Igy mulat a magyar

Az amerikai magyarok tudnak élni. Mióta itt vagyok minden hónapra jutott valami nagyobb esemény, ünnep, bál. Szeptemberben többezerfős cserkésznapon voltam, majd a helyi gyülekezetek, közösségek tartottak szüreti bált, vacsorát. Októberben 56-os megemlékezések, egy kis halloweenes hangulattal tarkitva. Novemberben hálaadási ebédek, s a Magyar Kongresszus Bálja, amin jómagam az elmúlt szombaton vettem részt.

Maga a bál egy háromnapost rendezvény kiemelt eseménye. Immár 5o éve. A második világháború után, majd az 56-ban kivándorolt magyarok igyekeztek hagyományt teremtő rendezvényeket, összejöveteleket, eszmecseréket létrehozni. Ezek közül az egyik a clevelandi Magyar Kongresszus, minden évben a hálaadási hétvégén.
A CTP-s diákok már évek óta meghivottjai az eseménynek. Erre a három napra igyekeztünk most is csaknem mindannyian (13-an) kiszakadni a saját kis életünkből, s bekapcsolódni az amerikai magyarok vérkeringésébe. A kongresszuson előadások, filmvetitések, képzőművészeti kiállitások, irodalmi est volt. Hallhattunk beszámolót az ausztráliai magyarok közösségéről, diavetitést a jubileumi 1oo.világszintű cserkésztáborról, vagy látványos fotóbemutatót egy Erdélyben évekig fotózó művész élményeiről.

Aztán jött a szombat este, amikor mindannyian előkaptuk a legszebb gúnyánkat. Eredetileg magyaros ruhában illett volna megjelenni, de mi ennek hiján a bőründünkben az óceánon átmenekitett egyszerű szerelésünket választottuk. A fiúknál szmoking volt az elvárt, szereztünk is az itteni cserkészek elfekvő készletéből néhányat kölcsön. Aztán indult a buli. Dijátadások, köszöntések, angol és magyar nyelven. Nyitótánc, az ezen az éven bemutatott 16 éves lányokkal (igen, itt még ennek is tartják a hagyományát). Aztán amerikai és magyar slágerek váltották egymást, no meg a lelkes partnerek. Nem panaszkodom, voltak bőven, akik jól megforgattak minket. Mondjuk elég vicces, amikor az Amerikában született ifjúság jobban ropja a csárdást, mint mi az óhazából.

Szóval Hamupipőke erre a hétvégére tényleg egy mese szereplője lett. Aztán persze kivirradt, s ő is ment a maga dolgára. Vissza a házitűzhelyhez, meg a házifeladatokhoz. De jövőre újra bálkirálynővé változik egy estére...

(A fenti képen a teljes CTP-alakulat)

Fogyasztói társadalom

A fogyasztói társadalom kifejezést elég gyakran kapcsolják Amerikához. Nem véletlenül. Erről én magam múlt pénteken, a fogyasztói társadalom évenként megrendezett örömünnepén győződhettem meg.

A hálaadás utáni péntek a Black Friday (Fekete Péntek). Ezen a napon a legtöbb üzlet extra akciókkal várja a vásárlókat. Legtöbbjük hajnali 4-kor nyit, de van olyan üzlet, amelyik már éjfélkor elkezdi a leárazott termékek kiárusitását.

Egy ilyen helyre keveredtem el egyik csoporttársammal, ugyanis szerinte ezt látnom kell: "Ez is Amerika". Birom, hogy van önkritikájuk, s tudják magukról, szeretnek vásárolni, s többet költenek, mint amennyi a zsebükben van. Tehetik ezt, ugyanis itt a legritkább esetben fizetnek készpénzzel. A legtöbben csekket irnak, vagy a hitelkártyájukat húzzák elő, aminek ugye csaknem végtelenek a korlátai.

...

Szóval csütörtök éjjel, a hálaadási ebéd-vacsora után a tipikus amerikai vásárló útra kél, hogy a lehető legnagyobb kedvezménnyel szerezze be a karácsonyi ajándékait, vagy a saját ruha, cipő és egyéb szükségleteit. Mi is útra keltünk, s egy Cleveland közeli outlet centerbe mentünk. Illetve mentünk volna, ha meg tudtam volna közeliteni a helyszint: 1 mérföldnyire a céltól az összes oda vezető út bedugult, parkolóhelyről álmodni sem mertem a bevásárlóközpontnál. Igy autókát letéve, majd árkon-bokron keresztülbukdácsolva értem el a célt. Vagy annak a reményét. Ugyanis ennyi embert amerikai tartózkodásom alatt egy helyen még nem láttam. Kigyóztak a sorok a legnevesebb márkák üzletei előtt. Vásárolni próbálás nélkül, csak úgy szemre lehetett. De még igy is megérte. A Levis farmer párját 4o dollárért adták, Nike cipőt akár 3o alatt is kifoghattál. Persze mi nem hoztuk a vásárlói átlagot, alig vettünk valamit.

Azt hiszem jövőre felkészültebben kell érkeznünk: célirányos bevásárlólistával, jó időben a nyitás előtt, s feltankolva az éjszakai talpalásra.

---

Csak még egy szemléltető adat a végére. A Black Friday napján tavaly kb. 18o millió (!!!) amerikai vásárolt. Vagyis ez azt jelenti, hogy csaknem mindenki a boltokban nyomult. A költésükről nem is beszélve (egy általános adat: Amerikában él a világ népességének 8%-a, de ők költik a világ összes költésének 3o%-át...).

