Elizabeth tanulmányai során ismerte meg nepáli férjét, akivel doktori tanulmányaik miatt először Indiába költöztek, majd éveket töltöttek Nepálban. A romantikus gondolkodású antropológus kutatónő Afrikába vágyott, ott akarta a nők sorsát kutatni. Ezt a témát változtatta Indiára, majd még tovább és végül a nepáli nők életével, nehézségeivel foglalkozott disszertációjában.
Képzelhetjük, milyen volt a 20. századi amerikai kényelemből megérkezni a középkori körülmények közé. A fehér bőrű, szőke, kék szemű és magas nő nemcsak megjelenésével lógott ki a sorból. Mivel nem volt buddhista, sem hindu, nehezen fogadta be a helyi falusi közösség. Férje révén egy magasabb kaszthoz tartozott, de a saját pozíciója kérdéses volt. Nepálban várta fiának születését, majd itt nevelte az első években. Eldobható pelenka és cumisüveg nélkül, saját maga fabrikált pelenkát használt, s amíg tudott szoptatott. Ő maga szárit és más helyi viseletet hordott.
Kutatást végzett a nők körében. Írni és olvasni tanította a helyieket, közösségi központot hozott létre. A nőket "gyógyította", lévén a doktori címe... Anyósa dalokat és verseket költött, s azokat feljegyezte, magnóra vette, dokumentálta. A nepáli nők sajátos helyet foglalnak el az itteni, férfiak által irányított társadalomban. Alsóbbrendűek, akik kiszolgálják a családot. A fiúgyermek itt még mindig kedvesebb, a lányokat pedig a ciklusuk alatt érinthetetlennek tartják és elkülönítve száműzik őket.
A megpróbáltatások ellenére az írónő kitartott, s nem adta fel a kívülállók nehéz sorsát. Ha egy időre más világba szeretnénk látogatni, olvassuk el a beszámolóját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése