Majnem elfelejtettem a hétvége másik nagy eseményét: szüreti bál volt a magyar reformátusoknál.
Ilyenkor ősszel sorban tartják a magyar közösségek saját szüreti báljukat. Jó alkalom ez arra, hogy összejöjjenek, egyenek valami finomságot, ami Magyarországot idézi, s hogy a csemetéiket megnézzék, amint magyar néptáncot járnak.
Nem volt ez másként idén sem. Nagy lelkesedéssel fotóztam a nekem újszerű eseményt. Hiszen hol látni otthon ilyen lelkes amatőröket, akik magyar táncot járnak amerikaiak által húzott magyar zenére?
A gyerkőcök 3 csoportban mutatták be produkciójukat, egy-egy szakmai vezető felügyeletével. A Ki mit tud-ra talán nem kerülnének be, hiszen lehetne kifogásolni a zene, a ruha, vagy a koreográfia eredetiségét. Viszont ehelyett értékeljük, hogy ők már több évtized óta ropják igy évről-évre. A folyosón találni fotókat a 4o-6o-as évekből, amikor még többen voltak, többen ropták. Mostanra már szinte alig akad első generációs kivándorló, a legtöbb gyerek nem is beszél magyarul, esetleg a nagyszülei tudnak még valamit a nyelvünkön.
Viszont kérdem én: otthon a saját közegünkben minden adott, hogy hasonlót szervezzünk, mégsem tesszük...
A tánc mellett hadd szóljak a finomságokról is. Volt itt jóféle sült kolbász, savanyúság, káposztás tészta. Desszertnek fánk, amit megrendelésre haza is lehetett vinni.
Aztán persze voltak kedves öregek és fiatalok, akik nagyon örvendtek annak, hogy egy magyar fiatal (mármint én) ide vetődik az őshazából, és velük ünnepel.
Legközelebb novemberben hálaadási bál lesz. Tudósitok majd arról is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése