
Arról már nem is szólok, hogy épp a fő-cserkészcsapat vezetőjének családjához készülök költözni... Szóval ha akarnám se hagyhatnám ki a programjaikat. Viszont minél többet látok belőlük, annál inkább csodálom az elszántságukat. Ahogyan a magyar történelmet, zenét, táncot, irodalmat, éneket átadják az ifjaknak. Idén 6o éves a clevelandi cserkészet, s még ki tudja hány évet él meg. Épp a hétvégi bálon mutatták be a 16 éves elsőbálozókat, s hála Istennek van utánpótlás a magyarok körében. Persze a nevek már vegyülnek, van ahol amerikai az egyik szülő, s van ahol bár mindketten magyarok, de mégis amerikai nevet kap a gyerkőc. A cserkészet olyan, mint egy nagy család: több generáció van együtt, van aki tanít, van aki aktív ifjú résztvevő, van aki szülőként, nagyszülőként nosztalgiázva gondol a régi időkre.
A cserkészetről jómagam nem sokat tudok, a legtöbbet az itteniektől tudom meg. Így azt is, hogy Magyarországról a második világháború környékén került külföldre a cserkészet, néhány nyugatra emigrált fiatal szétszóródott a világban, s vitte magával a cserkészet alapjait, tudományát. Odahaza a háború utáni szocializmusban cserkészet nem nagyon létezett, így a rendszerváltás után a külföldi magyarok hozták vissza a cserkészek tudását az óhazába. Mint valami kincset, zászlót őrzik a tudást, s gazdagítják, ápolják azt. Hihetetlen, hogy többet tudnak a magyarságról, mint én vagy az otthon élők... Idén nyáron például háromhetes gyűjtőkörútra mennek Magyarországra, Felvidékre, Kárpátaljára. Az országjárás mellett még fellelhető táncokat, zenéket, kézimunkákat gyűjtenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése