Eszék újratöltve

Végy néhány nőt, helyezd őket Közép-Európa különböző szegleteibe, aztán az idő és a tér egy pontján engedd, hogy útjaik keresztezzék egymást.

Késő esti fagyizás, olaszos hangulat

A mi utunk a horvátországi Eszéken (Osijek) kereszteződött. Februárban jártam itt először, az egyik (a fő) munkám kapcsán, s erről akkor írtam is. Most a munka folytatódott, így újabb munkatársakkal tartottunk megbeszélést.

Anne-Marie és Julijana, a holland-makedón-magyar-horvát csapat a jövő évi képzéseket tervezi még ezen a munkavacsorán is

A "nők" pedig jöttek: Makedóniából, Horvátországból, Hollandiából és Magyarországról. Szolgálatot végeznek ők mind, misszionáriusok, Isten szeretetét hirdetik egy bukott világban. Most viszont abban a horvát térségben van dolguk, ahol nemcsak az első és a második világháború dúlt, hanem alig 2o éve itt még harcok voltak, s a jugoszláv háború sérülései még ma is láthatóak. Láthatóak az épületek falain, a tetőkön, az elhanyagolt zöld területeken. S elvileg ezek a sérülések ott vannak az emberekben, a lelkekben.

Jól megérdemelt hűsítők a fárasztó napi munka és tekerés után (a helyi sör az Osjecko)

Ám az igazán meglepő az, hogy ezek a lelkek mosolyognak. Rengeteg fiatalt, fiatal párt, diákot (diákváros!), kisgyerekes családot láttunk hétköznap este a Dráva partján sétálni, futni, kerékpározni, vagy éppen görkorizni. Élnek, túlélnek. Nem keseredtek meg. Értékelik azt, amilyük van. A jelent.

A kicsit mediterrán hangulatú városban keveredik a századfordulós Magyarország, a Monarchia: a klasszicista épületei akár Erdélyben vagy a Felvidéken is lehetnének. S keveredik itt a Balkán, hiszen itt vonult a török, a tatár, a szerb. Ám mégis, kicsit olaszosan szabad a mentalitás: rengeteg a terasz, a kávézó, a jóféle fagyizó, ahol ha ritkán betoppan egy külföldi vendég, készségesen beszélnek angolul, viccelődnek horvátul, mi meg próbáljuk megérteni magyarul.

Nina a cigányok között szolgál

Jó volt ide menni, itt töltekezni, elfáradni a munkában és hinni a túlélésben, az emberekben, a szerető Istenben. Elnézést a nőközpontú megközelítésért, de a mi csapatunk aktív tagjai mind nők. A férfiak is ott vannak, valahol a háttérben. De a valódi változást, a "katalizátor-szerű" indítómotort a nők jelentik.

A nyár ízei

Néhány kép a balatoni kertből, az ott termett isteni ajándékokról.

Júniusban érett az igen korai és aprószemű meggy. Ha időben leszedjük, akkor valódi bio csemegét kapunk, amit még a kukacok sem dézsmáltak meg.
Mi szedtünk, szemeztünk, sütit sütöttünk. Talán lesz belőle szörp is vagy dzsem.

A fűszerkert friss hajtásai pedig hatalmasra nőttek. Így "learattam" a mentát és a citromfüvet. Csokorba kötve, kiszárítva jó lesz teafűnek. Frissen pedig limonádéba használhatjuk.

A májusi virágözön után most nyílnak a nyáriak. A rózsák első bimbói már elnyiltak. A tavaly beültetett hortenzia idén hozott először virágot. Csodás rózsaszín és fehér áldást.

Jaj és ne feledjük a diófát! Az érett termése általában nem túl jó, aprószemű, fekete. Viszont a zöld dióból likőr készíthető! Idén megpróbálkoztam vele. Egy adag házipálinkához cukrot, fahéjat, vaníliát, szegfűszeget, citromhéjat tettem. Most pár hétig érlelődik a napon. Hogy aztán édes ínyencség legyen belőle.

S így néz ki a diólikőr 2 hét érlelés után. Szépen feketedik, ugye?

Utazás egy fa ágán

Ez az 50-ik utazásos könyvélményem. A szlovén Drago Jancar: A névtelen fa című regénye egyszerre történelmi is és kortárs.

A könyv főhőse egy levéltáros, Janez Lipnik, akinek a kezébe kerül egy Ausztráliából érkező hagyaték, egy férfi szerelmi naplója. S ezzel kezdetét veszi Janez gondolatbeli utazása. Kutatásba kezd, hogy kiderítse, ki volt valójában a napló írója, s ki volt annak első szerelme. A kutatás közben keveredik a valóság és a képzelet. Janez gyerekkori tanárnőjét képzeli a szerelmes nő szerepébe. Olyannyira, hogy még bizonyítékokat is talál.

A címadó névtelen fa egy szlován népmesében szerepel. Ez a fa egyszerre vezet a föld alá, a szlovén hegyeken belül található barlangokba, az alvilágba. S egyszerre vezet felfelé, az égbe, egy másik világba. Janez ezen a fán "mászik", s útja során néha visszalép a múltba, a második világháború poklába. Vagy éppen a közelmúlt, a kilencvenes évek jugoszláv harcainak színhelyére, horvát szigetekre, tengerpartra, Ljubljanába. S közben persze a saját élete is megy, feleségével és kollégáival vívódik, küzd, mert azok nem értik megszállt kutatását.

Egészen egyedi a könyv nyelvezete. Könnyen olvasható, de az események a régmúltban, a közelmúltban és a jelenben cikáznak, összekapcsolódnak, szétválnak, ezért nem mindig tudjuk hol és kivel járunk. Ahogyan a saját életünkben is keveredik a múlt és a jelen, a valóság és az emlékek.

Egyiptomi történetek

Az idei év Libri irodalmi díját Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája című novelláskötete nyerte el. Szerettem volna egyiptomi regényt olvasni, de magyarul nem kaptam meg a Nobel-díjas Nagib Mahfuz könyveit. Így "beértem" a Magyarországon született, de egy ideje Egyiptomban élő és dolgozó újságíró írásaival.

Jászberényi írásait Hemingway második világháborús történeteihez hasonlítják. Van aki azt mondja, hogy sokkal durvább, amiket ő ír. A történetek nagyon maiak, mivel az arab tavaszt követő forrongások helyszínein haditudósítóként dolgozik, így testközelből követi az ottani eseményeket.

Ebben a kötetében Kairóban járunk, egy képzelt magyar újságíró nyomában, aki innen jár át titkon a Gázai övezetbe, tudósít Kurdisztánból az Iszlám Állam népírtásáról, vagy éppen az egyiptomi nyomorról. Sikátorokban, temetői kriptában élő nincstelenek között járunk, kocsmákban, ahol pancsolt szeszt árulnak, fekete prostituáltaknál és utcai harcokban részt vevő gyerekeknél.

A főhős tragédiák nyomában jár, hogy közben a saját tragédiája elől meneküljön. Mivel felesége kisfiával elhagyta, ő a világ túlsó oldalára menekült felejteni. De nem tud felejteni, hiszen álmatlanságban szenved, csak erős altatókkal és drogokkal tud elaludni, azok viszont rémálmokat hoznak neki.

A lélek legszebb éjszakája az az este, amikor a lélek elhagyja a testet. Ezek a történetek is a lélek nélküli, testi világról szólnak. A mai világról. Egész közelről.

Interjú az íróval

Balatoni bicajtúra 2

Tavaly kezdtük, most fejeztük be. Akkor hárman voltunk, most öten. Anno 3 nap alatt 15o km-t tekertünk, most 2 nap alatt 13o-at. Kipurcantunk.

A völgyhíd alatt, túránk elején 

Nem is olyan nagy dolog a balatoni tókerülés biciklivel - gondolhatnánk. Végig a tó mellett halad az út, a legtöbb helyen kiépített kerékpárúton. Viszont ha ez nem lenne elég, akkor letérhetünk a kijelölt útról, s saját nyomvonalat járhatunk. Mi ezt tettük.

A völgyhíd fölött, már látszódik a Balaton 

Mivel nem volt vonatközlekedés, nem tudtuk a hiányzó szakaszt úgy megtenni, hogy egy végtében tekerünk, majd a végén visszautazunk vonattal. Így autóval szállítottuk a bringákat, s egyik nap egy dél-balatoni, somogyi off-road túrát csináltunk bemelegítésnek, hogy aztán másnap egy teljes kört tegyünk az észak-keleti csücsökben.

Szinyei után szabadon - pipacsmező

A kiindulási állomás Balatonföldvár volt. Innen mentünk délre és csináltunk egy 4o km-es kört a völgyhíd alatti dombok között. A völgyhídon már többször átautóztunk, most viszont alatta kekertünk. Sőt: feltekertünk a lenti szinttől az autópálya magasságáig, hogy utána még magasabb dombokon, a völgyhídat felülről látva haladjunk tovább a "közeli" Bálványos zsákfalujába.

Viharfelhő közeledik Bálványosnál

Vonzott a falu neve (bálványosi szabadegyetem), a félreeső terület, a térképen jelölt kastély (amit a felismerhetetlenségig átalakítottak). Aztán találtunk mindenféle mezőt (igen, voltak pipacsok és búzavirágok), bezárt kocsmát (előtte kedélyesen sörözgető helyiekkel), nyitva nem tartó kisboltot és nem létező közkutat.

Ezek a nyugodtan legelésző lovak jól megnéztek maguknak

Aztán a legdurvább akkor jött, mikor mi két elzárt falut a térképen jelölt földutakon akartunk összekötni. A helyiek jól helyben hagyták a tervünket, irányba tettek, aztán uccu neki embermagas csalános és bozótos közepén találtuk magunkat, ahol se út, de még ösvény se volt. Úgy tűnt, beszántották a Google által is jelölt földutakat... Így út hiányában a szántás szélén haladtunk. Ahol tudtunk két keréken, ahol nem ott gyalog. A véget egy sötét felhő hozta el, s az alig 2o perces eső elintézte, hogy utána csaknem végleg a sárba ragadjunk. Szó szerint.

Átkelés a hömpölygő sártengeren

Somogyban ugyanis ha sár van, az élő agyagot jelent. Nem földes sár, amin elközlekedünk, hanem tömbökbe összeálló sár, ami se gyalogosan, se keréken gurulva nem lehet átjutni. A bringát itt vállra vetve vagy magunk után vonszolva, emelgetve lehetett csak tovább lökdösni. A legközelebbi faluig, ahol a már tapasztalt minta szerint nem volt kocsma, bolt, vagy közkút, így a temetői kútnál mostuk le az út sarát annyira, hogy utána hazatekerhessünk. A teljes bringatisztítás másnap egy magasnyomású autómosónál történt meg.

Temetői csendélet biciklivel

Másnap Szántódnál átkeltünk Tihanyba a révvel, s onnan Balatonfüreden át Balatonkenese érintésével Siófokon át értünk vissza Balatonföldvárra. Közben volt sok sík szakasz, de akadt megmászásra (biciklitolásra) alkalmas löszfal, domb, szerpentin.

Révvel Szántódról Tihany felé

Fürödtünk Balatonfűzfőn, halat ettünk, ahol megálltunk, láttuk a lemenő nap fényeit a löszfal tetejéről, hogy utána rohamtempóban igyekezzünk a szeles vihar elől visszaérni. Így sikerült aznap egy 9o-es távot letudni.

Naplemente Balatonaligánál

Tavalyi beszámoló