A közvetlen amerikai

Az amerikaiak közvetlensége köztudott. Ismeretlenül is rád mosolyognak az utcán, "How are you"-val köszöntenek az üzletben, s szép napot kivánnak távozáskor.

Gondolkodtam, hogy mi lehet az oka ennek a közvetlen, pozitiv hozzáállásnak. Az én elméletem szerint a pionir-időkből jöhet ez a szokás, amikor hóditó őslakosok a prérin napokig nem találkoztak emberrel, s örültek az első szembejövőnek, akárki legyen is az.

Az amerikaiak közt élve, azért rá kell jönni, hogy ez a közvetlenség is csak látszólagos. Mosolyogank mert ezt szokták meg, ez a helyi kultúra része, megkérdezik hogy vagy, de nem azért mert valóban érdekli őket a lelkiállapotod. Viszont mégis jobb egy ilyen környezetben élni, mégha csak felszines és látszólagos is, mint a nagyon valódi, s mélyekig ható szürke, mosolytalan és a másikat is elszomoritó Magyarországon. Receptre felirnek egy hét mosolygást minden magyarnak, ha tehetném.

Az amerikaik között  a feketék (afro-amerikaiak) a legközvetlenebbek. Ők a  maguk könnyedségével mosolyognak rám szembejöve az utcán vagy a boltokban. Sőt: képesek ismeretlenül is a hogylétemről érdeklődni, vagy éppen megdicsérni az öltözékem, a szemüvegem, vagy a hajam.
Nemrég egyetlen nap alatt legalább 4 bókot gyűjtöttem be feketéktől. A felszolgáló lánynak tetszett a blézerem, s tudni akarta hol vettem. Sőt meg is tapogatta. Egy másik üzletben a frizurámra mondta az egyik alkalmazott, hogy ő is ilyet akar. Az utcán pedig fiatal fickók szemérmetlenül és mégis kedvesen mondják szembejöve "pretty girl".

A kollégák, diáktársak között is könnyebben megtalálom az utat a feketékhez. Ők azok, akiket tényleg érdekli hogy mi van velem, hogyan élek itt, hogyan érzek. S ők azok, akik ha hetekig nem találkozunk, akkor teljes őszinteséggel ölelnek meg.

Tanulom a közvetlenséget. Kedves barátaim, vigyázat: hazatértem után mosolyogni fogok, megölellek, mikor látlak és simán megdicsérem majd a ruhád-hajad-alakod, ahogyan az itteniektől tanultam.

Ohiói állatmesék

Az utóbbi napokban nagyon sokszor találkoztam kisebb-nagyobb állatokkal. Magyar szemmel nézve egyik sem volt hétköznapi találkozás. Még akkor sem, ha immár félig-meddig megtelepedett amerikainak vallhatom magam.

Állatokkal minden nap találkozom ohiói létem alatt. Nem lehet őket elkerülni. Viszont a mostani beszámolómban néhány a mindennapitől eltérő élményeimről szeretnék irni.

Őzeket errefelé nemcsak az erdőkben látni. Szerencsés esetben itt sétálnak az utcánkban, szerencsétlenebb helyzetben az autópályán száguldó autók elé ugranak. A házunk melletti üres telken rendszeresen legelészik egy héttagú őzcsalád. Megszokták az emberek közelségét, nem zavartatják magukat. Szemük-fülük azért nyitva, s menekülőre fogják, ha valaki szándékosan feléjük közelit. Nos, ezek a kedves, értelmes állatok kárt is tudnak okozni. Most tavasszal előszeretettel eszik meg a fák rügyeit, a kibújó virághagymákat. Amikor én "futottam" velük össze a napokban, épp a gyepből kibújó krókuszok virágait pusztitották. Ez nem túl szép tőlük.

Az őzek kedves, de pusztitó csapatához csatlakozhatnak a mókusok. Rengetegen vannak, s mindig éhesek. Az ősszel szorgosan ásták a földbe a fákról lehulló mogyorókat és terméseket. Télre hatalmas hájakat és bundát növesztettek. S most tavasszal keresik az ősszel elrejtett kincseket: mégpedig az én virágos cserepeimben! Megörülve a tavasznak vettem árvácska-palántákat. Elültettem őket néhány virágládába, s reggelre feltúrva találtam a virágokat: a kedves állatszomszédaink őrülten kutattak mogyoró és egyéb finomságok után az éjjel. Hát a kicsi fejükbe nem fér bele, hogy emlékezzen hová is tették az élelmet?

Persze az állatok nem elégednek meg a kinti környezettel: képesek bejönni, sőt bent lakni a házban! Egyik ismerősnél a pincében pakoltunk, mikor apró karmocskák kaparászását halljuk. Fülelünk, csend, majd újra kezdődik az apró nesz. Hú, ez egér lesz, vagy patkány, vagy... Némi felderités után rájövünk: csapdába esett az apró állat, bármi is legyen. Beleesett egy fémvödörbe, s nem tud kimászni. Nosza, vödröt lefedni, majd óvatosan odébbtolni. Talán a legjobb lesz, ha kint engedjük el, nehogy már ránk ugorjon. Aztán a kinti napfényen derül ki, hogy egy apró denevér a túszunk, akik a fénytől elvakulva még repülni is elfelejt.

De lakik a verandánk alatt vakond (na jó, ez otthon is van) és büdösborz. Ez utóbbi szerencsére csak akkor büdös, ha valami baja van, de képes lespriccolni a bűzbombáival embert, állatot. Szóval ha a fekete-fehér prémes borzbaráttal találkozol, legjobb ha óvatosan hátrálsz, s nem közelited meg. A parfüm az ő esetében nem segit.

Az ablakom előtt lévő fákon egész madártani órát lehetne bemutatni. Van mikor a harkály kopogására ébredek, van mikor csak a vihar miatt összesereglett verebek csiripolnak, de van hogy tűzpiros kardinal, vagy szajkó ugrál az ágain. A ház előtti fűben pedig vörösbegyek ugrándoznak. Ők csapatokban élnek, s a friss tavaszi talajból a gilisztákat és egyéb apró állatokat kutatják hosszú csőrükkel.

S a kedvencem a végére hagytam. Egy kedves katicabogárka nemrég engem választott lakhelyéül. Az első tavaszi napon lehúzott ablakkal autóztam, s ő az ingemre költözött. Nem is vettem észre, egy étterembe betérve szólt az alkalmazott, hogy milyen szerencsém van a bogárkával.

Women of Excellence

Oly sokat foglalkoztam, s irtam már a nők mai szerepéről a gazdaság és a politika területén. Egy saját (!) szervezésű rendezvényen ma személyesen is része lehettem a kiváló nők körének.

Irtam már, hogy új munkámban egy PR-ügynökségnek dolgozom. A legfontosabb megbizásunk egy havonta megrendezésre kerülő Corporate Club nevű kapcsolatépitő (networking) rendezvény. Az elmúlt hetekben a márciusi és áprilisi programon dolgoztunk, s a ma láttam először megvalósulni valamit, aminek a hátterét mi adjuk.

Egy elegáns, profi rendezvényközpontban (Landerhaven) volt a program helyszine. A szokásos résztvevők több mint duplája, 4oo ember vett részt az ebéddel egybekötött pódiumbeszélgetésen. A téma a Women of Excellence, vagyis Kiváló Nők, melyre három nagyszerű hölgyet sikerült felkérni.

A moderátor a helyi Fox News riportere volt, sokak kedvence, s akinek mint kiderült a nagyapja magyar (hiába, Clevelandben mindenkinek van egy magyar nagyanyja vagy nagyapja). A beszélgetés főszereplője Ohio helyettes kormányzónője és egy ohioi vállalat vezetője volt. Mindannyian kedves, céltudatos nők, akik a családi feladataik mellett egy céget vagy éppen egy egész államot vezetnek. A kötelező feladatok mellett jut idejük önkéntességre is, igyekeznek visszaadni a közösségüknek, főleg a nőknek.

Az egész program annyira profin megszervezett, amire bizonyiték, hogy minden vendég egyszerre megkapta az ebédjét, s nem volt késlekedés a műsoridőben sem. Az egész programot felvettük, s több tévécsatorna sugározza majd.

Az én igazi sikerem, hogy a részben általam irt sajtóközlemény hatására jöttek újságirók tévétől, a helyi napilaptól, s a rádióval is van együttműködésünk. Ha éppen a helyszini munka mellett több időm lett volna, akkor talán már úton lennék egy nagyszerű, teljes állás felé, hiszen mégiscsak a kapcsolatépitésről szólt ez a nap.

A főszereplők fő üzenete a következő volt: "Álmodj, s dolgozz keményen. S egy idő után azt veszed észre, hogy már közel kerültél a célodhoz... Mindig kezdj valamit a lehetőségekkel, amiket kapsz. Előbb vagy utóbb elvezetnek ahhoz, amit igazán akarsz."

A linken a program beharangozója.

St. Patrick`s Parade

Március számtalan jeles napot tartogat. Március 8-a nőnap, egyre kevesebb figyelmet kap. Március 15. magyar nemzeti ünnep, inkább szól a tüntetésekről és ellentüntetésekről, mint magáról a forradalom üzenetéről. Március 17-e Európában kevésbé ismert, ez Szent Patrik napja.

Az irek védőszentjét ezen a napon végezték ki, s ennek emlékére minden évben a világ számtalan tájára sodródott irek hatalmas örömünnepet tartanak. Mondhatnánk, hogy a szent kivégzésén búslakodniuk kellene, ám ők nem ezt teszik. Zöld ruhákba és vicces jelmezekbe bújnak, s egy napra elfelejtik a világ baját.

A legnagyobb amerikai városokban - igy Clevelandben is - felvonulással, parádéval ünnepelnek. Mig tavaly fogalmam sem volt, mit jelent Szent Patrik napja, idén már kiváncsisággal mentem a belvárosi felvonulásra. Többszázezres tömeg szegélyezte az útvonalat, ahol a parádé haladt. A helyi ir közösségek, tánccsoportok, iskolák, templomi közösségek egymást követték. A parádé annyira békésen és problémamentesen zajlott, hogy el kellett tünődnöm, hogy mi az oka ennek. Aztán rájöttem: nem engedélyezik az utcai italárusitást, igy a jóféle ir söröket is csak a kocsmákon belül lehet megvenni, s fogyasztani, s ezt annyira komolyan veszik, hogy rendőr ár a kocsmák kijáratánál.
Persze kivel mással, mint néhány magyar ismerőssel látogattam el erre a rendezvényre is. Sörözésre a parádé után, egy közeli városrészben volt alkalmunk.

Még egy megjegyzés a tömeg egységéről. Mindenki zöldben volt. Értsd: nem voltak kirivó szinek, minden látogató zöld pólót húzott, vagy tetőtől talpig zöldbe öltözött. Én viszont lilában világitottam, szabotáltam a zöldet, ugyanis nincs zöld ruhám, s nem is szeretem ezt a szint magamra ölteni. Ki is találtam egy saját magyarázatot az öltözékemre: ha majd március 15-én piros-fehér-zöldbe öltözünk, akkor 17-én zöldet öltök magamra. Addig nem.

Egyébként március 15-öt is megünnepeltük, jóval szűkebb magyar körben vasárnap délután az evangélikus templomban.

Művészi társaság

Az elmúlt héten két hires művész társaságát élvezhettem. Egyik sem a modern kor embere, ugyanis mindketten a 17. században éltek Európában. De műveik által élnek még ma is, a tengernek még ezen az oldalán is, ahová életükben sosem jutottak el.

Caravaggio az olasz reneszánsz nagymestere. Egy regény akadt a kezemben, melyben az ő életét ismerhettem meg. Mindig is izgalommal olvastam a valóságon alapuló, művészi sorsokat bemutató könyveket. Szeretem átélni, hogyan formálódik egy kép, milyen összefüggésben van az alkotó életével, a helyekkel, ahol járt.

Caravaggio nem lesz a kedvencem. Igazi bonvian, aki csak a mának élt. Nem izgatta vagyon és rang, ő csak a valóságot akarta megfesteni. Új korszakot kezdett, amikor az idealizált alakok helyett a köznépből választótt modelleket, s őket a maguk valóságában vitte vászonra. Rómában, Nápolyban, Máltán is élt, mindenütt előkelő papi személyek és lovagok udvari festője volt. A legtöbb helyről menekülve távozott, mivel mindig okozott valami galibát, ami miatt éppen börtönbe csukták.

A másik művész holland mester, Rembrandt. A Cleveland Museum of Art nemrég nyilt kiálitása a mester Amerikában található műveit gyűjtötte össze. Szinte ugyanabban a korban élt, mint Caravaggio, csak ő éppen kicsit északabbra.

Az ő modelljei általában teljesen fel vannak öltözve (nem úgy mint olasz kortársánál). Leginkább portréfestőként volt sikeres, előkelő megbizói fekete textilekbe burkolóznak, s hófehér keményitett spanyol gallért viselnek. Rembrandt több művéről csak az elmúlt évtizedekben derült ki, hogy tanitványainak, vagy követőnek művei, akik a megtévesztésig másolták az ő stilusát.

Mindkét művész életét filmen is megörökitették. A filmekről további infók a lenti linkeken.

Caravaggio film

Rembrandt film

Cleveland magyarjai - egy régi dokumentumfilmen

Jósorsom nem véletelenül hozott össze a főnökömmel. Mikor megtudta, hogy a clevelandi magyarokról irom a szakdolgozatomat, azonnal dobálta a neveket, újságirókat és rendezőket, akik ezzel a témával foglalkoztak az elmúlt évtizedekben. Hogy-hogynem, egy régi dokumentumfilmet is előkeritett nekem, sőt még a rendezőjével is szivesen összehoz, ha szeretném.

A film 197o-ben készült, s Cleveland magyar negyedének "kiürüléséről" számol be. A legelső magyarok már az 18oo-as években telepedtek meg itt. Templomokat, iskolákat, házakat és üzleteket épitettek, élénk szociális életet éltek itt. A 6o-as években indult egy elvándorlási hullám. Ezt mutatja be a film, ennek az okaira próbál választ keresni. Az egyik fő ok, a beköltöző feketék, s velük a bűnügyi esetek számának emelkedése volt. A magyarok nem érezték magukat biztonságban, igy inkább a várostól távolabbi, de nyugodtabb övezetbe húzódtak. Ennek következtében viszont a korábban koncentráltan, egymáshoz közel élő magyarok szétszóródtak. Igy ritkábban találkoznak, nehezebben jutnak el magyar alkalmakra, s a nyelvet is alig használják.
Dolgozatomban erre a problémára próbálok megoldásokat javasolni, szigorúan kommunikációs illetve marketing-PR szempontból.

Akit érdekel (és tud angolul), az nézze meg a filmet a lenti linken. Illetve az illusztrációként használt, s nemrég megjelent könyvben is találunk régi fotókat a környékről. Ezeket az utcákat, üzleteket és embereket ma már nem találjuk meg itt...

Like the Bubbles in the Wine

Michigan 2.

Az elmúlt héten itt tavaszi szünet volt az egyetemen. Nem voltak órák, s nem kellett a campuson dolgoznom. Még mielőtt azt gondolnánk,hogy egy teljes lazitós hétnek néztem elébe, meg kell hogy valljam, igencsak munkás héten vagyok túl. Az egyetemi elfoglaltságok helyett a többi munkámra tudtam igy a szünet ideje alatt összpontositani, szóval dolgoztam hétfőtől péntekig, mint egyébként. Aztán némi betegség és teljes fáradtság jelentkezése után döntöttem: a hétvége az enyém, s magam mögött hagyok munkákat, tanulnivalót, megszokott környezetet és irány Michigan!

Még jó, hogy vannak olyan kedves és önzetlen barátaim (persze magyarok, az otthoni készletből:), akik hajlandóak voltak leszervezni és hozzám igazitani a programjukat. Legutóbb Reninél és Jocónál jártam Grand Rapidsben és Zeelandben, most viszont Cleveland és az ő lakhelyük között félúton találkoztunk. Igy se nekik, sem nekem nem kellett túl sokat (csak 3 órát) autózni, s a gyönyörű napsütésben futottunk össze Ann Arbor városában.

A legutóbbi michigani utam során egy rövid pihenőt tettem itt. A városka legnagyobb látványossága a University of Michigan egyetem, amely a legjobb egyetemek sorában van az USAban. 4o ezer diákja a világ és Amerika minden sarkából érkezik ide. A campus a város közepén helyezkedik el, igazi angolszász épületegyüttes, ott sétálva Európában éreztük magunkat.
Az egyetem mellett hangulatos kávézók, éttermek, művészboltok tarkitják a városka utcáit. Igy elég sok a járókelő, s igazán otthoni hangulatot áraszt a sok kirakattal és üzlettel.
A városközponttól nem messze a természet lágy ölén tettünk egy kisebb túrát. Az idei első nagyobb kintlétem (4 órán keresztül egyfolytában) igencsak jól esett. A sétánk véletlenül az egyik régi temetőn át vezetett, sokféle mulatságos sirfeliratot illetve nevet találtunk itt. Aztán az Arborétumban a folyó partján fejedelmi látványban volt részünk. A "nagy" túrát hatalmas lakomával jutalmaztuk: egy valódi amerikai "diner"-ben (étterem) nagyon finom levest és steaket ettünk. A desszertre és a borra otthon került már csak sor.

Este értünk a szálláshelyre, ami a közeli Chelsea városka egyik bed&breakfast (szoba kiadó) magánszálláshelye volt. Egy kedves család nagyon barátságos otthonában szálltunk meg, ahol külön dij nélkül használhattuk a jaccuzit (vauh!!) és a házimozit. Reggelire pedig házilag készitett finomságokkal, terülj-terülj asztalkámmal vártak. Hát ezért megérte ide jönni!

A lazulást azonban nem sokáig élveztük, vasárnap délelőtt újabb túrára indultunk, a közeli Pickney-Waterloo Parkba. A természet még csak most ébredezik, de még igy is csodálatosak volt a lombnélküli erdők és a szikrázó tavak. Igen, itt nagyon sok tó van, ezt már az autópályáról is láttam. Jópár óráig élveztük a napsütést, azonban délután vissza kellett indulnunk, ki-ki a maga otthonába, ellentétes irányba. Előtte viszont az idei szezon első fagyiján is túlestünk!

Michigan továbbra is az elérhető kedvenc helyek között marad. Márcsak az ott élő kedves barátaim miatt is. De legközelebb ők jönnek Ohióba!

Kiskosztümmel munkába

Nos, az álláshalmozó mivoltomról már irtam. Most lássuk, miért is érte meg letenni a munkát három helyen és felvenni egy még bizonytalan, de annál inkább vonzón helyen.

Pár hete nagy felismerésre jutottam: az rendben van, hogy rendes szakmai, irodai munkára vágyom, de ahhoz előbb el kell nyernem egy állást, s még előbb interjúra kell mennem. Márpedig interjún szép ruhában, kiskosztümben érdemes megjelenni. Én pedig a sok hamupipőkés, piszkos teendőhöz nem kiskosztümökben szaladgáltam, hanem akármilyen egyszeri melegitőben és trikóban. S még ha odahaza több öltözet rendes ruhám is van, ideát nagyon is szükségem lesz valami "manageres" öltözékre.

Alighogy eme felismerésem megfogalmazódott bennem, az egyik kedves ismerős felajánlotta, hogy egy nagyszerű üzletben, igenjó áron tud nekem ruhákat szerezni. Sőt, eljön velem, s segit választani. A felajánláson kapva-kaptam, s végül négy teljes öltözet ruhával távoztunk a boltból. Igy mig egyik héten a gondolat született meg, következő héten már tett követte a szándékot.

Aztán jött az igazi csoda. A kosztümvásárlás utáni héten telefont kapok: szeretnének aszisztensnek egy általam is ismert és elismert kis PR-ügynökséghez. Igy a vágy és a terv beérik, s eredményhez vezet: lesz hely, ahová felölthetem az újonnan szerzett ruháimat! S még jobb: az Emmy-dijas (!) főnököm  bevezet a helyi rádió, tévé és nyomtatott sajtó világába, igy még az is lehet, hogy pár hónap múlva teljes állásom lesz valahol!

Szóval merjünk álmodozni és a megvalósitás útjára lépni. Még akkor is, ha a körülmények nem biztatóak, s ha nem látjuk a következő lépést. Csak lépjünk, s a többi majd jön.
Mert igy akár a korábbi "kosz"-ból "kosz-tüm" is válhat.

Dala dala

Újabb zenei felfedezést tettem: találtam egy nagyon mai, nagyon bájos zenekart. A Dala két kanadai lány találkozásából született, country zenét játszanak eléggé mai könnyed stilusban. Hangjuk susogó, zenéjük suhogó, a szövegeik suttogók. A legjobb ha nem is ragozom, hanem néhány darabot ide linkelek. Az egyik épp egy ismert Ohio szám. Egyébként ők is bloggolnak, fotós útibeszámolójukat a weboldalukon találjuk.

Jó hallgatózást!

Dalagirls website

Dala: Fortress

Dala: Ohio

A munkazsonglőr

Új mutatvánnyal rukkoltam elő az elmúlt két hét folyamán: munkazsonglőr lettem. Hallottatok már erről? Van elképzelésetek erről az új, eddig ismeretlen fogalomról? Nos, elárulom a titkát.

Ha nem elégedsz meg egy munkával, vagy nem elég a pénzed ami az egyetlen munkádból bejön, vagy ha éppen nem azt csinálod, ami szeretsz, akkkor a tanácsom, hogy keress másodállást. Aztán, ha az sem elég, átválthatsz harmad-, majd negyedállásra és igy tovább. Vigyázat, a munkák hatványozása egz idő után kórossá válhat...

Jómagam hat párhuzamosan futó állásomnál kezdtem el gondolkodni, hogy akkor mit és miért is vállaltam el az elején. Hat helyre járni munkába, mégha nem is minden nap megyek minden helyre, akkor is fárasztó az állandóan új helyszinekre való autókázás, a rutint mellőző, minden esetben más jellegű feladatok, a testi-lelki elfáradásról nem is beszélve. A szervezetem jelzett: ez igy nem mehet tovább. Bármennyire is jó a megkeresett dollárok összege, ha közben éppen arra nem jut időm, amiért ide jöttem. Mármint a tanulmányaimra (most  épp záróvizsga és szakdolgozatirás folyik) és a szakmai tapasztalatokra (értsd szakmai gyakorlat és munka).

Aztán, hogy hogynem, megláttam a fától az erdőt, meg az alagút végén a fényt: feladtam néhányat a korábbi munkáimból. Maradtak a szakmai munkák, s ugrottak a csupán pénzkeresési célból elvállalt hamupipőkés megaláztatások. Az élet úgy hozta, hogy van egy lelkes, kezdő, újonnan érkező hamupipőke, aki három helyet is elvállalt az enyémekből. Ő még nem tudja, hogy egy év elég lesz, hogy ráunjon a piszkos munkára. De talán addig eljön érte a herceg... Ellentétben velem, akiért a szakmai feladatok jöttek el. Erről is irok hamarosan.

Paprikás bevetés

A hétvégén újra “bevetésen” voltunk. Tomival a CTP Ifjúsági Üzleti Programját képviseltük a clevelandi Paprika Bálon.

Számos magyar rendezvényen, bálon jártam már amerikai tartózkodásom során. A Paprika Bál az a rendezvény, melyről a helyi sajtó is jelentést tesz. Évente rendezik meg a belvárosi Ritz-Carlton Hotelben, 15o-2oo vendég jelenlétében. Az előkelő vacsorát neves tévés személyiség moderálja. A város meghatározó személyiségeit: politikusokat, vállalkozókat, bankvezetőket hivnak meg ide, s abban a szerencsében  részesültünk, hogy mi is a meghivottak között lehettünk. Én már rutinos vendég voltam, a tavalyi alkalmon debütáltam, idén már sokan köszöntöttek ismerősként. A vacsora közben egy sajátos aukció történik. A felajánlott tárgyakat (műtárgyak, magyaros ajándékcsomagok, kézimunkák, borok, ékszerek) ún. néma aukción  vásárolhatják meg. Ez azt jelenti, hogy a tárgyakat kiállitják, s a mellettük található papiron iratkozhatnak fel a licitálók. Jómagam egy otthonról hozott falusi csomaggal járultam hozzá a rendezvényhez: a szerencsés nyertes 6o dollárért igazi szabolcsi szilvapálinkát, szilvalekvárt és himzett párnahuzatot kapott.

A rendezvény során befolyt nem kevés összeget a szervező alapitvány oktatási és kulturális célokra ajánlja fel. Igy nyertünk mi is némi támogatást a CTP erdélyi programjának.

S miért érte meg újra szmokingot és estélyit ölteni magunkra? A bálon számos helyi meghatározó személlyel sikerült beszélnünk, akik egyéni előrejutásunkban tudnak támogatni (értsd álláskeresés), továbbá éppen a CTP-programjaihoz tudnak anyagilag és szellemileg is hozzájárulni. Ez a rendezvény is az önkéntességről és a networkingről (kapcsolatépités) szólt, két olyan fogalom melyekről igencsak sokat tanulhank az amerikaiaktól (s itt élő amerikai magyaroktól).

Leveshiány

Amerikai tartózkodásom második évébe lépve gyomrom igencsak kezdte megelégelni az itteni ételeket. A helyiek hirből ismerik a levest, de nem fogyasztják. Esznek ugyan sok zöldséget, de hozzá még több szénhidrát (kenyér, zsemle, krumpli, tészta) jár, ami telitő, de nem tápláló.

Pár hete kezdtem megelégelni az itteni "konyhát", igy gondoltam magam állok neki valami magyarosan, valami gyomromnak valót varázsolni. Tél lévén a levesek mellett döntöttem.
A hideg ellen és betegségre is jó orvosság egy gazdag húsleves. Otthon nem sűrűn főztem, most viszont már kétszer is csináltam. Jelentem: amerikai körölmények között is  finomat lehet késziteni. Persze a csirke nem a mi udvarunkon kapirgált, hanem egy Amish farmról jött, ezt gazdagitottam némi borjúlábszár-csonttal, zöldségekkel, s kevés fűszerrel és kész is a nagyon otthoni vasárnapi tyúkhúsleves. Errefelé gyártanak magyar csigatésztát, cérnametéltet és apró eperlevél tésztát is, igy már végképp hazai sikeredtek az izek.

A másik levescsoda, amit főztem a minestrone leves. Ilyet sem csináltam még, de itt találtam egy nagyon kiadós receptet. Akkora adagot főztem, hogy egy hétig ettük... De nem tudtam megunni, annyira finom lett. A titkát is elárulom, itt közlöm a receptet. Kb. 2o perc az előkészités, 3o perc a főzés, egy órán belül nagyon laktatót készithetünk igy.

Hozzávalók:
1 hagyma apróra vágva
2 evőkanál olivaolaj
4 gerezd fokhagyma darálva
2 zeller, apróra vágva
1 répa, szeletelve
1 cukkini, szeletelve
1 teáskanál oregano
1 teáskanál bazsalikom
1 teáskanál só
fél teáskanál őrölt bors
fél liter húsleves alaplé
1 paradicsomkonzerv (hámozott, apróra vágott)
1 paradicsomkonzerv (darált)
1 babkonzerv
kevés apró tészta
kevés parmezánsajt
kevés frissen vágott petrezselyem

A hagymát olajon megpiritjuk, hozzá adjuk a fokhagymát, a zellert, a répát, a cukkinit, s együtt pároljuk. Majd felöntjük a húslével, vizzel, hozzáadjuk a fűszereket, a konzerveket és puhára főzzük. A tésztát a végén főzzük bele pár percig. A kész levesre szórjunk parmezánsajtot és petrezselymet, hozzá piritóskenyeret készitsünk.

Jó étvágyat (és minél kevesebb hideg téli napot) kivánok!

Memphis

A héten Memphisben jártam. Illetve Memphis látogatott el Clevelandbe. A nagysikerű, s többszörösen dijnyertes musical nyitóelőadását láttam a Playhouse  Palace Szinházában. Köszönet érte Angienek, aki szokásához hiven be tud csempészni az egyetemistáknak szervezett kultúrprogramokra.

Nem vagyok musical-rajongó, de ez a mostani előadás nagyon tetszett. A történet az 5o-es évek Amerikájában játszódik a Tenessee állambeli városban. Ez az állam igencsak déli terület, ahol a feketék és fehérek közötti ellentétek eléggé kiéleződtek. Egy különc fehér fickó a fekete negyedbe téved, ahol az egyik bárban felfedez egy csodás hangú énekesnőt, aki történetesen fekete. A fiú rádiós dj, a lánynak pedig segit szinpadra jutni. Persze szerelmi szál is szövődik, ami nem teljesen bonyondalommentes.

A történet mellett a zene nagyon találó. Hallunk gospelt, bluest, R&B-t, mégpedig a rock and roll hőskorából. Ezeket a zenéket a feketék terjesztették el, legyőzve a fehérek kezdeti ellenállását.
Csodálatos a darab szereposztása, sok tehetséges fiatal művész énekelt, táncolt, s varázsolt elénk egy hihetetlen műsort.

Izelitőnek itt egy zenés részlet a Memphis-ből. Bizonyára hamarosan Budapestre is megérkezik ez a Broadway-darab. Mondjuk a fekete művészeket és a déli akcentust nehéz létrehozni odahaza.

Someday

Memphis video