Családom, ha külföldi

Azon kivételesek közé tartozom, akiknek a családja Európa kulturális sokszínűségét példázza. A húgom tavalyi esküvőjével immár hivatalosan is a francia Lavigne-családdal egészült ki a rokonság. Ahogyan az őket eskető polgármester is megjegyezte: az Európán belüli határok eltűnésének köszönhető a frigy:-).

Mit kaptunk a családi egyesítéssel? Kaptunk anyóst, apóst, 2 testvért, azok gyerekeit, unokatestvéreit... Kaptunk jó kis franciás eleganciát, udvarias viselkedést, tartózkodó emelkedettséget, közvetlen nyelvtudást nem igénylő humort. Betekintést egy másik ország, egy másik kultúra életébe, közvetlenül a családi színfalak mögött.
S mit adunk mi a közösbe? Magyaros közvetlenséget, néha udvariatlan viselkedést, folyton-folyvást evést (és ivást), falusi romantikát, nyáron hőséget, télen mobilitáshiányt.

Ám mégis pozitív az egyenleg. Főleg, hogy látom a változást mindkét oldalon. Ahogyan a franciák lelazulnak (némi szilvapálinkával felvértezve), és magyarul tanulnak, írnak, beszélnek. S jó látni, ahogy a saját családom nehezen mozdítható tagjai is útra kelnek, hogy megnézzék maguknak a húgom új hazáját, családját, s bátran ízlelgetik az elsőre nagyon más francia konyhát és nyelvet.

S mi a hozadéka mindennek az én kis világomra? Az, hogy megtanulom megbecsülni azt a kevés időt, amit együtt tölthetünk, s olyankor beleadok apait-anyait programokkal, ajándékokkal, együttléttel. Ahogyan tavaly nyáron a franciák első magyarországi látogatásakor (lsd. fotó fent), vagy éppen most, amikor éppen a visszaúton halad a francia-magyar kompánia.