Az ablakomban több jégcsap is növekedésnek indult, szépen befurakodva a kilátásba. (A képen látható jégcsapok nem az én ablakomat diszitik, s a kilátás sem ez tőlem.)
Az ereszről 3-4 nap alatt félméteressé nőttek a jégcsapjaim. Szépen haladtak lefelé, egyre inkább belógva az ablakba, a kilátásba. Ezek szerint eléggé hideg van odakint... Aztán nem is a legfagyosabb időben lettem figyelmes a természet eme csodáira, hanem mikor kisütött a nap. Az átlátszó üvegoszlopokon csodásan átfénylett a nap sugara!
Rá kellett jönnöm, hogy a jégcsapok az időjárás változásaival mozognak együtt. Nem jönnének létre, ha nem kezdene olvadni a hó, s nem fagynának meg, ha nem lenne elég hideg. A napközbeni felmelegedésnek köszönhetően indul el a létezésük, aztán az éjjeli fagyok konzerválják, jó alapot létrehozva a következő olvadós napnak.
Valahogy igy vagyunk mi is, én is. Megfagyunk, megdermedünk, télen kicsit begubózunk, elzárkózunk a külvilágtól. Aztán néha kiengedünk, felengedünk. Bizunk, remélünk, s akkor elkezd növekedni a fagyos jégcsap, melegszik a levegő, új reményeket, új formákat hoz létre az idő.
Az ereszen található jégcsapjaim a mai napsütésnek köszönhetően szépen letöredeztek, eltüntek. Remélem igy tűnnek el a bennem található jégcsapok is.
"A jégcsap egyre nyúlik,
a csöppje már nehéz,
egy-egy kis tócsa pattan
s szeliden égrenéz."
(Radnóti Miklós: A téli napsütés)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése