Hús-vét

Ez az év észrevétlenül repül. A tél enyhe volt, a tavasz beköszöntét szinte észre sem vettük, hiszen nem volt hideg, havas időnk. A tavaszt köszöntő legnagyobb ünnepünk a húsvét, melyet 4o napos böjti időszak előz meg.

A böjti időszak jó alkalom az embernek arra, hogy befelé figyeljen. Számba vegye hiányait, hibáit, és közben készüljön az újjászületésre, a feltámadásra, az örömünnepre. Személy szerint többször próbáltam már böjti "fogadalmakat" tenni, próbára tenni, hogy tudok-e tudatosan figyelni arra, hogy mit veszek magamhoz, mit eszem, hogyan beszélek és mit teszek. Idén a böjt is úgy elrepült, hogy tudatosabb fogadkozást tehettem volna. Na persze ez megint csak kifogás...

Húsvétra készülvén nagycsütörtökön páskavacsorán vettem részt. Először szerveztek ilyet a templomunkban, ahol csaknem 5o-en vacsoráztunk együtt. Nem is annyira az ételről, hanem az ünnep lelkületéről szólt az együttlétünk. Az ószövetségi zsidó hagyományt követve ettük végig az ünnepi páska ételsorát. A zsidóknál ugyanis a húsvét, a páska ünnepe az egyiptomi szolgaságból való kiszabadulásra emlékeztet. Ezért az ételeknek is sajátos szimbolikájuk van.

Ezen a vacsorán nem esznek semmilyen édeset, sőt, az ételeknek sós, keserű ize kell, hogy legyen. A tradicionális kézmosás után először bort iszunk, hálát adva. Aztán sós vizbe mártott retket, salátát eszünk előételnek. A gyökerek a földhöz való tartozást, a sós viz a könnyeket, a szenvedést szimbolizálja. Ezután kerül sor a pászka megtörésére, ami a kovász nélküli kenyér. A vándorlások során ugyanis nem tudtak kenyeret keleszteni, ezért lapos lepényt sütöttek, mi is azt ettünk. A pászkához ecetes torma járt, a keserűségekre, nehézségekre utalva.

A főétel főtt tojás és báránysült volt. Ehhez köretnek, salátának reszelt alma járt fahéjjal és darált dióval megszórva. Ez igazán nagy kedvencem lett. A bárány az áldozati bárány, amelynek vére megmentette a zsidó elsőszülötteket Isten sorscsapásai alól.

Az ószövetségi hagyományokra épülő "liturgia" mellett az újszövetségi húsvét ill. utolsó vacsora képeit is felelevenitettük. Az utolsó vacsorán Jézus megmosta a tanitványai lábát, megtörte a kenyeret, hálát adott a borért, s ezzel az első úrvacsorát megszerezte, tanitványait elküldte szolgálni. Az ő áldozatát is jelképezi a leölt bárány.

A mellékelt képek ausztriai kirándulásunkkor, húsvét napján készültek. Ne felejtsük el a csokitojások és nyulak mögött a lényeget, hogy mit és kit is ünneplünk ezzel.

Bicajjal Ausztriában

Ausztriába mindig szivesen megyek. Itt van a szomszédban, autópályán elég gyorsan át lehet suhanni. Az osztrákok bővelkednek hegyekben, ahol télen sielni, nyáron túrázni lehet. Igy én is voltam már hegyen sitalpon és túracipőben, vadvizi eveztem gyors folyóján, s korábban már bicajoztam is kis hegyi utakon. Városkáiban történelmi épületek, macskaköves utcák, a klasszikus zene és a császári boldog békeidők hangulata vár.

Most húsvétkor családi kirándulást tettünk keresztfiamékkal. Eredetileg keresztfia-anya kiruccanás lett volna, végül kibővült létszámmal utaztunk ki. Célpontunk Krems duna-parti városa volt, itt ugyanis keresztfiam bátyjánál tudunk vendégeskedni. Szinte már hazajárunk hozzá a diák-legénylakásba.


Csodás tavaszi napjaink voltak, még az esőt, rossz időt is elkerültük. Szombat délután már a Duna-parton sétáltunk, néztük az elhaladó uszályokat és a turistahajókat. A város középkori házai között sétáltunk, felmásztunk a part fölé magasodó szőlősdombok tövébe. Templomtornyok mindenütt, barokk és gótikus stilusban. A házak is vaskos falakra épültek, boltozatos kapubejárókkal, hangulatos belső udvarokkal és a magaslatokon kialakitott teraszokkal.

Kulináris élményekben sem volt hiány, hiszen szőlőtermő vidéken, Wachau völgyében jártunk. Ősszel, mikor legutóbb itt voltunk, épp szüreteltek, s mustot  kóstoltunk. Most a frissen sarjadó töveket láthattuk, s a helyi borokat izlelgethettük. A Heurigam egy sajátos osztrák vidéki vendéglő: közvetlenül a szőlőspincéknél kialakitott kiülős kocsmát jelenti, ahol a házigazda maga a szőlősgazda.

Egynapos biciklitúrára mentünk a Duna völgyében a szomszédos településekre. Krems-Stein-Unterloiben-Dürnstein volt az útvonalunk. Távolságban nem volt hosszú, hiszen összeérnek a települések, viszont a dombocskák miatt mégis fárasztó volt az út. Helyben béreltünk biciklit, ami inkább kocaturistáknak, nem komoly hegyi kerékpárosoknak való. Hangulatosat tekertünk a szőlők között, mellettünk alagutakon keresztül haladt a régi nosztalgiavonat, lent a vizen hajók úsztak.

Dürnsteinban többórás kitérőt tettünk. Ez a városka nagy kedvencem, hiszen a hegyoldalban romantikus várromhoz lehet feltúrázni, lent egymást érik a különböző stilusú templomok, éttermek, borozók és ajándékboltok. Mi is sétáltunk, boroztunk, töltődtünk.

A képek magukért beszélnek. Legközelebb talán hajózni is fogunk.

Siker és nők

Áprilisban folytattuk a tavaly elkezdett gazdagréti női programok sorát. Újra találkoztunk a gazdagréti református templomban, se együtt töltöttünk egy aktiv szombat délutánt. Mostani témánk a siker volt, vagyis arra kerestük a választ, hogyan lehetünk sikeresek nőként, keresztényként a mai világban.

A mostani programunk nagyobb kihivás volt nekünk, szervezőknek is. A sok munka, feladat, családi elfoglaltság közepette nem volt sok időnk alaposan előkészülni. Ráadásul most külső előadót sem hivtunk, mi magunk tartottuk, vezettük az összes programpontot. Személy szerint nekem is kihivás volt ez a nap: a téma nagyon közel áll hozzám, de hogyan lehet ezt közel hozni másokhoz, hogyan tudunk közösen jó útra terelődni általa?

Végül 25-en voltunk együtt. A témafelvetés előadások keretében történt. Először a siker világi fogalmát jártuk körül, majd pedig a bibliai értelmezését boncolgattuk. Három csoportban külön dolgoztuk el a siker témáját a munkában, családban  és a közösségben. Volt kreativ rajzolás, bibliai nőalakok sorsán keresztüli szemlélődés.

Személyesen nekem sokat jelent a következő mondás: "Minden, amink van ajándék Istentől. Minden, amivé válunk ajándék Istennek." Valahogy igy kell a sikert is elfogadni: nem értünk és miattunk van, hanem odafentről száll ránk áldásként. Ezért legyünk büszkék rá és merjük használni a sikerünket. A siker nem lehet csupán cél, ahogyan a mai világ diktálja, hanem eszközként kell szolgálnia másokat.

Kolozsvári CTPs kalandok

Nemrég a CTP-vel Kolozsváron jártunk. Három hétvégi napot töltöttünk az erdélyi városban. Több célunk volt a kintléttel, lássunk egy gyors beszámolót.

Ha jól akarod magad érezni, akkor ne tégy mást, csak végy  egy-két-három őrült CTP-önkéntest, utaztasd ki őket Erdélybe, ereszd őket össze a kinti hasonlóan gondolkodó őrült magyar közösségi emberekkel, s eredményül egy fárasztó, de feltöltő programot kapsz.

Mi hárman utaztunk ki a CTP vezetőségéből, majd másnap még három lelkes segitőnk érkezett Budapestről. A hosszú, elcsigázott (szó szerint csigatempójú) autózásból rögtön a feladatok sűrűjébe vetettük magunkat: a kinti társszervezetünk irodájában felvételi interjúra került sor. Négy nagyon tehetséges jelöltet hallgattunk meg, s mindannyian átmentek a szigorú birák (mármint mi) szűrőjén, tehát hamarosan utazhatnak Amerikába tanulni. 

Kinti "társszervezetünk" a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) fiatal, agilis munkatársai nemcsak helyet biztositottak nekünk a hétvégére, hanem a megbeszélések során a közös munkába is belefolyatak. Együtt szervezzük ugyanis a nyári IÜP (Ijfúsági Üzleti Program) tábort Csikszeredán. Ők segitenek támogatókat, pályázati pénzt szerezni, no meg elegendő középiskolás diákot toborozni a helyi magyar iskolákból. 

Szombaton egynapos workshop-keretében az IÜP-alumninak szerveztünk szakmai programot. Azokat az egykori középiskolás diákokat vártuk, akik ma már a kolozsvári egyetemeken tanulnak. Témánk a közösség média volt, marketinges társammal ketten tartottunk előadásba oltott beszélgetést. A délután folyamán csoportmunkában megmérettettek a résztvevők, akik komoly pénzdijért szálltak versenybe: az erdélyi IÜP nyári táborához terveztek online kampányt. Aki nyert, az vállalta is, hogy a tervezett programot megvalósitja. Hajrá. 

A hétvége hivatalos részét nemhivatalos lazitással zártuk. Az estéket Kolozsvár magyar szórakozóhelyein, hangulatos kiskocsmáiban töltöttük. Meglepő volt tapasztalni, hogy itt mennyire udvarias a kiszolgálás és kedvesek a házigazdák. Az ételek pedig hihetetlenül finomak voltak! Persze a helyi söröket is teszteltük, nehéz volt vasárnap hazaindulni. 

Ezen a hétvégén volt éppen virágvasárnap, s ragyogó napsütésben zárhattuk a programot. A főként ortodox-katolikus román templomok megteltek, a bejáratok előtt is sűrű tömeg várta Jézus bevonulását Jeruzsálembe. Az emberek ünneplőben korzóztak aztán a sétálóutcákon, kezükben a templomban kapott (és megszentelt?) ágakkal, virágokkal, barkával.

Azt hiszem legközelebb sem hagyom ki, ha Erdélybe mehetek. Még akkor sem, ha munkás, fárasztó program vár, mert itt valóban van értelme önként erőfeszitéseket tenni. 

Tajtékos napok

Boris Vian Tajtékos napok cimű regényét még ősszel olvastam. Akkor került a mozikba a mű filmváltozata népszerű francia szinészekkel. Ám a film a megnézése előtt mindenképpen el akartam olvasni a könyvet. A könyv megvolt, a film váratott magára. Most láttam csak a mozit, igy most irom a beszámolómat is a könyvről és a filmről.

Boris Viant korábban nem ismertem. A könyv nagyon tetszett. Szürreális, fájdalmasan-szomorú, ám mégis megnevettető. Szerelmes regénynek mondják a könyvet, s valóban egy különös szerelem története Chloé és Colin között Párizsban egy futurisztikus ám mégis retrohangulatú világban. Ebben a meseszerű világban a főhős egy kis egérrel él együtt, szakácsa a vacsorához való angolnát a csapból húzza elő. Fiatal, bohém világot látunk, ahol az ifjak összejárnak, együtt múlatják az időt, filozofálnak, s persze szerelmesek lesznek.

Chloé egy törékeny leány, a filmben Audrey Tatou játssza. Colinnal beteljesedik a szerelmük, hála a barátaik erősitésének. Házasság, nászút, majd Chloé megbetegszik és vele beteggé lesz Colin és a lakás, a szoba, ahol élnek. Vegetálnak, szürkülnek, a terek beszűkülnek.

A szövegből egy kedves idézet: "Ha elszalasztjuk a percet, újra próbálkozhatunk... Előttünk az élet, hogy sikerüljön." Vagyis semmi sincs hiába, s soha nincs késő vagy lehetetlen.

A mozit mindenképpen érdemes megnézni. De előtte jó rávezetés a regény elolvasása.

A filmről

Az iróról

Elfújta a szél

Na nem a nagysikerű romantikus regényről vagy az abból készült filmről akarok most regélni. Hanem arról, hogy elfújta a szél a hangom, erőm, motivációm.

Az elmúlt hetekben, vagy inkább hónapokban eléggé zaklatott életet éltem. Tél volt hó nélkül, tavasz lett átmenet nélkül. Évváltás, aztán év eleji leállás helyett rengeteg tennivaló a munkában, s ráadásnak egy új megbizás, új munkahely új kollégákkal és feladatokkal.

A sok feladat sok új ötletet és aktivitást hozott magával. Az agyam folyamatosan kattogott, alig tudtam magam utolérni a tennivalókkal. A testem viszont kezdte jelezni, hogy elég lesz, rám férne a pihenés. Csak éppen nagyobb leálláshoz nem volt se időm, se lehetőségem, annak ellenére, hogy az egyéves itthonlétem alatt már ideje lett volna egy hosszabb utazásnak, feltöltődésnek.

Szóval feladatok ide vagy oda, a természet energiái döntöttek felettem. A hétvégi szélviharban tett kirándulás meghozta eredményét: vasárnapra elment a hangom, hétfőn már folyt az orrom, s szerdára ágybanfekvős állapotba kerültem.

Persze az élet nem áll meg. A betegség is munkával fűszerezve az igazi: két prezentáció megirása között egy ütemezett szundi, majd pár telefon, újabb szundi. S közben vágyakozva nézem az ablakon besütő napot, a kinti melegben szaladgáló gyerkőcöket, én meg idebent didergek...

Elfújta a szél. A balkonomon lévő virágokat is. Érdekes, hogy az egy időben ültetett árvácskák közül az egyik nagyon birja az extrém körülményeket, a másik viszont kifeküdt, mint én.

Vezetés keresztény módon

Még tavaly ősszel vettem részt egy kivételes tréningen. A KEVE Társaság (Keresztény Vezetők Egyesülete, www.keve.org) missziója, hogy irányt mutasson a mai üzleti világban, politikában és társadalomban. Önkéntes szervezetként olyan programokat szervez, ahol a magyar vezetők szilárd erkölcsi alapon és keresztény értékrend mentén kaphatnak megerősitést.

Az általuk szervezett The Trinity Forum programja kizárólag "bennfenteseknek" szól. S én most bennfentes voltam, hála a CTP-s kapcsolatnak. Az egynapos "továbbképzés" témája a jellem volt, s egy vaskos tanulmánykötetet szemléztünk, beszéltünk át.

Most a számomra leginkább sokat mondó szemelvényekből idézek.

"Miképpen lehet hosszú távú célokat követni egy rövid távra berendezkedett társadalomban... A Nem hosszú távra! jelszava elbizonytalanitja a hosszú távú cselekvést, fellazitja a bizalom és az odaadás kötelékeit, és megbontja az akarat és a magatartás kapcsolatát."
(Richard Sennett: The Corrosion of Character)


"...hátat forditott a hegyeknek, és botorkálva megindult nyugat felé.."
(C.S. Lewis: A nagy válás)

"Végső soron csak két fajta ember létezik. Az egyik ezt mondja Istennek: Legyen meg a Te akaratod. A másiknak pedig Isten mondja ezt: Legyen meg a te akaratod."
(C.S. Lewis)

"...úgy tűnt, mintha arca könnytől ragyogna, de talán csak a folyékony szeretet és világosság sugárzott belőle"

"A mai gazdaság nem apáink gazdasága. A tegnapi tudás soha nem ért kevesebbet, mint ma."

"Korunk egyik baja az lehet, hogy személyiségünk túl korán érik, a jellemünk pedig túl későn."

 A fenti idézetek mind azt támasztják alá, hogy ma, modern, 21. századi világunkban a rövidtávú (világi) céloknak élünk megfeledkezve a hosszútávú (égi, erkölcsi) célok szolgálatáról. A KEVE rendezvénye megerősitett, hogy többen is szivükön viselik e kettősség feloldását.

A program abban is megerősitett, hogy mennyire fontos a tudásmegosztás és a kapcsolatépités. Egy másik helyen olvastam ezt: 
"A világban minden disztribútiv, vagyis a haszonelvű gazdasági logika hatálya alatt áll. Két olyan dolog van, ami nem: a szeretet és a tudás. Ezekből ugyanis ha adunk másoknak, attól nekünk nemhogy kevesebb marad, hanem több lesz."

A rendezvényen ajándékul Os Guiness: Elhivás c. könyvét kaptuk. Még olvasom, de hamarosan erről is beszámolok.