Április

Április valóban április volt. Hozott nyárias meleget. Aztán havat, majd esőt.

Közben kivirágzott a kert, dolgoztunk benne, örültünk a színeknek.

Majd jött lehülés, hideg, fázás, tavaszvárás megint.

S most legutóbb épp az eső mosott el.

Életképek egy hónapból.

Koncert a szabadban, esőben. 

És a kert csodái

Balatoni húsvét

Húsvét a Balatonnál. Napsütés és szél. Egyedül és barátokkal.

Szépkilátó, Balatongyörök

Keszthelyi hegység, csúcsgtámadás vihar után

Kilátó a tetőn

Csobánka, virágvasárnap

Egy korábbi túra képei következnek a pilisi Csobánkáról. Még áprilisban jártunk ott, húsvét előtt, virágvasárnap. Amikor minden virágba borult.

Kongó fent és lent

Helen Roseveare: Give me this montain (Add nekem ezt a hegyet) című önéletrajzi írását olvasva először nem is tudtam, hová vezet majd.

Helen, Peggy 1925-ben született Angliában, s a könyv jelentős részében gyerekkoráról, fiatalkori tanulmányairól, útkereséséről számol be. Okos volt, minden érdekelte, végül középiskolában a természettudományok felé fordult és orvosi egyetemre ment. Egy keresztény lánykollégiumban lakott, nyaranta táborokban önkénteskedett és érezte, hogy tanulmányai és munkája mellett neki többet kell véghezvinnie. Elhívást kapott, hogy misszionárius legyen.

Fiatal orvosként Afrikába, a belga Kongó vidékére vezetett az útja. Ez a második világháború utáni időszak, amikor nemhogy Afrikában, de Európában is bizonytalan idők jártak, nem lehet tudni, mi biztos, milyen vezetés, milyen hatalmak alakulnak ki. Ő fiatal nőként, semmit sem tudva a fekete kontinensről érkezett meg Kongóba, ahol járványok, himlő, lepra, mindennapos balesetek, ellenőrizetlen szülések, nem létezú kórházak és orvosok hiányában próbált rendet, betegápolást kialakítani.

Szünet nélkül dolgozott, kórházat épített, árvákat fogadott be, nekik iskolákat hozott létre. A gyógyítás mellett ápolókat képzett, és mindenek előtt Krisztust képviselte. Együtt dolgozott más misszionáriusokkal, lehettek azok fehérek vagy feketék. Megtanult több helyi nyelvet. Elkötelezetten végezte a munkáját.

Közben ő is el-elbizonytalanodott, volt, hogy csaknem elveszítette a hitét, az erejét, a kitartását, megbetegedett. A 6o-as években függetlenedett Belgiumtól az ország, s ekkor elég erőszakos és kiszámíthatatlan idők jöttek.

Miközben a legtöbb fehér ember elhagyta az országot, ő maradt, s az egyre nehezebb körülmények között gyógyított. Számára a nehézségek csak még jobban megerősítették, hogy feladata van, s hogy keresztényként kötelessége kitartani.

1964-ben őt is megtámadták, meghurcolták, több fehér társával azonban megmenekült és több hónapos rehabilitáció után Európában már újra azt tervezte, miként tér vissza Kongóba. S visszatért, hogy tovább folytassa a munkát, amit elkezdett. A helyiek Mama Luka-nak nevezték.

91 évesen tavaly hunyt el.

Itt lehet olvasni róla és néhány videót megnézni.

Több infó Kongóról itt.

Magyar misszió beszámolója

Keresztény történet Pakisztánból

Ha elsőre nem ugrik be, hol is van Pakisztán, keressük meg a térképen. Indiával határos, annak észak-nyugati részénél fekszik. Anno a nagy India része volt, viszont India 1947-es függetlenné válásával az országtól leszakadtak a muszlim részek. A nyugati muszlim területekből lett Pakisztán, a keleti részből Bangladesh.

Most egy életrajz segítségével utaztam ebbe az országba. Bilquis Sheikh írónő a hetvenes években adta ki saját megtérésének történetét. Allah az én atyám? (I dared to call Him Father) magyarul is megjelent, világszerte nagy sikert aratott.

Főhőse egy előkelő muszlim család tagja, akit elhagy az állami hivatalt ellátó férje. Magára marad, felnőtt gyermekei már külön élnek, egyedül fogadott fia van vele. Számtalan szolgálóval él egy hatalmas házban, egy csodás kertet tart fent, de magányos és keresi az életének az értelmét.

Álmok és látomások vezetik a Bibliához, melyen keresztül Isten szól hozzá. Tudni kell, hogy Pakisztán a világ második legnagyobb muszlim állama, 2oo millióan laknak itt, s szigorúan tartják a muzulmán szokásokat. Ha valaki itt kereszténnyé lesz, azt kitagadja a családja, sőt bűntetlenül akár meg is ölhetik.

Bilquist nem megtérítették, hanem saját maga kereste az utat, ami Istenhez vezette. A személyes Istenre csodálkozott rá a Bibliában, aki képes személyesen hozzá szólni, út vezetni, s mint Atya őt szeretni. A muzulmán szokások szertartásossága és merevségével szemben itt felszabadulhatott, s nem kellett megfelelnie szabályoknak és elvárásoknak.

Viszont hitét védenie, őriznie kellett. Családja nem állt szóba vele, több támadást is terveztek ellene, szolgálói elhagyták. Külföldi misszionáriusok segítették végül őt abban, hogy elhagyja az országot. USA-ban telepedett le és csak idős korában tért vissza hazájába, ám családja még ekkor sem fogadta el őt. Időközben sok keleti és nyugati emberre lett hatással a saját útja.