Graduation party

Ha már diplomaosztó, akkor ünnepeljünk is! Vendéglátó családommal hetekkel ezelőtt kitaláltuk, hogy a legjobb egy kerti parti lenne. Eredetileg egy pikniket terveztem valamelyik közeli parkban, végül kényelmesebbnek gondoltuk, ha a ház udvarában maradunk.

Vacsora a szabadban: Márti, Robi, Bea, Panni, István, Eszti

Sok időnk nem volt előkészülni. Előző nap fűnyirás, szomszédoktól plussz asztalok és székek kölcsönkérése, ételek és teriték előkészitése. Kicsit virágositottunk az előző hetekben, s hogy-hogynem a mókusok épp a nagy esemény napjának reggelén döntöttek úgy, hogy mégiscsak megnézik mi van a virágládák alján... Szóval virágültetésből repetáztunk.

 Tibor, bogrács, paprikáscsirke

 A nagy napon, az ünnepség után alig egy óránk volt felkészülni a vendégek fogadására. Egyik jóbarátomat kértem meg a főételre: hatalmas bográcsában (most hozta Magyarországról) 3o főre főzött paprikáscsirkét. Ehhez mi nokedlit gyártottunk (rendesen tojásból és lisztből), no meg magyaros uborkasalátát (ecettel és pirospaprikával).

Jóska és Endre, a vendéglátó"apám"

Desszertre vendéglátó "anyám" a saját pékségükből hozott tortákat (Dobos, diós, puncs), a vendégeket pedig arra kértük, hozzanak valami itókát. Hoztak.

Vendéglátó "anyám" Eszti, Marika és Ilona

A meghivásnál nem volt gond, kit hivjak. Inkább az volt a kérdés, kit ne hivjak. Végül majdnem ötvenen jöttek el. Főleg magyarok, barátok cserkészetből, templomból, munkaadóim és szomszédaink.

Távoli rokonok: Lajos bácsi, Erzsike néni, Lajos és Angela

A hangulatról a háttérben szóló magyaros zenék gondoskodtak (majdnem lett élőzene is, de a "cigányprimás" épp nem ért rá). A folyamatos történésről pedig a sok kúszó-mászó gyerek és jövő-menő vendég. Bár ajándékokra nem számitottam, mégis kaptam sok szép virágot, édességet, JCU-takarót és némi pénzadományt is.

Újkeletű barátnők: Mónika és Tünde

Köszönöm minden kedves velem ünneplőnek, hogy velem töltötte ezt a délutánt. Akiket meghivtam, mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy az itt töltött két évem sikerüljön. Sajnos nem mindenki tudott itt lenni. Például a CTP részéről egyik diák sem jött át Buffaloból, s a korábbi vendéglátócsaládom is hiányzott a partiról.

A vendégek azon kérdésére, hogy maradok-e, vagy hazamegyek, illetve hogy mit is kezdek magammal és a végzettségemmel egyszerű választ adtam: Nem tudom. Ha valaki tudja, értesitsen. Illetve segithet megfelelő állást és férjet találni.

A legidősebb vendég: Géza bácsi 95 éves!

Graduation 2

2oo2-ben, tiz éve (!) öltöttem először magamra a varjújelmezt (értsd a diplomaosztó fekete köpenyét és négyszögletes tányérsapkáját). Akkor Miskolcon vettem át az első (vagy első kettő?) diplomámat. Aranyszegélyű gallérunk volt anno, ez jelezte, hogy közgazdászok vagyunk. A Miskolci Egyetem disztermében, a Szász Endre által készitett kerámiafal előtt rázhattunk kezett az akkori rektorral.

Az elmúlt vasárnap másodszor öltöztem varjúnak, mégpedig Cleveland külvárosában, University Heights-on, ahol a John Carroll Egyetem immár hivatalosan is a kommunikáció mesterévé (Master of Arts in Communication Management) avatott. Most is fekete volt az alapruha, de a gallérom-kapucnim az egyetemi szineket a királykéket és aranysárgát, valamint az Art (bölcsész) kar fehérjét viselte. A mostani ünnepség két év fáradozásait zárta le: véget értek az esti órák, a félévközepi és félévi vizsgák, a számtalan egyéni és csoportfeladat.

Az ünnepség szinte egésznapos elfoglaltságot jelentett. Reggel már ott kellett lennünk a campuson, ahol a sportcsarnokban eligazitáson vettünk részt. Aztán délben indult a program: a most végzett 7oo diákkal együtt vonultunk ki (amolyan ballagás keretében csak ének, tarisznya és virágok nélkül) a gyönyörű angolszász  campus neogótikus épületeivel körülhatárolt zöld udvarra (Hamlin Quad), ahol az ideiglenesen felállitott szinpadon vettem át a mostani diplomámat. Úgy mint ahogy azt az amerikai filmeken láttuk.

A szinpad: szónok balra, jeltolmács jobbra, előttük a diákok

5oo diák az alapképzésen végzett, 2oo-an voltunk a mesterin. Azok közül csak 8-1o fő volt az én szakomról, az én osztályomból. Bár betűrend szerint voltunk sorbaállitva, sikerült két nagyon jófej osztálytárs mellé keverednem. A fiúk gondoskodtak arról, hogy ne unatkozzunk a 3 órás ünnepség alatt.

Osztálytársaim: Maurice atya Nigériából, Paul a helyi tévétől, Jim az egyetem rádiójától

(Kemény mag, napszemüvegben)

A ceremónia a bevonulás után imával kezdődött, ne feledjük, jezsuita egyetemről van szó. Ezt követően az amerikai himnusz hangzott el, a zöld rét közepén felhúzott hatamas lobogó előtt tisztelgett a tömeg. A szinpadon ültek az egyetemi vezetők, tanszékvezetők, tanárok, az első sorokban pedig az öregdiákokat (alumni) képviselő egykor végzett fiatalabb és idősebb arcok. (Gondolnátok, hogy a hatvanas évekig lányok nem tanulhattak itt?) A beszédeket jeltolmács mutatta a hallási nehézségekkel rendelkezőknek, itt ugyanis nagyon figyelnek a egyenlő jogok biztositására (Equal Rights and Disability Act).

Beszélt a rektor, aki maga is jezsuita szerzetes. A meghivott szónok az Adobe cég alapitója, vezetője volt (igen, ők hozták létre az Acrobat és egyéb grafikai szoftvereket), ő a John Carroll-on kezdte a pályafutását matematika professzorként, s itt döntött arról, hogy céget alapit és számitástechnikával foglalkozik inkább. Beszédének fő üzenete: válassz jól házastársat, s merd követni az álmaidat a hivatásodban. A diákok közül egy kitüntetett diák mondott beszédet még.

Aztán következett a diplomázók végeláthatatlan sora. Hangosan olvasták fel a neveket (az előre megadott kiejtési útmutató alapján), majd a rektorral kezet fogtunk, s boldogan távoztunk a nevünkre cimzett boritékkal a kezünkben. Hivatalos fotó készült rólunk a szinpadra menet, a kézrázáskor, majd lefelé a diplomával a kezünkben. Sőt azonnal megkaptuk az alumni kitűzőnket is, hiszen a szinpadról lejövet már öregdiáknak számitunk.

Apropó boriték: az enyém nem rejt nevemre kiállitott papirt, diszes diplomát. Ugyanis a szakdolgozatomat a nyáron adom be, igy a hivatalos papirokat augusztusban postázzák majd nekem. De hogy lehet ez? Az itteniek annyira előzékenyek, hogy ahelyett hogy jövő májusig váratnának az ünnepséggel, részt vehetünk az előrehozott ceremónián. Nem csak én vagyok igy ezzel, hanem szinte minden osztálytársam.

Legjobb barátnőm, Angie (Irene-t nem engedték vissza Kenyából sajnos)

Az ünnepséget egyébként csak jó idő esetén tartják az udvaron. Nagyon drukkoltunk, hogy ne legyen eső, a sportcsarnokban annyira nem mutatós a diplomaátvétel. Hála Istennek, az idővel szerencsénk volt, nagyon is. Idén még nem volt ilyen meleg, tűzött a nap, arcunk, nyakunk jól leégett a végére. Volt aki a meleg miatt nem is ünneplőt, hanem rövidnadrágot és trikót hordott, no meg jókora napszemüveget.

S akkor lássunk a minket ünneplőket. Korlátlan számban lehetett vendéget hivni, igy volt akinek egész szurkolócsapata volt, hangos üdvrivalgással és dudaszóval mikor a nevét szólitották. Az én szurkolóimat nem volt könnyű kiválasztani. Legközelebbi hozzátartozóim az óceánon túl, az itteni ismerőseim közül pedig nehéz volt kiválasztani, kik is helyettesitsék őket. Végül az önkéntes jelentkezők nyertek: vendéglátó családom férfitagja vállalta az atyai szerepet, egy kedves magyar barátnőm pedig az anyaszerepre csapott le. Külön köszönet nekik, hogy végigizzadták velem ezt a pár órát, s hogy legalább annyira örültek, mint az otthoniak.

A végzésre egyébként két szót használnak az amerikaiak. A graduation jelenti a végzést, "érést", mig a commencement új kezdetet, elindulást jelent.

Végzés.
Új kezdet...

Hivatalos graduation video és fotók

Hozzátartozóim: Tom, Éva és Endre

Graduation

Két év. John Carroll. Vége.
Múlt szerdán volt az utolsó órám, az utolsó vizsgám.
Múlt csütörtökön dolgoztam utoljára a campuson.
Holnap diplomaosztó.
Elhiszed? Én nem...

Az online világ behálóz

Azon veszem észre magam, hogy a munkám, a tanulmányaim és a szórakozásom nagy részét is ugyanott végzem: a laptopom előtt ülve, a billentyűzeten gépelve. Sosem voltam egy technikai beállitottságú ember, de most el kell fogadnom: a számitógépem nélkül semmi vagyok.

A gépen keresztül tudok kommunikálni másokkal. Magyarországra nem a telefont használom ugye, hanem a skype-ot. Előnye, hogy ingyen van, hátránya viszont, hogy mig a telefonnal a kezemben bárhol lehetek, sétálhatok, addig a skype miatt a gép előtt kell ülnöm.

Ha éppen nem szóban tartom a kapcsolatot - erre marad a legkevesebb időm - akkor e-mailben bonyolitom a dolgaim. Van is 4 postafiókom: egy az egyetemi ügyekhez, egy régi, kevésbé használt magyar freemail, egy újabb gmail fiók, s egy postaláda a vendégháznak. S akkor a munkahelyemen kezelt központi fiókról még nem is beszéltem. Nem is csoda, hogy néha belebonyolódok a jelszavakba, s van mikor a postafiókjaim között küldözgetem a leveleket témák szerint.

Az online életemnek ezzel még nincs vége. Közösségi életet több fórumon is élhetek, márha marad időm rá. Régebben az iwiw hóditott, most a facebook a menő. Nem lehet kikerülni, vagy nem jelen lenni. Lassan emilek helyett már ott levelezek másokkal, s ott sokkal gyorsabban lehet választ, vagy reagálást nyerni a "barátoknak" nevezett csoport tagjaitól. Igaz, nagyon tudatosan kell kezelni, ha óvatlan vagy a facebook rád telepszik, elveszi az idődet, s ahelyett hogy a való életeddel foglalkoznál, a virtuális énedet kényezteted csak.

LinkedIn a professzionális felület, ahol nem barátokat, hanem kollégákat, tanárokat, szakmai kapcsolatokat találhatunk Most épp ezzel kell majd aktivan foglalkoznom, még az is lehet, hogy ezen keresztül találok munkára.

A social médiaval még nincs vége az interaktiv felületeknek. Épp most is a blogom gépelem. Ha meg nem ezt, akkor a vendégházunknak irok bejegyzéseket, csakhogy ne unatkozzak.

S a videomegosztó (youtube), fotómegosztó (picasa, fotoalbum) szolgáltatásokról még nem is szóltam. S a webszerkesztő alkalmazásokról sem, melyekhez mostani munkáim miatt egyre több közöm lesz.

Szóval vezetékek és billentyűzet marad. Lassan a számitógépemtől kell szabadságra menni, ha enged...

Báli szezon, még mindig

Hát nincs mire panaszkodjam. Az elmúlt egy évben négy bálon is voltam itt, Clevelandben. Mig odahaza nem igazán volt alkalmam báli ruhát ölteni, s hagyományos zenére, hagyományos módon mozogni, addig itt, a tenger innenső oldalán részem van abban, amiben a régi korok boldog békeidején az igazi hölgyek és urak részesültek: tündérmesébe kerülni egy éjszakára.

A hétvégén Hamupipőke újra bálban járt. Már szinte megszokásból. Szerencséjére már egyre kevesebb a piszkos munka és a borsóvátogatás. Királynői ruhát is könnyedén szerez, ha kell kölcsönkér egyet, vagy éppen leárazáson vesz magának, akár többet is a kelleténél.

Reni Budapest/Michiganből

A mostani alkalommal keverte a hagyományosat a magyarossal: egy visszafogott, de nagyon elegáns barna-drapp ruhát öltött magára, s ehhez himzett magyaros selyemkendő dukált.

Mivel még mindig a hercegre vár, lovagja helyett barátai kisérték el az alkalomra: amerikai osztálytársnője, valamint magyar barátai Michiganből.

Angie, Chris, Reni, Jocó 

Ami jó volt, az a kiváló társaság és a régi, de mostanra megújult bálterem. Ami kevésbé volt jó, az a minimális mennyiségű kaja és a herceg távolmaradása.



 Ildikó fogorvosnő, s a barátságon túl már dolgozom is neki: én lettem a marketingese!

Mese helyett legyen itt egy video az elsőbálozó ifjakkal.

Hid

A mellékelt képet hónapokkal ezelőtt találtam. Már akkor megragadott, mert egy általam jól ismert és gyakran használt hidra emlékeztetett. Ki is tettem a képernyőmre, s próbáltam megfejteni, hogy vajon tényleg az "én hidamat" ábrázolja-e.

Pár hete a valóságban majdnem felrobbantották ezt a hidat Cleveland közelében. Szélsőséges aktivisták hetekig készültek arra, hogy a hidrobbantással hivják fel magukra a figyelmet. Szerencsére az FBI időben észlelte őket, beépült közéjük, igy történhetett meg, hogy végül a hamis robbanóanyag mégsem robbant. Az öt fiatalt pedig szépen előelállitották.

A hidam igencsak veszélyben volt. Ez a vidaukt a Cuyahoga folyón ivel át, Brecksville és Sagamore Hills városait köti össze. Mindkét városban dolgozom, s ezen a hidon járok át, ha dolgom van arrafelé. A hid alatt pedig a Cuyahoga völgye, ahová kirándulni járok. Szóval minden szempontból fontos nekem a hid.

A hid átvitt értelemben is üzent nekem, a saját életemre, jelenlegi helyzetemre emlékeztetett. A saját utam most nagyon ködös, s nemhogy tisztulna a kép, egyre bizonytalanabb vagyok minden téren. Tudom, hogy az utunkat nem látjuk előre, mindig csak a következő lépés van előttünk, nem több. Olvastam valahol, hogy éjszaka az autó fényszórója sem világitja be a teljes utat, csak az előttünk lévő néhány tizmétert. S mégis magabiztosan tapossuk a gázt, s nem pánikolunk, hogy nem látjuk az út végét.

Jó lenne ezt a való életben is igy megélni.  Elfogadni, hogy nem látunk a jövőbe, hogy bár sok a bizonytalanság körülöttünk, ám mégis tudunk  bizakodni, hogy biztos talajon állunk, s van aki vezet. Nekem ez most nem megy... Nagyon szeretném tudni, hogy mi vár rám, merre vezet az út két-három hónap múlva. Addig már nem sok van hátra...

Utazz Ohióba!

Ohióban nincs semmi különleges. Nincs itt tenger, sem óceán, se sivatag, se hegyek. Ám mégis érdemes ide utazni. Sokban hasonlit Magyarországra: nincsenek itt extremitások, viszont vannak nagyon emberi, nagyon élhető vidékek. Kis dombocskákkal, patakokkal és folyókkal. Nagy városok kulturális programokkal, s mezőgazdasági vidékek csenddel és nyugalommal.

Nemrég az USA új turisztikai reklámfilmjéről irtam, most lássuk, hogyan népszerűsiti magát Ohió állam, ahol élek.

A lenti linken található reklámfilmben feltűnik néhány ismertebb látnivaló és helyszin, például a clevelandi Rock and Roll Hall of Fame, ami a rockzene múzeuma, látunk csodás kirándulótájakat, mint Rocking Hills Dél-Ohióban, ahol már én is jártam, vagy éppen a jellegzetes amish vidék lovaskocsijai tűnnek fel a filmen. Az Erie tó partja, strandjai, világitótornyai is megjelennek.

Maga az alapgondolat, a szlogen nagyon ütős: Hi from Ohio, vagyis "Üdv Ohióból", ami az Ohio betűire asszociál (gyengébbek kedvéért: Hi felirat a nagy O-betűbe irva).

Jön a nyár, a kirándulószezon, s én is keresem a meglátogatásra váró célpontokat. Barátaimat is csábitom a közeli államokból, hogy jöjjenek, s látogassanak el ide, mert itt mindig van valami érdekes látnivaló. Nemcsak egy napra való, hanem akár egy hétre is.

Turisztikai reklámfilm