Amerikai foci 2.

Az amerikaiak körében a foci a legnépszerűbb sportág (mármint az amerikai foci, ami az angol rögbiből ered, ill. arra hasonít) - írtam már erről. Szeretnék eljutni egy élő meccsre, eddig még nem sikerült. Helyette viszont most vasárnap a Super Bowl (szuperkupa) döntőjét néztük meg élőben a tévében. Muszáj volt, hiszen ez az amerikaiak legnagyobb médiaeseménye: 1oo-11o millió ember nézte az élő közvetítést az USA-ban, ami a teljes lakosságnak csaknem a fele.

A meccs 4-szer 12 percből áll, viszont a meccs teljes ideje 48 perc helyett 4 óra volt. Miért is? A negyedeken belül és között rengeteg leállás, szünet van. Ilyenkor ezt az időt reklámokkal töltik meg, a legdrágább és legkreatívabb fajtából. Megy a harc a legnagyobb cégek és márkák között ezekért a reklámhelyekért. Már hetek óta másról sem szóltak a szakmai (kommunikációs, marketing) hírek, mint hogy kiknek a hirdetései lesznek láthatóak, mennyiért. Az utolsó pillanatig titok volt, hogy milyen kreatív filmek futnak majd, mi főleg ezek miatt ültünk a képernyő elé (csajok az egyetemről, sör és egyéb meccses kellékek nélkül).

Az első néhány blokkot még nagy érdeklődéssel figyelük, aztán mintha ugyanazokat a bugyuta poénokat, a szuperszonikus technikát és animációt akarta volna az összes hirdető bevetni. Igazán eget rengető reklámfilmet nem láttam. Vagy mégis: a Chrysler (és Detroit)imázsát megerősítő film Eminemmel - ez csodásan volt kamerázva, s csak a végén derült ki, hogy mit is hirdetnek, nagyon elegáns formában. Egyébként autómárkák, Coca versus Pepsi, online felületek, bankok voltak a legnagyobb hirdetők.
A meccs előtt USA-himnusz és csapatindulók hangzottak el, helyi celebek, tévésztárok, és világszerte ismert előadók (Christina Aguilera) sikeres vagy kevésbé sikeres tolmácsolásában. Félidőben koncert, a The Black Eyed Peas többszáz táncossal, LOVE-feliratú színpaddal (Valentin-nap előtti ráhangolódás miatt) pörgette fel a hangulatot.

Magát a sporteseményt se feledjem, ami a lényeg ugye. A Pittsburgh Steelers játszott a Green Bay Packers ellen. Két többszörösen bajnok csapat, kemény arcok, izomkolosszusok. Az ohioiak (mármint mi, itt élők) erősen fújnak a pittsburghiekre, így ismeretlenül is a Packersnek drukkoltunk. Nyertek is a végén. A játékszabályokat még most se tudom teljesen, amit megtanultam, hogy itt nem gólra, hanem pontra megy a meccs, s az ellenfél térfelén kell átjutni, a pálya szélét érinteni a labdával (touchdown), ill. a jó magasra helyezett kapuba betalálni.
A helyszín Dallas volt Texasban. A múlt héten komoly fejtörést okozott az ottani havazás a szervezőknek, végül problémamentesen tudták végigvinni az eseményt a vadiúj, fedett stadionban.

Érdekes volt ez a show (mert miről is szólna a sport, ha nem a szórakoztatásról, népünnepélyről). Most éppen az összes hírportálon a meccset, a hirdetéseket, s a bevételeket elemzik. Én is böngészem ezeket a cikkeket, hiszen a mostani óráimon tuti, hogy szóba kerül eme esemény, szigorúan akadémiai-kommunikációs szempontból.