Munkakeresőben Amerikában

Amerikában külön foglalkozás állást keresni. Ezt csinálom pár hónapja, s többen azzal "biztatnak", hogy nekik 9-10 hónapba, vagy éppen egy évbe is beletellett, hogy a megfelelő állást megtalálják. Nekem konkrétan egy évem van diploma után a legális munkavállalásra, s ebbe az egyéves álláskeresés éppen nem fér bele.

Az álláskeresés klasszikus és modernebb formáit is bevetettem. Jelentkeztem újságban megjelent, honlapon közölt, vagy hirlevélben kapott hirdetésekre. Küldtem életrajzot angol, magyar és német nyelven, állásalkalmassági teszteket töltöttem ki, megneveztem számtalan referenciát, csináltam versenyfeladatot. Megszámolni sem tudom, hány helyre pályáztam, hány adatbázisa jelentkeztem be.

A klasszikus álláskeresési formák mellett modernebb vizekre is eveztem. Volt, hogy egy állás a LinkedIn közösségi tagjainak volt csak kiirva, volt, hogy úgy jelentkeztem állásra, hogy az állás ki sem volt irva. Ez utóbbiban kezdek profivá válni.

A networking (kapcsolatépités) mesterei az amerikaiak. Intézményeknek, cégeknek, szakmai közösségeknek vannak formális és informális találkozói, ahol tájékozódhatunk szakmai trendekről, lehetőségekről, ahol egy mosollyal és kézfogással a kiszemelt kezébe nyomhatjuk névjegyünket, vagy éppen egy köszönőlevéllel elküldhetjük életrajzunkat. Ez az út kacskaringós, idő- és pénzigényes. A találkozókon  a legjobb formádat kell mutatni, senki nem láthatja, hogy te éppen munka nélkül vagy, le kell hengerelni a többieket, hogy veled akarjanak beszélni, találkozni, dolgozni.

Kaptam is pozitiv vissszajelzéseket. Most is éppen valaminek a közepén vagyok. Már az is érdem, ha egy konkrét állással kapcsolatban felhivnak, s ha nem is jön össze a lehetőség (mert ők ragaszkodnak zöld kártyához), akkor is mondanak jól használható ötleteket, hogy hol nézzek utána, mivel tegyem még vonzóbbá az anyagomat és egyebek.

Legutóbb több mint 200 (!) pályázó közül beválasztottak a legjobb hat közé. Volt, hogy egy informális találkozón valaki feldobta, ebédeljünk együtt, vagy fussunk össze egy italra, mert a hozzáállásom, az "munkaerkölcsöm" alapján szeretnének velem valamit kezdeni. Igy két egyetemi projektbe is bekapcsoltak, ahol egy kutatási projekt piacra vitele, ill. egy új kurzus külföldi képzésének a megszervezése a feladatom. Pozició és fizetés nélkül, csupán a hozzáállásom, a tapasztalataim és a rátermettségem alapján. Illetve fizetésre siker esetén a későbbiekben van esély. Persze ebből nem élek meg, de akkor is megerősitő és biztató a dolog.

Volt, hogy nem mások találtak meg, hanem én találtam meg másokat. Feladatot, kihivást, s embert, aki dönthet a megvalósulásról. Ez amolyan "találd ki magad projekt", avagy találj magadnak egy feladatot, amihez te értesz, s amire szükség van, aztán találj valakit, aki fizet érte. Most épp azon dolgozom, hogy egy kulturdiplomáciai magasszintű feladat valóban magas szinvonalon valósulhasson meg, mégpedig az én közreműködésemmel. Ehhez mozgósitani kell diplomáciai, kormányzati és minisztériumi szálakat, magyarsági húrokat kell pengetni, s igenis nagyképűen odavágni, mihez értek én, amihez ők nem.

A lényeg, hogy a munkakeresés kezd állandósulni nálam. Már el sem tudom képzelni, hogy reggel ne azért kapcsoljam be a gépet, hogy emileket válaszoljak meg, pályázatokat küldjek, vagy éppen személyes látogatásokat tervezzek. Hanem, hogy bemenjek egy munkahelyre, ahol saját asztalom, munkaidőm és fizetésem van.