A mennyország milyenségét nem nagyon szoktam firtatni. Bízom benne, hogy a számunkra leginkább "élhető" módon lesz kialakítva. Egyelőre inkább azzal vagyok elfoglalva, milyen a mi világunk idelent, s hogyan lehetne úgy élnem a rám kiszabott életet, hogy biztosan odafentre jussak :-)
Viszont nemrég olvastam egy könyvet és láttam egy filmet, s nagyon sok hasonlóságot véltem felfedezni köztük.
A viskó könyv alakban világszerte az eladási listák élén áll, s idehaza is legalább karácsony óta a Libri bestsellerei között szerepel. Sok vitát, kérdést felvet a könyv, aminek nem is igazán van cselekménye. Számomra a fő téma, ami miatt érdemesnek tartom az elolvasását, az a Szentháromság istenképének, istenképeinek a bemutatása. Ha theológiailag nem is makulátlanul, de a mai modern ember nyelvén, közvetlen hangnemben próbálja ábrázolni a szerető, gondoskodó Atyát, az önzetlen, alkotó, segítő Fiút, és a mindent átható Szentlelket.
A film, aminek a sztorija nagyon hasonlít A viskó-ra, a Komfortos mennyország (The Lovely Bones). Annak ellenére, hogy egy brutális gyermekgyilkosságot mutat meg, mégsem (annyira) nyomasztó. Szépek a képek, a film hangulata. A meggyilkolt lány útját mutatja be a halála előtt, valamint a halála után, amikor még kötődik a Földhöz, s lassan látja be, hogy ő már nem ide tartozik.
Mi a két alkotás, a könyv és a film legfontosabb mondanivalója számomra? Az, hogy bár lehet bármilyen szörnyű a halál, ami utána jön felülír mindent. S ennek ismeretében tud megbékélni az áldozat, s annak hozzátartozói is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése