környezetben élni, mégha csak felszines és látszólagos is, mint a nagyon valódi, s mélyekig ható szürke, mosolytalan és a másikat is elszomoritó Magyarországon. Receptre felirnek egy hét mosolygást minden magyarnak, ha tehetném.
Az amerikaik között a feketék (afro-amerikaiak) a legközvetlenebbek. Ők a maguk könnyedségével mosolyognak rám szembejöve az utcán vagy a boltokban. Sőt: képesek ismeretlenül is a hogylétemről érdeklődni, vagy éppen megdicsérni az öltözékem, a szemüvegem, vagy a hajam.
Nemrég egyetlen nap alatt legalább 4 bókot gyűjtöttem be feketéktől. A felszolgáló lánynak tetszett a blézerem, s tudni akarta hol vettem. Sőt meg is tapogatta. Egy másik üzletben a frizurámra mondta az egyik alkalmazott, hogy ő is ilyet akar. Az utcán pedig fiatal fickók szemérmetlenül és mégis kedvesen mondják szembejöve "pretty girl".
A kollégák, diáktársak között is könnyebben megtalálom az utat a feketékhez. Ők azok, akiket tényleg érdekli hogy mi van velem, hogyan élek itt, hogyan érzek. S ők azok, akik ha hetekig nem találkozunk, akkor teljes őszinteséggel ölelnek meg.
Tanulom a közvetlenséget. Kedves barátaim, vigyázat: hazatértem után mosolyogni fogok, megölellek, mikor látlak és simán megdicsérem majd a ruhád-hajad-alakod, ahogyan az itteniektől tanultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése