Hit, nők, könyvek

A tankönyv- és szakirodalom olvasás után kicsit megcsömölve könnyedebb irodalomra vágytam. Ajándékba kaptam, könyvtárból kölcsönöztem és könyvajánlóban találtam több könyvet, amiknek nagyon különböznek, ám mégis sok közös van bennük. Négy könyvet olvastam, női iróktól, nőkről, nőknek.

Fuchs Márta könyve nem regény: édesapjának valódi történetét meséli el, akit tokaji zsidóként munkaszolgálatra vittek az oroszok. Igy elkerülte a holocaustot, s a munkaszolgálatból pedig egy keresztény hivő férfi mentette ki. Az egész történetet a lánya, Márta kutatta ki, aki pár éve megkereste a megmentő férfi családját, a magyarországi helyeket. A megmentő belehalt a bűntetésébe, a megmentett zsidó férfi viszont családot alapitott, majd Amerikában telepedett le. A Legacy of Rescue cimű könyv erről számol be.

Corrie Ten Bloom egy holland református nő, akinek az életét szintén a holocaust és a világháború szörnyűségei határozták meg. The Hiding Place (A rejtekhely) cimű könyvében leirja, hogy testvéreivel és apjával egy békebeli óraüzletet vezettek, majd itt kezdtek el zsidókat bújtatni, s vidékre menekiteni. Tettüket leleplezték a németek, s ezért az egész családot koncentrációs táborba vitték. Csodával határos módon a főhős túlélte az ottani kegyetlenségeket, s mindvégig őszinte hittel, az emberekben való reménnyel nézett a jövőbe. Sajátos missziója lett, hogy a legnehezebb helyzetekben is segitsen, Istent képviselve.

Rhoda Janzen egy menonita családban nevelkedett modern amerikai nő. A menoniták régimódi ruhákban járnak, nem tanulnak, a nők feladata a gyerekek ellátása, a férj támogatása. Rhoda ezzel szemben magas sarkúban jár, egyetemet végzett, önálló nő, akinek gyereke nincs, s még a férje is elhagyta. Az irónő valós történetét olvashatjuk a regényszerű történetben, melynek a cime Mennonite in a Little Black Dress (Menonita kis feketében). Azt irja le, hogyan talál megnyugvást és menedéket visszatérve a még tradicionális életet élő családjához.


A menoniták mellett a másik nagy kedvencem az amishok.  A Lancaster County Christmas egy pennsylvániai amish vidéken játszódik, ahol karácsony előtt hatalmas hóvihar van, s több ember életét összekuszálja, majd kisimitja. Az irónő Suzanne Woods Fisher több amish romantikus regényt irt már, családja amish származású. "The best things in life are not things" - vallják az amishok, vagyis a legjobb dolgok az életben a nem kézzel fogható dolgok. Ezért az amishoknál nincs karácsonyi ajándékozás és diszek, viszont van szeretet, összetartozás és hit.

A négy könyvből, a négy nőtől tanulhatunk kitartást, hitet, alázatot és családi összetartást.

Forró italok

A karácsonyi partinkra több mint 40 ember jött el a clevelandi magyarok köreiből. A partit a vendéglátó családom adja a hagyomány szerint, de mivel ők idén elutaztak, én voltam a házigazda. Ugyanis a helyiek annyira megszokták, hogy 25-én este itt zárják a napot, hogy szinte követelték a bulit. Én álltam elébe, nálam az ajtó nyitva, majd meglátjuk mi sül ki belőle.

A parti elég kalandosra sikeredett. Épp aznap leállt a fűtés, igy 55 fokos (celsiusban kb. 14 fok) házban vártam a vendégeket. Minél többen lettünk, annál gyorsabban kúszott fel a hőmérő, csaknem 60-ig! Bemelegitettünk kandallóval, sütőben sült finomságokkal, no meg forró italokkal. Meglepetésemre ez utóbbiak voltak a fő kedvencek az esti összejövetelen.

Az európai adventi vásárok elmaradhatatlan kelléke a forralt bor, melynek illata messze száll, s a kezünket kedvesen felmelegiti a forró pohár. Nos, az amerikaiak forró bort nem igazán isznak, kivéve ha valaki megmutatja nekik miért is jó az. Végy egy nem annyira rossz vörös bort, tény bele fahéj rudakat, egész szegfűszeget és cukrot, forrald fel, s kész.

Ha már meleg italok, akkor a tűzhelyre került almalé is. Itt apple cider-nek nevezik a 100 százalékos finom almalevet, amihez csak fahéjat adtam, felforraltam, s már ihatták is. Mivel nem tartalmaz alkoholt, a gyerekeknek is adhatjuk.

Harmadik forró italom a nagyon egyszerű, hétköznapi kakaó. Itt forró csokinak mondják. Volt alap kakaó, mentolos (olyan mint az After Eight csoki), a kedvencem a mexikói, kicsit nyersebb, erősebb fűszerezésű. Ezeket lehet tejszinhabbal, cukorral, vagy akár alkohollal gazdagitani. Amerikai módra marshmallow-t (pillecukrot) lehet még bele olvasztani.

Most is épp egy bögre kakaó a társam az irás közben. A kandallóban ég a tűz, s két nap után végre újra működik a fűtésünk!

Karácsonyom Amerikában 2

Ez a karácsony is elmúlt. Bizonytalanul és konkrét tervek nélkül "vágtam neki" a családtól távol töltött első ünnepemnek, ehhez képest elég jól sikerült. Rá kell, hogy jöjjünk, a karácsony akárhol velünk van, ránk találhat. Nem kell hozzá szines karácsonyfa, család, ajándékok, zenék és fények. Persze jó, ha mindezek megvannak, de ezek nélkül tudunk leginkább a karácsony lényegére figyelni.

Ohio állami karácsonyfája Columbusban

Hogyan űzd el az egyedüllétet? Fogadj be egy másik magányost, vagy menj társaságba. Nekem mindkettő megvolt. Orsi személyében Columbus-Nyiregyházáról lett vendégem, a társaságot pedig helyi magyar családok szolgáltatták, illetve azok a fiatalok, akik az ünnep estéjén a mi házunkban multatták az időt hajnalig.

Hogyan teremts karácsonyi hangulatot? Menj el egy templomba, akármilyenbe. Mi a Cleveland belvárosi katolikus székesegyházat választottuk, ott ugyanis csodás kóruskoncerttel kezdődött a mise. A neogót épület zsúfulásig megtelt szenteste (igen, a legtöbb ember karácsonykor teszi tiszteletét a templomokban), a mise végére a kisjézus is a jászolba került (mikor bementünk a templomba, akkor még nem volt ott, csak a szülei és a pásztorok voltak jelen). Karácsony napján a magyar evangélikus templomba mentünk.

Hogyan éld túl az ünnepet a családtól távol? Hozd közel őket. Telefonon, skypeon, kis küldeményekben, fotókkal. Illetve keress magadnak egy befogadó családot, vagy hagyd, hogy rád találjanak. Nekem két vendéglátó családom is akadt.
Mig mi magyarok szenteste ajándékozunk, az amerikaiak az ünnep első napján. Nekünk mindkettőben volt részünk. Szenteste meghitt gyertyagyújtás, igeolvasás és ima, ültetett vacsora halételekkel, majd ajándékosztás egy négygyerekes többgenerációs családban, én is kaptam ajándékot! Első nap ebédre hatalmas töltött pulyka, tarpai pálinka, kaliforniai borok, magyar bejgli, zongoraszó, Kaláka a CD-lejátszóban, ölelések és mosolyok.

Amerikai-ohiói zászlók

S hogyan állok a kövekező karácsony elé? Akárhol is legyek, a karácsony velem lesz, bennem lesz. S határozott szándékom, hogy igenis szükség van a megszokott, családi hagyományokra és szertartásokra. Például én már most kőbe vésem, hogy jövőre a szenteste szűk családi vacsoráról, templomi szertartásról (s nem a karácsonyfa-diszités és megkésett főzés lesz) fog szólni, első nap pedig lazitós, délutánra nagyobb családot vendégül látó variáció lesz. S igen, lesz ünnepi zene, fények, gyertyák, régi fotók nézegetése, karácsonyi történet felolvasása.

Karácsonyom Amerikában

Eddig még sosem töltöttem a karácsonyt  távol a családtól, az otthontól, Magyarországtól. Idén erre is sor került. Kicsit önszántamból, kicsit kényszer szülte. Végülis, miért ne nézhetném meg, mit hoz a karácsony, ha nem a családi együttlétről, nem a karácsonyfáról, bejgliről és a megszokott templomi vizitről szól?

Az ünnep még előttem van, de már sok készülődés és várakozás van mögöttem. Idén nem volt ajándékvásárlási őrület (erről már irtam), nem volt nyomasztó gondolat (hogy akkor én most egyedül, a távolban ünneplek). Igyekeztem teret és időt adni az ünnepnek, a lényegének, hogy megérkezzen hozzám. Megérkezett.

Két napja szépen behavazott.
Az egyedüllét helyett befogadtam egy magyar diáklányt, aki a kollégiumban töltött magányos ünnepet tudta igy egy velem töltött időre cserélni.
Sütöttünk, főztünk, vendégségbe hivtak, s mi megyünk.
Karácsonyi partit szervezek.
Ajándékok helyett szivből jövő jókivánságokat küldtem a nekem fontosaknak, kézzel irva, vagy személyes beszélgetés és email formájában.

Nem szokványos, de ettől mégis igazi az ünnep.

Legyen áldott a karácsonyunk!

Munkakeresőben Amerikában

Amerikában külön foglalkozás állást keresni. Ezt csinálom pár hónapja, s többen azzal "biztatnak", hogy nekik 9-10 hónapba, vagy éppen egy évbe is beletellett, hogy a megfelelő állást megtalálják. Nekem konkrétan egy évem van diploma után a legális munkavállalásra, s ebbe az egyéves álláskeresés éppen nem fér bele.

Az álláskeresés klasszikus és modernebb formáit is bevetettem. Jelentkeztem újságban megjelent, honlapon közölt, vagy hirlevélben kapott hirdetésekre. Küldtem életrajzot angol, magyar és német nyelven, állásalkalmassági teszteket töltöttem ki, megneveztem számtalan referenciát, csináltam versenyfeladatot. Megszámolni sem tudom, hány helyre pályáztam, hány adatbázisa jelentkeztem be.

A klasszikus álláskeresési formák mellett modernebb vizekre is eveztem. Volt, hogy egy állás a LinkedIn közösségi tagjainak volt csak kiirva, volt, hogy úgy jelentkeztem állásra, hogy az állás ki sem volt irva. Ez utóbbiban kezdek profivá válni.

A networking (kapcsolatépités) mesterei az amerikaiak. Intézményeknek, cégeknek, szakmai közösségeknek vannak formális és informális találkozói, ahol tájékozódhatunk szakmai trendekről, lehetőségekről, ahol egy mosollyal és kézfogással a kiszemelt kezébe nyomhatjuk névjegyünket, vagy éppen egy köszönőlevéllel elküldhetjük életrajzunkat. Ez az út kacskaringós, idő- és pénzigényes. A találkozókon  a legjobb formádat kell mutatni, senki nem láthatja, hogy te éppen munka nélkül vagy, le kell hengerelni a többieket, hogy veled akarjanak beszélni, találkozni, dolgozni.

Kaptam is pozitiv vissszajelzéseket. Most is éppen valaminek a közepén vagyok. Már az is érdem, ha egy konkrét állással kapcsolatban felhivnak, s ha nem is jön össze a lehetőség (mert ők ragaszkodnak zöld kártyához), akkor is mondanak jól használható ötleteket, hogy hol nézzek utána, mivel tegyem még vonzóbbá az anyagomat és egyebek.

Legutóbb több mint 200 (!) pályázó közül beválasztottak a legjobb hat közé. Volt, hogy egy informális találkozón valaki feldobta, ebédeljünk együtt, vagy fussunk össze egy italra, mert a hozzáállásom, az "munkaerkölcsöm" alapján szeretnének velem valamit kezdeni. Igy két egyetemi projektbe is bekapcsoltak, ahol egy kutatási projekt piacra vitele, ill. egy új kurzus külföldi képzésének a megszervezése a feladatom. Pozició és fizetés nélkül, csupán a hozzáállásom, a tapasztalataim és a rátermettségem alapján. Illetve fizetésre siker esetén a későbbiekben van esély. Persze ebből nem élek meg, de akkor is megerősitő és biztató a dolog.

Volt, hogy nem mások találtak meg, hanem én találtam meg másokat. Feladatot, kihivást, s embert, aki dönthet a megvalósulásról. Ez amolyan "találd ki magad projekt", avagy találj magadnak egy feladatot, amihez te értesz, s amire szükség van, aztán találj valakit, aki fizet érte. Most épp azon dolgozom, hogy egy kulturdiplomáciai magasszintű feladat valóban magas szinvonalon valósulhasson meg, mégpedig az én közreműködésemmel. Ehhez mozgósitani kell diplomáciai, kormányzati és minisztériumi szálakat, magyarsági húrokat kell pengetni, s igenis nagyképűen odavágni, mihez értek én, amihez ők nem.

A lényeg, hogy a munkakeresés kezd állandósulni nálam. Már el sem tudom képzelni, hogy reggel ne azért kapcsoljam be a gépet, hogy emileket válaszoljak meg, pályázatokat küldjek, vagy éppen személyes látogatásokat tervezzek. Hanem, hogy bemenjek egy munkahelyre, ahol saját asztalom, munkaidőm és fizetésem van.

Cselédsors

Amerika mindig is az igéretek földje volt. Akik ide jöttek, találtak munkát, boldogulást. Igy van ez ma is, de számomra kicsit ellentmondásosan lehet itt boldogulni.

A legjobb, ha hazádat teljesen magad mögött hagyva, mindent felteszel egy lapra, s úgy próbálsz szerencsét. Nem egyedül, hanem társaddal, családoddal, vagy barátaiddal. Egyedül itt talpon maradni lehetetlen, vagy éppen lehetséges, csak még jobban elmagányosodsz és bedarál a munka és az itteni társadalom. Ha hazádat hátrahagyod, s új hazát keresel itt, néha nem éppen legális úton találod meg a boldogulást. Az adómentes és biztositás nélküli fizetésben, az alkalmi munkákban, bármikor odébb állásban.

Ha boldogulni akarnék, akkor nekem is ilyen pályára kellene állnom. Elvállalni bármit a pénzért, a boldogulásért. S én tehetem ezt hivatalosan, mégsem teszem. Nem pénre vágyom, hanem megbecsülésre, minőségi munkára és környezetre. Úgy néz ki, ezek nem az itteni fákon teremnek.

Elküldhettem száz helyre az életrajzomat, konkrét ajánlat a szomszédból, vagy éppen ismerősöktől érkezik. Lehetnék idősgondozó, takaritónő, szakács, vagy kertész. Férfiként tetőfedő, kőműves, padlóburkoló, vagy asztalos. Értékelik a szorgos magyar kezeket, s a bizalmat magas órabérrel dijazzák. Cserébe csak nem szabad gondolkodni, érzelgősködni, s megcsinálni mindent, amire kérnek.

Főzni nem tudó (értsd még egy rántottára is képtelen) elkényeztetett honfiaknak többfogásos, laktató és izletes vacsorát késziteni. A kerthez mit sem értő (hogyan is kell a virágot beásni?), de annál nagyobb birtokkal rendelkező állampolgároknak mindig virágzó és mindig zöld környezetet teremteni. A saját gyerekükre vagy szüleikre figyelmet nem forditó pénzkeresőket helyettesiteni gyereknevelésben, vagy éppen egészségügyi feladatokban.

A mai modern, fogyasztásorientált nyugati társadalmak elfeledték a pénz nélkül is való boldogulás és boldogság lehetőségét. Csodálkoznak, hogy mi, magyarok, értünk mindahhoz, amihez már az ő szüleik sem értettek. Hétköznapi, földközeli dolgokhoz, háztartáshoz, házhoz, konyhához, kerthez, emberekhez. Ezt ők pénzért veszik meg, mi pénzért adjuk. Ha muszáj.

Nekem nem muszáj, igy csak azoknak adom, akik fontosak nekem, vagy éppen magamnak. Főzök többfogásos vacsorát, sütök süteményeket, mosok, takaritok. De nem pénzért, magamért.

Columbus

Két napot Columbusban töltöttem, Ohió "fővárosában". Clevelandtől 3 órára délre, szinte mediterrán klimájú helyen található a város, ahol általában melegebb van és kevesebb a hó. Most is meleg volt, szinte kabát nélkül lehetett mászkálni, viszont monszunszerű eső zuhogott.

 Ohio State House

Két kedves magyar diáklány meghivására érkeztem a városba, s egy amolyan csajos bulit csaptunk. Ők mindketten a városban tanulnak, viszont a város turisztikai látnivalóiból ők is keveset láttak eddig. A belvárosban kezdtük a túrát, a House of State, vagyis az állami parlament épületénél. Kint neoklasszikus oszlopsor és kupola, bent csodás lépcsőházak, karácsonyi diszben. Az alagsorban múzeum és ajándékbolt, no meg kedves idegenvezető, aki elmagyarázza, hogy Kossuth szobrát ne itt, hanem a városházán keressük. Kossuth Lajos ugyanis járt Columbusban, beszédet is mondott, s tiszteletére még utcát is elneveztek, erről majd később. Kossuth-tal ellentétben a névadó Columbus, vagyis Kolumbusz Kristóf sosem járt errefelé...

Ohió cimere és jelmondata: Istennel minden lehetséges

A város panorámáját az egyik állami hivatalépület 40. emeletéről tekintettük meg. A városban szinte nincsenek is gyárak. Rengeteg hivatalnok dolgozik az állami épületekben (a mi negyvenemeletes monstrumunkban 4 ezren dolgoztak aznap), valamint 70-80 ezer diák tanul az állam legnagyobb egyetemén, az Ohio State University óriási campusán. Mi is ott szálltunk meg, egy valódi diáklakásban.

Ohió zászlaja

A belvároson keresztülfolyik egy furcsa indián nevű folyó, partján múzeum, éttermek, kivilágitott sétány. A város hangulatos városrésze a German Village, vagyis a német falu. A faluban megmaradtak a régi macskaköves utcák és kis ablakos téglaépületek. Itt van egy hatalmas könyvesbolt, amit egy hagyományos lakóház 32 szobájából alakitottak ki. 32 szobányi könyv, témák szerint. Szintén German Village-ben van a Kossuth utca (itt nem Kossuth-nak ejtik, hanem angolosan, elég furcsán és számunkra érthetetlenül). A Kossuth utca végében van a legendás német étterem a Schmidt's, ahol hatalmasan vacsorázunk. A helyi német származású amerikaiak pozitivan nyilatoznak a magyarokról, s arról mennyire tisztelik szabadságharcosunkat, s a magyar konyhát. A gulyáslevest például tőlünk lopták, s nemzeti ételként tisztelik.

Orsi és Évi, a vendéglátóim

Columbus nem turistalátványosság, ám mégis lehet itt találni látnivalót.

Madáretető

Na nem ám valamilyen fából barkácsolt etetőre kell itt gondolni! A múlt héten kézből etettem a madarakat az egyik közeli parkban! A madarakhoz eléggé felemás a hozzáállásom: szeretem nézni őket, elképzelni, milyen lehet repülni, ugrabugrálni az ágakon, viszont félek is tőlük, s nem merném megfogni őket!

 Szembenéztem a félelmeimmel, s úgy döntöttem közelebbről akarom megismerni Ohió szines madárkáit. Melinda barátnőm mutatta meg nekem a Sand Run Parkot, ahol a föld alá épitett (földház:) látogatóközpontban lehet magvakat venni az etetésre váró madárkáknak. A magvakkal felszerelkezve kis erdei sétára indultunk. Egy napos sarkon kezünkbe pár szem magot tettünk, majd vártuk az érkezőket.

Nem kellett sok idő, s már a közeli bokrok ágain ugrándoztak a kis madárkák: cinkék, taralyos nemtudom magyarul mi a nevű madárka, tűzpiros kardinál és kék  szajkó. Hát, elég felkavaró volt az első madárka érkezése, ahogyan kis lábacskáival megkapaszkodott a az ujjamon, aztán egy magot (egyetlent, ők nem habzsolnak, nem pazarolnak) csőrébe vett, s elrepült, hogy megpucolja, s megegye.

Aztán szép sorban jötteka többiek. Nem zavarták el egymást, sőt kivárták, hogy egyszerre csak egy valaki legyen a madaretetőn (mármint az emberen), s ha az elrepült, jött csak a másik. Olyan forgalmas légikikötő alakult ki körülöttünk perceken belül, hogy újabb zacskó magért kellett elmennünk. Az etetés pillanatait mutatják a képek.

"...ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket." (Máté 6. 25-26)

Smithsonian

Washingtoni programom egyik csúcspontja volt, amikor végre eljutottam a Smithsonian Társaság Amerikai Történelmi Múzeumába. Egyrészt a Smithsonian-re voltam kiváncsi, mivel ez a világ legnagyobb múzeumegyüttese, 19 múzeummal, állatkerttel, könyvtárral, kutatóintézetekkel. Másrészt az amerikai történelemről kevesett tudok, s szerettem volna átfogó képet kapni róla. Sikerült.

Amerikai Történelmi Múzeum csarnoka

A Smithsonian múzeumok Washington központjában a Mall nevű hatalmas park köré épültek. Az eredeti épület kastélyszerű téglaépitmény. Van itt Amerikai Indiánok Múzeuma, Szobortár, Természettudományi Múzeum. Az Amerikai Történelmi Múzeum egy modern épületben található. Kiállitásai interaktivak, könnyen értelmezhetőek, látványosak. Most egy áttekintést adok a jelenlegi kiállitásokról.

Az amerikai történelmet érdekes megközelitésből mutatja be a múzeum. Témakörei nem a történelmi korszakokat követik, hanem egy-egy érdekes témát. Például Utazás, Háború, Elnökök stb. A Háború kiállitás amerikai hadászati történetét követi végig a nagy háborúk áttekintésével. 1754-ben még nem volt Amerikai Egyesült Államok, akkor épp a franciák és brittek csaptak össze az itteni területekért, ez utóbbiak kerültek ki győztesen. 1775-83 között a függetlenségi háború az amerikai új lakosok és a kontinentális brittek között zajlott. Érdekes, hogy a brittek oldalán harcoltak németek és indiánok, mig az amerikaiaknak a spanyolok és franciák segédkeztek. Ezt követően több kisebb háború volt, például 1812-ben újra az angolok ellen, majd az indiánok és mexikóiak ellen, főként területszerzési célból. 1861-65 a polgárháború ideje, észak és dél. Aztán 20. század, két világháború, hidegháború, 1950-53 koreai háború, majd egész hosszan 1956-75 között a vietnámi. A Szovjetunió összeomlása után a kommunista hatalmak helyett arab területeken folyt a harc: 1991-ben az Öbölháború, majd 2003-ban Irak, végül Afganisztán.

A múzeum egyik kiállitásának plakátja. Ha jól megnézed, én is rajta vagyok a képen.

Külön kiállitást láttam az amerikai lobogóról, mégpedig az 1812-es háború hatalmas, szobányi zászlójáról. Ez  ihlette a nemzeti himnusz megiróját.

Az amerikai elnökök az itteni történelem sajátos mérföldkövei. A kiállitás az összetett szerepüket, lakóhelyüket (Fehér Ház, ahol több esküvőt is tartottak), családjukat (nemcsak First Lady, hanem First Mother és First Pet is létezett) mutatja be. Külön összegyűjtötték az elnökről szóló filmeket és utcanév-táblákat is.

A First Lady kiállitás a kedvencem. Az összes "első asszony" megtalálható itt, valamint az általuk a Fehér Házba hozott étkészletek és a beavatási bálon viselt ruháik. A legutóbbi Michelle Obama hófehér kristályokkal kirakott ruhája és gyémántékszerei van a fő helyen.

Michelle Obama ruhája

A történelmet jelképezik hétköznapi használati tárgyak. Véletlenszerűen állitják ki ezeket. Jelenleg épp Dorothy cipője volt közszemlére téve az Óz cimű filmből, amit Judy Garland viselt, de van itt háborús bevetésen használt ejtőernyőből varrott ruha is.

A másik kedvenc kiállitásom az amerikai étkezéskultúrát mutatja be. Fő helyen áll az ismert gasztronómus Julia Child konyhája (a róla készült filmről korábban irtam is). Sajnos amerikai étkezéskulturáról eléggé korlátozott keretek között beszélhetünk. Az itteni kiállitáson is a feldolgozott ételek, a gyorsételek és snack-ek, a barbeque és a nemzetközi konyha szerepelt.

Az Utazás kiállitás a különböző, a történelem folyamán használt közlekedési eszközöket sorolja fel. Rögtön a bejáratnál van a pionirok szekere, aminek azért ferde az oldala, hogy a hegyi utakon ne csússzanak le a szállitott tárgyak.

Smithsonianbe még biztosan vissza fogok térni. Az indián múzeumot mindenképpen látni akarom. Jövő nyáron pedig Magyarország lesz a fő vendég és atrakció a Smithsonian Folklife Festival-on, ami a világ legnagyobb népi kultúrfesztiválja. Lehet, hogy nekem is lesz itt szerepem....Konkrétabbat később.

Washington újra

Múlt évben májusban voltam először Washingtonban, s már akkor is a kedvencem lett a város. Idén egy röpke villámlátogatást tettem múlt hétvégén, s a véleményem csak erősödött: ez az a város Amerikában, ahol tudnék élni és dolgozni.

Mostani látogatásomnak több magyar rendezvény és megbeszélés volt az oka. Idén nem autóval, hanem repülővel utaztam. Ez elvileg gyorsabb lenne és kényelmesebb, gyakorlatilag az átszállás és reptéri biztonsági intézkedések miatt - no meg pár óra késésés miatt - eléggé fáradtan és épphogycsak odaértem a péntek délutáni programra.

Fehér Ház

Az első programpont a Fehér Ház volt. Igen, jól olvassátok, egy megbeszélésre mentem a Fehér Házba. Úgy, hogy a gépem késése miatt a reptéri mosdóban öltöztem át kiskosztümbe és tárgyalóképes sminkbe. A reptéri busz vezetője kérte a cimet, mondom Fehér Ház. De ő a cimet kéri. Erre én: Fehér Ház, rögtön Obamáéknál... Vicces volt odafurikáztatni magam, no meg a kis bőröndömet húzva átmenni biztonsági ellenőrzésen. Bent vagyok! Egy csodás, elegáns tárgyalóteremben volt a "briefing" ahol a magyar ügyekkel foglalkozó amerikai kornányzati tisztviselők udvariasan összegezték az elmúlt évet, s hogy mennyire jó kapcsolatot ápol az USA Magyarországgal. A kényesebb kérdéseket az amerikai magyar delegáció tagjai tették fel, érintve a szlovákiai kettős állampolgárság és nyelvtörvény dolgait.

A második programpont a magyar nagykövetségen volt, ahol Mikulás vacsora és fogadás volt. Jelen voltak a követség diplomatái (vicces volt, mikor a magyar nagykövet angolul jön bemutatkozni hozzám, én meg nem ismerem fel...), s az összes amerikai konzul Hawaii-tól Puerto Ricon át Atlantáig. Igazán prominens társaságba keveredtem, s próbáltam még tovább keveredni. Apropó a kultur ataché épp mellettem ült, s ő is a Miskolci Egyetemen végzett mint én...

Fehér Ház karácsonyfája

Szombaton újabb két magyar program következett. Délelőtt a Washington belvárosában található Kossuth Házban volt a HAC (Hungarian American Coalition) éves megbeszélése. Ennek a publikus részén én is ott voltam, s számtalan érdekes embert, szervezetet és programot ismertem meg általa. Délután a gyűlés már nem volt annyira publikus, igy én a városnak vettem az irányt: irány a Smithsonian múzeum! Ez külön bejegyzést érdemel, igy erről a következőkben szólok.

Mögöttem a Fehér Ház (a kordon mögött a távolban)

Vasárnap vendéglátómmal, Enikővel (akiről még tavalyi látogatásunkkor kiderült, hogy Mándokról menekült el a második világháború végén a szüleivel, s nem mellesleg Nancy Pellosi évfolyamtársa volt) D.C. elegáns külvárosában található katolikus templomba mentünk advent második vasárnapját megünnepelni. Profi énekesek és kórus szolgáltatták a zenét.

Sajnos ez a hétvége hamar elrepült, s én is hazarepültem. De van még miért visszatérni, például a tavaszi cseresznyefa-virágzást jó lenne élőben látni.

Adventi kalendárium

Még tavaly megfogadtam karácsonykor, hogy a következő évben nem fogok időt és pénzt áldozni a karácsonyi ajándékok beszerzésére. Ehelyett az összeget, amit elköltenék egy rászoruló szervezetnek vagy személynek adom.

Idén tartom magam a tavalyi ötlethez és ajándékmentes karácsonyt tartok. Oka ennek a karácsony körüli ajándékvásárlási őrülettel való szembenállás (mondja ezt egy termékvásárlásra bujtó marketinges, de majd erről később), illetve a pénzhiány. Azt már tudom, melyik szervezetet segitem az adományommal.

Eddig sikerült is tartanom magam a tervhez: nemhogy ajándékokat nem veszek, de boltba is alig megyek. Közben viszont igyekszem annál többet adni a nekem fontosaknak. Időt, figyelmet, szeretetet adok ajándékok helyett. Ezt osztom személyes látogatáskor, telefonon vagy skype-on, emailben, s kézzel irott képeslapokon. Sőt "titkomat" a nagyérdemű közönséggel is megosztom.

Tavaly az egyik blogbejegyzésem egy sajátos adventi kalendáriumról szólt. Az adventi naptár egyes napjaihoz nem ajándékok és édességek kapcsolódtak, hanem gondolatok, ötletek a karácsonyi időszakról, arról, hogyan ajándékozzuk meg magunkat, szeretteinket, vagy akár az idegeneket mindenféle ajándékok nélkül. A blogbejegyzésem gondolatait idén "publikálom", a facebookon teszem közzé.

Ritkán vagyok aktiv a social médiában, viszont most az ünnepi missziómul választottam, hogy ami bennem zajlik, amit az ünnepről és az ajándékozásról gondolok, azt megosztom. Meglepetésemre elég sokan jelezték, követik a napi bejegyzéseimet, sőt kérik előre a minden napra szánt okosságokat. Egyik jóbarátom felhivta a figyelmemet, hogy a folyamat, amit elinditottam hasonlit egy másik kezdeményezésre.

Odahaza az Angyalműhely cimű könyv talált sok követőre. Az ismert tévés személyiség, Ördög Nóra és barátnője egy sajátos tréning segitségével a nőket az önmagukra figyelésre, önmaguk megajándékozására ösztönzi, ezáltal épitve önbizalmukat. Egy amerikai iró a Happiness Project cimű könyvével inditotta el a lavinát. Ebben egy éves programot hirdetett, aminek a célja önmagunk boldogságát megtalálni a hétköznapokban.

Próbáljunk meg ezen az idei karácsonyon boldogak lenni. Felszabadulni az ünnep stressze alól. Angyallá válni, másokon, de leginkább magunkon segiteni. Ezt tegyük a fa alá.

Karácsonyi reklámfilmek

Karácsonykor minden eladó. Az ünnep eredete elsikkad a csillogó kirakatok, csomagolópapirok, karácsonyi zenék és dekorációk mellett. Ilyenkor mindenki vásárol, ajándékoz és ajándékot vár.

A kreativ szakma képviselői (értsd: marketingesek, reklámfilmesek, fotósok) is hónapokkal előre megtervezik, s heteket dolgoznak azon, hogy mivel fognak előrukkolni az ünnepre. Ilyenkor a leghétköznapibb reklámfilmben is feltűnik legalább egy karácsonyfa, szines papirba csomagolt ajándékdoboz, vagy piros ruhás mikulásbácsi.

A lenti linken a szakma kiválóságai által válogatott reklámfilmeket találunk a világ minden tájáról. Az első a Coca-Cola nemzetközi reklámfilmje, amit Budapesten forgattak. Főszerepet játszik itt a Mikulás, eredetileg nem is volt karácsonyi "szimbólum", csupán a kólagyártó hozta divatba pirosra festett ruhájával, hatalmas pocakjával és szakállával.

A reklámfilmek közül az én kedvencem a hóemberes: szöveg nélkül, csupán a zenével és a képekkel meséli el a történetet. Ha nem reklámfilmről lenne szó, én máshogyan rendeztem volna ezt a rövidfilmet: az ajándékátadás helyett "csupán" egy öleléssel hoztam volna össze a két hóembert.

Tudunk mi igy készülni az Ünnepre? Nem pénzköltéssel, műfényekkel, hanem meleg, szivbőljövő öleléssel? Az én kivánságlistámon csak ennyi szerepel.

Karácsonyi reklámfilmek a világból

Magyar Kongresszus

Akik ismernek, tudják, nagy hobbim kongresszusra, konferenciákra járni. Mindig figyelemmel követem, mi zajlik a szakmámban, közösségemben, s ha tudok, személyesen is elmegyek, aztán a hallottakat megosztom a nekem fontosakkal. A legutóbbi konferenciámról a beszámoló most következik.

A clevelandi Magyar Kongresszust hagyományosan a hálaadást követő péntek, szombat és vasárnap rendezik meg. Érdekesebbnél érdekesebb előadásokon és pódiumbeszélgetéseken vehettünk részt az idén.

Több diáktársam is előadott itt (ahogyan én is tavaly). Ildikó a mesékről, a gyerekek fejlődésében betöltött szerepéről "mesélt" a pszichológus szempontjából. Gábor a kárpátaljai Beregszászról érkezett, s közgazdászként az ottani befektetési lehetőségekről ill. nehézségekről számolt be. Veronika magyar bajnok evezős, ő az evezőssport (ez nem a kajak-kenu) múltjáról és jelenéről beszélt. Máté pedig saját dédapja, Krasznai Lajos hatalmas életművét mutatta be. A művész szerte Magyarországon alkotott, szobrászként a művei templomokban, temetőkben, középületeken vannak.

Fülemile Ágnes néprajzkutató a hagyományos magyar viselet szerepéről, modern kori helyéről beszélt, arról hogyan él tovább a nemesi öltözék a diszmagyarban, ill. hogyan tűnt el a paraszti viselet a 2o.század végére. A clevelandi Regős néptánccsoport viseleteket mutatott be, mégpedig egy rögtönzött "divatbemutató" keretében. Nem is gondolnánk, hogy Magyarország tájegységeinek sokszinű viseleteit hogyan befolyásolta a történelem, a praktikum és a divat.

Balogh Balázs az MTA néprajztkutatója az amerikai magyarok hagyományait, emlékeit kutatva bukkant Vintondale pennsylvániai bányászvároskában egy komplett felszerelt, magyarok által működtetett fűszerboltra, amely 1929 óta állt bezárva. Még érdekesebb, hogy a település legtöbb magyar munkása a  Bereg megyei Pátyu, Fornos falvakból érkezett. Őket vándormadaraknak nevezték, mert pár év amerikai pénzkeresés után visszatértek Magyarországra, ahol földet vettek, vagy saját üzletbe kezdtek. Még érdekesebb, hogy az üzlet teljes berendezését Magyarországra, a Szentendrei Skanzenbe szállitották, ahol a magyarországi emlékek mellet most már a tengerentúli magyarok emlékeit is be tudják mutatni. Erről a rendkivüli múzeumi csodáról itt olvashatsz cikket.

Nehéz lenne felsorolni az összes érdekes előadást és előadót. Petrás Mária csángóföldi keramikus kiállitása Kovács Margit nőies formáit hozta elénk. Nem mellesleg ő a Muzsikás együttes énekese. Max Teleki egy neves amerikai-magyar szervezet elnöke, s Széchenyi és Teleki leszármazott. Várdy Béla történész könyvgyűjteményét éppen a Miskolci Egyetemre Amerikanisztika Tanszékének adományozza. Oláh Timea pedig a másfeledik amerikai magyar emigráns generáció sajátosságairól számolt be (másfeledik, aki Magyarországon született, kisgyerekként érkezett az Újvilágba, s Amerikában szocializálódott).

Zárásul két idézet, melyeket a kongresszuson hallottam:
"Magyarnak lenni nehéz, de nem lehetetlen" (Széchenyi István)
"Ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát!" (Reményik Sándor)

Magyar bál újra

Próbáltam összeszámolni hány magyar bálon voltam amerikai tartózkodásom során. Mig odahaza igazán luxus elegáns bálba menni, báliruhát ölteni, itt szinte 2-3 havonta van alkalmam egy ilyen eseményen részt venni. Ide-stova valami 8 bálon jártam már.

New Jersey, elsőbálozók

Az ilyen bálokra illik szmokingot ill. báli ruhát ölteni, s persze nem illik ugyanazt a ruhát túl sokszor felvenni. Nekem is van már egy kis készletem rövidebb és hosszabb báli öltözetekből, kistáskákból és cipőkből. Volt, amelyiket kölcsön kaptam, vagy megörököltem, de vettem is párat.

Az elmúlt két hétben két bálon is voltam. New Jerseyben minden második évben szervezik meg a nagy cserkészbált, ahová más államokból, még Kanadából is jönnek vendégek. Idén több mint 3oo-an voltak. Hihetetlen volt 2o nyitópárt látni a parketten, fiatalokat, akik nemcsak magyarul beszélnek, de kicsit magyarul is élnek.

Cleveland, CTP eslőbálozó fiúk

A másik bál a hagyományos hálaadás utáni magyar bál volt Clevelandben. Itt már otthonosan mozgom, nagyon sok ismerőssel találkozom ilyenkor. Most a legújabb CTPs diákok voltak itt, nekik ez volt az első báljuk, s igazán nagy élmény volt, nemcsak nekik, hanem nekem is. A képek majd mesélnek helyettem.

Cleveland, CTPs lányok