A klastrom titka

Na lássuk, mit találtam még Taliándörögdön, ezen a furcsa nevű Balaton-felvidéki kis zsákfaluban. Zsákfalu, ráadásul ide Kapolcsról egy kis mellékút vezet.

 A falu házai a főutca mellett sorakoznak. Valamikor nagy település lehetett, mert jókora katolikus és evangélikus temploma mellett van egy kis református temploma is. A falu mellett pedig egy szőlőhegyet találunk, ahol festői házak kandikálnak ki a zöld szőlőlugasok közül.

Azonban az érdekesség, amiről írni fogok nem a faluban, hanem annak határában található. A faluban több helyen is láttam kézzel készített fatáblákat, amik egy "klastromkert" nevű helyre utaltak. Elég romantikusan hangzik, főleg, ha Jane Austen-ra és a az ő Klastrom titka című regényére gondolok. Na lássuk, mit rejt az itteni klastrom.

Klastrom vagy kolostor. A falut elhagyva hatalmas, többszintes épületfalakat veszek észre. Festői fasor mögött egy kaszáló közepén középkori falak utalnak egy óriási templomra. Szent András templom, ami akár bazilikának is tűnhet a méretei alapján. 2-3 fala egész szépen megmaradt, még felfedezhetőek a gótikus ablakkeretek és ívcsúcsok. Az épület alapjait körbesétálva egy festői piknikhelyszínt képzelek magam elé, ahol szabadtéri koncerteket, rendezvényeket lehetne szervezni.

Ha kicsit utánaolvasunk, kiderül, hogy a templom a 12. században épült, eredetileg román stílusban, s ezt építették át gótikussá. Viszont a törökök csaknem teljesen lerombolták.

Ottjártamkor néhányan sátoroztak az út mellett, meg többen mászkáltak rajtam kívül is a templom falai között. Meséljenek a képek helyettem.

Kapolcsi kitérő

Idén is megrendezték a Művészetek Völgye fesztivált a Balaton-felvidéken. És idén is volt Református Udvar Taliándörögdön. Több ok, hogy útba ejtsem Kapolcsot és környékét. Még egy Budapest-Balaton útvonalat is érdemes volt módosítani miatta.

 

A Völgybe már leutazni is élmény. Ide nem vezet autópálya, A Balaton keleti csücskénél szépen elhagyjuk a gyors és sima utat, s lassabb, de festőibb utakra váltunk. Balatonfüred vagy éppen Veszprém felől is lehet jönni, mi Veszprém irányából érkeztünk Nagyvázsonyon át. Ugyan ez még nem a fesztiválhelyszín, de megér egy pihenőt a Kinizsi vár, vagy éppen a sok szép falusi porta, amit az út mentén találunk.

Taliándörögdön már nem először járok, hiszen jó ismerőseim, barátaim alakítják itt ki, építik "fel" azt a csodahelyet, ahol kiállítások, kézműves workshopok, koncertek, irodalmi programok és persze jóféle kávé várja a betérőket.

Az idei program témája és neve: Képtelen Kert. Az elhagyott parókiaudvar egy elgondolkodtató kertté változott, ahol képekkel, illetve azok hiányával, üres keretekkel próbálták a kreatív szervezők saját magunkra, képtelenségünkre, vagy éppen a képünkre irányítani a figyelmet. Még a kávét felszolgáló tálcák is képkeretek, tükrök voltak.

Az aprócska templomépület falán Votin Dóra, az általam is szeretett festőművész képei ill. képkeretei voltak láthatóak. Dóra idén üres, régi keretekkel "játszott". A kreatív játék eredményeként született 4 kompozíciót tekinthettük meg. A bibliai nagy történet elevenedik meg ezeken az alkotásokon: a teremtés, a bűneset által okozott bukás és a feltámadás Krisztusban.

 

A templom azonban nemcsak "passzív" kiállítótér, hanem aktív workshop helyszín is volt. Az arra járó érdeklődök karcolatokat készíthettek, mégpedig minden nap különböző táblákra és különböző motívumokkal. Így sok-sok ember közös alkotásaként jött létre egy életfa-kép, vagy éppen az ajtó.

A taliándörögdi aktivitások után már nem is maradt erőm és figyelmem a kapolcsi kirakodóvásárra. Viszont még egy dörögdi rejtett látnivalót felfedeztem, arról külön beszámolót írok.

"megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására, férfivá és nővé teremtette őket" (1 Mózes 1:26)

A Balaton kistestvére

A Kis-Balatonnál már többször jártam. Újra-meg-újra rácsodálkozom, hogy milyen varázslatos világ ez és hogy mennyire nem ismerik az emberek.
 

A Balaton mostohatestvére lehetne ill. valahol az is. A "nagy" Balatonhoz sok-sok nyaraló érkezik évről-évre. A Kis-Balaton a nagy víz délnyugati csücskében található. Nem egy összefüggő tavat kell elképzelnünk, hanem egy hatalmas vízrendszert tavakkal, folyókkal, csatornákkal, lápos mezőkkel.

Sokkal vadregényesebb, mint a szabályozott nagy tó, s az állatvilága is gazdagabb. Az érintetlen természetnek köszönhetően a vízben óriásira nőtt halak, kb. az átlagosnál 3-4-szer nagyobb kagylók és rákok vannak. A víz felszínén pedig csodálatos madárvilág: sirályok, vadkacsák, szárcsák, gémek...

Ebben az évben Zalavárt fedeztük fel, ami a Kis Balaton fővárosa is lehetne. A falu határában több látnivaló is van egy csokorban: messziről először a furcsa, Makovecz-stílusú jurtaszerű épületet látjuk meg. Ez a Cirill és Metód emlékhely, a két szent ugyanis itt is járt, valamikor a kora-középkori időkben.

Az új épület mellett egy régi romjait találjuk: hatalmas bazilika alapjait lehet bejárni, ez még abból az időből származik, amikor itt bajor fejedelmek és német hercegek uralkodtak... Aztán még tovább régészeti feltárás helyszínén találjuk magunkat: régi sírokat, az egykori Zalavár falait tárják fel a nagy melegben is dolgozó, kemény ásási munkát végző régészek. S még nincs vége a látnivalóknak: egy Árpád-kori kápolna is áll itt.

A Kis-Balaton Emlékház egy apró múzeum, de gyerekeknek maga a csoda. Interaktív módon mutatja be a Kis-Balaton vízgazdálkodását, az energiatermelést, a vadvilágot. Még Matula bácsi kunyhójában is vendégeskedhetünk. Mi különösen élveztük a múzeum melletti vízi játszóteret, és a sövényből épített labirintust.

A másik kedvenc helyünk a Kis-Balaton határában Vörs. Ez egy apró zsákfalu, a közepén lévő katolikus templomban télen betlehem-kiállítás szokott lenni. Van itt Tájház, ami sajnos nem volt nyitva, s Tűzoltó Múzeum is.  Az út mellett még egy Festetics kúria is megbújik, erre igazán kiváncsiak lennénk.
 

A falun kívül több kilátótorony is található a lápos, apró folyókkal szabdalt tájon. Az egyikbe felkapaszkodtunk. Emberekkel alig, állatokkal jobban össze lehet itt futni. Például egy őzikepár duett táncát a torony magaslatából nézhettük végig. A körülöttünk elterülő mezőkön csodás vadvirágok és festői fák hajladoznak. 

 Varázslatos hely a Kis-Balaton, utazhatunk ide autóval, jöhetünk biciklin, de a legvagányabb csónakon lenne.  Sajnos azonban a terület "gazdái" sem menedzselik valami jól ezt a rejtett kincset. Nincsenek szervezett kirándulások, madármegfigyelések, az érdeklődők kicsit magukra vannak hagyva a felfedezésben. Jobban kitábláznám az útvonalakat, túratippeket tennék közzé. Kicsit élettelen így ez az egyébként nagyon is élő világ.

Kis-Balaton Nemzeti Park weboldal

Zalavár Történelmi Emlékpark

Algéria, 2084

Boualem Sansal: 2084 című regénye egy képzeletbeli utazás a jövőbe, Abisztánba. Az algériai író franciául ír, könyveit honfitársai erősen cenzúrázzák, míg az európai irodalmárok díjakkal tüntetikki.

Az egyszerűen íródott könyv szövevényes történetbe visz. Ati a  főhős, aki egy szanatóriumban gyógyul tüdőbajából, s miközben mindenki lemond róla, ő felgyógyulva visszatér a városba. Filozófikus kérdések "gyötrik", hogy valóban van-e isten, akit itt Yölah-nak hívnak, s rátalálhat-e a boldogságra, ami a túlvilágon is vele lesz. Mivel a halálból tér vissza, sokat látott és tapasztalt, amit más nem.

A könyv kritika a szélsőséges iszlám országokról. Ahol az elvakult szabályok, a valóság tagadása, és képzelt dolgok kötik meg az embereket. Ati szeme a betegsége miatt "nyílt fel", ám ő és barátai, segítői hamar gyanússá válnak, s ellehetetlenítik őket.

"A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő. És hozzávettek három saját gyártmányú alapelvet: Az élet: halál. A hazugság: igazság. A logisztika: abszurdum. Ez Abisztán, kész őrület."

Az író tudatosan nevezte 2084-nek a könyvet, utalva Orwell 1984 című művére. Itt már egy évszázaddal előrébb járunk, ám a problémák, az emberek manipulálása és elbutítása ugyanaz.

Gyulakeszi, a rejtőzködő

Gyulakeszin már többször jártam, de mindig nehéz ide visszatalálni. A Balaton melletti dombok és tanúhegyek cikkcakkos útjain általában eltévedek. Néha Nemesgulács falujáról gondolom, hogy az Gyulakeszi, ahová igyekszem.

 Gyulakeszi főutcájáról ez a panoráma fogad Badacsony felé.

Legelőször a Csigó Malom miatt jöttem el ide. Ez a falu határában álló óriási kőből épült impozáns malomépület egy hatalmas antik piac színhelye. A tulajdonos egy műértő hölgy, aki hagyatékokból komplett berendezéseket, festményeket, porcelánt, textílt vásárol, majd felújítás után itt árusít. A piac mellett az emeleti díszteremben koncerteket is szerveznek, a szezonban nagy nevű klasszikus zeneművészek léptek itt fel, mint például Varnus Xavér.

Ha egy kicsit visszajövünk a malomtól a faluba, az út mentén a legendás "velős kenyerező" büfét találjuk. Egyszerű, tiszta, igényes falatozó, ahol mindig van frissen sült velős pirítós és régimódi hamburger. Már ezért érdemes ide kitérőt tenni Keszthelyről, Tapolcáról, vagy a Balaton-felvidék más településéről.

A falu központjában templom, azzal szemközt egy izgalmas, kétszintes "uradalmi" ház. Magas fallal van körülvéve, talán művésztelep működhet benne. Kicsit utána olvasok és kiderül, hogy ez egy Eszterházy (!) kastély, ami jelenleg magántulajdonban van...

A következő utcában pedig egy étterem és vendégház új épületei sorakoznak. Amolyan nyaralófalu is lehetne, a hagyományos stílusban, újszerűen megépített házakkal, a patakon átívelő malom-szerű főépülettel (ami egykor a kastély malomja és uradalmi háza volt) és a mögötte elterülő karámmal, ahol lovak és más állatok poroszkálnak.

Egyébként Gyulakeszi mellett lehet felkapaszkodni a Csobánc várához. Erről a túráról már írtam korábban. A csodás panoráma, a romok, az út menti régi szőlőspincék miatt kihagyhatatlan kirándulás. 

Cikk a Csigó Malomról
 
Bak Vendéglő stb.

Nőként Nepálban

Elizabeth Enslin: Amíg az istenek aludtak, avagy életem Nepálban című könyve egy személyes írás. Memoár abból az időből, amikor az amerikai írónő 10 évet az ázsiai országban töltött.

Elizabeth tanulmányai során ismerte meg nepáli férjét, akivel doktori tanulmányaik miatt először Indiába költöztek, majd éveket töltöttek Nepálban. A romantikus gondolkodású antropológus kutatónő Afrikába vágyott, ott akarta a nők sorsát kutatni. Ezt a témát változtatta Indiára, majd még tovább és végül a nepáli nők életével, nehézségeivel foglalkozott disszertációjában.

Képzelhetjük, milyen volt a 20. századi amerikai kényelemből megérkezni a középkori körülmények közé. A fehér bőrű, szőke, kék szemű és magas nő nemcsak megjelenésével lógott ki a sorból. Mivel nem volt buddhista, sem hindu, nehezen fogadta be a helyi falusi közösség. Férje révén egy magasabb kaszthoz tartozott, de a saját pozíciója kérdéses volt. Nepálban várta fiának születését, majd itt nevelte az első években. Eldobható pelenka és cumisüveg nélkül, saját maga fabrikált pelenkát használt, s amíg tudott szoptatott. Ő maga szárit és más helyi viseletet hordott.

Kutatást végzett a nők körében. Írni és olvasni tanította a helyieket, közösségi központot hozott létre. A nőket "gyógyította", lévén a doktori címe... Anyósa dalokat és verseket költött, s azokat feljegyezte, magnóra vette, dokumentálta. A nepáli nők sajátos helyet foglalnak el az itteni, férfiak által irányított társadalomban. Alsóbbrendűek, akik kiszolgálják a családot. A fiúgyermek itt még mindig kedvesebb, a lányokat pedig a ciklusuk alatt érinthetetlennek tartják és elkülönítve száműzik őket.

A megpróbáltatások ellenére az írónő kitartott, s nem adta fel a kívülállók nehéz sorsát. Ha egy időre más világba szeretnénk látogatni, olvassuk el a beszámolóját.

Portugál virágok

Afonso Cruz: Virágok című regénye egy álomszerű történet. A főhős férfi meséli el, aki feleségével éppen eltávolodik, miközben közösen nevelik lányukat. A főhős közel kerül a szomszédban lakó öregúrhoz, Ulme úrhoz, aki amnéziában szenved és nem emlékszik a múltjára.

Közösen indulnak kideríteni, kiket, hol ismert az öregúr. Egy sejtelmes utazás ez korokon, kapcsolatokon és vidéki helyszíneken át. Rábukkanunk a gyerekkori barátokra, későbbi szerelmekre, még létező családi ingatlanokra.

A virágok jelképes és konkrét szerepet játszanak. Több főhős virágnevet kapott, virág-metafóriák jelképeznek egy-egy érzést, virágok gesztusértékű ajándékok. Finom kísérői egy történetnek, ami akár a mienk is lehetne.

Az író fiatal portugál író és zenész. Nagyon közvetlen, olvasmányos stílusban ír, gyorsan lehet haladni a könyvével. A borítót saját illusztrációi díszítik. Virágok.

Veszélyes évek

Malajziából egy ugrás Indonézia, ezért a következő regényes utazásom ide hozott. Christopher J. Koch ausztrál író, The Year of Living Dangerously (A veszélyes élet éve) című regénye valós történelmi eseményeken alapszik és a 1968-ban játszódik.

A történet abban az évben játszódik, amikor az indonéz államfő ellen puccsot kíséreltek meg. A regény címe  Sukarto elnök szájából hangzott el. Beszédes a címlap is, ahol az indiai kultúrkörből az indonézeknél is népszerű árnybábok látszódnak, ezekkel életet, halált, isteneket jelképeznek.

Árnyjáték-szerű az Indonéziában élő külföldiek élete is. A főhős Hamilton, aki ausztrál-amerikai újságíró, s saját kameraman-je van, Billy Kwan a kínai-ausztrál törpealkatú férfi. Összeköti őket a munka és a szerelem is, hiszen mindketten ugyanazért a nőért, Jill-ért vannak oda. A nő a brit követségen dolgozik.

A regényben összefonódnak a politikai szálak, a hírgyártás folyamata és az érzelmek. Itt minden mindennel vegyül. Ahogyan a főszereplők identitása is vegyes: külföldiként élnek Ázsiában, ma még itt, holnap egy másik országba küldik őket. Ez az ideiglenesség hatja át a döntéseiket, az érzelmeiket is.

A könyvből film is készült, ahol a fiatal Mel Gibson és Signourney Weaver játszák a főszerepeket. Oscar-díjat is kapott a film, amit Sukarto elnök uralmának a végén, 1998-ban tudtak csak bemutatni Indonéziában.