Levendulalila

Az elmúlt néhány hét a lila szín jegyében telt. Először egy furcsa világoslila színű mezőre lettem figyelmes Hévíz és Keszthely között. A mező tele volt illatos virágokkal és sok-sok döngicsélő méhecskével.

Kiderült, hogy facelia, vagyis mézontófű az általam nem ismert virág neve, ami egy nagyon hasznos növény, hiszen amellett, hogy szép és mézet készítenek belőle a méhek, szárazon takarmánynak vagy díszítésnek is használják.

A múlt héten még több és még lilább élményem is volt. Először az otthoni kertünkben nyíló - és szintén méhek által igencsak kedvelt - levendulabokrokról gyűjtöttem be néhány csokornyi virágot. Közben eszembe jutott, hogy kipróbálhatnánk, milyen levendulaszörp jön létre a növényből. Így egy egyszerű recept segítségével cukoroldatban áztattuk a virágot egy éjszakán át, majd másnap csodálatos rózsaszín-lilás színű szörpöt önthettünk az üvegekbe. Nagyon finom lesz ez limonádéhoz adva!

Ha levendula, akkor Tihany és Balaton-felvidék. Ezt a tájat hasonlítják Toszkanához és Provence-hoz is. Ezeken a mediterrán tájakon pedig igencsak kedvelt virág a levendula. Egy ideje óriási mezőket ültetnek ide, s levendulából készült termékeket árulnak, sőt fesztivált is tartanak.

Éppen erre a hétvégére esett a Tihanyi Levendulafesztivál, ami egy hatalmas népünnepély. Már rég szerettem volna ide elmenni, viszont sokkal jobb dologban volt részem. Ahelyett, hogy az óriási tömegben izzadtunk volna, mi a Monoszló határában található Hazai Provence Vendégházhoz mentünk, s itt csodáltuk meg a levendulamezőket.

Többféle levendula is van: a francia levendula alacsonyabbra nő és sötétebb, az angol magasabb és világosabb. A virágmezőkön szabadon lehetett levendulát szedni, előtte csak meg kellett venni a különböző nagyságő kosarakat vagy papírszatyrokat. Mivel nekünk saját levendulánk van, ezért mi csak a látványban és az illatban töltődtünk.

Pipacspiros után levendulalila, mi jöhet még? Hát a napraforgómezők sárgája!

Elkészült 2

Tavaly adtam hírt a balatoni házunkról, akkor nagy örömmel újságoltam, hogy elkészült a ház felújítása (bővebben itt). Már akkor körvonalazódott egy bővítési terv, de egy évet vártunk, s idén májusban vágtunk bele az újabb munkába.

A főház melletti nyárikonyhából és műhelyből alakítottunk ki egy két személyes apartmant. Egyrészt így többen elférünk a teljes házban (most már hét fő tud itt megszállni), másrészt a külön bejáratú apartman a főház mellett külön is használható.

Minikonyha tűzhelyyel, hűtővel és mosogatóval. A felső szekrény egy régi konyhaszekrény újratervezve.

Étkezősarok: csupa régi bútor újrafestve, újragondolva. A vászon párnák, a függönyök mándoki anyagok átszabva.  

Azt hittem, kevesebb munka lesz a kisházzal, hiszen területe a nagyház harmada. Viszont a kis terület ellenére mégis legalább annyi munka volt a bővítéssel, mint a fő házzal: falat bontottunk, ajtót, ablakot cseréltünk, új vízvezeték, villany, fűtés került bele, kivül belül szigeteltük. Ám így is elkészült a ház 3 hét alatt.

Puritán hálószoba, itt megőriztük a műhely gerendáit, s mindent fehérre festettünk. A horgolt ágytakaró nagymamám által készített függönyből készült, a párnák hímzései is az ő kezének munkái.

A hálóba még egy mini "öltözősarok" is befért.

A mellékelt képek a megújult állapotot mutaják, akit érdekel, annak tudok mutatni a korábbi állapotról is képeket, aztán lehet szörnyűlködni vagy éppen csodálkozni.

Fürdőszoba mosdóval, wc-vel, zuhannyal

A fürdő tolóajtaja a korábbi kamraajtóból készült. Mellette az előszoba fogasa a házban talált régi spalettából alakult át. A pad is itteni örökség. 

Mit gondoltok, mekkora a kisház területe? Ahová mindez befért? Mindössze 2o négyzetméter!

Norvég kapcsolat

Dánia után Norvégiába "látogattam", s egy újabb skandináv könyvet vettem a kezembe. Per Petterson: Átkozom az idők folyását című műve 2oo8-ban jelent meg, s több díjat is besöpört.

Az író talán saját anya-kapcsolatát jeleníti meg a könyvben, melyben a 37 éves, válófélben lévő főhős maga meséli el a történetet. Anyja rákos beteg, s búcsúzik az élettől, a fiú a négy fia közül a második, a se nem kicsi, se nem nagy középső.

A hűvös északi tájra látogatunk, ahol Oslo egyik kerületében élnek. A másik fontos helyszín egy dániai, jütlandi nyaralófalu, itt töltötte a család a nyarakat, s ide tér vissza az anya búcsút venni. Fia követi, talán nem is tudja, hogy miért. Anyja vagy a saját állapota miatt. Külön-külön élik meg az ittlétet, mindkettejükben felrémlenek a múlt emlékei.

Olyan, mintha semmi nem történne a regény idején, hiszen a legtöbb történés a múltban zajlik. Az iskolában, az első munkahelyen a gyárban, az első barátnők mellett, az első önálló albérletben. Ezek a múltbeli történetek hozzák közel a család életét, a 6o-7o-es éveket, majd a rendszerváltozást, 1989-et. A történet utolsó éve ez, egy kicsit befejezetlenül marad a regény, nyitva hagyva sok kérdést.

A semmi ágán

"A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok." 
József Attila: Reménytelenül

Ez az ismert verssor jutott eszembe egy dán ifjúsági regény olvasásakor. Janne Teller regényének a címe: Semmi. 2ooo-ben jelent meg és nagy port kavart. Először betiltották, majd sorra nyerte a díjakat és kötelező olvasmánnyá tették. 

A történet egyszerűen van elmesélve, úgy, hogy az ifjabb olvasók is megértsék.Egy dániai iskolában játszódik, ahol a nyolcadikosoknál az egyik osztálytárs kijelentése nagy port kavar. Pierre Anthon amolyan koraérett filozófusként kijelenti: "Semminek sincs éretelme, ezt  régóta tudom- köjdalmasabbzölte. - Ezért semmit sem érdemes csinlni. Erre most jöttem rá." 

Kijelentésének nyomatékot adva nem megy többet iskolába, s egész nap a házuk előtt álló szilvafán ülve "semmit tesz". Diáktársait is a semmittevésre ösztönzi, ezért azok be akarják bizonyítani, hogy igenis van értelme az életnek. Furcsa gondolattól vezérelve kezdik el összerakni a Fontos Dolgok Halmát. Az osztály minden tagja egy számára nélkülözhetetlen kincset helyez el a halomban, hogy aztán ezzel visszatérítsék Pierre Anthont az osztályba.

A történetet Agnes meséli el, aki féltve őrzött zöld szandálját teszi a halomba. Van, aki kedvenc hörcsögét, van, aki a biciklijét hozza, de ennél fájdalmasabb dolgokat is fel kell adniuk, s az "áldozat" véres élményekbe torkollik. Végül a titkos kezdeményezést felfedik, s sajnos a halmot épp a célszemély nem értékeli. 

Nem árulom el a regény végét. A rövidke mű gyorsan elolvasható, de érdemes közben az élet nagy kérdéseire figyelni és elgondolkodni, hogy mi mit tennénk az osztálytársak helyében. 

Még egy részlet a könyvből:
"Minden mindegy! - harsogta egyik nap. - Mert minden csak azért kezdődik el, hogy egyszer véget érjen. Születésetek pillanatában halldokolni kezdtek. És így van ez mindennel. - A Föld négymilliárd-hatszázmillió éves, de ti legfeljebb csak százévesek lesztek! - szólt utánuk egy másik nap. - Az a pár év nem éri meg a fáradtságot. Minden egy nagy színjáték, és csak arra megy ki az egész, hogy úgy csináljunk, "mintha", és hogy épp ebben a "minthá"-ban legyünk a legjobbak."

Történetek Szerbiából

Most kivételesen nem egy regényt, hanem egy novelláskötetet olvastam el. Az úticél Szerbia, Radoslav Petkovic: Az ember, aki álmában élt című könyvét olvastam épp el.

Nem tudatosan választottam, véletlenül akadt a kezembe a könyvesboltba. Vékonyka kötet kb. 1o történettel, gondoltam, adok neki egy esélyt. Az író kortárs alkotó, több díjak kapott már. Történetei lebegnek a valóság és a kitaláció között. Van, amelyikben bibliai alakok a szereplők, s kora keresztény időkbe visz, van, mely a 2o. században történik egy képzelt vagy valós helyszínen.

Szerbia a sorok között húzódik meg, nem az előtérben. A hősök bárhol élhetnének, sőt, néha éppen szereplő nélküli a történet.

Azt hiszem, keresek még szerb "anyagot", mert ez a mostani csak rövid betekintést nyújtott.

Marokkói éjszakák

Marokkóban tavaly jártam, régi álmom volt ide eljutni. A könyves utazásom során viszont rájöttem, hogy nem olvastam még innen könyvet. Ezért Tahar Ben Jelloun: A szentséges éjszaka című regénye lett a kiválasztott, s elég gyorsan el is olvastam.

Az író Marokkóban született, jelenleg Franciaországban él. Ezt a művét 1987-ben adták ki franciául, s több díjat is kapott érte. A regény előzménye A homok gyermeke című munkája, ennek a folytatása A szentséges éjszaka. A főhős mindkét esetben egy fiatal lány, akit fiúnak neveltek, mivel apja fiút szeretett volna.

Zahra a lány neve, Ahmed a fiú neve. Ő maga szinte csak passzívan elviselte gyermekkorát, fel sem fogta, hogy mennyire korlátok közé szorítják. Apja halálát követően ébredt fel öntudata, mivel a férfi halálos ágyán bocsánatot kért a lánytól és belátta, hogy hibázott. Így Zahra apjával eltemeti a múltját is és új életet kezd.

Elindul a világban, hogy aztán érdekes találkozások során keveredjen furcsa helyzetekbe. Nőiességét egy vak férfin keresztül fedezi majd fel, akinél ill. annak nővérénél élt és szolgált egy ideig. Ám sorsa beteljesedik, tragédia történik, s a szerelem is megszakad, ő börtönbe kerül.

A regény nyelvezete nagyon szép, először azt hittem, hogy nő írta, annyira a női oldalról mutatja be az arab-iszlám világot. A történet alapján nehéz eldönteni, mikor is játszódik, hiszen a hagyományos kultúrájú országban nem sok fejlődés történt a középkor óta. Utánaolvasva megtudtam, hogy a 2o. század elején-közepén játszódik. Felelevenednek benne a marokkói ételek, öltözékek, épületek, utcák, fürdők, mecsetek. S mindezek mögött egy nő szenvedése lírai sorokban elmesélve.

S hogy miért ez a címe? Én Szentséges éjszakák címet adtam volna neki, hiszen minden fontosabb esemény éjjel történik. Éjszaka született, éjszaka halt meg az apja, éjjel indult el vándorútjára, s éjjel áll tovább. Éjjel ír és olvas, ekkor jelennek meg álmai és látomásai.

Idézek egy részletet, ami a mai migránskérdéshez kapcsolódik:
"Hogyan járnak a menekültek? Vajon leszegett fejjel, tekintetükkel a földet pásztázva, hátratett kézzel menetelnek, véletlenszerűen választanak ösvényt, amíg a távolban fel nem sejlik egy kivilágított ház? Úgy vágtam neki az útnak, hogy vissza sem néztem. Felejteni akartam és hinni, hogy ami történt, csak a képzeletem szüleménye, egy félbeszakadt álom, amelyben minden összezavarodott, az apám temetése és a felszabadított rabszolga menekülése. Az út szélén haladtam, senkivel nem álltam szóba."

A PR halott

2015-ben jelent meg Robert Phillips könyve Trust Me, PR is Dead (Higgy nekem, a PR halott) címmel. Az író 25 évig dolgozott a PR-szakmában, s közben rájött, hogy a PR hazudik, s nem tud tovább azonosulni a szakmájával, ezért kilépett és megírta ezt a könyvet.

Kiváncsian vártam, hogy mit tudhat egy nagymenő bennfentes, mi az ő véleménye. A saját szakmámról olvashattam, ami egyrészt fájdalmas, ha azt nézzük, hogy a korábban bevett módszerek már nem működnek, viszont mégis biztató, ha arra gondolunk, hogy fejlődnünk, változnunk kell. Egyszerre temeti itt a régit, s köszönti az újat. Ahogyan én is kiváltam a hagyományos marketing-hirdetés uralta körből és ehelyett a digitális irányba, a kommunikáció felé léptem.

Az író szerint a PR megszűnt létezni, s a marketing is átrendeződik. Kommunikáció az, ami van, s ezt nem lehet a korábban megszokott elvek szerint működtetni. Például el kell szakadni a hagyományos megbízó-ügynökség-csatorna hármastól és ehelyett a közvetlen, direkt, őszinte utakra kell fókuszálni.

Előtérbe kerülnek a cégeken, szervezeteken belüli értékek és az ezekkel kapcsolatos kommunikáció. Hierarchia helyett hálózatokban működünk tovább, ahol a felülről, kívülről jövő irány helyett alulról, belülről jönnek a kezdeményezések. A bizalom az alapja mindennek, s ezt nem a kommunikációval, hanem a tettekkel lehet megalapozni (progresszív kommunikáció).

A könyv azért is nagyszerű, mert nem lett szűk látókörű. Olyan témákat és területeket is érint, mint a politika, a gazdaság, az etika. Hiszen ezeket áthatja a kommunikáció. Public Relations-ből indult ki, de beszél a Public Leadership ("közérdekű vezetés"), Public Engagement ("közügyek iránti elkötelezettség"), Public Society (nyitott társadalom) fogalmakról is.

Ez a könyv érdekesen fejlesztette tovább egy korábban olvasott könyv fő gondolatait. A címe The Fall of Advertising, the Rise of PR. Itt írok róla.

Karibi történet

Egy alig 1oo oldalas kis könyvecske Alejo Carpentier: Földi királyság című műve - ezt olvastam legutóbbi könyves utazásom alkalmával.

Az író Kubában született és élt a 2o. században. Írásait Marquez misztikus-szürreális műveihez hasonlítják. Alakjai egyszerre valósak és képzeltek, emberiek és állatiak.

Ez a regénye a 18. századi Haitin játszódik. Amolyan "kosztümös" történelmi regény lehetne, ám a romantikán és a trópusi képeken túl igencsak erőszakos, véres időszakot elevenít fel. Ekkor a franciák uralják a szigetet, ahol  még érezhető a spanyol hódítók hatása, s természetesen az Afrikából behurcolt rabszolgák leszármazottainak kreol kultúrája.

Nyelvezetében francia, spanyol, latin, kreol mondások, kifejezések, dalok jelennek meg. Az itt élők életében vegyül a katolikus keresztény hagyomány az afrikai vudu varázslási mítoszokkal. A francia király kirendelt vezetői és katonái európai jellegű rendszert próbálnak megszilárdítani, ám ezt elsöpri a helyi elnyomott feketék forradalma.

Bár kubai az író és Kubáról akartam olvasni, ez a könyv a karibi térség másik szigetére, Haitire repít. Érdekesség, hogy a könyv borítóját az általam is ismert Kő Boldizsár rajzolta.

Aukción

Aukció, nem akció. Míg az általunk látogatott üzletekben gyakran van akció, aukcióra igencsak ritkán járunk. A legnagyobb aukciósházak is évente csak néhány alkalommal tartanak ilyen programot. Nemrég a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján jártam.

 Egy esős délután véletlenül láttam meg a galéria plakátját a Falk Miksa utcában: pár nap múlva lesz a tavaszi művészeti árverésük! Már rég be akartam menni ebbe a legendás és sikeres üzletbe, de össze kellett szednem minden bátorságomat, hogy be merjek lépni a magyar művészet eme szentélyébe. Végül nemcsak, hogy bementem, hanem még kiállítási katalógust is szereztem!

Már a katalógus mérete jelezte: nem mindennapi rendezvényről van szó. A többszáz oldalas, színes fotókkal illusztrált könyvben több, mint 2oo műtárgy szerepelt. Kizárólag magyar művészek alkotásai a 19. és 2o. századból. Főként festmények és grafikák, néhány szobor és Zsolnay porcelán. Ide el kell menni! Társamul festőművész barátomat hívtam, aki hozzáértő szemével talán tud nekem valamit tanítani. Erre gondoltam, mikor hónom alatt a katalógussal a Kongresszusi Központba érkeztem.

A programot nagyon flottul és egyszerűen szervezték. Az ajtóban a galéria tulajdonosa és vezetője, Virág Judit üdvözölte a vendégeket, természetesen külön figyelmet szentelve a vastag pénztárcával érkező gyűjtőknek. A pezsgő és frissítő a galéria ajándéka volt. A bejáratnál lehetett megkapni az árverési tárcsákat, az ezeken szereplő számmal lehetett licitálni. Sajnos én elég megcsappant bankszámlával érkeztem, így ezt a részét most kihagytam.

A tárgyakat sorszámuk alapján hozták be, s rögtön indult is az árverés. Két óra leforgása alatt csaknem az összes tárgy elkelt, ami azt jelenti, hogy percenként több árat is leütöttek!!! A múzeumokból ismert neves alkotók munkái sorakoztak: Munkácsy, Rippl-Rónai, Vaszary János, Paál László, Lotz Károly, Mednyánszky - őket ismertem leginkább. Mellettük a 2o. század nagyjai, akiket szinte itt tanultam meg: Kassák, Aba-Novák, Czigány Dezső, Scheiber Hugó.

Volt néhány kép, amire én is licitáltam volna. Például több kép volt Balaton-témában. Vaszary pasztellkék festménye 2 millióért kelt el, Egry József Séta a Balatonparton munkája 2,4 millióért, de lehetett kapni Mednyánszky grafikát 32o ezerért is akár. A legmagasabb áron Munkácsy Ülő nő című munkája kelt el, ezért 5o milliót kellett leszurkolni. De a több tízmilliós tételek között volt jónéhány festmény.

Az árverésre bocsájtott tárgyaknál már csak az árverező közönség volt érdekesebb. Nem mellesleg ezért jöttem, hogy feltérképezzem, kik azok, akik nem kevés pénzt szánnak a művészetre. A közönség soraiban főleg éltesebb korú arcokat láttam. Nyugdíjas néniket és bácsikat, megállapodott orvosok, jogászok, üzletemberek lehetnek ők, akik a megtakarításukat egy-egy műtárgyba fektetik. Másrészt a közönség soraiban lehettek az aukcióra bocsájtott tárgyak gazdái, akik valamilyen okból, de úgy döntöttek, hogy megválnak a neves műtől. Láttam nagymamikat korombéli unokával, lehetséges, hogy a leütött árat az unoka kapja meg örökségként?

Nemcsak személyesen, hanem telefonon, sőt az interneten is lehetett licitálni. Hát, elég idegölő lehet így alkudozni. A legnehezebb feladata az aukciót levezetőjének volt, persze ő a galéria névadója, aki művészettörténészként dolgozta bele magát az évtizedek alatt ebbe a szerepbe. Szünet nélkül és egyetlen pohár víz megivása nélkül vezette le az egész estét, mi ülve beleszédültünk ebbe a teljesítménybe. Nem véletlen, hogy olyan sok cikk jelent meg róla mostanában, főként, hogy nőként tudott érvényesülni ezen az igen szűk területen.