Kedvenc tervezőim

Sok női lapot lapozgattam mostanában - igazán ezek tudják kikapcsolni a folyton gondolkodó agyamat. Az extrém divatötletek mellett többnyire lehet találni jól használható tippeket, hazai tervezőket is. Most beszámolnék az én kedvenceimről, akiknek a tervezéseit szívesen fel is venném...

Lokálpatriótaként szeretek hazai dolgokat venni, hordani. Főleg, ha rejlik abban valami hazai íz, minta, vonal. Régi felfedezettem Mallár Mónika, akitől több ruhát is szereztünk már családilag. Igazán nőies, egyedi hímzéssel, csodás anyagokkal dolgozik. Műhelye nem messze van szülőföldemtől, így még ez is megerősít, hogy őt válasszam.

A másik magyar felfedezésem egészen friss, egy pécsi divatszalon vezetője, tervezője. A Kloé ruhák visszafogottak, de elegánsak, egyszerűek, ám mégis furfangosak. Ha Pécsen járok, biztosan megnézem az üzletét!

A külföldiek közül sorolhatnánk a nagy neveket. De igazán kevés olyan van, akinek hordhatóak és megfizethetőek a dolgai. Nem éppen olcsó, de a hétköznapihoz egészen közel áll J.Mendel stílusa. Szinte az összes ruhája hordható, s mégis valami különleges eleganciát sugároz.

A másik külföldi kedvencem Donna Karan New York-ból. Az ő ruhái kevésbé hódítanak a vörös szőnyegen, inkább a hétköznapi viseletre készültek. Lazák, természetes anyagokból, túlzások nélkül, ám mégis nagyon nőiesek.

Szóval, lányok, asszonyok divatra fel! Tessék nőnek látszani, merni nőiesen öltözködni!

Segítségül hasznos linkek:
www.mallarmonika.hu
www.kloe.hu
www.jmendel.com
www.donnakaran.com

Az Út - útra kelek

Az utóbbi hetekben sokat foglalkoztatott az Út, az úton levés gondolata. A Theodora ásványvíz mostani kampányának plakátjai is ezt sugallják úton-útfélen: "A megtett úttól válsz különlegessé" az üzenet, ami rám nagyon érvényes.

Az elmúlt hónapok pont egy ilyen utat jelentettek az életemben. Konkrét, kézzelfogható cél, mérföldkövek nélkül, csak úgy úton lenni magam, magamért. S közben az út vitt, kanyargott, de mégis célra tart! Ami kivülről nézve kerülőútnak tűnik, az rajta járva megmutatta, hogy éppen közelebb visz a célhoz, magamhoz.

A lelki utazás után jöjjön egy tényleges, testi utazás. Két Út volt versenyben, s eldőlt hová megyek.

Régi vágyam eljutni Spanyolorszába, az El Camino zarándokútra. Beszereztem térképet, csináltam útvonaltervet, szövögettem az álmaim, ám csak nem akar összeállni a kép. Már-már egyedül is elindultam volna, biciklivel, 800km, zarándokként, úton lenni lelkileg, fizikailag. Aztán társ hiányában elnapoltam az utat.

A másik út ötlete nem tőlem, hanem egy nemrég megismert barátomtól származik. Ő vetette fel, s én lelkes társul szegődtem hozzá. S a megdöbbenés akkor jött, amikor rájöttem: ez is egy nevezetes Út, csak épp nem Európában, hanem Amerikában. Route 66, a legendás 66-os út, ami átszeli az USA-t.

Nos, megtettük az előkészületeket, megvan az időpont, elkészült az útvonal. 2200 km az USA 4 államában, középről indulva, délnyugatnak haladva. Átszeljük a legendás nemzeti parkokkal tarkított vadont, hogy végül elérjük az óceánt nyugaton.
Sok pont hiányzik még, de az elszántságunk, bátorságunk és lelkesedésünk határtalan.

Pár hét múlva, magáról az útról mesélek majd.
Mert úton lenni jó!

Világfalu

Ahogy már észrevehető, sok olyan dologról írok a blogomban, ami vissza-visszatérő nálam. Egy témát nem írok ki magamból azonnal, hanem kicsit emésztem, formálom, s amikor már több szálon kapcsolódik hozzám, akkor fejtem ki.

Hát most épp kapóra jött a fenti téma. Világfalu, globális falu, szűkülő világ. Egy szakmai előadásban említették a héten McLuhen elméletét 1964-ből, mely szerint a világunk szűkül és gyakorlatilag a kommunikáció és a technika segítségével pillanatokon belül elérhetünk bárkit és bármit a világon. Mint egy faluban.
Az elmélet a 60-as évekből származik, az internettel még időszerűbbé vált.

Most mégsem a technológia és internet nyújtotta előnyökről szeretnék szólni, hanem a magam kis világfalujáról.
Mostanában sorozatosan futok össze ismerősökkel a legváratlanabb helyeken és időkben.

Ahogy már írtam, Berlinben járva pár hete rég nem látott lakótársaimmal találkoztam. Véletlenül, egy több mint egymilliós tömegben, egy utcai rendezvényen. Véletlenek márpedig nincsenek!

Hasonló találkozást produkáltam a múlt héten itt is, Budapesten. Péntek este egy szabadtéri szórakozóhelyet kerestünk föl egy barátnőmmel, s hát egymás után botlottam ismerősökbe. Szám szerint háromba.
S ezt úgy, hogy nem vagyok egy "világ közepe" party-alkat, aki mindenkivel és mindenhol jóban van. A nekem igazán fontosakkal tartom a kapcsolatot, s a kapcsolataimat nem az iwiw-en szövögetem átláthatatlan formátumúvá.

A héten pedig a fent említett szakmai rendezvényen találtam egy régi ismerősre, még egyetemi gyakornoki időmből.

Hú, hát forog a világ kereke, vele forgunk mi is, s újra-meg újra egymáshoz vetődünk. Csak tudjuk felismerni és megbecsülni az ilyen találkozások üzenetét!

Duna mentén

Mostanában elég sokat jártam a Duna mentén. Gyalogtúrák, céges rendezvények, bicaj. Aztán rájöttem: gyakorlatilag Budapest környékén, a várostól északra és délre nincs hely, ahol ne jártam volna az elmúlt években.

A kedvencemmel kezdem. Pesti oldal, Göd-Vác-Zebegény-Szob. Többször jártunk erre biciklivel, kiváló a bicikliút, alig van emelkedő és a panoráma gyönyörű. Ahogy távolodunk a fővárostól úgy lesz egyre nyugodtabb, békésebb a táj. Göd még elég zsibis, ám ennek ellenére szívesen laknék itt. Valami régi nyaralóban, apró kerttel. Vác már igazi vidéki kisváros, barokk épületeivel megér egy külön sétát. Zebegény, a sváb falucska, eredeti parasztházaival kínálja magát.

Ha a túlparton haladunk, akkor Szentendre-Leányfalu-Tahitótfalu-Visegrád a menetrend, itt is jártam már bicajjal, autóval. Szentendre kéznél van, ha külföldieknek akarjuk megmutatni a vidéki Magyarországot. A skanzen, a macskaköves belváros, a kézműves üzletek bármilyen évszakban megérnek egy sétát. Leányfalu nyaralóhangulata, strandja nyári hétvégékre kiváló helyszín. Tahitótfalu - itt lehet a Szentendrei-szigetre átkelni a hídon. Dunabogdány régi falusi házai, Duna strandja gyerekkoromat idézi. Visegrád pedig kiváló kiindulópont túrákhoz, hajókiránduláshoz.

Délre indulva a Csepel-szigetre jutunk. Hévvel egész közel, biciklivel szakaszonként kiépített bicikliúton haladhatunk. Én visszafelé ajánlom a túrát: Ráckeve-Szigetszentmiklós-Soroksár útvonalon. Ráckeve vidéki nyugalma, Duna-ága, templomtornyai. Szigetszentmiklós nyaralói, csónaktúra a Holt-Dunán. Soroksár sváb házai, városi-vidéki keveréke.

Délen a budai oldalon haladva is végig van bicajút. Budafok-Nagytétény-Érd a kedvenc szakaszom. Budafok a főváros külterülete, szemben a Csepel-sziget ipari épületei látszódnak. Nagytétény még mindig Budapest, de egészen vidéki, távoli hangulatban. Régi házak, kastély. Érdet nem szeretem különösebben, látnivalója nem igazán van. Viszont innen tovább lehet kerekezni Sóskút-Etyek felé.

Ajánlom hát a Budapesten élők, s hétvégén unatkozó, programra vágyók figyelmébe a fenti helyeket. Érdemes csak a Duna mentén elindulni és varázslatos helyekre találunk.

Zöld spalettás ház

Egy jövőbeli zöld spalettás házról álmodom. Nem nagy, de praktikus. A szobái napfényesek, az udvarán rózsabokrok, zöld gyep, a konyha ablakából a kertbe látni. S mindebből kifelé a zöld spaletták üzennek: itt otthon van, itt otthon lehetsz! Zöld spaletták díszítik, védik, árnyékolnak, vagy éppen hívogatnak.

Valahogy újra meg újra találkozok ilyen házakkal. Az egyik első ilyen Agárdon, a Velencei-tó partján köszönt rám. Aprócska, egyszobás nyaraló, udvarát benőtte a gaz, gazdátlanul hívogatott.
Aztán Zuglóban sétálva a szomszéd utcákban csodás ikerházakat találtam. Vitézi telkekre épült, előreugró zárt erkéllyel, boltozatos bejárattal. Tetején faragott eresszel, tulipán és kard. Itt tudnék élni, csak hát egy ilyen házat megszerezni nem olcsó mulatság. Két-három utca összes háza ilyen típusban épült. Van köztük egy-kettő, amit nagyon igényesen újítottak fel, megőrizve az eredeti stílust. A többségnél az eredeti jelleget már eltüntették, ormótlan ablakokkal és ráépítéssel. S van néhány, ami még felújítatlanul várja új gazdáját. Az egyik kedvencem borostyánnal és lilaakáccal van befutva, s még ott vannak a zöld spaletták...
A képen látható házhoz vissza-visszatérek. Zuglóban van, körülötte már új építésű társasházak magasodnak, de ő még áll, csendben, elegánsan. Elképzelem a helyiségeket, a kertet, a beépített tetőteret... Csak várjon még, rám.

Így hát álmodozom tovább, egyszer csak meglesz az a zöld spalettás ház, a valóra vált álom.

Mi lesz holnapután?

A napokban láttam felvételről a Holnapután c. filmet. Tipikus amerikai katasztrófafilm - mondhatnánk. Ám a sors fintora, hogy a film szüneteiben a rendkívüli híradóban megdöbbentő, jelenkori katasztrófa képeket mutattak. Miskolcról, Edelényből, apró patakok végzetes áradásáról, pusztuló házakról, csónakban menekülő emberekről.

Ezért nagyon is aktuális a film mondanivalója: hová jutunk, mikor jön el a végső katasztrófa, az éghajlatváltozás, jégkorszak, vagy bármi hasonló? S hogyan fogjuk azt fogadni, túlélni? Vagy van esély a katasztrófa elkerülésére? Hogyan?

Szerintem csak önkritikával és hatalmas összefogással lehet eredményre jutni. Ha belátnánk, hogy a kényelmünk, jólétünk nem ér annyit, hogy évtizedekkel megrövidítsük a következő (de lehet, hogy a mostani) generációk életét... De nem tudom, hogyan lehetne a teljes emberiséget, cégeket, országokat megmozgatni és felelős gondolkodóvá tenni. Ez szép, magasztos címke mostanában a cégvilágban, de röhejesen apró kezdeményezéseket takar. Márpedig itt óriási váltásra van szükség!

A fa tündére

Nemrég, a szabolcsi kirándulásunkon volt még egy érdekes mozzanat. Vásárosnamény kastélyának kertjében csodás fákat találtunk. Az egyik ilyen a képen látható, emberméretű "gótikus" nyílás volt az oldalában, s ez az egyik kedvenc mesémet juttatta eszembe.

A mese címe: A háromágú tölgyfa tündére. Nos, én játszottam most a tündért, s magam álltam a fa tündérnyílásába. A mese linjét lentebb csatolom, megtaláltam a youtube-on, Magyar népmesék csodálatos sorozatában. Amúgy Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese gyűjtésében szerepelt, ez volt az első könyv, amit kisgyerekként először végigolvastam.

Mi a mese tanulsága számomra? Az, hogy a jó tündérért eljön a királyfi, s magával viszi a palotába! Csak jó fácskát, s abban engem találjon!

http://www.youtube.com/watch?v=GfdvtpOARsU

Tavaszi zöldség-gyümölcs

A tavasz egyik nagy előnye, hogy végre nem melegházi, vízízű gyümölcsöt, zöldséget lehet kapni, hanem valódi napot látott friss, itthon termett finomságokat!

Két kedvencemről szólnék. Június, eperszezon! Pár hónapja már lehetett mindenféle külföldi, kétes eredetű, méregdrága epret kapni, de ez nem volt az igazi. Most hétvégén viszont már magam gyűjtöttem az epret, szedd magad akcióban, Érd mellett! Hatalmas eperföld, sok szorgos napszámos, s az eredmény egy bödön finom gyümölcs, amiből aztán jutott a hasunkba, lekvárba is. Anne-Marie-val egy nem kis teljesítmény után értünk a célunkhoz, az eperhez: jókora bicajtúrával, a rekkenő hőségben megizzadva. De megérte.

A másik kedvencem itthon kevésbé ismert, elismert. A spárga. A németeknél volt alkalmam a tavaszi spárgaőrületben részt venni. Olyankor spárgából készítenek mindent: levest, köretet, főételt. Az éttermekben spárga-napok vannak, az üzletekben márkák (!) szerint lehet választani. Ma finom ebédet készítettem belőle, magyar termésből! A spárgát előfőztem sós vízben, majd üvegtálban kis kupacokat készítettem, rá került néhány szelet bacon és sajt, majd be a sütőbe. Finom egytálétel lett belőle.

Szóval mindenkit bíztatok, hogy most egyen gyümölcsöt, zöldséget, frissen a kertből, vagy a hazai termelőktől!

Tanuljunk nyelveket!

Könnyű ezt mondani, hogy tanuljunk nyelveket, de hogyan? Olyan, mintha minden a nyelvtanulás körül forogna, s nem az aktív és bátor nyelvhasználat körül. Hogy is van ez?

A saját tapasztalataimról tudok beszámolni. Ugyebár kisdobosként még oroszul tanítottak, aztán középiskolában már választhattam: német kéttannyelvűbe mentem és mellette folytattam az orosz tanulását. Meg is lett az eredménye: egy hajtós tanár, kemény dolgozatok után külön rákészülés nélkül sikerült a nyelvvizsgám oroszból. Sajnos lehetőség híján nem használtam a nyelvet, így feledésbe is merült. De utazásaimon oroszokat hallgatva be-beugrik még néhány fordulat, s szerintem csak elő kellene venni a füzeteimet, aztán jönne a tudás szépen.

Német, a logikus, kemény nyelv sok szorgalmat kívánt, de máig is kamatoztatom a megszerzett tudást. Persze ahhoz kint kellett élnem, anyanyelviekkel társalognom, hogy magamra szedjem a kiejtést, a könnyed beszédet. De még mindig ezen a nyelven élek leginkább, németül olvasok a legkönnyedebben, s társalgok zavartalanul.

Aztán angolul az egyetemen kezdtem el tanulni, önszorgalomból, már ha egyszer a gazdasági-üzleti világ nyelve az angol. Célkitűzés, másfél év, és nyelvvizsga. Aztán élesben a munkáimban használtam, főleg olyanokkal, akik szintén tanulták a nyelvet. Anyanyelviekkel ritka pillanataim vannak, azokat érdemes kihasználni. Az angol az a nyelv, melyet mindenki beszél, de magasabb szintre jutni vele elég nehéz. Viszont, mivel világnyelv, érdemes mindenkinek alap szinten elsajátítani.

A francia nem az én nyelvem. De mivel a húgom ezt választotta hazájául, s új családjával is eme szépen csengő, de marha bonyolult nyelven tudunk csak értekezni, így én is magamra szedtem egy alap tudást. Pár hét, s készítettem egy saját kis szótárat, amiben azok a legfontosabb szavak szerepelnek, melyeket az asztal körül ülve be lehet vetni. Volt is mulatságos pillanat bőven, amikor a francia-magyar családot összehoztuk. Mindenki mondta a saját nyelvén, aztán az "idegenek" ismételték a másik nyelven. Magnific (pompás) volt az általános örömszó!

Olaszul többnyire turistaként élek. Az étlapot kiválóan megértem, kávét rendelni sem okoz gondot. A legjobb, hogy az olaszok elég könnyedek ahhoz, hogy ne csináljanak gondot a nyelvtudás hiányából. Van egy titkos vágyam: Olaszországban élni, vagy legalább rendszeresen oda utazni, s a nyelv mellett a pozitív életörömöt is magamba szívni.

A spanyol nyelv okozta nekem a legnagyobb fejtörést. A legalapabb szavakon kívül nem sok kúszott a fejembe. Barcelonában sétálgatva nincs szükség angol vagy más nyelv tudására, azonban a spanyolra annál inkább. A spanyolok ugyanis nem hajlandóak más nyelven beszélni, jogosan, egy ilyen szépen pergő, dallamos nyelvet hallva.

Pár ötlet, saját tapasztalatból, a nyelvtanuláshoz:
- a legfontosabb a szorgalom, ezt a legjobb nyelvérzékkel rendelkezők sem hagyhatják ki. A szavakat, fordulatokat ismételni kell, hogy rögzüljenek, s ugye anélkül, hogy látnánk, hallanánk, mondanánk nem kúsznak be a szavak a fejünkbe.
- beszélni, sokat, anyanyelviekkel. Ehhez ki lehet használni a magyarországi külföldieket, érdemes velük barátságot kötni, vagy barterben magyar nyelvleckéket adni.
- hallgatni, megérteni. Filmet szinkron nélkül (neten letölthetőek), akár feliratozva, hangoskönyvet autóban ülve. Nekem ez nagyon bejött, amellett, hogy szórakoztató, észrevétlenül tanít.
- írni, ismerősöknek, emilt, levelet. A hétköznapi nyelvet így lehet a legjobban gyakorolni, kis szlenget magunkra szedni.
- olvasni, újságot, könyvet, weblapot. Sok ingyenes lehetőség van (turisztikai kiadványok, hírlevelek), de olcsón lehet eredeti regényeket, újságokat is beszerezni antikváriumban.

S mi lesz a szorgos nyelvtanulás eredménye?
Magabiztos fellépés és igazi öröm, ha külföldön jársz. S a lehetőség, hogy külföldi barátokat gyűjts. Úgy mint én, a fenti képen.
Balról jobbra: Insa, a német kolléga-barát, akivel bejártuk az Északi-tenger partvidékét, s a Plattdeutsch-ot (északnémet nyelvjárás) kutattuk; Julia, aki tökéletesen beszél kínaiul (!); s Anna, Lengyelországból, aki diplomázni Németországban tudott, de ha kell éppen Amerikában gyakorlatozik angolul. S persze én, aki képes ezen színes személyiségekkel bárhol csevejre fakadni.

Blogos tapasztalatok

Néha jó megállni és számot vetni magunkkal, az elmúlt időszakkal. Gondoltam, kicsit hátratekintek és összegzem a blogos tapasztalataimat.

Több mint két hónapja vagyok rendszeres blogger. Az elején akadozva jöttek a szavak, aztán olyan sok téma jutott eszembe, hogy vissza kellett fognom magam, ne akarjak mindent egyszerre leírni.
Pár éve létezik a blog, az internetes napló, s nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy rajongója leszek ennek a műfajnak. A munkám során sok webes alkalmazást használtam, készítettem, persze marketingesként önös, ill.céges célokra. Aztán rá kellett jönnöm, hogy privát életemben is mennyire hasznosak tudnak lenni ezek, így eljött annak az ideje is, hogy a saját blogomat elindítottam.

Mi ösztönzött erre?
"Szabadúszóként" valahogy kezdtem úgy érezni, szétúsznak a dolgaim, s nem látom, mit miért csinálok. Illetve nem kaptam napi visszajelzést arról, hogy értelmes dolgaim vannak, s azokkal haladok is. Így az önösztönzés egyik eszköze lett a blog. Időről-időre megjelenítettem itt az általam megélt, tapasztalt, vagy csak a fejemben cikázó dolgokat. Jó ezeket így viszontlátni, visszaolvasni, másokkal megosztani. Nem volt fontos, hogy sokan olvassák, tudják, kommentálják a bejegyzéseim. Inkább amolyan lélekkönnyítő, megerősítő feladata volt az írásnak számomra. S mondhatom: működik!

Szóval kicsit lenyugodva, immár érett bloggerként folytatom a bejegyzéseim. A magam és mások örömére!

Férfiak - krízisben?

Crisis in Masculinity - Férfiasság krízise. Ez a címe egy könyvnek, amit nemrég olvastam, s ezzel a témával többször is találkoztam mostanában.

Van egy előadás is, amit Lovas András, kedvelt lelkipásztorunk tartott szintén ebben a témában. Ennek a linkjét is csatolom, ha megtalálom, nagyon érdemes meghallgatni. Az előadás nagyon jól összegzi a könyvben leírtakat, amik tények. Igen krízis van, párkapcsolatilag, családokban, családtalanságban, szingliségben. S a krízis oka - amit nem gondolnánk - a férfiakban rejlik.

Ők azok, akiknek a hagyomány szerint a vállán van a család, a biztonság, a döntés szerepe. Viszont jelenleg, a modern kor utóbbi évtizedeiben éppen ők azok, akik nem tudnak ezzel a szereppel azonosulni, s éppen ezért menekülnek munkába, önállóságba, hóbortokba, egyik kapcsolatból a másikba. S mi ennek az oka? Az, hogy nem tanulták meg a szerepüket a családjukban, főként az apjuk feladata lett volna például szolgálni. S mit lehet tenni? Hát, ami nem egyszerű - férfiakról lévén szó -, önkritikát gyakorolni, hibákat felismerni és akarni megváltozni. Ez egyedül nem megy, segítség kell hozzá. Szakember, barátok, család, hit. De ez hozhat csak javulást, személyesen az adott férfi számára, s közvetve a családoknak is.

Hiszen a fő csattanó: mihelyt a férfiak visszatalálnak a szerepükhöz, a nők is tudni fogják a dolgukat, s helyreáll a rend a világban.
Bízzunk ebben!

Budapesti parkok

Sokáig hiányoltam a sok parkot, zöld területet Budapesten. Valóban: nincs olyan sok belőlük, mint kedvenc városomban Berlinben (lsd.fotó), de azért van néhány igen egyedi, említésre méltó parkunk.

A legnépszerűbb a Margitsziget. A sportolók paradicsoma. Jöhetsz ide futni, bicajozni, a réteken focizni, akár hétvégén, hétközben jössz, mindig sok emberrel találkozol. Ez is azt mutatja, hogy szükség van ilyen zöldterületekre, s kevés ez ennyi embernek. A Szigetet szeretem, mert egyszerűen elérhető, nagy sétákat lehet tenni, piknikezni, fotózni, épp amihez kedvünk van.

A másodszámú fővárosi park a Városliget. Anno a városon kívüli erdőcske volt, amit a fejlődés a város részévé tett. Szeretek itt a Vajdahunyad környékén sétálni, üldögélni, télen korizni a jégpályán, forró fürdőt venni a Széchenyiben. Tavasztól a kisebb réteken itt is jó a heverészés, bár kicsit elhanyagoltabbak területek.

A mostani felfedezettem a Szent István park a 13. kerületben. Tudtam róla, de ma délután be is mentem egy fagyis sétára. S hihetetlen volt, mintha nem is Magyarországon lennék! Szökőkutak, szobrok, lugasok, rétek. Külön kis területek gyereknek, felnőttnek. S csodálatos innen a dunai panoráma!

Egy rejtett parkunk még van. Nem is olyan kicsi. A Népliget, ami mellett leginkább elautózunk, de nem állunk meg feltöltődni. Az igazság az, hogy nagyon nincs is "köz"számára fenntartott része. Állítólag a közbiztonság sem tökéletes itt, nem ajánlatos bizonyos részein ejtőzni. Én azért bízok benne, hogy fog ez még szépülni, s birtokba veszik majd a helyiek.

Szabolcs-Zemplén kiskörút

Még korábban az őrségi túraleírásomban ígértem, hogy bemutatom majd az ország keleti felét is. Nos, most hétvégén csodás utazást tettünk az én vidékemre, a szabolcsi-szatmári Felső-Tiszavidékre és a Zemplénbe, Hegyaljára.

Két nap alatt sikerült a legfontosabb részeket bejárni, s egy kis ízelítőt adni a kedves vendégeinknek, akik történetesen a gazdagréti házicsoportom lelkes tagjai voltak.

Az utazás legnehezebb része a lejutás hozzánk, Mándokra. 3 óra utazás autóval már egész gyorsnak mondható. Az utazási fáradalmakat enyhítette az ebéd és az ebéd előtti koccintó: egy kis bográcsban főtt gulyás gazdagon, meg házi készítésű kürtőskalács. Aztán rövid pihenő után indultunk is a Beregbe, felfedezni apró falvakat, még élő kézművességet.

A Tiszát Vásárosnaménynál szeltük át, innen érkeztünk meg Tákosra, kedvenc kis falumba. A 2001-es árvíz szinte az összes házat elpusztította, így új építésű, de a tájra jellegzetes épületeket találunk most itt. Hihetetlen, de a falu több száz éves temploma, a paticsfalú "mezítlábas Notre-Dame" túlélte a katasztrófát. Erzsike néni az örök tartozéka a templomnak, ő az, aki kérés nélkül is mesét regél a templomról és örül minden betérő vendégnek. Tákos után Csaroda következett, egy más jellegű templommal. Az itteni épület az Árpád-korban épült, csodás kora-középkori falfestményein a "mosolygó szentek" láthatóak. Aztán autózás az ukrán határ felé, majd megálló Szatmárcsekén. Itt írta a Himnuszt Kölcsey, az ő síremléke a helyi temetőben található. Egyedi, csónak alakú fejfái sajátos misztériumot hordoznak: csak sejtések vannak a fejfák eredetéről. Túristvándiban a vízimalomnál utazás a múltba: Magyarország egyedüli működő vízimalmát a Túr vize működtette. Romantikus itt a folyó, a vízpart. Fáradtan, de tele élménnyel érkezünk vissza a bázisra, a vendégházunkba Mándokra. Itt szalonnasütés, majd nyugodt pihenés jön.


Másnap kiadós reggeli és lelki töltekezés után kelünk útra. A cél a Zemplén, a Tokaj-Hegyalja. Sárospatakot nem szabad kihagyni: a csodás vártemplom, Szent Erzsébet legendája, a Vizikapu folyópartja, a vár, református teológia. Vidéki kisváros, történelmi, de mégis élő, békés, de mégis sokak által látogatott. A városból a Tengerszemhez megyünk. Károlyfalva határából vezet fel az út a hegyre, melynek belsejében évszázadokig működött malomkő-bánya. A kibányászott kövek helyén, magas sziklafalak között felgyülemlett az esővíz és "tengerszem" alakult ki. Nagyon festői itt, megéri felkapaszkodni. S ráadásként még csodás állatkákat is találunk: hegyi siklót, színes sütkérező gyíkot, s a vízben többezer ebihalat... A túra után a jól megérdemelt ebéd jön, Tokajon. Épp borfesztivál, kirakodóvásár. Bort a szomszédos Tarcalon veszünk, persze közvetlenül a termelőtől.

Azt hiszem, ami belefért két napba mi azt mind megéltük. Persze több nap alatt alaposabban be lehetne járni a környéket. Gyógyfürdőzni, nyári színházazni Kisvárdán, kirándulni a zempléni várakba... Talán majd legközelebb.

Konyhatündér egyszerűen

A főzőtudományomra nem vagyok igazán büszke. Bár lelkes evő vagyok (ugyan ezt sokan kétségbe vonják :), ám mégsem vagyok egy lelkes konyhatündér. Vagyis többnyire nem. Azonban, ha alkalom és vendég adódik, szívesen készítek valami saját szerzeményt.

Általában könnyű egytálételeket preferálok. A fő jelszavam: az étel készítse el magát! Most egy ilyen saját fejlesztésű étekről számolnék be. Legutóbb benéztem a szekrénybe, hogy milyen hozzávalóim vannak és mit lehetne azokból összehozni. Találtam egy üveg olaszos paradicsomszószt, a fagyasztóban csirkeszárnyat, meg némi hazai krumplit. E három nagyszerű alapanyagból született meg végül a képen látható alkotás: paradicsomos-krumplis csirkeszárnyak.

Egyszerűen egy hőálló edénybe pakoltam a szárnyakat, leöntöttem őket a szósszal, majd még a kockára vágott krumplit is hozzáadtam. Aztán készre sütöttem, vagyis nem én, hanem a sütő.

Jó étvágyat hozzá, ha esetleg kipróbálod!