Pár hónapja nagycsaládos lettem. Egyik napról a másikra. Néhány órára délutánonként szingliből háromgyerekes mindentudóvá válok.Kicsit tartottam, hogy fog menni az új szerep, de eddig kellemes élményeim vannak. Amit kihagytam tizen-huszonévesen, azt most pótolom: baby sitter, au pair, nanny vagyok. Csupa olyan dolgot csinálok, amit korábban nem, vagy csak ritkán. Gyerkőcöt sétáltatok, bicajozunk, halakat etetünk, horgászunk. A nagyokkal tanulunk: olvasunk, számolunk, irunk. Amerikai tanmenet szerint. Fura, mikor a nyolcéves javitja a kiejtésem, de legalább igy én is épülök a dologból. Vagyok tanitónéni, anyuka, barát, szövetséges, vagy éppen szigorú felnőtt, aki számon kér, és ágyba parancsol. Kétszer ugyanaz sosincs, változnak a napok, a gyerkőcök, s ők is háromfelé.
...
"A lélek gyógyul a gyerekek jelenlétében." mondta Dosztojevszkij.
S valóban. Ahelyett hogy azon morfondiroznék, hogy hol vannak, s mikor lesznek saját gyerkőceim, feloldódok a mostani, ajándékba kapott hárommal.
A legkisebbik ugyan abszolút hisz benne, hogy nekem van egy kisbabám, aki otthon sir, mert nem vagyok vele. Nem is érti, hogy mit keresek én most itt. Mert én olyan 'anyuka' tipus vagyok, akinek muszáj hogy legyen egy babája valahol. Szerintem lesz valahol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése