Graduation party

Ha már diplomaosztó, akkor ünnepeljünk is! Vendéglátó családommal hetekkel ezelőtt kitaláltuk, hogy a legjobb egy kerti parti lenne. Eredetileg egy pikniket terveztem valamelyik közeli parkban, végül kényelmesebbnek gondoltuk, ha a ház udvarában maradunk.

Vacsora a szabadban: Márti, Robi, Bea, Panni, István, Eszti

Sok időnk nem volt előkészülni. Előző nap fűnyirás, szomszédoktól plussz asztalok és székek kölcsönkérése, ételek és teriték előkészitése. Kicsit virágositottunk az előző hetekben, s hogy-hogynem a mókusok épp a nagy esemény napjának reggelén döntöttek úgy, hogy mégiscsak megnézik mi van a virágládák alján... Szóval virágültetésből repetáztunk.

 Tibor, bogrács, paprikáscsirke

 A nagy napon, az ünnepség után alig egy óránk volt felkészülni a vendégek fogadására. Egyik jóbarátomat kértem meg a főételre: hatalmas bográcsában (most hozta Magyarországról) 3o főre főzött paprikáscsirkét. Ehhez mi nokedlit gyártottunk (rendesen tojásból és lisztből), no meg magyaros uborkasalátát (ecettel és pirospaprikával).

Jóska és Endre, a vendéglátó"apám"

Desszertre vendéglátó "anyám" a saját pékségükből hozott tortákat (Dobos, diós, puncs), a vendégeket pedig arra kértük, hozzanak valami itókát. Hoztak.

Vendéglátó "anyám" Eszti, Marika és Ilona

A meghivásnál nem volt gond, kit hivjak. Inkább az volt a kérdés, kit ne hivjak. Végül majdnem ötvenen jöttek el. Főleg magyarok, barátok cserkészetből, templomból, munkaadóim és szomszédaink.

Távoli rokonok: Lajos bácsi, Erzsike néni, Lajos és Angela

A hangulatról a háttérben szóló magyaros zenék gondoskodtak (majdnem lett élőzene is, de a "cigányprimás" épp nem ért rá). A folyamatos történésről pedig a sok kúszó-mászó gyerek és jövő-menő vendég. Bár ajándékokra nem számitottam, mégis kaptam sok szép virágot, édességet, JCU-takarót és némi pénzadományt is.

Újkeletű barátnők: Mónika és Tünde

Köszönöm minden kedves velem ünneplőnek, hogy velem töltötte ezt a délutánt. Akiket meghivtam, mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy az itt töltött két évem sikerüljön. Sajnos nem mindenki tudott itt lenni. Például a CTP részéről egyik diák sem jött át Buffaloból, s a korábbi vendéglátócsaládom is hiányzott a partiról.

A vendégek azon kérdésére, hogy maradok-e, vagy hazamegyek, illetve hogy mit is kezdek magammal és a végzettségemmel egyszerű választ adtam: Nem tudom. Ha valaki tudja, értesitsen. Illetve segithet megfelelő állást és férjet találni.

A legidősebb vendég: Géza bácsi 95 éves!

Graduation 2

2oo2-ben, tiz éve (!) öltöttem először magamra a varjújelmezt (értsd a diplomaosztó fekete köpenyét és négyszögletes tányérsapkáját). Akkor Miskolcon vettem át az első (vagy első kettő?) diplomámat. Aranyszegélyű gallérunk volt anno, ez jelezte, hogy közgazdászok vagyunk. A Miskolci Egyetem disztermében, a Szász Endre által készitett kerámiafal előtt rázhattunk kezett az akkori rektorral.

Az elmúlt vasárnap másodszor öltöztem varjúnak, mégpedig Cleveland külvárosában, University Heights-on, ahol a John Carroll Egyetem immár hivatalosan is a kommunikáció mesterévé (Master of Arts in Communication Management) avatott. Most is fekete volt az alapruha, de a gallérom-kapucnim az egyetemi szineket a királykéket és aranysárgát, valamint az Art (bölcsész) kar fehérjét viselte. A mostani ünnepség két év fáradozásait zárta le: véget értek az esti órák, a félévközepi és félévi vizsgák, a számtalan egyéni és csoportfeladat.

Az ünnepség szinte egésznapos elfoglaltságot jelentett. Reggel már ott kellett lennünk a campuson, ahol a sportcsarnokban eligazitáson vettünk részt. Aztán délben indult a program: a most végzett 7oo diákkal együtt vonultunk ki (amolyan ballagás keretében csak ének, tarisznya és virágok nélkül) a gyönyörű angolszász  campus neogótikus épületeivel körülhatárolt zöld udvarra (Hamlin Quad), ahol az ideiglenesen felállitott szinpadon vettem át a mostani diplomámat. Úgy mint ahogy azt az amerikai filmeken láttuk.

A szinpad: szónok balra, jeltolmács jobbra, előttük a diákok

5oo diák az alapképzésen végzett, 2oo-an voltunk a mesterin. Azok közül csak 8-1o fő volt az én szakomról, az én osztályomból. Bár betűrend szerint voltunk sorbaállitva, sikerült két nagyon jófej osztálytárs mellé keverednem. A fiúk gondoskodtak arról, hogy ne unatkozzunk a 3 órás ünnepség alatt.

Osztálytársaim: Maurice atya Nigériából, Paul a helyi tévétől, Jim az egyetem rádiójától

(Kemény mag, napszemüvegben)

A ceremónia a bevonulás után imával kezdődött, ne feledjük, jezsuita egyetemről van szó. Ezt követően az amerikai himnusz hangzott el, a zöld rét közepén felhúzott hatamas lobogó előtt tisztelgett a tömeg. A szinpadon ültek az egyetemi vezetők, tanszékvezetők, tanárok, az első sorokban pedig az öregdiákokat (alumni) képviselő egykor végzett fiatalabb és idősebb arcok. (Gondolnátok, hogy a hatvanas évekig lányok nem tanulhattak itt?) A beszédeket jeltolmács mutatta a hallási nehézségekkel rendelkezőknek, itt ugyanis nagyon figyelnek a egyenlő jogok biztositására (Equal Rights and Disability Act).

Beszélt a rektor, aki maga is jezsuita szerzetes. A meghivott szónok az Adobe cég alapitója, vezetője volt (igen, ők hozták létre az Acrobat és egyéb grafikai szoftvereket), ő a John Carroll-on kezdte a pályafutását matematika professzorként, s itt döntött arról, hogy céget alapit és számitástechnikával foglalkozik inkább. Beszédének fő üzenete: válassz jól házastársat, s merd követni az álmaidat a hivatásodban. A diákok közül egy kitüntetett diák mondott beszédet még.

Aztán következett a diplomázók végeláthatatlan sora. Hangosan olvasták fel a neveket (az előre megadott kiejtési útmutató alapján), majd a rektorral kezet fogtunk, s boldogan távoztunk a nevünkre cimzett boritékkal a kezünkben. Hivatalos fotó készült rólunk a szinpadra menet, a kézrázáskor, majd lefelé a diplomával a kezünkben. Sőt azonnal megkaptuk az alumni kitűzőnket is, hiszen a szinpadról lejövet már öregdiáknak számitunk.

Apropó boriték: az enyém nem rejt nevemre kiállitott papirt, diszes diplomát. Ugyanis a szakdolgozatomat a nyáron adom be, igy a hivatalos papirokat augusztusban postázzák majd nekem. De hogy lehet ez? Az itteniek annyira előzékenyek, hogy ahelyett hogy jövő májusig váratnának az ünnepséggel, részt vehetünk az előrehozott ceremónián. Nem csak én vagyok igy ezzel, hanem szinte minden osztálytársam.

Legjobb barátnőm, Angie (Irene-t nem engedték vissza Kenyából sajnos)

Az ünnepséget egyébként csak jó idő esetén tartják az udvaron. Nagyon drukkoltunk, hogy ne legyen eső, a sportcsarnokban annyira nem mutatós a diplomaátvétel. Hála Istennek, az idővel szerencsénk volt, nagyon is. Idén még nem volt ilyen meleg, tűzött a nap, arcunk, nyakunk jól leégett a végére. Volt aki a meleg miatt nem is ünneplőt, hanem rövidnadrágot és trikót hordott, no meg jókora napszemüveget.

S akkor lássunk a minket ünneplőket. Korlátlan számban lehetett vendéget hivni, igy volt akinek egész szurkolócsapata volt, hangos üdvrivalgással és dudaszóval mikor a nevét szólitották. Az én szurkolóimat nem volt könnyű kiválasztani. Legközelebbi hozzátartozóim az óceánon túl, az itteni ismerőseim közül pedig nehéz volt kiválasztani, kik is helyettesitsék őket. Végül az önkéntes jelentkezők nyertek: vendéglátó családom férfitagja vállalta az atyai szerepet, egy kedves magyar barátnőm pedig az anyaszerepre csapott le. Külön köszönet nekik, hogy végigizzadták velem ezt a pár órát, s hogy legalább annyira örültek, mint az otthoniak.

A végzésre egyébként két szót használnak az amerikaiak. A graduation jelenti a végzést, "érést", mig a commencement új kezdetet, elindulást jelent.

Végzés.
Új kezdet...

Hivatalos graduation video és fotók

Hozzátartozóim: Tom, Éva és Endre

Graduation

Két év. John Carroll. Vége.
Múlt szerdán volt az utolsó órám, az utolsó vizsgám.
Múlt csütörtökön dolgoztam utoljára a campuson.
Holnap diplomaosztó.
Elhiszed? Én nem...

Az online világ behálóz

Azon veszem észre magam, hogy a munkám, a tanulmányaim és a szórakozásom nagy részét is ugyanott végzem: a laptopom előtt ülve, a billentyűzeten gépelve. Sosem voltam egy technikai beállitottságú ember, de most el kell fogadnom: a számitógépem nélkül semmi vagyok.

A gépen keresztül tudok kommunikálni másokkal. Magyarországra nem a telefont használom ugye, hanem a skype-ot. Előnye, hogy ingyen van, hátránya viszont, hogy mig a telefonnal a kezemben bárhol lehetek, sétálhatok, addig a skype miatt a gép előtt kell ülnöm.

Ha éppen nem szóban tartom a kapcsolatot - erre marad a legkevesebb időm - akkor e-mailben bonyolitom a dolgaim. Van is 4 postafiókom: egy az egyetemi ügyekhez, egy régi, kevésbé használt magyar freemail, egy újabb gmail fiók, s egy postaláda a vendégháznak. S akkor a munkahelyemen kezelt központi fiókról még nem is beszéltem. Nem is csoda, hogy néha belebonyolódok a jelszavakba, s van mikor a postafiókjaim között küldözgetem a leveleket témák szerint.

Az online életemnek ezzel még nincs vége. Közösségi életet több fórumon is élhetek, márha marad időm rá. Régebben az iwiw hóditott, most a facebook a menő. Nem lehet kikerülni, vagy nem jelen lenni. Lassan emilek helyett már ott levelezek másokkal, s ott sokkal gyorsabban lehet választ, vagy reagálást nyerni a "barátoknak" nevezett csoport tagjaitól. Igaz, nagyon tudatosan kell kezelni, ha óvatlan vagy a facebook rád telepszik, elveszi az idődet, s ahelyett hogy a való életeddel foglalkoznál, a virtuális énedet kényezteted csak.

LinkedIn a professzionális felület, ahol nem barátokat, hanem kollégákat, tanárokat, szakmai kapcsolatokat találhatunk Most épp ezzel kell majd aktivan foglalkoznom, még az is lehet, hogy ezen keresztül találok munkára.

A social médiaval még nincs vége az interaktiv felületeknek. Épp most is a blogom gépelem. Ha meg nem ezt, akkor a vendégházunknak irok bejegyzéseket, csakhogy ne unatkozzak.

S a videomegosztó (youtube), fotómegosztó (picasa, fotoalbum) szolgáltatásokról még nem is szóltam. S a webszerkesztő alkalmazásokról sem, melyekhez mostani munkáim miatt egyre több közöm lesz.

Szóval vezetékek és billentyűzet marad. Lassan a számitógépemtől kell szabadságra menni, ha enged...

Báli szezon, még mindig

Hát nincs mire panaszkodjam. Az elmúlt egy évben négy bálon is voltam itt, Clevelandben. Mig odahaza nem igazán volt alkalmam báli ruhát ölteni, s hagyományos zenére, hagyományos módon mozogni, addig itt, a tenger innenső oldalán részem van abban, amiben a régi korok boldog békeidején az igazi hölgyek és urak részesültek: tündérmesébe kerülni egy éjszakára.

A hétvégén Hamupipőke újra bálban járt. Már szinte megszokásból. Szerencséjére már egyre kevesebb a piszkos munka és a borsóvátogatás. Királynői ruhát is könnyedén szerez, ha kell kölcsönkér egyet, vagy éppen leárazáson vesz magának, akár többet is a kelleténél.

Reni Budapest/Michiganből

A mostani alkalommal keverte a hagyományosat a magyarossal: egy visszafogott, de nagyon elegáns barna-drapp ruhát öltött magára, s ehhez himzett magyaros selyemkendő dukált.

Mivel még mindig a hercegre vár, lovagja helyett barátai kisérték el az alkalomra: amerikai osztálytársnője, valamint magyar barátai Michiganből.

Angie, Chris, Reni, Jocó 

Ami jó volt, az a kiváló társaság és a régi, de mostanra megújult bálterem. Ami kevésbé volt jó, az a minimális mennyiségű kaja és a herceg távolmaradása.



 Ildikó fogorvosnő, s a barátságon túl már dolgozom is neki: én lettem a marketingese!

Mese helyett legyen itt egy video az elsőbálozó ifjakkal.

Hid

A mellékelt képet hónapokkal ezelőtt találtam. Már akkor megragadott, mert egy általam jól ismert és gyakran használt hidra emlékeztetett. Ki is tettem a képernyőmre, s próbáltam megfejteni, hogy vajon tényleg az "én hidamat" ábrázolja-e.

Pár hete a valóságban majdnem felrobbantották ezt a hidat Cleveland közelében. Szélsőséges aktivisták hetekig készültek arra, hogy a hidrobbantással hivják fel magukra a figyelmet. Szerencsére az FBI időben észlelte őket, beépült közéjük, igy történhetett meg, hogy végül a hamis robbanóanyag mégsem robbant. Az öt fiatalt pedig szépen előelállitották.

A hidam igencsak veszélyben volt. Ez a vidaukt a Cuyahoga folyón ivel át, Brecksville és Sagamore Hills városait köti össze. Mindkét városban dolgozom, s ezen a hidon járok át, ha dolgom van arrafelé. A hid alatt pedig a Cuyahoga völgye, ahová kirándulni járok. Szóval minden szempontból fontos nekem a hid.

A hid átvitt értelemben is üzent nekem, a saját életemre, jelenlegi helyzetemre emlékeztetett. A saját utam most nagyon ködös, s nemhogy tisztulna a kép, egyre bizonytalanabb vagyok minden téren. Tudom, hogy az utunkat nem látjuk előre, mindig csak a következő lépés van előttünk, nem több. Olvastam valahol, hogy éjszaka az autó fényszórója sem világitja be a teljes utat, csak az előttünk lévő néhány tizmétert. S mégis magabiztosan tapossuk a gázt, s nem pánikolunk, hogy nem látjuk az út végét.

Jó lenne ezt a való életben is igy megélni.  Elfogadni, hogy nem látunk a jövőbe, hogy bár sok a bizonytalanság körülöttünk, ám mégis tudunk  bizakodni, hogy biztos talajon állunk, s van aki vezet. Nekem ez most nem megy... Nagyon szeretném tudni, hogy mi vár rám, merre vezet az út két-három hónap múlva. Addig már nem sok van hátra...

Utazz Ohióba!

Ohióban nincs semmi különleges. Nincs itt tenger, sem óceán, se sivatag, se hegyek. Ám mégis érdemes ide utazni. Sokban hasonlit Magyarországra: nincsenek itt extremitások, viszont vannak nagyon emberi, nagyon élhető vidékek. Kis dombocskákkal, patakokkal és folyókkal. Nagy városok kulturális programokkal, s mezőgazdasági vidékek csenddel és nyugalommal.

Nemrég az USA új turisztikai reklámfilmjéről irtam, most lássuk, hogyan népszerűsiti magát Ohió állam, ahol élek.

A lenti linken található reklámfilmben feltűnik néhány ismertebb látnivaló és helyszin, például a clevelandi Rock and Roll Hall of Fame, ami a rockzene múzeuma, látunk csodás kirándulótájakat, mint Rocking Hills Dél-Ohióban, ahol már én is jártam, vagy éppen a jellegzetes amish vidék lovaskocsijai tűnnek fel a filmen. Az Erie tó partja, strandjai, világitótornyai is megjelennek.

Maga az alapgondolat, a szlogen nagyon ütős: Hi from Ohio, vagyis "Üdv Ohióból", ami az Ohio betűire asszociál (gyengébbek kedvéért: Hi felirat a nagy O-betűbe irva).

Jön a nyár, a kirándulószezon, s én is keresem a meglátogatásra váró célpontokat. Barátaimat is csábitom a közeli államokból, hogy jöjjenek, s látogassanak el ide, mert itt mindig van valami érdekes látnivaló. Nemcsak egy napra való, hanem akár egy hétre is.

Turisztikai reklámfilm

Filmforgatás Clevelandben

Ma egy olyan filmet láttam, ami miatt magamtól nem mennék be a moziba. The Avengers (Bosszúállók) a cime. Az ok, amiért mégis láttam az, hogy a filmet tavaly nyáron forgatták Cleveland utcáin. Már akkor is hangos volt tőle a sajtó, s nemcsak az utcai robbantások miatt.

A film bemutatója most hétvégén volt, s máris rekordot döntött a nézők száma. A történet a klasszikus képregényhősökre épül. Külön-külön már mindegyiket láthattuk filmeken: Iron Man (Vasember), Captain America, Thor, Hulk mind szuperhősök, akik most először szerepelnek együtt egy filmben. Feladatuk persze, hogy megmentsék a világot a gonosztól, a földönkivüli lények támadásától. S hol máshol játszódhatna a film, mint New Yorkban.

Clevelandben forgattak azonban számos jelenetet. A NASA helyi kutatóbázisa szerepel a film elején, aztán Stuttgart városát és a német sörfesztivált Cleveland főterén, a Public Square-n forgatták. A New York 4o. utcájának környékén zajló közelharcot pedig Cleveland 9. utcájában vették fel.

A film sztorija elég egyszerű, néhol nem is annyira kidolgozott. A hangsúly nem is a történeten, inkább a sztárokon és a látványos jeleneteken van.
Akinek nem elég a 2,5 órás mozi, s még több szuperhősre és pusztitó-megmentő élményre vágyik, az a nyár folyamán megnézheti a Pókember harmadik részét (amit szintén Clevelandben forgattak), vagy a Batman folytatását. Ezekben is New York a célpont, de a város talpon marad, s szokás szerint a jó győzedelmeskedik.

Filmelőzetes

Clevelandi forgatás

USA turisztikai kampánya

A múlt héten New Yorkban Magyarország imázsáról tartottam előadást, főként turisztikai szempontból. A magyar állam többmilliárd forintot költ arra, hogy a külföldiek és a hazai utazók valamelyik magyarországi üdülőhelyet válasszák célpontjukul.

Az előadásomban nemcsak magyar példákat és adatokat ismertettem, hanem megvizsgáltam több ország sikeres imázsának okát. Mit gondoltok, melyik országnak van a legerősebb imázsa (az ún. nation brand list alapján)? Hát persze, hogy a világ legerősebb hatalmának, az Amerikai Egyesült Államoknak. Ami még melepőbb, hogy mindezt úgy éri el, hogy külön nem is költ imázsépitésre.

Az előadásom ugyan a múlt héten volt, ám már azóta is vannak fejlemények ebben a témában. Az USA ugyanis mégis úgy döntött (lehet hogy az én befolyásomra:-), hogy létrehoz egy állami turisztikai szervezetet.

Brand USA a neve a szervezetnek, s rögtön aktiv imázsépitő kampányba kezdtek. Reklámfilmjük cimadó dala a "Land of Dreams" vagyis az Álmok Földje. Tetszetős a klip: New York partjainál egy country énekesnő nemzetközi zenészekkel játsza a cimadó dalt, miközben ismert és kevésbé ismert képeket látunk az USA minden tájáról. Ha nem tudnám, hogy melyik országot támogatja a film, nehezen találtám ki, hogy Amerikáról van szó.  A képeken több a szines, nemzetközi arc, amolyan világkörüli utazásnak is felfogható a video. Nem a tipikus amerikai látványosságokat (felhőkarcolók, végtelen autóutak, kanyonok) vonultatja fel, hanem inkább egy életérzést próbál átadni. A szabadság és a lehetőségek hazájába csábit a film.

Számomra a fenti képek eléggé ellentmondásosak. A lehetőségek hazája nem mindenki előtt nyitott. Igenis nehéz ide a bejutás. Aki itt tervez nyaralást, annak már a saját hazájában vizumért kell folyamodni, utazását jó előre megtervezni, majd a bebocsájtás előtt tüzetes vizsgálaton átesni. Amig ez nem változik, valóban az álmok hazája marad Amerika. Az elérhetetlen álmoké.

USA imázsfilm

USA turisztikai hivatala

Holnap helyett ma

Olvastam egy könyvet, s a benne olvasottak teljesen megfeleltek annak az üzenetnek, amit a lelkigyakorlatomon kaptam a velem foglalkozó nővértől: csak a mára figyelj, s ne aggódj a holnap miatt.

Dale Carnegie How to stop worrying and start living a könyv, amely Ne aggodalmaskodj, tanulj meg élni! cimmel jelent meg magyarul a Sikerkalauz sorozatban.

Dale Carnegie a 2o. század elején élt Amerikában. Iró volt, emberekkel foglalkozott, s rájött, mitől tud hatékony lenni egy kapcsolat, hogyan tud hatással lenni másokra, vagy éppen hogy tud sikeres lenni a munkában. Igy az iróból tréner lett, s 1912-ben tréningcéget alapitott, amely az azóta eltelt 1oo évben többmillió vezetőt és egyént tréningezett a világ minden táján. Magyarországon is jelen van ez a módszer és cég.

Könyvei mindenütt nagy példányszámban kelnek el. Még tavaly nyáron olvastam a How to win friends and influence others (Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket) könyvét, s majd egy év múlva jutottam el a másik művéig.

A most olvasott könyvben rengeteg idézet van jól ismert vállalkozóktól, filozófusoktól és iróktól. Carnegie alapfilozófiája, hogy ahelyett, hogy sok pénzt keresne (make a lot of money), sokat akar élni (make a lot of living), vagyis tartalmas életre vágyik, de nem a túlhajszoltság és mindent akarás elvén. Ehhez ad útmutatást a könyvében is.

Egy ókori Horáciusz idézetben épp a holnap és ma szavakkal játszik: a holnap to-morrow, a mai nap viszont to-day. Vagyis figyelmünk a mára irányuljon, s ne toljuk mindig magunk előtt a dolgokat a holnap felé, figyelmen kivül hagyva ami épp most ma velünk történik.

A holnappal kapcsolatos félelmeken és aggodalmaskodáson felül kell kerekedni. Erre jó módszer, ha elfogadjuk a legrosszabbat, s nem csak a rossztól való félelmek tartanak a markukban.
A stresszt relaxációval és rekreációval lehet elkerülni, ennek eszközei pedig a vallás, az alvás, a zene és a nevetés. Az aggodalmaskodás ellenszere, ha elfoglaltak vagyunk, akkor nem jut időnk a félelmeinkre. A magunk félelmei helyett inkább segitsünk másoknak, s veszitsük el az aggodalmakat a cselekvésben.

Zárógondulatul a kedvenc idézetem: "Nem az a dolgunk, hogy a jövőt kutatva a távoli, beláthatatlan felé nézzük, hanem hogy az orrunk előtt heverő lehetőségekkel kezdjünk valamit."

Dale Carnegie Tréning

AHEA Konferencia

New yorki utamról már két bejegyzésben is irtam. Most lássuk a beszámolót a konferenciáról, ami miatt épp oda utaztam.

Az AHEA (American Hungarian Educators Association) az USA-ban élő és dolgozó tanárok egyesülete. Tagjai között vannak professzorok és kutatók, középiskolai tanárok, vagy éppen csak tanári diplomával rendelkező, de nem a szakmában dolgozó "műkedvelők". Évente egyszer négynapos konferenciát tartanak valamelyik amerikai egyetemen, illetve ötévente Magyarországon. Tavaly épp a saját iskolám, a John Carroll University volt a helyszin, ott ismertem meg őket, már ott is előadóként szerepeltem.

Idén a Long Island University Brooklyn campusa volt a helyszin New Yorkban. Minden évben van egy téma, amiben várják az előadók jelentkezését. Idén a "Magyar határok, (e)migrációk és diaszpórák volt a cim. Több mint 9o előadás volt, több filmvetités, este fogadás, szóval egésznapos programot adott a konferencia. Az előadások főként angolul hangzottak el, s az előadók nemcsak amerikai magyarok voltak, hanem több magyarországi egyetemről is jöttek, illetve nem magyar származású amerikai és japán előadó is volt.

A japán előadó kuriózumnak számitott, főként azért mert megtanult magyarul! Az Európai Uniós és magyarország kapcsolatát kutatja a kisebbségek szempontjából. Többéve rendszeresen jár Magyarországra, Erdélybe, Kárpátaljára, Vajdaságba.

Egy floridai egyetem amerikai professzorai sajátos programot inditottak. Diákjaiknak úgy tanitják meg a kulturális sokszinűséget, hogy három hétre Magyarországra viszik őket tanulmányútra. Legtöbbjük sosem járt Florida államon kivül, nemhogy a világról, de még a saját országáról is keveset tud. Érdekes volt megtapasztalniuk, hogy az amerikai kultúra hódit a világ túlsó felén (amerikai filmsorozatok, sztárok és éttermek Magyarországon), illetve hogy ha nem beszélnek nyelveket (márpedig az amerikai diákok többsége egyetlen idegen nyelvet sem tud), akkor mennyire elveszettek tudnak lenni külföldön.

Kedvencem volt két művészettörténeti előadás. A Nemzeti Galériából most New Jerseyben kutat egy neves művészettörténész, aki az ottani Magyar Központ műtárgyait próbálja rendszerezni, beazonositani. Itt ugyanis amerikai szokás szerint sok mindent adományoznak illetve hagyatékolnak nonprofit szervezeteknek, s ezekről az adományokról nem mindig lehet tudni, hogy mi is az. Nos ebben a gyűjteményben található Barabás Miklós és Mednyánszky is. Valamint számtalan Amerikában élt és alkotó művész munkája, akikről otthon semmit sem tudunk!

Egy másik kultúr-antropológus házaspár az Amerikában élő magyarok néprajzi értékeit kutatja. Hihetetlen dolgot találtak az egyik magyarok által már kevésbé lakott államban: egy komplett berendezett szatócsboltot az 192o-as évekből! Az üzlet az akkori gazdasági világválság miatt bezárt, s szinte érintetlenül hagyták az épületet és annak berendezését. A ma még élő magyarul már nem beszélő utódoknak ez jelentette az utolsó kapcsot az ősökhöz. S a terv, hogy az épületet újraépitik a Szentendrei Skanzenben, s a teljes berendezést átszállitják oda!

A végére hagytam a saját előadásom. Magyarország turisztikai imázsáról beszéltem, a novemberben tartott előadásomat frissitettem, s most magyarul adtam elő. Az absztraktot linkelem.

A fenti képen a clevelandi küldöttség tagjai, tanárok és hozzátartozóik, akikkel együtt utaztam New Yorkba. A kép Pennsylvaniaban készült a Delaware folyó partján, az egyik festői szurdokvölgyben.