Hálaadás - Thanksgiving

A héten van hálaadás az amerikaiaknál. Ez a legfontosabb családi ünnepük, fontosabb náluk mint a karácsony. Mit ünnepelnek és hogyan?

Hálaadás november negyedik csütörtökén van. Aznap bezár minden üzlet, s a család tagjai összegyülnek, hogy egy fennséges ebéd keretében együtt legyenek.

A hagyományos Thanksgiving étek a sült pulyka, egészben sütve. Ehhez tört krumpli, mandulás édesburgonya (ez nyersen olyan mint a mi krumplink, megfőzve sütőtök állaga, ize, szine lesz, püréként készitik), zöldbab (a mi főzelékünkhöz hasonló), piros áfonyaszósz és sütőtök süti (fennséges, ki kell próbálni) jár.

Az első hálaadás 162o-ban volt, amikor az Angliából érkező telepesek az őslakó indiánokkal közösen pulykát sütöttek és hálát adtak azért, hogy átkelve a tengeren néhány kemény hónap után az új hazában learatták az első termést. Azóta hivatalos ünnep lett ez a nap.

Amellett, hogy a családok összegyülnek, s egy nagyot esznek (mostanság már inkább csak erről szól ez a nap, viccesen pulykanapnak is mondják) néhányan áttekintik az elmúlt évet, s hálát adnak ezért Istennek.

Miért adok én most hálát?

Az elmúlt egy év eddigi életem egyik legkeményebb éve volt (úgy mint az első telepeseknek). Szinte minden felborult, megváltozott, életem egyik eleme sem maradt a régi. Ennek már csak a kicsúcsosodása az, hogy hátrahagyva mindent Amerikába jöttem (szintén mint a telepesek :-). Kezdeti nehézségek, kételyek után most az aratás ideje van nálam is. Kezdenek beérni a tanulmányaim, már látom az ittlétem értelmét. Jó most megállni és hátratekinteni. Van miért hálát adnom.

S hogyan ünnepeltem én? Mivel nem élek amerikai családban a hagyományos családi összejövetelben sem volt részem. Viszont az egyetem gondolva a külföldi diákokra egy nagyon családias hálaadási ebédet szervezett nekünk múlt vasárnap. Egy erdő széli kis házikóban gyűltünk össze, a kandallóban égett a tűz, akár mint a mesebeli mézeskalácsházban. Végigkóstoltuk a hagyományos ételsort, iddogáltunk, s jót beszélgettünk. A képen a teljes csapat látszik.

Akit érdekel a hálaadás története, s az ételek receptje, több infót itt találsz:
http://www.history.com/topics/thanksgiving

http://www.foodnetwork.com/topics/thanksgiving/index.html

Blog-ajánló

'Nagy múltú blogger' lettem. Több mint nyolchónapos blogger létem, kb. 16o bejegyzésem után ideje hogy megnézzem, miről irnak mások.
Van néhány blogger, akik valami eredetit, értékeset tudnak alkotni az online naplójukban. Őket ajánlom most.

Wolf Gáborral először egy kisvállalati marketing szemináriumon találkoztam. Ott ajánlotta figyelmünkbe szakmai blogját. Ez kb. 5 éve volt, azóta a kezdő vállalkozásból menő tanácsadó cég lett. Többek között a blogjának köszönheti a sikerét. Ugyanis az elsők között inditotta szakmai blogját, ahol kis- és középvállalatoknak adott tippeket, hogyan szerezzenek új ügyfeleket, hogyan sokszorozzák meg a megrendeléseiket és hasonlók. Felismerte, hogy a hangzatos marketing teóriák nem csak a nagyvállalatoknál működnek, hanem némi kreativitással a kisebb cégek is alkalmazhatják őket. Nekem ő azért példaértékű, mert először saját magát marketingelte, aztán felfuttatta a cégét, ami által sok más vállalkozást is sikerhez segitett. Ja, s ha most nem itt lennék, lehet hogy neki dolgoznék otthon, ugyanis volt néhány interjúköröm vele. :-)
http://marketingcommando.hu/blog

Panyi Zsuzsi nevéről már akkor hallottam, mielőtt személyesen megismertem. Idén több női és gazdasági lap is példaként hozta fel őt, mint valakit, aki online marketing alkalmazásokkal ért el sikereket. Úgy, hogy eredeti szakmája épitész, s főállású anyaként elgondolkodott, hogyan is tudná a legjobban pénzzé tenni tudását, kreativitását. Üvegékszereket kezdett késziteni, s azokat online árusitani. Sikerrel. Gyönyörűek az ékszerei, s teljesen megfizethető az áruk is. Ma már kurzusokat tart nőknek arról, hogyan hozzanak ki több bevételt a weben. Ja, s egyébként az én ösztöndij-programommal ő is Amerikában tanult évekkel ezelőtt...
http://panyizsuzsi.hu/blog/
http://makgubo.hu/

A Százegyedik majom lehet, hogy én vagyok. A blog szerkesztői ugyanis az ösztöndijamat adó CTP egykori öregdiákjai. Idén tavasszal indult útjára, s a célja, hogy felhivja a társadalom figyelmét arra, hogy lehet erkölcsösen, a szabályokat betartva is boldogulni, céget vezetni, dolgozni. A névadás oka, hogy egy kutatás szerint egy közösség a kritikus létszámhatárt elérve képes megváltoztatni az addigi hozzáállását. Ő a 1oo. majom. Aki lehetek én is. Végülis majdnem én vagyok a századik CTP-s diák idekint.
http://szazegyedikmajom.hu/

S a végére egy jóbarátném blogja. A Szilva szemmel a világ létrejöttében nekem is szerepem volt. Régóta győzködtük már Szilvát, hogy ugyan mutassa meg irási tudományát másoknak is. Ugyanis eredetileg újságiró a lelkem, s hát irói vénájáról közös munkálkodásaink alatt is számtalanszor számot adott. Blogjában könyvekről, érzésekről, nőiségről, és gasztronómiáról olvashatunk. Ez utóbbiról nyálcsorgató formátumban. Azt hiszem, hallunk még majd róla...
http://szilvaszemmel.blogspot.com/

Hamupipőke

Hamupipőke bálba készül. Régóta álmodozott már róla, hogy leveti a szürke, hétköznapi ruháját és mesés báliruhát ölt. Megszabadul a hétköznapok fáradalmaitól, a robottól, s egy estére elfelejti a pénztelenséget, a nélkülözést, a nyomasztó terheket.

Talán ilyen csak a mesében létezik? Nem!

Háromnapos mulatság készül, melynek fénypontja a szombat este, ahol a lány hercegnővé válva táncolhatja át az éjszakát. S aztán jó szokásához hiven eltűnik. Nehogy már holmi hercegek elcsipjék maguknak...
A meghivót már rég megkapta. A ruháját már elhozta neki a jótündér, aki csinos frizurát és csodacipellőt is készit hozzá.

A mese folytatásáról az esemény után irok. Addig Hamupipőke még fáradozik egy sort, tüzhelyet tisztit, dolgozatot ir, s gyereket sétáltat. Teszi a dolgát. Ez nem mese.

Kapcsolat-kollázs

A képen az én facebook-om látható. Tömöritett formában. A legfontosabb, a hozzám leginkább közelálló emberekkel. Akik igazán fontosak, s akiknek a képe itt van a szemem előtt, amikor a billentyűzetet izzitom.

Az én kapcsolat-kollázsom ez, kézzel fogható, nem virtuális formában. Kicsit szembenáll ez a mostanság virtuálisan létező kapcsolati hálók (iwiw, facebook) világával. Nem változik napról-napra, nem üzen, nem beszél hozzám, csak van.

A facebook-on a héten baráttalanitási napot hirdetettek (National Unfriend Day). Vagyis arra biztattak, hogy szelektálj a sok száz ismerősöd között. Valóban mindenki a barátod? Még azok is, akiknek a neve nem mond semmit, csak egyszer valamikor bejelölted, mert találkoztatok? A barátok mennyisége számit, vagy van egyáltalán olyan igaz barátod, aki megérzi, ha bajod van, s megtesz mindent, hogy segitsen?

Nekem hála Istennek vannak ilyen barátaim. S most épp versenyt futnak egymással, hogy tudjunk találkozni, amikor hazautazom. Mert bár lehetünk virtuális kapcsolatban, irhatunk egymásnak napi szinten, beszélhetünk online, ezek nem pótolják azt, amikor egymás szeméből érezzük, mit gondol a másik, vagy egy összenézés, egy régi sztori, s mi fájdalmasra röhögjük magunkat.

Kedves Barátaim! A fenti kép azért nem tartalmazza minden fontos kapcsolatomat. De ezt biztosan tudják azok, akik ott most nem kaptak helyet.

Return

Nemrég volt egy érdekes konferencia otthon. Az Amerikai Nagykövetség szervezésében, a téma az amerikából hazatérő diákok boldogulása, beilleszkedése volt.

Return, Homecoming, hazatérés. Nem is olyan könnyű. Egyszer már én is megtapasztaltam: németországi évem után majd egy évig tartott mire újra beleszoktam a hazai menetrendbe. Nehéz volt, de megérte végigcsinálni.

A mostani utam sem egy útra szól, retúr jegyet vettem. Az ösztöndijam elfogadásával vállaltam, hogy hazatérek, s otthon gyarapitom az országot. A tudásommal, hozzáállásommal, vagy csak a jelenlétemmel.

...

Csatolok egy filmbejátszást is a fenti konferenciáról. Több CTP-s diák is nyilatkozik a már hazatértek közül. A legjobban talán a zárásként nyilatkozó Ági foglalta össze a hazatérés okát: a megszerzett tudással Amerikában kevesebbet, viszont otthon többet lehet tenni.

...

Ha valaki úgy gondolja, hogy elindulna és hazatérne, itt van egy összefoglaló azokról a szervezetekről, akik ezt támogatják.

Amikor van 3 gyerekem

Pár hónapja nagycsaládos lettem. Egyik napról a másikra. Néhány órára délutánonként szingliből háromgyerekes mindentudóvá válok.

Kicsit tartottam, hogy fog menni az új szerep, de eddig kellemes élményeim vannak. Amit kihagytam tizen-huszonévesen, azt most pótolom: baby sitter, au pair, nanny vagyok. Csupa olyan dolgot csinálok, amit korábban nem, vagy csak ritkán. Gyerkőcöt sétáltatok, bicajozunk, halakat etetünk, horgászunk. A nagyokkal tanulunk: olvasunk, számolunk, irunk. Amerikai tanmenet szerint. Fura, mikor a nyolcéves javitja a kiejtésem, de legalább igy én is épülök a dologból. Vagyok tanitónéni, anyuka, barát, szövetséges, vagy éppen szigorú felnőtt, aki számon kér, és ágyba parancsol. Kétszer ugyanaz sosincs, változnak a napok, a gyerkőcök, s ők is háromfelé.

...

"A lélek gyógyul a gyerekek jelenlétében." mondta Dosztojevszkij.

S valóban. Ahelyett hogy azon morfondiroznék, hogy hol vannak, s mikor lesznek saját gyerkőceim, feloldódok a mostani, ajándékba kapott hárommal.

A legkisebbik ugyan abszolút hisz benne, hogy nekem van egy kisbabám, aki otthon sir, mert nem vagyok vele. Nem is érti, hogy mit keresek én most itt. Mert én olyan 'anyuka' tipus vagyok, akinek muszáj hogy legyen egy babája valahol. Szerintem lesz valahol.

Amerikai foci

Már rég akartam az itteni sportokról irni. Ugyanis itt sok minden szól erről.
A napilapokban hosszabb a sportrovat, mint a belföldi és külföldi hirek együtt. A belvárosban a felhőkarcolók közvetlen szomszédságában vannak a stadionok, jelezve, hogy a város fontos részét képezik. A pubokban, éttermekben egyszerre minimum 4 kivetitőn futnak különböző meccsek.

A három nemzeti sport (baseball, football, golf) közül most az amerikai fociról irnék.
Miféle sport ez, aminek még nevet találni sem egyszerű? Itt football-foci, otthon rugby-rögbi. Ami nálunk a foci, az itt soccer.

S mik a szabályok? Be kell, hogy valljam, nem tudom a játék menetét. Egyik itteni ismerős eképpen magyarázta: az európai fociban a labda nem mehet a pályán kivül, itt pedig nem érhet a pályához. Ugyanúgy két csapat játszik, csak a rúgások helyett a labdát főleg kézben viszik, előretörve az ellenfél sorain.

A foci fontossága még a tanulmányaimba is bekúszik. A business órámon Harvard esettanulmányokat dolgozunk fel, s már több is volt focis témájú: hogyan motiválnak az edzők, hogyan alakitják ki a játékosok fizetését, hogyan egyezkednek a játékosok és a menedzsment - ilyen és hasonló kérdések.
S épp az egyik ilyen órán egy filmrészletet is megnéztünk, ahol az alábbi hangzott el: 'A foci (európai) az úriemberek sportja, de huligánok játszák. A rögbi (amerikai foci) a huligánok sportja, de úriemberek játszák.'

Hát, nem tudom mennyire sikerült közel hoznom ezt a témát. Azt hiszem el kell mennem egy focimeccsre. Egyik ismerőssel beszélgetve sorra vettük, mit nem szabad kihagyni amerikai tartózkodásom alatt. A focimeccs volt az első, amit javasolt. 'It is a must.'

Cleveland by night

A héten láttam először Clevelandet éjjeli fényben. A belvárosba elég ritkán megyek, s akkor sem este. Most viszont az óraállitás és más teendők miatt autóztam a városban. Először az egyik autópálya távoli pontjáról láttam meg a kivilágitott belvárost. Tisztára karácsonyi hangulatom lett. Mint valami karácsonyfadiszek, úgy voltak, vannak kivilágitva a belváros felhőkarcolói. Mondta is az egyik ismerős: a legtöbb amerikai nagyváros éjjel a legszebb.

Aztán a látványt tett is követte, s ezen a pénteken a belvárost vettük célba. Három leányzó (két amerikai és egy magyar) elindult, hogy áttáncolja az estét. Egy salsa klubba mentünk, ahol volt tánctanitás, meg utána fergeteges latin buli. Kezdők vagyunk a táncparketten, de ennek ellenére voltak lelkes táncpartnereink szép számmal, akik kifulladásig pörgettek minket. S abban a kivételes helyzetben lehettünk, hogy eredeti dél-amerikai arcoktól tanulhattunk. Csoda, hogy volt türelmük hozzánk.
Azt hiszem elő kell vennünk Dél-Amerika térképét, csak hogy képben legyünk az ottaniakkal. Vagy éppen azért, hogy kitaláljam, Amerika melyik országa lesz a következő utazásom célpontja.

Egyetemi misszió

Az egyetemem fő missziója, küldetése két szóval fogalmazható meg: vezetés és szolgálat (leadership and service). Ugyanis az egyetem fő célja, hogy olyan embereket képezzen, akik a jövő vezetői lesznek cégeknél, non-profit szervezeteknél, s emellett valamit vissza is adnak az emberiségnek, vagyis szolgálnak.
A fenti mission statement az egyetem honlapján is elolvasható.

Több oka is van annak, hogy most erről irok.
Egyrészt két különböző tárgyam keretében is az volt a feladatom, hogy irjam meg a magam 'hitvallását', mission statement-jét. Nem is olyan könnyű néhány szóban, egy mondatban elmondani, hogy mi végre vagyok a világon, s mik a jelenlegi és hosszútávú céljaim.
Másrészt tegnap több alapképzésen részt vevő diák előadását hallgattam meg, akik a saját 'hitvallásukról' beszéltek. S érdekes módon az ő küldetésükben is ott volt a két kulcsszó: vezetni és másokat szolgálni.
De lehet ezt a kettőt egyszerre csinálni? Hogyan?

Először is nézzük meg mi a vezetés, a leadership. A vezető nem csak feladatokat oszt szét és embereket irányit, hanem oda is figyel az embereire, ismeri őket, s ezáltal tudja őket motiválni. Ez különbözteti meg a vezetőt egy szimpla menedzsertől: nem magára figyel, hanem másokra.
S mit jelent a szolgálat? Valami önzetlen, önkéntes tettet, segitségnyújtást, a tudásunk, erőnk, hatalmunk felhasználását valami jó célra. Ez annak felismerése, hogy van valamink, valami többletünk, amit másoknak tudunk adni.

A fent emlitett diákok a maguk 2o évével időben felismerték: nem elég tanulni és elméletben beszélni mások vezetéséről, hanem csinálni is kell. Erre pedig nincs jobb mód, mint valamelyik szervezetnél önkéntesként szolgálni. Igy kapcsolódik össze az elmélet és a gyakorlat, a lélek és a szellem. S igy születnek meg a jövő vezetői, akik remélhetőleg jobb irányba kormányozzák ezt a világot.

Marketing 40 éve

Kaptam egy rövidhirt: 4o éve oktatnak marketinget Magyarországon, mégpedig a Corvinus Egyetemen. Kicsit elgondolkodtam, milyen lehetett 197o-ben a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen ezt a furcsa, nagyon amerikai hangzású és témájú tárgyat tanulni? S honnan jöttek az oktatók? Hol szerezték meg a tudást, amit továbbadatak a diákjaiknak? Moszkvában? Milyen alapokat tanithattak a szocialista piacgazdaságban élőknek? Érdekes kérdések 4o évvel ezelőttről.

...

Most jöjjenek a ma kérdései, Amerikából. Beszélgetek itt élő, ide született magyarokkal. Arról, hogy mi a szakmám, mit dolgoztam eddig, és mit tanulok most. A szakmám marketing, amit most tanulok az inkább PR, public relations. Jó-jó, mondják, de hogy mi a neve ezeknek magyarul? Hát, marketing és PR, nincs magyar név. Niiincs? Nincs.

S ekkor kaptam észbe: gyakorlatilag forditás nélkül adaptáltuk ezt a 'tudományt', még megközelitőleg sem tudok rá megfelelő szót, kifejezést találni. Mi a marketing? Piacravitel, piacolás, piacositás? Egyik szörnyebben hangzik, mint a másik. S mi a PR? Kapcsolat-menedzsment, külkapcsolatok, közkapcsolatok? Hangzatos nevek tartalom nélkül.

Aztán ott van az összes többi elnevezés a szakmámban (amikkel most nem akarok senkit se untatni). Valahogy érthető, hogy a nagy cégeknél egyszerűbb angolul kommunikálni és tervezni a marketing folyamatokat, lévén hogy az összes fogalom angolul van. Mert elég tudathasadásos olyan prezentációt látni, ahol a szöveg fele magyarul, a másik fele pedig angolul iródott. Mondom én, aki igazán kitartok a magyar nyelv, irás mellett. De ebben az esetben mégsem.

Egy érdekes képet csatoltam be az irományom elejére. Próbálja a marketing különböző területei, legfontosabb fogalmai közti különbséget feltárni. Angolul. (Rákattintással lehet felnagyitani)

Őzgidácska sete-suta

Már irtam róla, hogy milyen nagyszerű helyen lakom, kint az erdőszélen. Ennek köszönhetően elég sok vadállatot is látok. Őzeket legelészni az erdő alján, sakált (coyote) éjszaka lehet hallani amint üvölt, rengeteg mókus ugrál a fákon, s számtalan szines madár röpköd még most is, mikor már a költőzők elhuztak.

Sajnos mostanában a legtöbb vadat az út szélén látom, elgázolva. Mosómedvét, meg több másik kisemlőst. S rengeteg nagyvadat, szarvast, őzet. Úgy néz ki, hogy ahogy jön a tél, a rossz idő, ők is kimerészkednek az erdőből. Ha esteledik kezdek óvatosan vezetni, sose tudhatom, mikor ugrik ki elém valami vad. S hát az én autóm nincs felkészülve ilyen támadásra. Kezdem megérteni, miért járnak az itteniek hatalmas terepjárókkal, amiknek az elején ott a vadrács. Hát ezért.

Szóval "Őzgidácska, sete-suta, rátévedt az országútra..". Meg nemcsak ő, más állatkák is. Innen üzenem nekik, hogy az öregnéne nem itt lakik (hanem Magyarországon), s jó lesz, ha lemennek az útról, mert különben...

Első hó

Az elmúlt hetekben többször is irtam az itteni időjárásról. A csodás napsütéses őszről, no meg a beköszönő hidegről. Most frissitem az információkat: az elmúlt szombaton a tél is megmutatta magát, s leesett az első hó!

Hihetetlen, de egyik nap még csodás ősz, aztán eső, s harmadnap hó. Esett éjjel, meg aztán egész nap. Igy szépen beteritette a vidéket, az utakat, a házakat. Már kezdett karácsonyi hangulatom lenni.

Ki is használtuk ezt az időt, s a vendéglátó családom tradicióit követve az első hóból hóembert, sőt hóbunkert épitettünk. Hiába, az energiaválságra nem lehet elég korán készülni, jó lesz még a kunyhó ha gáz lesz (illetve amikor nem lesz).

Azóta persze a hó szépen eltűnt, most újra napsütéses napokat élünk. S közben rettegve várom a sokat emlegetett, hosszú, clevelandi telet. Hókaparó beszerezve, téli ruhák előkészitve. Kell még egy minden havat túlélő hótaposó. S aztán taposom a havat, hogy csak na!

Ha magyarosat ennél Clevelandben

Ha magyarosat ennél Clevelandben, akkor nem kell messzire menned. Elég ha betérsz hozzánk, a vendéglátó családomnál minden nap finom magyar főtt étel vár az asztalon.

Többet eszem itt házikosztot, mint otthon, a budapesti létem során. Sorra jönnek a kedvenceim: borsóleves, húsleves, túróscsusza, rántott husi. Szóval anyukámnak nem kell aggódnia, hogy éhezem, vagy lefogyom. Sőt, néha magyarétel mentes napot tartok, hogy ne legyek ennyire elkényeztetve.

Aztán a házunkon kivül is sok esély van magyarosat enni. Mint irtam, havonta legalább egyszer van valami magyar rendezvény, ahol a fő vonzerő a magyaros étel. Voltam igy a templom által szervezett szüreti bálon, cserkésznapon, 56-os megemlékezésen, s mindenütt jobbnál jobb finomságokat szolgáltak fel. Nem ritka, hogy egy-egy magyar közösség, gyülekezet kolbászt és hurkát tölt, lángost süt, vagy éppen csigatésztát készit. Ipari méretekben, megrendelésre.

Vannak ám hivatalos magyar étek 'terjesztő' vállalkozások is. Például magyar konzervgyár (Bende), akinek a termékeit megtaláljuk az üzletekben. Befőtteket, lecsót, baracklekvárt.

A vásárcsarnokban pedig van magyar stand (Lovászy), ahol magyar hentesárut, hurkát, szalámit lehet kapni. Mikor ott jártunk, kigyóztak a sorok.

A múlt héten sikerült kipróbálnom az itteni magyar éttermet, a Balatont is. Mondhatom, fenséges volt! A hire már megelőzte, a thai diáktársam hivta fel a figyelmem, hogy ő ott eszi a legfinomabbat Clevelandben. Nem is csalódtunk: az otthoninál jóval nagyobb adagok (pedig a magyar éttermek sem aprózzák el), nagyon gazdagon elkészitve. Székelykáposztát ettem, a fenti képen a kisadag látható. Az étterem profin működik, mikor mi jártunk ott is tele volt, érdemes asztalt foglalni előtte. Az árai a diákzsebnek drágák (egy főétel 13 dollárnál kezdődik), de a minőséghez képest még mindig elfogadhatóak.

Az éttermen kivül több cukrászda is működik a városban. Eddig a Farkast próbáltam ki, ahol még az alapitóval is összeismerkedtünk. A bácsika ugyan már eladta az üzletet, de még visszajár a vevőket istápolni. Érdekesség, hogy két amerikai srác működteti, az ő neve alatt, az ő receptjeivel. Fenséges a krémesük (kicsit töményebb, édesebb, mint otthon, de friss és finom), készitenek Dobostortát, Eszterházyt, bejglit.

Amerikás rokonok

Amerikába jöttem, s nem is gondoltam, hány ismerősbe botlok. S nem is csak ismerősökbe: rokonokba is!

Gyerekként sokat irigyeltem az unokatesóimat. Nekik ugyanis volt amerikás rokonuk, nagynénijük, nagybácsijuk. Mindig büszkén mutatták a messzi rokonoktól kapott képeslapokat, fotókat, kis ajándékokat. Én meg áhitozva figyeltem, hogy milyen jó nekik, meg hogy egyszer majd talán ők, az unokatesók is kijutnak Amerikába.
Aztán teltek az évek, s az unokatesók helyett én keltem át a tengeren. S az igazi meglepetés, hogy a rokonok (akik nekem vér szerint nem, csak közvetve, az emlitett unokatesókon keresztül rokonaim) a szomszéd városban laknak! A legnagyobb meglepi meg akkor jött, amikor kiderült, hogy a vendéglátó családom közvetlen kapcsolatban áll velük, sőt rendszeresen találkoznak. Igy nem sok kellett ahhoz, hogy megszervezzük a nagy családegyesitő találkozót!

A fenti kép a vasárnap délutáni közös vacsoránkon készült. E rövidke találkozó alatt ismeretlenekből ismerősök lettünk. Egy család tagjai.

Filmek - okulásunkra

Irtam már, hogy birom az itteni oktatást. Mert interaktivak az órák és naprakész tudást kapunk. Az oktatásban gyakran használnak a tanárok netes vagy filmes forrásokat. Például a napi sajtóhireket online felületeken, a tv-csatornák videoanyagában nézzük meg, s aztán kommentáljuk az órán.

Most két olyan filmről akarok szólni, ami a tanulmányainkat támogatja. Az egyiket órai keretek között néztük meg, a másikat én találtam. Ez előbbi vidám, ironikus hangulatú, az utóbbi realisztikus és kicsit elkeseritő. Mindkettő a sajtó erejéről, hatásáról szól.

Thank you for Smoking (Köszönjük, hogy rágyújtott!) a cime az órai filmnek. PR-tárgyam keretében néztük meg, aztán kritikát is kellett irni hozzá. A film a dohányipar kommunikációját veszi górcső alá, bemutatva az iparági és a vele szembenálló kormányzati érdekeket.

A dohányipar vezető szóvivőjének az életén keresztül látjuk ennek a business-nek a szélsőségeit, néha pedig emberi vonásait. Az egyik ellentmondásos eleme a filmnek, hogy a dohányreklámokban szereplő Marlboro Man éppen tüdőrákban szenved, s haldoklik. Az igazi furcsaság, hogy ez a valóságban is igy volt: a Marlboro több ismermert reklámarca 5o éves korában tüdőrákban hunyt el...

A másik film a Nothing but the Truth (A láncra vert igazság). Ez a film egy újságirónő valós történetén keresztül mutatja be a sajtó szenzációéhes működését, s az ezzel néha ellentétes kormányzati, nemzetbiztonsági érdekeket. Mi az igazság? Nyilvánosságra kell-e azt hozni mindenek felett? A nemzeti érdekek vagy a egyéni, személyes adatok védelme számit? Ezek a film főbb kérdései.

Az Amerikai Alkotmány egyik sokat emlegetett és vitatott cikkelye a szabad vélemény-nyilvánitásról, a 'free speech'-ről szól. A film is érinti ezt a kérdést.

A film nem túl vidám, de nagyon emberi. Számomra hihetetlen, ahogy a főhős újságirónő a végletekig kitart és nem adja ki az informátorát. Free speech, de mellette védi a forrása anonimitását. Kicsit abszurd a kettő együtt.

Americano

Ideje, hogy értékeljem, hogyan is vagyok én itt, Amerikában. Kezdem otthonosan érezni magam, s egyre megszokottabbá válnak az itteni furcsaságok. Vegyük számba a jeleket, amik arra utalnak, kezdek amerikaiul élni.

1. Amerika, távolságok, vezetés. Már észre sem veszem, hogy száguldanak a mérföldek. Ja, s nem mérföldben, hanem időben mérem a távolságokat. A sebességkorlátot többnyire betartom (jó kis szabálykövető népség az itteni), de a stoptábláknál való sorozatos megállás még nem megy (itt szinte nincs elsőbbségadás tábla, mindenhova stoptáblát tesznek).

2. Kicsi-kocsim ugye kézi váltós, viszont kezdem hiányolni az automata sebváltót. Például automatával lenne egy szabad kezem, amit használhatnék evésre, ivásra, egyébre. Mert ugye italtartóból még az én kis járgányomba is jutott 3 darab, s a hatalmas üditős pohár kötelező eleme az autónak.

3. Megszoktam, hogy nem kérem jég nélkül az üditőt. Végülis minimum fél litert adnak, annak egyharmada jég. Ha a pohár tele lenne az ütcsivel, akkor nem birnám meginni. Igy viszont legyűröm. A jég meg mehet a kukába. (sajnos a környezettudatosság itt többnyire csak egy hangzatos jelszó).

4. Nincs hetem (ham)burger nélkül. Mig otthon szökőévben egyszer tértem be a nagyhirű McDonald's-ba, itt hetente legalább egyszer, de többnyire kétszer eszem gyorsétteremben. Persze ha már itt vagyok nem a Mekibe ugrom be. Új hobbim, hogy mindig más kajáldát próbálok ki (a tapasztalatokról majd beszámolok). A legjobb burger nem a gyorskajaldákban, hanem eredeti amerikai 'diner'-ekben van. Kedvencem a gombás-sajtos-hagymás, itt svájci tipusúnak nevezik. Hm...

.

5. Bankolni nem a fiókban szoktam, hanem a 'drive through' ATM-nél. Ki se kell szállni az autóból, hogy pénzt vegyek ki, vagy tegyek be.

.

6. Simán visszamegyek az üzletbe reklamálni, ha valamit nem akciós áron adtak. Nem az összeg számit, hanem az elv maga. Tanulom az önérvényesitést, jogszerű keretek között.

.

7. Vásárolni akkor szoktam, amikor akció van, kupont kapok, gyűjtök. Más az élmény, meg a számla végén mindig jelzik, mennyit takaritottam meg. Lélekemelő, ha kevesebbet fizetsz, mint a megtakaritas.

.

8. A 'How are you?' kérdést simán dobom, ha találkozom valakivel. Ha meg tőlem kérdezik, nem kezdem részletezni a hangulatomat. Csak mosoly és 'Thanks, fine'. Ja, és a mosoly spontán jön.

.

9. A súlyom gyarapszik, tényleg. A mérleg mutatója 126-ot mutat (!), persze fontban. A 36-os nadrágjaim nem akarnak gombolódni, s a 38-asokhoz már nem kell övet tennem... Édes élet.

.

1o. A szekrényben lapulnak a kiscipőim, szoknyáim, szép blúzocskáim. Helyettük tornacipőt, farmert, pólót hordok. Amit otthon elképzelhetetlennek tartottam, itt működik: birom a sportos stilust (meg általa visszafiatalodom az egyetemista korosztályhoz).

Választások itt is

Ezen a héten kedden voltak USA-szerte a helyi szintű politikai választások. Igy választottak most Ohioban, Clevelandben is.

Az amerikai választási rendszer eléggé összetett, gyakran még a helyiek sem tudják, kinek milyen súlya, esélye van a bekerülésre. Az elnökválasztás két éve volt, s félidőben választanak szenátorokat, kormányzókat, birákat - vagyis most. A kormányzati hatalom igy elválik az alsóbbrendű törvényalkotó és -végrahajtó apparátustól. Hiába, Amerika a prototipusa a modern demokráciának.

Érdekes volt figyelemmel kisérni az itteni választási hadjáratot. Itt nem óriásplakátokon üzennek a jelöltek, hanem kisebb hirdetőtáblákon (lásd fenti kép). A hirdetési felületet sem kell megvásárolniuk, hiszen a pártok szimpatizánsai maguk helyezik ki táblákat - a saját kertjükbe! Autózom a városban, s az utak szélén a fentihez hasonló kép fogad: egymás mellett jól megférő táblák, rajtuk csupán a jelöltek neve. Semmi hangzatos jelszó, mutatós fotó, gyakran még a pártállás sem látható. Gyakran az autókon matricák hirdetik, hogy a vezető éppen kit támogat. Néhol a pártszimpatizánsok maguk osztogatnak matricákat, zászlócskákat. Obama kampányvizitjén önkéntesek tömege segitette a programot. Hiába, itt fel tudják, s fel is merik vállalni a politikai hovatartozásukat.

Egyébként a választható pártok között nincs 'nagy' különbség. A republikánusok és demokraták egy családból származnak: mindkettő a anti-federalista, önálló kormányzási irányzat szülötte, pár száz éve még egy pártot alkottak. A két nagy rivális mellett a liberálisok szoktak még szót kapni, de jóval kisebb arányban.

Egy érdekes eleme számomra a választásoknak, hogy volt egy jelölt, aki a 'Kristina for Ohio' szlogennel indult. A linkre kattintva az oldalára lehet jutni.
...
A választás eredményeiről két nappal később a napi sajtóból tájékozodtam. A demokrata kormánypárt vereséget szenvedett, többségbe kerültek a szenátusban és a kormányzói székekben a piros republikánusok. Ennek az oka az emberek csalódottsága: sajnos az Obama-kormány nem ért el átütő ereményeket a munkanélküliség felszámolásában, az oktatás és az egészégügy reformjában. Azért érdekes lesz látni, hogyan fér meg egymás mellett a két rivális: az erőfölények csaknem kiegyenlitettek, az egyik a kormányban, a másik a törvényalkotásban van döntő többségben. Ilyen otthon nem fordulna elő.

Egy elit alakulat tagjaként

Az én elit alakulatom neve: CTP. Vagyis Calasanctius Training Program. Irtam már róla korábban, nyáron, amikor otthon működtem a soraikban. Most épp ideje, hogy irjak róluk innen nézve is.

A programnak köszönhetem, hogy most éppen Amerikában élek és tanulok. Egy ittélő magyar orvos hozta létre 15 évvel ezelőtt. Egy baráti kezdeményezésnek indult, s mára több mint 2oo diák végzett itteni egyetemeken az ő segitségével. Célja, hogy a magyar értelmiségi elitből a jővő reménységeit felkarolja, lehetőséget adva nekik különböző mesteri programokon való részvételre.

De kik is vagyunk mi diákok itt és most?

Orvosok, mérnökök, közgazdászok, bölcsészek, jogászok. Többnyire pár év munkatapasztalat után, s még több jövőbeni siker előtt. 25-35 év között, elszánt lányok és fiúk, Magyarországról, Erdélyből, Dél-Vidékről, vagy éppen Kárpátaljáról. Küzdünk az elemekkel, az amerikai életformával. Élvezzük annak előnyeit, s viseljük hátrányait. Törekszünk a legtöbb tudás megszerzésére a legrövidebb idő alatt, aztán igyekezni haza, ahol várnak minket a 'megváltásra váró' feladatok.

Most kb. 12-15-en tanulunk Buffalo, Cleveland és Niagara Falls egyetemein. A fenti képen csaknem teljes létszámban jelen vagyunk egy amolyan családias vasárnap délutáni összejövetelen. Az asztalfőn az alapitó 'atyánk'.

...

Épp most kaptam a hirt, a CTP a rádió után a TV-ben is szerepelt! Itt a felvétel.

Bundáskenyér-szezon

Vége az októbernek, november eleje van, és a fagyos hideg is megjött. Eltűntek a fákról a szines levelek, már csak a tölgyek rozsdabarnája látszik. Reggelente jeget vakarok a kocsiról, és fagyoskodok az autóban, amig bemelegszik.

De hogy jön ehhez a bundáskenyér?

A legkisebb gyerkőc pár hete, mikor elővettük a télikabátokat büszkén mutatta: 'Ez az új bundáskenyerem!' Persze kenyérnek nyoma sem volt, volt viszont bundáskabát - ő erre gondolt. Nincs beszédhibája, vagy hasonló, de pár szó nehezen mászik be a fejébe. Például a halloweenes rettegett csontváz a szomszéd ajtajában 'csontvágány' volt. A vágánynak több értelme van szerinte, mint az értelmetlen váz szónak.

Szóval elő a bundáskabátokkal!

De hogyan reagálnak a hidegre a helyiek? Elsősorban az egyetemi populációról tudok nyilatkozni. A diákok legtöbbje egészen mostanáig egy szál pólóban, esetleg rövidnadrágban, s nem ritkán flip-flop (egyujjas) papucsban járt. Most elővették a bundás csizmát, meg a kesztyűt, no de a rövidnadrág, vagy póló még maradt.

Azért nálam inkább a harisnya, nadrág, csizma variáció játszik. De nem is szoktam könnyen megbetegedni!