Műfordítás

Ezt sem gondoltam volna, hogy Amerikában fogok a klasszikus magyar irodalommal intenzívebben foglalkozni. Már írtam arról a tanári konferenciáról, ahol előadóként szerepeltem. Említettem azt is, hogy voltak ott előadások Kosztolányiról, Máriairól, illetve az ő műveiknek angol változatairol.

Nos, most épp az egyik műkedvelő amerikai irodalmár tanárral olvasunk századeleji magyar irodalmat. Magyarul. Merthogy ő még erre is képes volt, hogy felnőtt fejjel megtanuljon magyarul. Én volnék az, aki segít neki a szövegek fordításában, megértésében. Viszont amennyire ő tud magyarul, nem nagyon igényel segítséget... Persze a régies kifejezések és szólás-mondások magyarázatánál jól jön a tudásom. No meg a versek bonyolult (s számomra is nehezen értelmezhető) nyelvtani körmondatainál. Olvasunk Kosztolányit, Csóori Sándort, no meg amerikai-magyar szerzőket, például a Clevelandben egykor élt és alkotó Reményik Józsefet, akinek a neve nekem eddig semmit sem mondott (bár odahaza nem is igazán ismert).
Tanulok én is magyart, no meg persze angolt a műfordítások által.

Memorial Day

Az amerikaiaknál minden hónapra jut egy állami ünnep. Praktikusan az ünnepnapokat hétfői napra teszik, így lehet hosszú hétvégézni, nem kell attól tartani, hogy a hétvégére esik az ünnepnap. A májusi ünnep a Memorial Day épp ma volt, a hónap utolsó napján. Ezen a napon a háborúkban elesett katonákra, hősökre emlékeznek, ezért is az ünnep neve (Emlékezés Napja).

Már napokkal ezelőtt kikerültek a nemzeti lobogók az utcákra, a kertekbe, vagy éppen a házakra. Az üzletekben nemzeti színben lehetett kapni mindent, pólótól a cukros süteményig. Jómagam kiváncsian vártam, hogy milyen formán ünnepelnek, ugyanis itt a nagy Amerikában a katonaság (Army) és a katonák, veteránok nagy becsben vannak tartva. Példának okáért az egyetememen ingyen tanulnak a katonák, persze cserébe vállalják pár évig a szolgálatot (no meg a terepszínű egyenruha viselését az órákon). Itt nincs kötelező sorozás, önként bármikor katonának lehet állni, akár lányoknak is. A nemzetért végzett szolgálatért cserébe maximális ellátás jár a katonának és családjának, leszerelése (vagy halála) után is. Így külön kórházuk van a veteránoknak, s hatalmas aparátus szervezi a családok és katonák költöztetését, áthelyezését.

A Memorial Day-en a harcokban elesett hősökre emlékeznek. Új lakhelyemen, Bedford belvárosában felvonulással, parádéval készült a település vezetése. Felvonultak a helyi vezetők (polgármester, a bírák, az iskolavezetés), a rendőrök, tűzoltók, veterán katonák, a történelmi társaság képviselői. No meg a helyi általános és középiskola zenekara (köztük játszott a vendéglátó családom egyik gyerkőce is).

A felvonulás városka főutcáján kezdődött (ami egy tipikus amerikai kisvárosi utca, üzletekkel, bankkal, városházával), majd a temetőben folytatódott. A himnusz és egyéb hazafias zenék után az ünnepi szónok szólt az egybegyültekhez, az áldozatok családjához. Felolvasták az összes helyi elesett katona nevét, kezdve a polgárháborúban elesettektől (1861-65), a világháborúk hősein át a koreai, vietnámi harcok, az öbölháború és az iraki áldozatokért. A temetőben jelképes kereszteken az áldozatok neve, koszorúzás, díszlövés, kis amerikai zászlók.

A következő nagy állami ünnep július negyedike, a Függetlenség Napja. Akkor még nagyobb felhajtás várható.

Sártábor

Cserkészek. Már megint, még mindig. A múlt hétvégén a New York állami Fillmore-ban jártam velük. Ott van a Sík Sándor cserkésztábor, egy hatalmas erdő, fenyvessel, rétekkel, barakkokkal, no meg sátorhellyel és tábortűzzel. Kétnapos akadályversenyt rendeztek most az USA keleti oldalán élő kiscserkészeknek (voltak itt Washingtonból, New Yorkból, Buffaloból, New Jersey-ből, Clevelandből), no meg Kanadából (Toronto, Hamilton, Montreal, Ottawa). Egy darabka Magyarország volt ez, eltekintve a kisgyerkőcök akcentusától nem jöttem volna rá, hogy nem Magyarországon vagyok.

Mi hozta közel Magyarországot? Az akadályverseny feladatai a magyar feltalálókról és találmányaikról szóltak. Jómagam egy négyfős állomáson az Asbóth által feltalált helikoptert népszerűsítettük. Fából ácsolt helikopterrel, életmentéssel, csomózással. De volt Teller Ede féle atombomba-robbantás, Irinyi-féle gyufa is. Szigorúan pontoztuk a gyerekeket nyelvi, énektudás, ügyesség, ismeret szempontjából. Ők meg többé-kevésbé komolyan vették a próbatételt. A bokáig érő sártenger és szunyoghad ellenére.

A nomád táborban áramnélküli barakkban, majd sátorban laktunk, s vízöblítés nélküli pottyantós budit használtunk. Vacsorára paprikáskrumpli dukált, no meg jókora tábortűz magyar népdalokkal és ifjúsági nótákkal.

Vasárnap a 'fenyőkatedrálisban' egy otthonról általam is jól ismert jezsuita atya tartott misét. Aztán sátorbontás, s mindenki hazabuszozott a saját városába. Hogy pár hét múlva a következő cserkésztáborban újra találkozzanak és együtt legyenek. Magyarosan.

Mándok Amerikában

A hétvégi washingtoni utazásunk a látnivalókon kívül egyéb izgalmas élményeket is tartogatott. Általában, ha az amerikai magyarok megkérdezik, honnan való vagyok, akkor Kelet-Magyarországot, Szabolcs megyét emlegetem, a szülőfalum, Mándok nevét nem mindig emítetem első körben. A hétvégén megtanultam, hogy nyugodtan emlegessem elsőként, ugyanis három (!) különböző emberkével is találkoztam, akik Mándokról származnak.

Épp búcsúztunk szállásadónktól, a nagyon kedves, mosolygós nyugdíjas Enikőtől, amikor kiderült: a második világháború alatt édesapja tisztiorvosként szolgált Mándokon, s innen menekültek 1945-ben nyugat felé. Ő még pici lány volt akkor, de emlékszik az udvarra, a házra, ahol laktak (a mostani polgármesteri hivatal), s az elmúlt években többször is járt Mándokon, a múlt emlékeit kutatva...

Az egyik diáktársam, az orvosgyakornok Tünde nyíregyházi, viszont ez még nem jelenti azt, hogy van is köze Mándokhoz. Pedig van! Nagyapja nálunk volt lelkész... Hát ezt még le kell nyomoznom odahaza...

A harmadik kontakt közvetve washingtoni. Anyukám odahaza, Mándokon talákozott egy bácsival, aki Cleveland feliratos pólóban feszített. Mint kiderült, épp hazatelepedett, de a lánya még Amerikában maradt, a clevelandi reptéren a reptéri buszokat, taxikat igazgatja. Ez eddig rendben is van. Viszont az imént említett Enikő épp azzal a busszal utazott clevelandi tartózkodásakor, amit a Mándokon élő bácsi lányának a férje vezetett...

Kicsi a világ? Nagyon. Vagy kevesen vagyunk magyarok, de azok mindig egymásba botlanak.

Georgetown, University

Ha választhatnék, akkor most Washingtonba költöznék, s átjelentkeznék a Georgetown University-re. A hétvégi kirándulásunk utolsó programpontja volt a georgetowni séta. Már az útikönyv ajánlása alapján nagyon vonzott ez a városrész, s nem kellett csalódnom. Igazi európai, kisvárosi hangulatban volt részünk az utcákat járva: a házak stílusa angol, az utcakép Londont idézi. Kis téglaházak, színes falak, előkertek, apró teraszok, sehol égbe nyúló toronyházak.

Georgetown főutcája az M Street (Washingtonban a számozott utcákat merőlegesen az ábécé betűiről elnevezett utcák keresztezik), ahol rengeteg kis üzlet (vagyis nem hatalmas bevásárlóközpont, hanem kirakatos, apró bolt, kávézó, cukrászda!) található, s ezen az utcán van az Old Stone House, a város legrégibb lakóháza (1765-ből). Jót piknikeztünk a régi ház kertjében, persze megnéztük belülről is az épületet. Aztán az M Street-tel párhuzamos kanálisparton sétáltunk. Egykor lovak vontatták a vizen a teherszállító hajókat, ma a turisták kedvéért látni itt pár csacsit és kikötve egy hajót, no meg a régi zsilipeket, s a modern hidakat. Nagyon hangulatos még így is, szívesen laknék a partján, a hol a raktárépületekben irodaházak és lakások vannak kialakítva. Washington folyója a Potomac, ennek a partjára is Georgetown-ban mentünk ki. A kikötőben hangulatos teraszos éttermek, no meg yachtok, a vízen evezősök.

Georgetown fő büszkesége az azonos nevű egyeteme. Itt kellett megtudnom, hogy ez az első jezsuita egyetem Amerikában, s John Carroll püspök (a drága jó egyetemem névadója) alapította. Az egyetemen 12 ezer diák tanul, s épp ottjártunkkor volt a diplomaátadó ünnepség! Így amit kihagytam Clevelandben, azt itt pótolom: élőben láttuk hogyan zajlik a filmekről már jól ismert ceremónia. Az egyetem melletti utcákban diáklakások vannak. Mivel a tavaszi szemeszter itt is épp véget ért, a szülők és a diákok épp pakoltak, költöztek haza.

Mi is innen indultunk haza, nehéz volt útra kelni, s elindulni ezt a csodás városkát.

Washington D.C.

Washington a kedvenc amerikai városom (egyelőre). Rengeteg a zöld (parkok, fasoros utcák, közterek), sokan járnak biciklivel, no meg a jól kiépített tömegközlekedéssel, alig lehet választani a múzumok és kiállítótermek kínálata közül, s persze az itt élők többsége az állami hivatalok megbecsült alkalmazottja. Tudnék itt élni...

A tavaszi félévben egy dolog tartotta bennem a lelket: ha vége a télnek, akkor irány Washington! Ugyan csak egy hétvégére, de akkor is: elhagyom Ohiot, a megszokott közegem, s látom az USA fővárosát, tavasszal, amikor a legszebb! S eljött hát ez a hétvége is. Kb. 7 óra autóval az út, át Pennsylvania és Maryland államon, majd esti érkezés a városba. Egy hétvége alatt csak egy átfogó képet kaptunk a városról, egyetlen épületbe, múzeumba se tudtunk bemenni, viszont amit lehetett, azt gyalog bejártunk.

Túránk a Mall-nál kezdődött, ami az a hatalmas park (nemzeti park, parkőrökkel, túravezetőkkel), aminek egyik végében a Capitolium magasodik, a másik végén a Lincoln-emlékmű, s a kettő között a park szélén sorakoznak a múzeumok és kormányzati épületek, s persze a Fehér Ház. Felsorolni is lehetetlenség mindent: a Capitolium (kongresszus épülete) mögött a Kongresszusi Könyvtár (a világ legnagyobb könyvtára, 12o nyelven gyűjtenek folyóiratokat, kiadványokat), a Legfelsőbb Bíróság (ahol nem kis ügyek dőlnek el), minisztériumok, botanikus kert, szoborkert, a Smithonian Múzeum számtalan épülete, Indián Múzeum, Amerikai Történeti Múzeum...
A Fehér Ház a park közepén, a Nemzeti Kincstár épülete mellett van. Fehér, nagyon, s megközelíthetetlen. A kerítésnél mégis turisták sokasága fotózkodik, az egyébként kis méretű épület előtt. A park nyugati felében vannak a nagy nemzeti emlékművek: A Washington-emlékmű egy hatalmas obeliszk, fent a legszebb kilátás a városra (állítólag). Mögötte a világháborús emlékmű, majd a Vietnámi-emlékmű, ahol mind az 58 ezer elesett amerikai katona neve kőbe vésve megtalálható, a park szélén lévő dombon a Lincoln Memorial, benne Lincoln elnök hatalmas szobra, a park déli részén a tó partján pedig a Jefferson Memorial, ami a római Pantheon mintájára készült.

A kormányzati negyed a leglátványosabb része a városnak. Ezen kívül van néhány pont, ahol pezseg az élet, tele kávézókkal, éttermekkel, a teraszokon üldögélő fiatalokkal. Ilyen gyűjtőpont a Dupont Circle, mi ide ültünk be estére, de hasonló a U Street is.

Washingtoni tartózkodásunk apropója egyébként a magyar követségen szervezett Homecoming konferencia volt. Érdekes volt a követség dolgozóival, diplomatáival beszélni, no meg persze a magyaros finomságokat megkóstolni (már nem Kovács Lázár a chef). A CTP részéről mi is tartottunk egy bemutatkozó előadást, aminek a sikerét a rengeteg kérdés, hozzászólás is mutatja. A követségen dolgozók szolgálati ideje egyébként épp most jár le, lehet hogy pályáznom kellene...

Néhány tudnivaló még Washingtonról. Az USA-ban van egy Washington állam, fent északnyugaton, de ennek semmi köze a fővároshoz. Washington D.C. önálló kormányzati egység, egyik államhoz sem tartozik, Maryland és Virginia határán fekszik. A városban közel egymillióan laknak, de a környező területről többmillióan töltik itt a napjaikat, főként az itteni hivatalokban dolgoznak. Washingtonban nem találunk gyárakat, hiszen kifejezetten azért hozták létre a várost, hogy főváros legyen. Mérnökök tervezték meg az utcákat, a középületeket, amelyek stílusa nagyon hasonlít a budapesti neoklasszicista épületekre, csak éppen itt hihetetlenül tiszta és hibátlan minden. Kicsit amolyan polgári-arisztokratikus hangulata van itt mindennek, no meg persze az árak, a megélhetés is az egeket éri. A városban mindig a feketék voltak többségben, hiszen épp a főváros igyekezett képviselni a demokrácia által megtestesített szabad eszméket. Jelenleg a feketék mellett rengeteg egyéb idegen (ázsiai, dél-amerikai) arcot látni.

Hát ennyit elsőre Washingtonról. Legközelebb egy múzeumi kultúrprogramot tervezek, remélem lesz lehetőségem idejutni még.

Pennsylvania

Pennsylvania az az állam, ahol Ohion kívül a legtöbbet jártam. Ugyanis ez az állam nyugaton határos velünk, s ha nyugat felé (mondjuk New York államba vagy Buffaloba) utaztam, akkor elkerülhetetlenül átmentem Pennsylvanián.

Eddig az északi részét láttam, az Erie-tó partját, s az Erie nevű várost, ahol szintén van egy CTP-s diák. Az északi rész nem sokban különbözik Ohio-tól: sík, szőlőültetvények, tó. Ugyan már rég terveztünk egy utat Pittsburgh-be (mivel ez a legközelebbi nagyváros Clevelandhez, csak 2 óra autóval), most jártam először erre, s most is átutazóban. Pittsburgh-öt sokszor hasonlítják Clevelandhez: mindkettő ipari város (volt), nagyjából együtt fejlődtek, a legtöbb magyar is erre a két részre koncentrálódott, sokan dolgoztak a pennsylvaniai bányákban, üzemekben. Viszont az ipar leépülésével Cleveland jobban, Pittsburgh kevésbé épült le: itt jobban odafigyeltek a város hírnevére és arculatára, s hamar váltottak ipari irányról kulturális irányra. Ottjártunkkor ezt láthattuk is. A Mount Washington-ról nagyszerű panoráma nyílik a városra. Lent az Ohio folyó kanyarog (ja, Ohio államban még nem is láttam ezt a folyót), fölötte hidak, no meg a belváros felhőkarcolói és pezsgő élete. Ide még érdemes lenne visszatérni az Andy Warhol Múzeum és a Pittsburgh Steelers foci-stadion miatt többek között...

Pittsburgh-öt elhagyva délnyugatnak haladtunk, s több történelmi csatahelyszín mellett (Gettysburgh, Harrisburgh) elhaladtunk. Hangulatos dimbes-dombos itt a táj, az Apalache-hegység húzódik itt (jó volt az ohiói sík után egy kis változatos tájat látni).

Ami a mostani átutazásba nem fért bele, az Frank Lloyd Wright Falling Water (Vízesés) nevű csodaháza. A leghíresebb amerikai építész leghíresebb alkotása egy patakra, vízesésre épült a 3o-as években... Tárlatvezetéses megtekintése még várat magára.

Utunk elhaladt Somerset mellett, ahol 2oo1. szeptember 11-én a terroristák által eltérített negyedik utasszállító gép lezuhant, s így a washintoni célpont helyett "csak" a fedélzeten ülők haltak hősi halált. Valóban hősök voltak ők, ugyanis a kutatások szerint ők kényszerítették földre a gépet... Most épp emlékművet építenek a helyszínen, a tragédia 1o. évfordulóján adják át.

Pennsylvani-áról még néhány tudnivaló. Az egyik legelső állam volt, William Penn angol kereskedő hozta létre, a nevét is róla kapta (majdnem Transylvania...). Az Egyesült Államok alapító okiratát aláíró 13 állam között volt. Fővárosa Philadelphia (igen, ide is el kell még jutnom, ez volt az USA első fővárosa), az államban kb. 12 millióan laknak, nagyjából Ohioval egy súlycsoport. Szóval Pennsylvania történelmi szempontból a legek állama.