Boris Vian Tajtékos napok cimű regényét még ősszel olvastam. Akkor került a mozikba a mű filmváltozata népszerű francia szinészekkel. Ám a film a megnézése előtt mindenképpen el akartam olvasni a könyvet. A könyv megvolt, a film váratott magára. Most láttam csak a mozit, igy most irom a beszámolómat is a könyvről és a filmről.
Boris Viant korábban nem ismertem. A könyv nagyon tetszett. Szürreális, fájdalmasan-szomorú, ám mégis megnevettető. Szerelmes regénynek mondják a könyvet, s valóban egy különös szerelem története Chloé és Colin között Párizsban egy futurisztikus ám mégis retrohangulatú világban. Ebben a meseszerű világban a főhős egy kis egérrel él együtt, szakácsa a vacsorához való angolnát a csapból húzza elő. Fiatal, bohém világot látunk, ahol az ifjak összejárnak, együtt múlatják az időt, filozofálnak, s persze szerelmesek lesznek.
Chloé egy törékeny leány, a filmben Audrey Tatou játssza. Colinnal beteljesedik a szerelmük, hála a barátaik erősitésének. Házasság, nászút, majd Chloé megbetegszik és vele beteggé lesz Colin és a lakás, a szoba, ahol élnek. Vegetálnak, szürkülnek, a terek beszűkülnek.A szövegből egy kedves idézet: "Ha elszalasztjuk a percet, újra próbálkozhatunk... Előttünk az élet, hogy sikerüljön." Vagyis semmi sincs hiába, s soha nincs késő vagy lehetetlen.
A mozit mindenképpen érdemes megnézni. De előtte jó rávezetés a regény elolvasása.
A filmről
Az iróról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése