Keresztgyerekezés és Európa

Hogyan jön össze a keresztgyerekezés és Európa? Érdekes párositás, de nekem bejött!

Még a nyáron irtam, hogy nálam nyaralt 5 éves keresztlányom, Krisztike. Már akkor eldöntöttem, hogy sort keritek egy párnapos együttlétre a nagyobbik keresztgyerekemmel, a most már 13 éves Balázzsal. Eltelt a nyár, nálam beindult a munka, Balázsnál a suli, s egyre húzódott a közös hétvégi együttlét. Végül múlt hétvégén végre összejött a közös "nyaralás", nem is akárhol, hanem Ausztriában!

 Dürnstein, Dunakanyar

 

De miért Ausztria és miért éppen most?
Márciusban jöttem haza Amerikából. Az első hónapokban nem tudtam betelni Magyarországgal, nem vágytam én máshová. Aztán május végén egy franciaországi utazás során izelitőt kaptam Európából: az általam annyira hiányolt öreg kontinensből, a történelmi városkáiból, évszázados épületeiből és sokszinű, soknyelvű nemzeteiből.

Május óta eltelt jónéhány hónap, s éppen időszerűvé vált, hogy a magyarországi "bezártság" után végre újra európai friss levegőt szivjak. Hangsúlyozom: európait és frisset. Ekkor ugrott be a nagy ötlet: miért ne kelhetnék útra épp a keresztfiammal, s ugranánk át a szomszédos Ausztriába, ahol időközben Balázs bátyja, Dani elkezdte egyetemi tanulmányait?!

Bali és Dani

Szóval keresztgyerekemet kikértem a szüleitől, s útra keltünk az tőlük kölcsönkapott kisautójukkal. Hamarabb odaértünk, mintha a saját szüleimhez, Mándokra utaztunk volna: Krems an der Donau városa ugyanis csupán 320 km-re, 3 órányira van Budapesttől. A városka és a környék látnivalóiról külön bekezdésben irok majd. Most a keresztanyaként megélt élményeket szedem csokorba.

Azt már megtapasztaltam, mit jelent egy ötévest szórakoztatni a nagyvárosban (lásd korábbi bejegyzésemet Krisztike budapesti nyaralásáról). De mit lehet kezdeni egy tinédzser, problémás kamasszal, aki hűen képviseli az Y-generációt, vagyis egyszerre néz tévét, hallgat zenét és állandóan üzeneteket küld az okostelefonján???

A válaszom: kezeld felnőttként a még most érlelődő tinédzsert! Balázst a közös utunk legelejétől próbáltam nem gyerekként, hanem inkább felelősségteljes felnőttként kezelni. Kértem, hogy segitsen navigálni és tankolni, hagytam, hogy beüzemelje a kocsiban a zenét és a "klimát". Mindig megkérdeztem mit szeretne, s ha bizonytalankodott, akkor sem döntöttem helyette, inkább hagytam, hogy maga szülje meg a választ. Ezek eredményeként keresztfiam igazi lovagként, férfiasan és komoly felnőttként viselkedett.

Dunaparti tengerparty

Azért mégis volt gyerekes hiszti és nyöszörgés is. Például Balázs a hegymenetet (vagyis a hegyi túráink felfelé vezető részét) nem igazán kedvelte. A kütyükről egy-egy napra sikerült lekapcsolni, illetve inkább letiltani (hála a külföldi szolgáltatónak és a laptoptól való távolságnak), de ez jó sok panasszal járt a részéről.

Azt, hogy mégsem érezte magát rosszul, a mellékelt képek bizonyitják. A végére már olyannyira harmóniában voltunk egymással, hogy a táj szépsége és a szirázó napsütés a túráink csúcspontján tornára, jógára késztetett minket.
Azt hiszem lesz folytatása a közös utunknak. Európában, Magyarországon, vagy máshol. De a keresztgyerekezés (saját gyerek hiján kölcsöngyerekkel) jó dolog.

Jóga a szabadban, itt épp a szőlődombok tetején

Madáretető 2

Csaknem épp egy éve egy különös madáretetőről számoltam be a blogomban. Az a madáretető Ohióban én magam voltam: kézből etettem a Cleveland közelében található nemzeti parkban egy napsütéses téli napon az erdő sokszinű madárkáit.

Azóta eltelt csaknem egy év, Cleveland helyett Budapest lett az otthonom, jött tavasz és nyár, s már nagyon az őszben járunk. Hullanak a levelek, s a madárkák éhesek. Igy egyik reggel egy négytagű cinkecsalád lepte el a balkonomat. Amit én virágnak hittem, ők reggelinek szánták: jóizűen falatozni kezdték a disznapraforgóim beérett, elszáradt magjait.

A szorgos cinkecsőrök egyenként szotyolázták a napraforgó-magokat. Az ohiói madárkákhoz hasonlóan ők sem harácsoltak, egyszerre csak egy magot ettek, s azt szépen megpucolták, s még szemetet sem hagytak hátra maguk után.

Ezekhez a képekhez nincs további hozzáfűznivalóm. Ugyanazt az igerészt tudom csak idézni, amit egy éve is a madárkák kapcsán leirtam.

"...ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket." (Máté 6. 25-26)

Napfelkelte - kétszer

A mellékelt képek egyik reggel készültek a szobám ablakából. Talán fél perc különbséggel készült a két kép, s mégis mekkora a különbség.

Találós kérdés: A szobám déli, nyugati tájolású. Hogy lehet akkor, hogy mégis napfelkeltét fotóztam az ablakából?

A válasz: a nap keleten kel fel, vagyis épp a házam túloldalán.  S amikor a kép készült, a hátam mögött volt a nap. Viszont a felkelő nap első sugarait visszatükrözték a szemben lévő tizemeletes ház üveg ablakai. Teljes valójában rajzolódott ki a nap formájának tükörképe igy az otromba panelház ablakán.

Nekem ez a napfelkelte volt aznap reggel az ajándékom, amiért hálás vagyok. Mert minden reggelem nehezen indul, nem túl frissen ébredek és fájdalmasan bújok ki az ágyból és készülök el az adott napra, a munkába.

Aznap, mikor a képeket fotóztam a redőny felhúzásakor viszont egy csodára figyelmeztetett az égi tünemény: minden nap felkel a nap, s ezért hálával tartozom. Akkor is ha nehéz. Pár másodperc alatt tűnik el az éjszaka, száll el a sötét és ragyog át mindent a melengető napsugár.

Hála.

Hálaadás ünnepe közeleg a tenger túloldalán.

S én hálás vagyok a tenger ezen oldalán.

Mesetakaró

Nem gondoltam volna, hogy egészen Amerikáig kell elmennem és visszajönnöm Magyarországra ahhoz, hogy magyar himzésekből varrott patchwork-takaróm legyen. 

Történt ugyanis, hogy amerikai-magyar vendéglátó családomból az aranykezű Eszti titkon szabott és varrt egy piros himzésekből álló takarót nekem. Előzetesen megtudakolta persze, hogy kéket vagy pirosat szeretnék, s rámutatott egy hatalmas halom magyar himzésre. Ezek a himzések mind magyar kezek munkái: vagy Magyarországról vitte ki őket valaki Amerikába, vagy Amerikában készitette őket egy szorgos magyar kéz.

 

Az amerikai magyarok körében a hagyományos értékeket kincsként őrzők gyűjtik az efféle tárgyakat. Igy történhetett az is, hogy különböző hagyatékokból, adományokból egy idő után túl sok himzés halmozódik fel. S mivel a himzett teritők és párnák kopnak, használódnak, nem mindegyiket lehet a rendeltetésének megfelelően használni. Ekkor jön Eszti és az olló: egyenlő nagyságú négyzeteket szab a viseltes himzésekből és horgolásokból, a négyzetek hátuljára rávasalható bélést tesz, majd "kisakkozza a mintázatot" és összeállit egy mesetakarót.

 

 

A takarón van irott kalotaszegi és beregi keresztszemes minta (épp a Tündérország madárkáival), horgolt csipkefüggöny, valamint szocializmusban gyárilag előállitott ipari himzés is. Igy együtt kirajzolják a nem kevés kincset rejtő nagy magyar kultúrtérképet.

 

A takaró Amerikában készült, magyar "hozott" anyagból. Hogy aztán a himzések új formájukban visszatérjenek Magyarországra. Az én kis lakomba, ágyamra. A karácsonyi időszakban less melengető, diszitő kelléke otthonomnak. 

Iroda a szekrényben

A home office-ról, otthoni irodáról már irtam. Most, hogy egy ideje már élesben használom az otthoni irodát, s épp ráakadtam pár jó képre, kreativ ötletre ezzel kapcsolatban.

 

A saját otthoni irodám az előszoba egyik szekrényében lakik. Mivel nem volt külön helyiségem, de még külön sarkom se, igy az iroda igény és használat esetén varázsolódik elő a szekrényből. A számitógépem, fax-nyomtató-fénymásoló osztozik a varrógéppel és egyéb kreativ kellékekkel. A szekrény elé tolok egy széket, s már lehet is dolgozni. A billentyűzetet csak előhúzom az egyik kihúzható polccal együtt.

 

 

 

Most lássuk ezt az ötletet máshol hogyan valósitották meg. A letni képen egy fali résbe került az iróasztal és az irodai kellékek. A "rést" egy hatalmas duplaajtó zárja el, aminek az ajtaja üzenőfalként használható. A világoskék-rózsaszin romantikus szinvilág friss gondolatokra serkent.

A lenti megoldás ajtók helyett függönyökkel zárja el az alkalmi irodát. A függönyök szinével lehet hangulatot teremteni. Akár egy fali polcrendszer is adhatja az elrejtett irodát. Olcsó, némi kézimunkát igénylő a kivitelezés.

BUD

Csaknem három évig a BUD három betűje egy távoli célpontot jelölt számomra: a várost, ahová a repülőjegyem szólt, ahová Clevelandből (CLE) egy-két-három átszállással évente-másfélévente elkeveredtem. BUD mint Budapest.

A város nevének három kezdőbetűjével az idén nyáron a Sziget Fesztiválon találkoztam újra. A fesztivál bejárata mellett óriási betűkkel olvashattuk: BUDAPEST. Sorra fotóztatta magát itt szinte mindenki, aki elhaladt a felirat mellett: külföldi turista, lelkes budapesti lakos, vagy éppen átmeneti magyarországi látogató. Fotózkodtunk mi is, én is. Mert egy személyben voltam én  turista, lokálpatrióta és átmeneti látogató.

Akkor, augusztus elején óriási vigyor volt a képemen. Mert büszke voltam, hogy CLE-ből BUD lett. Hogy megléptem egy óriási lépést, felültem egy egyirányú gépre, sőt még hajlandó voltam többet is fizetni a hazatérő jegyért, a hazatérésért. Büszke voltam és elszánt, optimista és határozott. Biztam abban, hogy Budapest engem is akar, számit a jelenlétemre, munkámra, az értékekre, amit hozok magammal.

Augusztus óta a vigyor kicsit megkopott az arcomon. A magyaros szürkeség és pesszimista szemléletmód elkezdte átvenni az amerikai "keep smiling" (folyamatosan mosolygó) hozzáállást. A magyar fővárosban ugyanis nem divat egymás szemébe nézni, a lépcsőházban előre köszönni, a buszon felszállóként megvárni, mig mások leszállnak, s még sorolhatnám.

Azért, hogy mégse vegyem el senki kedvét a budapesti látogatástól, lentebb van néhány hasznos link egyedi városnéző túrákhoz. Mert turistának lenni  igenis jó tud lenni Budapesten. Néha én is ezt a szerepet játszom egy-egy este, vagy hétvégi napon. Olyankor még a mosoly is visszatér az arcomra.

Egyedi budapesti városnéző túrák:

http://imaginebp.hu/turak

http://uniquebudapest.com/egyeni-programok-budapesten

Testvérek

Van egy film, nagyon szeretem. Az Átkozott boszorkák cime, nem túl kedves cim, pedig a film inkább bájos, mint rémisztő.

A film cimszereplője két testvér (Sandra Bullock és Nicole Kidman játszák), akik mindenben egymás ellentétei. Az egyikük szabálykövető, családcentrikus, a másik álmodozó művésztipus, aki utazgat és keresi a helyét a világban. Nemcsak a két lány személyisége különböző, de első látásra a külsejükben sincs semmi hasonlóság: egyikük haja barna, a másikuk vörös.

A külső és belső különbözőségek ellenére mégis sok közös van a két testvérben. Mindkettejüknek fontosak a gyökereik, életük nagy-nagy fordulópontjain mindig visszatérnek a családi fészekbe, ami itt történetesen a bűbájjal és boszorkánysággal tevékenykedő nagynénik háza. A két lányt a saját életük történései elviszik egymástól, ám a legnehezebb helyzetekben mégis egymásra találnak és a másik segitségére indulnak. Számukra a másik elfogadása és feltétel nélküli szeretete nem kérdés: kitartanak egymás mellett, még akkor is, ha épp egyikük elbukott, hibázott, vagy éppen valamit nagyon másként él meg, mint a másik.

Ennél ideálisabb testvérkapcsolatra saját magam sem vágyhatnék. Egy barna és egy vörös. Két lány, két történet. Két életút, ami egymástól elválik, hogy aztán újra meg újra találkozzanak.
...
Találkozzanak. Egymást segitsék. Egymást feltétel nélkül szeressék. Elfogadják a másikat olyannak, amilyen.

A filmtől függetlenül találtam a lenti idézetet. Jól összegzi a filmet és a saját történetemet is.

Átkozott boszorkák film