Szőlőtő

"Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. ... Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. ... Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek." (János evangéliuma 15. rész)

 

 

Fű, fa, virág

Ehhez a bejegyzéshez nem irnék hosszú szöveget. Inkább meséljenek a képek.

A Balázs által Ausztriában készült természetfotókat mutatnám be itt. Csodás időnk volt, csodás tájakon jártunk, s csodás képeket készitett a kis fotósunk.

 

Bali fotós

Emlékezés és hála

Októberben és novemberben egymást követik a jelentősebb ünnepek, mind Magyarországon, mind Amerikában. Október 31. a reformáció ünnepe, ami fontos egyházi ünnep minden protestánsnak. November 1. halottak napja Magyarországon, ugyanakkor Halloween Amerikában. A két ünnep ellentmondásáról már irtam korábban. Aztán november végén jön a hálaadás, amit csak és kizárólag Amerikában ünnepelnek.

Az elmúlt három évben az amerikai ünnepeket éltem meg. Halloweent és hálaadást, s kevésbé a halottak napját. Idén, Magyarországon magamban valahogy ötvözöm a két különböző világ ünnepeit. Idehaza furcsa lenne halottak napján jelmezbe bújni, ezért a Halloween-es maskarákat majd később, a farsangi időszakban öltöm fel.

Halottak napja szomorú ünnep, ám számomra mégis a hálát, a hálaadást juttatja eszembe. Mert ne az eltávozottak hiányát fájlaljuk, hanem legyünk hálásak azért, hogy éltek, s általuk mi is élhetünk. Igy emlékezem magamban nagyszüleimre és dédszüleimre, s minden felmenőmre.  Mivel épp nem vagyok a temetőjük közelében, idehaza gyújtottam mécsest emlékükre.

A koraőszi időszakot itthon vénasszonyok nyarának hivjuk, Amerikában pedig indián nyárnak. Bár szeptemberben volt egy igazán fagyos időszak, október verőfényes napsütéssel és csak kevés esővel örvendeztetett meg minket. Az indián nyár örömére én is indiános szinekbe öltöztettem a lakást.

Az igaz, hogy a virágokat a fagyok elől be kellett hoznom az erkélyről a lépcsőházba, de az ablakokat és párnákat napsütötte sárga-narancs-bordó szinekbe öltöztettem. S tart még a napsütés!

Ősz, az aratás, szüret, a betakaritás ideje. Odahaza volt szőlő- és almaszedés, tengeritörés. Szilvából finom lekvár készült, háromszori főzéssel több, mint 150 üveg lekvár készült, s mind el is fogyott az ismerősi körben. Most épp sütőtökszezon van.

A fenti kép az én kis hálaadási csendéletem. Van rajta minden, amit a természet adott most ősszel. Az üvegben Szilvi barátnőm által készitett rozmaringos almapüré van, még várok a felbontásával.

Hála. Adás. Hálaadás.

Duna-völgyi kastély, vár, apátság

Még mindig az ausztriai hétvégéről tart a beszámolóm. A kulináris élvezetek után lássuk a Wachau-Duna-völgy történelmi nevezetességeit. 

Duna völgye Dürnstein városánál (Dunakanyar, hajó, városfal, szőlő)

 Fő célállomásunk Krems volt. Itt tanul Dani, a helyi Fachhochschule IMC angol nyelvű üzleti képzésén. Maga az egyetem épülete is jól példázza ennek a nagymúltú városnak a történelmét: az egyik épület ultramodern üvegfalú, teljesen átlátszó, mig a másik egy régi barokk piarista rendházból lett kialakitva, ahol az előadótermek a boltozatos pincében sorakoznak...

Egyetem, pince, előadótermek

 



Krems is ilyen vegyes: egyszerre modern (lakótelepi lakásokkal) és patináns (macskaköves utcákkal és középkori épületekkel). Nekem azért a történelmi városrész tetszett inkább. A városnak kb. 20 ezer lakosa van, de a tanév során több ezer diákkal növekszik meg a létszám. A Duna partján elterülő település nagy múltra tekint vissza.

Krems történelmi belvárosának kapuja: Steiner Tor

A legszebb látkép a dombtetőn magasodó gótikus templom előtti teraszról tárul elénk: több templomtornyot, össze-vissza cseréptetős házakat, kis udvarokat látunk, melyek között kiegyensúlyozottan és békésen élnek a helyiek. Szerencsénkre ezen a hétvégén épp nemzeti ünnep volt, igy az elegáns sétálóutcán a bezárt üzletek kirakatát csodálhattuk meg, s nem tudtunk semmit sem vásárolni.

A gótikus piarista templom barokk oltára

Kremstől 14 km-re keletre Grafenegg kastélyát néztük meg. A település gyakorlatilag a kastélykertet és az abban lakó 50 lakost jelenti: a kert közepén áll a soktornyú neogótikus kastély, s annak keritésénél a régi uradalmi épületekben most albérlők laknak. Nekünk volt szerencsénk az egyik ilyen házban vendégeskedni, s hát nem kifejezés, ha azt mondom, beájultunk a ház ablakából elénk táruló kastély látványától.

Grafenegg kastélya

A kertben egyébként van modern szabadtéri szinpad, ahol nyáron koncerteket adnak, van itt kis tó, a grófi család kedvenc kutyusainak a temetője, kortárs művészek szoborkiállitása és még sorolhatnám. Ja, és Balázs talált egy négylevelű lóherét, mire én is találtam egyet. (Az összes többi háromlevelű volt:)

Kremstől néhány kilométerre nyugatra Dürnstein városa varázsolt el teljesen minket. Végig a Duna mentén vezet az autóút, illetve a sportosabbaknak bicikliút is van. A város neve "száraz követ" jelent, utalva a homokkőre, amire a település és a szőlősök épültek. Miközben itt jártunk, a Dunán egymást váltják a kirándulóhajók és hatalamas úszó hotelek.

Dürnstein városa

 

Közvetlenül a parton áll a barokk apátsági templom és épületegyüttes (Balázs a templomot látva cigánygiccsnek titulálta azt - van is valami a kékesszürke szinű túldiszitett toronyban..), s nem messze tőle a klarisszák egykori kolostorának falai állanak momentóként, mint egy kép A katedrális cimű könyvből, megidézve a középkort. A város igazi turistaparadicsom: annak ellenére, hogy a szigorú katolikus Ausztriában vasárnap minden üzlet zárva tart, az itteni boltocskák vigan árulják a szuvenirokat a betérő turistáknak.

Kilátás Dürnstein városára a várdombról

 

A város fölött már messziről látni egy várnak a romjait. Mi ide túráztunk fel. A túraút mentén a középkori lovagok életét megidéző feliratok, képek és hangos tárlatvezetés van. A leirásokból kiderült, hogy ebben a várban raboskodott egy ideig Oroszlánszivű Richárd, miután a kereszteshadjáratokból hazafelé indult Angliába....

 Hol vár állott, most kőhalom

 A várromtól teljes pompájában csodálhatjuk meg a Duna kanyarulatát, a folyóvölgy szőlőlugasait, és a város tornyait. Egészen Kremsig ellátni innen. Az erdő ezerszinű, a fák sokszinű lombja közül édekes sziklaképződmények emlekednek ki: ezek a sziklamászók kedvenc helyei, jó néhány extrém túrázót láttunk épp felfelé kapaszkodni.

Dürnstein "száraz sziklái"

A Duna mentén nyugatnak haladva még egy sor mesés városka következik. A túloldalt kevesebb település van, mivel ott meredekebb a hegy, de éppen ezért egy-egy magányos kastélyt és várat látunk a dombtetőn vagy a folyóparton.

 

Utunk elvezet Wilmersdorf mellett: itt találták meg a wilmersdorfi Vénusznak nevezett őskori női szobrocskát, amit még Balázs is ismert a történelemórákról.

Utolsó állomásunk Melk, ami a Duna túlpartján található, egy hid vezet át a város fő nevezetességéhez, a hatalamas bencés apátsághoz. A szépen felújitott barokk épületet turistacsoportok keresik fel. Mi a kertjében és belső udvarában sétáltunk egy rövidet. Legközelebb egy egész napot kell erre a látnivalóra szánni.

Melk, bencés apátság, naplemente előtt

Szőlőtúra Felső-Ausztriában

A keresztfiammal közös ausztriai utunkra nem igazán tudtam felkészülni. Térképen megnéztem hová megyünk, az odajutást még végiggondoltam, de az ottani programok eltervezésére már nem volt időm. Biztam benne, hogy vendéglátónk (Balázs bátyja, Dani) hoz majd ötleteket, illetve mi magunk is rábukkanunk érdekes helyekre. Hát bukkantunk.

 Gedersdorf pincesora és szőlője

Azt tudtam, hogy a Duna völgyébe megyünk, de azt nem, hogy ez Ausztria egyik fő bortermelő vidéke. A Duna Krems és Melk közti szakasza egy speciális régió, melynek a neve Wachau. A folyó kanyargósan tekereg errefelé, s a folyóvölgy két oldalát homokkőből formált hegyek (vagy inkább dombok) szegélyezik, ezáltal egyedi klima képződik, ahol szőlőt és barackot termelnek.

Gedersdorf teraszos szőlője

Mivel október végén jártunk ott, épp a szüret közepén érkeztünk. Már leszedték a fehér borszőlők java részét (mivel itt csak fehérbort készitenek), de az utolsó fürtöket még november közepén takaritják be. A környező utakon autózva intenziven éreztük a szőlő illatát, s nem tudtuk megállni, hogy ne álljunk meg az egyik pincefaluban, amelyiknek a neve Gedersdorf volt.

Gedersdorf pincesora

Gyakorlatilag nem is falu ez, hanem az út mellett épült pinceházak és a pincék fölött emelkedő teraszos kiképzésű szőlősök együttese. A szőlőlugasok hihetetlen sárga, narancs és vörös szinben játszottak, hála a szokatlan októberi napsütésnek. Nagyon emlékeztetett ez a vidék a villányi borvidékre, ahol évekkel ezelőtt jártunk Balázzsal és családjával.

Szőlő, Balázs, én

Egy másik kirándulás alkalmával Krems városából egy meredek hegyi útunk túráztunk fel a Schwartzalm nevezetű fogadóhoz. Kb. 30 perces kaptatón folytatott sétával értünk fel a város fölé magasodó szőlősdombok tetejére. A ráérős osztrákok a fogadó teraszán iszogattak, mi meg a szőlőlugasok aljában eszegettük meg a magunkkal hozott szendvicsünket. Balázs keresztfiam magához ragadta a fényképezőgépemet és sorra kattogtatott szőlőt, levelet és virágot.

Krems városa a szőlődombok tetejéről

A szüreti időszak mit sem érne borkóstoló illetve mustivás nélkül. Mivel vezettem és egy kiskorú útitársam volt, bor helyett mustot kóstoltunk. Dürnstein történelmi városának egyik pincészetében mérték a frissen préselt nedűt. Ne tessék csodálkozni, a must itt sárga, s nem a nálunk megszokott vörös. Ugyanis a fehérborok mustja ilyen szinű, ize pedig egy jó erős limonádéra emléleztet.

Pince Dürnstein városában

Azért, hogy mégse menjünk haza bor nélkül, beszereztem egy üveg "Federspiel"-nek, vagyis tolljátéknak nevezett bort. Leginkább nem is a bor neve, hanem a cimkéje ragadott meg: rajta egy borosüveget meghúzó kalapos bácsika, aki a megtévesztésig hasonlit az én dédapámra, Papóra. (Tudni kell, hogy az öreg viz helyett is bort kortyolgatott, s ezt ő büszkén hirdette, s a képen látható bácsikához hasonlóan a szőlőben ő is fehér ingben és kalapban dolgozott.)

Mustkóstoló és a "papós" üveg

Felső-Ausztria (Niederösterreich) csodás vidékei közül sikerült bejárnunk egyet. Most az őszi arcát láttuk a tájnak, kiváncsi lennék a téli, adventi behavazott, kivilágitott változatára, vagy a tavaszi, húsvéti ébredő természetre. Ide még visszatérünk.

Keresztgyerekezés és Európa

Hogyan jön össze a keresztgyerekezés és Európa? Érdekes párositás, de nekem bejött!

Még a nyáron irtam, hogy nálam nyaralt 5 éves keresztlányom, Krisztike. Már akkor eldöntöttem, hogy sort keritek egy párnapos együttlétre a nagyobbik keresztgyerekemmel, a most már 13 éves Balázzsal. Eltelt a nyár, nálam beindult a munka, Balázsnál a suli, s egyre húzódott a közös hétvégi együttlét. Végül múlt hétvégén végre összejött a közös "nyaralás", nem is akárhol, hanem Ausztriában!

 Dürnstein, Dunakanyar

 

De miért Ausztria és miért éppen most?
Márciusban jöttem haza Amerikából. Az első hónapokban nem tudtam betelni Magyarországgal, nem vágytam én máshová. Aztán május végén egy franciaországi utazás során izelitőt kaptam Európából: az általam annyira hiányolt öreg kontinensből, a történelmi városkáiból, évszázados épületeiből és sokszinű, soknyelvű nemzeteiből.

Május óta eltelt jónéhány hónap, s éppen időszerűvé vált, hogy a magyarországi "bezártság" után végre újra európai friss levegőt szivjak. Hangsúlyozom: európait és frisset. Ekkor ugrott be a nagy ötlet: miért ne kelhetnék útra épp a keresztfiammal, s ugranánk át a szomszédos Ausztriába, ahol időközben Balázs bátyja, Dani elkezdte egyetemi tanulmányait?!

Bali és Dani

Szóval keresztgyerekemet kikértem a szüleitől, s útra keltünk az tőlük kölcsönkapott kisautójukkal. Hamarabb odaértünk, mintha a saját szüleimhez, Mándokra utaztunk volna: Krems an der Donau városa ugyanis csupán 320 km-re, 3 órányira van Budapesttől. A városka és a környék látnivalóiról külön bekezdésben irok majd. Most a keresztanyaként megélt élményeket szedem csokorba.

Azt már megtapasztaltam, mit jelent egy ötévest szórakoztatni a nagyvárosban (lásd korábbi bejegyzésemet Krisztike budapesti nyaralásáról). De mit lehet kezdeni egy tinédzser, problémás kamasszal, aki hűen képviseli az Y-generációt, vagyis egyszerre néz tévét, hallgat zenét és állandóan üzeneteket küld az okostelefonján???

A válaszom: kezeld felnőttként a még most érlelődő tinédzsert! Balázst a közös utunk legelejétől próbáltam nem gyerekként, hanem inkább felelősségteljes felnőttként kezelni. Kértem, hogy segitsen navigálni és tankolni, hagytam, hogy beüzemelje a kocsiban a zenét és a "klimát". Mindig megkérdeztem mit szeretne, s ha bizonytalankodott, akkor sem döntöttem helyette, inkább hagytam, hogy maga szülje meg a választ. Ezek eredményeként keresztfiam igazi lovagként, férfiasan és komoly felnőttként viselkedett.

Dunaparti tengerparty

Azért mégis volt gyerekes hiszti és nyöszörgés is. Például Balázs a hegymenetet (vagyis a hegyi túráink felfelé vezető részét) nem igazán kedvelte. A kütyükről egy-egy napra sikerült lekapcsolni, illetve inkább letiltani (hála a külföldi szolgáltatónak és a laptoptól való távolságnak), de ez jó sok panasszal járt a részéről.

Azt, hogy mégsem érezte magát rosszul, a mellékelt képek bizonyitják. A végére már olyannyira harmóniában voltunk egymással, hogy a táj szépsége és a szirázó napsütés a túráink csúcspontján tornára, jógára késztetett minket.
Azt hiszem lesz folytatása a közös utunknak. Európában, Magyarországon, vagy máshol. De a keresztgyerekezés (saját gyerek hiján kölcsöngyerekkel) jó dolog.

Jóga a szabadban, itt épp a szőlődombok tetején

Madáretető 2

Csaknem épp egy éve egy különös madáretetőről számoltam be a blogomban. Az a madáretető Ohióban én magam voltam: kézből etettem a Cleveland közelében található nemzeti parkban egy napsütéses téli napon az erdő sokszinű madárkáit.

Azóta eltelt csaknem egy év, Cleveland helyett Budapest lett az otthonom, jött tavasz és nyár, s már nagyon az őszben járunk. Hullanak a levelek, s a madárkák éhesek. Igy egyik reggel egy négytagű cinkecsalád lepte el a balkonomat. Amit én virágnak hittem, ők reggelinek szánták: jóizűen falatozni kezdték a disznapraforgóim beérett, elszáradt magjait.

A szorgos cinkecsőrök egyenként szotyolázták a napraforgó-magokat. Az ohiói madárkákhoz hasonlóan ők sem harácsoltak, egyszerre csak egy magot ettek, s azt szépen megpucolták, s még szemetet sem hagytak hátra maguk után.

Ezekhez a képekhez nincs további hozzáfűznivalóm. Ugyanazt az igerészt tudom csak idézni, amit egy éve is a madárkák kapcsán leirtam.

"...ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket." (Máté 6. 25-26)